Mire Lyen befejezte a rendrakást, addigra beesteledett. Mivel aznap nem volt edzése elhatározta, hogy kipróbálja a varázsmedált. Kilépett az ajtón az üres folyosóra, és lerohant a lépcsőn az előtérbe. Felvette a cipőjét, és mikor már indult volna kifelé, Maya megszólította.

-         Hová mész ilyenkor? – kérdezte.

-         Dolgom van a parkban, majd jövök. – mondta a lány és kinyitotta az ajtót.

-         Ne gyere későn, és vigyázz magadra. – kiáltotta utána a nagynénje.

-         Rendben. – mondta Lyen és kilépett a sötét éjszakába.

A park üresen állt. Semmi akadálya nem volt annak, hogy kipróbálja az erejét. Elővette a kis arany tárgyat a zsebéből, és elkiáltotta magát.

-         Varázsmedál bevetésre!

Az átváltozás meglepő és megdöbbentő volt. A piros pulóvert és a sötétkék farmert, testéhez simuló dressz, az edzőcipőt egy magas sarkú bokacsizma váltotta fel. A medál egy fekete nyakpánton volt, a derekán megjelent öv jobb oldalán egy fekete markolatú kard lógott. Csinált néhány kézen átfordulást, lássa, hogyan tud mozogni új szerelésében, majd visszaváltozott, és hazament.

***

Ez így ment egészen péntekig. Az nap korábban ment ki a parkba, mint máskor. Odaért a kapuhoz, és sikoltást hallott. Elindult a hang irányába, és mikor odaért, meglepő látvány fogadta. Öt furcsa kinézetű lány harcolt egy kb. négy méteres pókra hasonlító szörny ellen. Ő egy vastagabb faágon állt meg. Tőle jobbra és balra két-két lány szenvedett, mert próbáltak leszedni magukról valami pókhálóhoz hasonló ragacsos anyagot. A teremtmény egy ötödik lánnyal viaskodott, aki a kimerülés határán volt és emellett úgy látszott, elveszíti a küzdelmet. Lyen pillanatok alatt átalakult és mikor a szörnyeteg végső csapást készült mérni ellenfelére macskaügyességgel kettejük közé szökkent.

-         Ha Őt akarod, előbb velem kell végezned! – kiáltotta a póknak, és előrántotta a kardját.

-         Zoye! – kiabálta a másik négy lány

A kard láttán a pók megtántorodott, és mögötte feltűnt egy lebegő, hegyes fülű, zöld ruhás idegen.

-         Ki vagy te, és mért avatkozol bele a dolgainkba? – kérdezte a lény.

-         Dren! Te átkozott űrmanó! Gondolhattuk volna, hogy Te állsz e mögött. – szólt ingerülten a Zoye nevű lány.

-         Pókszörnyem, végezz ezzel a szemtelen vadmacskával! – utasította a lényt a Dren nevű.

-         Mondtam már! Ha őt akarod, előbb rajtam kell átjutnod! – vetette oda Lyen.

-         Ha ezt akarod, megkaphatod! Végezz mindkettővel! – utasította a szörnyet a lény.

A lény támadni készült, Lyen pedig, mint, ha, nem is ő uralta volna a testét, meglendítette kardját a pók felé, és elkiáltotta magát. 

-         Fekete kardcsapás!

A szörny azon nyomban megsemmisült, Dren pedig szitkozódva felszívódott. A teremtmény halálával eltűnt a pókháló is, ami fogságban tartotta a másik négy lányt. Amint kiszabadultak, rögtön sebesült társuk segítségére siettek.

-         Jól vagy Zoye? – kérdezte a citromsárga ruhát viselő kislány.

-         Igen Kikki! – jött a válasz.

-         Ki lehetett ez? – tette fel a kérdést a lila ruhás csaj, de mire befejezte a mondatot Lyen már eltűnt.

Miután látta, hogy egy pillanatig senki nem figyel rá, berohant a fák közé, visszaváltozott és hazáig meg sem állt. E közben az öt lány is elhagyta a parkot, és a Vadmacs kávézó felé vették az irányt. Mikor beléptek az ajtón, Eliot fogadta őket. 

-         Mi történt? – kérdezte a sérült Zoye-ra pillantva.

A lányok leültek, elmesélték a pókszörnnyel vívott csata részleteit, valamint a rejtélyes hős felbukkanását. Mikor a végére értek a történetnek, a fiú minden szó nélkül felállt, és berohant az irodába. A lányok csodálkozva néztek egymásra.

-         Westly… Westly! – kiáltotta Eliot.

-         Miért ordítasz? Mi annyira fontos? – kérdezte értetlenül nézve a fiúra.

-         Lyen: Emlékszel arra a lányra, aki két évvel ezelőtt félre lökött az elől az autó elől? Most megmentette a vadmacsok életét. – lihegte.

-          Igen, emlékszem, de biztos vagy benne, hogy ő volt? – kérdezte Westly.

-         A lányok leírása szerint csak Ő lehetett. - erősítette meg Eliot.

-         Én megmondtam, hogy visszatér ha már felkészült.

-         Mit mondjunk a lányoknak? Biztos tudni szeretnék majd ki Ő, és ismerjük –e. – jegyezte meg bizonytalanul Eliot.

-         Egyelőre ne mondjunk semmit. Várjuk meg mi lesz belőle.

-         Megkeresem, és megpróbálok beszélni vele! – erősködött Eliot