Rég várt találkozás

Kurama álmatlanul forgolódott az ágyában. Nem tudta kiverni a fejéből a lányt. Bár arra legalább rájött, honnan is van az emlék. Kopogtatás hallatszott, s mikor Kurama felült, megnézni hogy ki az, (ugyanis az ablakon kopogtak) egy levelet talált az ablakpárkányon; felbontotta, majd olvasni kezdte.

'Youko Kurama, a Démon Róka részére!

Kedves Youko! Rég nem láttalak! Bár be kell valljam, nem is nagyon hiányoztál. Mindenesetre elküldöm neked ezt a levelet, melyben leírom, nem titkolt szándékaimat. Meg foglak ölni! Ma éjjel 2-kor menj el a Hiroshi Parkba, ahol az egyik szörny, akit küldök, várni fog rád. Te őt könnyű szerrel le fogod győzni, úgy hiszem, de azért ne feledd, fő az óvatosság. Miután megölted a szörnyet, megküzdhetsz majd velem is, de csak, ha én jónak látom. Ha nem, akkor rád küldöm még pár harcosomat és ha ne adj' Isten, minddel végeznél, személyesen kereslek föl. Ne okozz nekem csalódást! Üdv: Raidon'

- Raidon? - Kurama egész testében megremegett, mikor elolvasta, a nevet. Raidonnal egykor nagy ellenségek voltak. Mikor még Kurama bandita volt, az alvilágban számtalan más rablóbandával is harcoltak a megélhetésért. Az egyik ilyen, Raidon bandája volt, akikkel többször is megküzdöttek, mivel Raidon nem ismerte el a vereségét egyszer sem és ezért minduntalan üldözte a másik bandát.

'Ma 2-kor... Mit akarhat? 1000 éve nem is láttam...' Kurama kikelt az ágyból. 'Még csak 11 óra. Mit csináljak 2-ig?' Kinyitotta a ruhásszekrényét és előkotorta belőle az egyik harci ruháját, majd miután felvette, a konyhába osont és bekapott pár falatot. Fél tizenkettőkor pedig elindult otthonról, mivel a park elég messze volt.

- Nahát! Eljöttél? Nem hittem volna... - a gúnyos hang tulajdonosa, egy igen ocsmány szörny előlépett az egyik fa mögül. Fekete palástjának egyetlen gombját letépve félredobta a harcban akadályozó ruhadarabot. - Kíváncsivá tettél Kurama! Nem érzek benned szinte semmiféle erőt. Te vagy egyáltalán a Démon Róka?

- Ha kételkedsz benne, hogy én vagyok-e, akkor tégy próbára. Majd meglátjuk, meddig maradsz életben. - Kurama olyan hidegen válaszolt, hogy a szörny egy pillanatra még meg is ijedt, de gyorsan összeszedte magát.

- Akkor kezdjük! Remélem elbúcsúztál a barátaidtól! Már, ha vannak egyáltalán. - Azzal előkapott egy kardot és megrohamozta Kuramát. Egy erős döfés balról, majd szemből, de Kurama mind elől kitért. - Nem értem, Raidon mit lát benned. Nem vagy ellenfél Ezüst Róka! Egy pillanat alatt elsöpörlek a föld színéről! - Azzal a szörny hirtelen eltűnt és iszonyatos sebességgel Kurama felé rohant, de mielőtt elérhette volna Kuramát, ő gyorsan átváltozott és egyetlen csapással levágta a szörny mindkét karját. - Áááááá! - ellenfele keservesen felordított, s térdre esett Kurama lábánál. A szeme könnybe lábadt a fájdalomtól. Kuramára nézett és egy esdeklő pillantással elérte, hogy a Démon Róka még dühösebb legyen.

- Szánalmas vagy! És még te akartál végezni velem? Nevetséges! Ha még ennyit se bírsz ki bőgés nélkül, minek jöttél egyáltalán ide? - Kurama a mondat végét már szinte suttogva mondta, s ettől a fagyos hangtól a szörny úgy megrémült, hogy moccanni sem mert. Youko Kurama kegyetlen arany szemébe nézve már érezte, mindjárt levágja fejét a démon. De ekkor egy árnyat vélt látni ellenfele mögött. Szeme felcsillant. Lehet, hogy mestere küldött valakit, aki majd megmenti? Kurama megérezte a veszélyt és azonnal hátrafordult, de már későn. Az alak a levegőbe ugrott, kezében egy fényes, ezüst gömbbel és mielőtt ő bármit tehetett volna, az új ellenség elhajította a pusztítónak ígérkező fegyvert.

A golyóbis viszont nem őt, hanem legyőzött ellenfelét vette célba, s mihelyt eltalálta, az alak kinyújtotta felé kezét és a szörny teste ezüstbe borult. Ez az ezüstség pedig célba vette az árnyalak kinyújtott kezét, s ekkor már az ő testét is beborította az ezüst fény. Kurama elképedve nézte a jelenséget. Az Árny arca nem látszott csak a szeme, mely ezüstösen izzott. Hirtelen kialudt a fény a szörny testén és az Árny is visszahúzta a kezét, bár teste változatlanul ezüst fényben úszott. A jelenség azonban pár másodperc múlva elmúlt és az ellenség szeme sem izzott többé.

- Ki vagy? Hogy merészeltél beleavatkozni a csatámba? - kérdezte Kurama. Hangja nyugodt volt, s az arckifejezése sem változott az eddigihez képest, de azért érezhető volt haragja.

- Youko Kurama? - kérdezte a másik barátságosan. Kurama ledöbbent, ez egy női hang volt. Csak most vette észre az illető ezüst hajkoronáját, mely a vállára omlott. Az a lány volt, akivel reggel találkozott! A lány közelebb sétált hozzá és mosolyogva ránézett. - Végre megtaláltalak!  

To be continued...