- Miben különbözik az Under My Skin című új lemezed a bemutatkozó albumodtól?
- Szinte minden más az új anyagon: a hangzása, a hangulata, más producerekkel dolgoztam ezúttal, és szerintem az egész mondanivalója mélyebb, rejtélyesebb és átgondoltabb. Mint én.

-Az igaz, hogy amint befejezted a Let Go turnét, azonnal elkezdted írni a dalokat az új lemezre?
- Igazából már a turné idején is írtam pár nótát. Ezek közül néhány fel is került az albumra. Aztán amikor tényleg véget értek a koncertek, körülbelül egy héttel később csaptunk bele a munkába Chantallal, az énekes-szerzőtársammal. Két hét alatt tizenkét dallal készültünk el, ezeknek a fele hallható a korongon.

-Ennyire szeretsz szerzőtársakkal együtt dolgozni? Ilyenkor nem vész el az ,,Avril Lavigne-hatás”?
- Ha zenéről van szó, mindenképp jó együttműködni, mert egyrészt egymást inspiráljuk, másrészt pedig mindenki valóban arra tud figyelni, amelyik részért felelős. Ezért is érzem, hogy az Under My Skin dalai jobban kötődnek hozzám, mert bár sokan dolgoztunk az anyagon, minden egyes dal megszületésénél ott voltam, így személyes élményként élem meg az összeset.

- Van kedvenced közülük?
- Igen, a Together – a zongorajáték miatt távolabb áll tőlem, mint a többi gitárcentrikus dal, viszont olyan érzelemdús, hogy nagyon a szívemhez nőtt az elmúlt hónapok során.

- Mi a legfontosabb számodra a zenélésben?
- Hogy élvezzem, amit csinálok… Szerencsére így van, sőt a koncerteken például nincs olyan dal, amit ne várnék külön valami miatt. Azt például sosem tenném meg, hogy egy olyan szerzemény kerüljön a lemezemre, amelyik akár egy kicsit is távol áll tőlem. Nem is tehetném, hisz a dalok nem csak a CD-ken élnek, elő is kell őket adni. Tiszta szívből.

- Van olyan dolog, amit más zenészek-énekesek csinálnak, de te szeretnéd elkerülni az életben?
- Sokan vannak, akiknek megmondják, hogy mit csináljanak, milyen ruhákat hordjanak, hogyan viselkedjenek. Én a magam útját járom, s ez mindig is így volt, van és lesz.

- Ezért jó Avril Lavigne-nek lenni?
- Pontosan… azt csinálom, amit szeretek, és ráadásul még sikert is aratok ezzel. Szerencsés vagyok, hogy így van.

- Hogyan tovább?
- Zene, zene, zene! Folytatom a dalszerzést és az éneklést, egyre jobb zenész akarok lenni, és talán egy nap a produceri munka is komolyan foglalkoztat majd.

-Az egyik újságban azt írták rólad, hogy egy templomi kórusban figyeltek fel rád, egy másikban pedig azt, hogy elküldted a demódat egy csomó kiadóhoz. Hogy történt?
- Valóban egy kórusban kezdtem még fiatalabb koromban, de igazából ez csak egy lökés volt ahhoz, hogy máshol is énekelhessek. Demókat nem küldtem senkinek – elmentem New Yorkba, ahol egy stúdióban L. A. Reid, az Arista Records akkori vezetője odajött hozzám, mert tetszett neki, amit csinálok, és kis idő múlva leszerződtetett.

-Sokan mondják, hogy meghatározhatatlan a zenei stílusod. Szerinted?
-Pop-rock, rock-pop, ahogy jobban tetszik… Vannak keményebb rockdalaim és rádióbarát popnótáim is, nekem ez így természetes. Nem hiszem, hogy mindenáron meg kell határozni, pontosan milyen zenét játszom. Például nagyon utálom, ha azt mondják rám, ami totál nem igaz, de sok helyen hallom, hogy punk vagyok. Nem! A punk egy tök régi dolog, én meg fiatal vagyok! :) Folyamatosan változom, és egyébként is: nem a zeném alapján kell megítélni, hisz normális ember vagyok, mint bárki más a világon.

-Két pletyka is kering rólad – az egyik szerint a Sum41 egyik tagjával jársz, a másik szerint pedig tiszta szívedb?l utálod Hilary Duffot és Britney Spearst… Hmmm?
-Egyik sem igaz. Britneyékkel egyébként semmi bajom: más zenét csinálnak, mint én, de ettől még nem kell utálnom őket!

-Mit tervezel 2005-re?
-Egész évben turnézni fogok, mindennap máshol lépek fel, máshol alszom, máshol ébredek. Pár hónapja, amióta otthon vagyok, és valamennyire nyugodt az életem, elszoktam ettől, de a koncertekkel teli időszakokat is szeretem, sőt…