|
Suki no kyoo - A szerelem ereje ???
Kurosawa-sama 2007.11.01. 10:19
18.
fejezet
Sayounara, Haruko!
Eltelt pár nap az ominózus vacsora
óta, amikor Sesshoumaru bejelentette
nősülési szándékát
a nyugatiaknak. Ez az idő többnyire
eseménytelenül telt,
leszámítva Katayama és Haruko egyre
jobban eldurvuló kapcsolatát. Hatsuyo
és Sesshoumaru nem találkoztak, mert a
démon elhagyta a szobáját, mire
Hatsuyo megérkezett takarítani.
Lényegében, mindkettő kerülte a
másikat. Aozorától viszont nap, mint
nap beseperhette a diadalittas, vagy éppen lenéző
pillantásokat, ám még a
köszönését sem fogadta
Hatsuyonak, amit megkövetelt volna az illem. Naganouri nem
jutott előrébb a Katayama ügyben, egyelőre.
És ez éppen elég volt egy
újabb gyilkosság
bekövetkezéséhez.
A nap szikrázóan sütött le a
nyugati kastély kertjére, a virágok
illatát enyhe nyári szellő vitte
mindenfelé. Hatsuyo dolga végeztével
minden egyes nap lejött ide. Itt mindig béke
és harmónia fogadta. Ez kellett most
háborgó lelkének.
Átsétált egy nagyobb tavon
átívelő fahídon, és egy
eldugott ligetbe érkezett, melyben cseresznye, -
és juharfák állottak. A
pillangók táncolva repkedtek egyik
színes virágról a másikra.
Hirtelen megérezte Sesshoumaru és Aozora
jelenlétét. Kitekintett egy vastagabb
fatörzs mögül, és
látta, ahogy a kutyaszellem némán
üldögél hátát egy
juharfa törzsének támasztva. Mellette
Aozora volt, aki elmélyülten legyezgette
magát a forró melegben.
Szívfacsaró élmény volt
látni így őket, ám ők is
észrevették a hívatlan
vendéget. Aozora diadalmas pillantást
küldött feléje, és
fejét a démon vállára
hajtotta. Sesshoumaru hidegen és
érzéketlenül mérte
végig a lányt, de egy szót sem
szólt, bár felzaklatta belső
harmóniáját Hatsuyo
váratlan felbukkanása. Nem mintha eddig olyan
nyugodt lett volna. Egyfolytában rá gondolt,
hiába volt mellette régi kedvese. Azzal nyugtatta
magát, hogy majd idővel elfelejti Hatsuyot, ha
végképp nem megy, majd a
másvilágra küldi. Hatsuyo nem engedte,
hogy arcára kiüljenek
érzései, kurtán fejet hajtott,
miközben egy bocsánatkérést
suttogott, majd sietve otthagyta őket. Még hallotta
szavaikat.
-Hatsuyo, nincs más dolgod? –szólt
utána gúnyosan a másik nő. –Fogd
inkább a rongyot, és menj takarítani!
-Hagyd. –mondta ridegen Sesshoumaru, mire Aozora meglepetten
nézett rá, de ezt már Hatsuyo nem
láthatta.
Igyekezett minél messzebb kerülni tőlük.
Mikor kellő távolságra ért,
leült egy másik kisebb tó
partjára. A kristálytiszta vízben
megpillantotta saját
tükörképét. Egy
szomorú arc tekintett vissza rá. Valami elmosta
ekkor a képet, és egyre nagyobbodó
körök jelentek meg a
tükörkép helyén. Egy
könnycsepp volt.
Haruko idegesen üldögélt a
szobájában az asztala előtt. A
helyiségben füstölők illata keringett, a
kert felöli shouji el volt húzva, hogy becsalogassa
a kellemes szellőt. A lány remegő kézzel
hajtogatta össze a rizspapírt, melyen
függőlegesen írt kanák
ékeskedtek. Katayamával fokozatosan romlott a
kapcsolata. Gyűlölte a férfit, azért
amiket tett, de legfőképpen azért, mert nem
viszonozta az érzelmeit, ám kapna tőle egy kis
kedvességet, megbocsátana neki. Sesshoumaruval az
utóbbi napokban nem tudott találkozni. Mintha
Aozora szándékosan nem engedte volna a
férfi elé, mindig volt valami
kifogása. Ezért úgy
döntött, hogy levelet ír a
démonnak, és majd Hatsuyo valahogy odaadja neki.
Arra is felkészültek, hogy Sesshoumaru nem fogja
elfogadni a lánytól a levelet, ezért,
mivel Haruko hozzá tudott férni Katayama
pecsétjéhez, majd azt nyomja rá.
Haruko bevallotta Hatsuyonak, hogy hazudott Sesshoumarunak azt
illetően, hogy lány felkínálkozott-e
Katayamának, ám a
mérgezésről nem beszélt.
Félt, hogy emiatt őt is felelősségre
vonják. Azt akarta, hogy Katayama ellen lépjen
fel Sesshoumaru, és ha ez az ügy
megoldódik, akkor Hatsuyo is
tisztázódhat a démon előtt,
és fény derülhet Katayama
rágalmaira, amit szintén beleírt a
levélbe. Hatsuyo ugyanis elmesélte, hogy mit
mondott neki Katayama azon az éjszakán,
és hogyan sározta őt be Sesshoumaru előtt. Haruko
őszintén megrendült a nő balsorsán,
és bár Katayama miatt
féltékeny volt rá,
átértékelte a kapcsolatát a
férfival. Eldöntötte, hogy
segít Hatsuyon, és akárhogy is
fáj, de félreállítja
Katayamát. Ezért Sesshoumaru biztosan
megöli Katayamát. Éppen a
pecsétet nyomta rá az összehajtott
papírosra, mikor a folyosó felöli shouji
elhúzódott, és belépett
Katayama. Haruko gyorsan bedobta a levelet az alacsony asztalka
fiókjába, és már csak
üres papírok és versike maradt kint.
-Mit írsz, Haruko? –lépett
mögé a tábornok, és
gyengéden a nő vállaira tette a kezét.
Nagyon is jól tudta, hogy mire készül
ágyasa, hiszen az utóbbi napokban
kérdőre vonta, hogy miért
szólította őt Hatsuyonak azon az
éjjelen. Megkérte Aozorát, hogy
Harukot semmiképpen se engedje Sesshoumaru
közelébe, amíg meg nem oldja az
ügyet.
-Egy verset írtam… -felelte idegesen a nő.
-Megnézném. –mosolygott kedvesen Katayama
és leült a lány mellé,
és kezébe vette a papírt.
–„Érzed a virágok illatát? Csak addig,
míg tart a nyár…”
-Tetszik? –kérdezte érdeklődve Haruko, aki
leplezni próbálta
izgatottságát.
-Csodálatos, mint ahogy te is… -felelte a férfi,
majd szelíden megsimogatta ágyasa
arcát.
-Oh, ne mondj ilyeneket… - mosolygott Haruko, és hirtelen
boldogság öntötte el.
-Dehogynem… Te vagy legszebb nő, akit valaha láttam,
és nagyon bánom, amit veled tettem. –mondta
Katayama, és egy csókot lehelt a nő ajkaira.
–Szeretném, ha ma este rendezhetnék egy cha no
you-t, csakis neked. (privát, szűk körű
teaszertartás)
-A fellegekben járok, annyira boldoggá
tettél, Katayama-chan! –örvendezett a nő.
-A ma este az én ajándékom
számodra, Haruko. –Katayama magához
ölelte a lányt.
-Arigatou gozaimashita, Katayama-chan… - Haruko máris
megbocsátott a férfinak, és mindent
elfelejtett maga körül. Örömmel
simult bele az erős férfikarokba.
-Szeretném, ha megtennél nekem valamit előtte.
-Amit, csak akarsz.
-Kieszeltem egy új tervet, hogy Sesshoumaru
eltávolítsa végre Hatsuyot.
–magyarázta Katayama, miközben a lány
barna tincseivel játszott ujjaival.
-Hogy akarod elérni? –nézett Haruko az
éjfekete szempárba, amik most szerelmesen
csillogtak. Haruko döntött. Katayama mellé
áll, hiszen megbánta tetteit. –De nem
szeretném, ha Hatsuyo meghalna.
-„Szóval így állunk…” –gondolta
Katayama, majd így szólt: -Rendben. Csak
eltávolítjuk innen, és ő
újra szabad lehet. Visszamehetne a kontinensre.
-Így jó lesz. –felelte a nő, úgy
gondolta, hogy ha Hatsuyo elmegy innen örökre, akkor
megszűnik a kísértés
Katayamának, de a halálát nem
kívánta. –Mit tegyek?
-Csak egy levelet kell írnod Tatsuronak, Hatsuyo
nevében.
-Mégis, mit írjak?
-Csak kérj tőle egy találkozót a
patkány órájában (este 11
és éjjel 1 óra közti időszak)
a kertbe, és írd le, hogy mennyire kedveled.
-Ahogy kívánod. –bólintott a
lány.
-Mondom, mit írj. –Katayama felemelkedett a
helyéről, és az erkélyhez
sétált. Közben Haruko
belemártotta a fekete tintába az ecsetet.
-„Tatsuro-san!
Már régebben él kellett volna
mondanom, hogy amióta megláttalak, kedvellek.
Kérlek, találkozz velem a patkány
órájában, a nagy
cseresznyefánál.” –Katayama a nő háta
mögé lépdelt, és figyelte,
hogy mindent leírt-e.
-Így jó lesz? –kérdezte a
lány.
-Remek! –mosolygott a tábornok, miközben kezeivel
Haruko vállait simogatta. –Már csak az
aláírás hiányzik.
Írd rá a neved!
-Nani? (tessék?) –Haruko elkerekedett szemekkel fordult
hátra. Katayama durván megmarkolta a
lány hosszú, barna haját,
és közelebb hajolt hozzá,
úgy, hogy arcul majdnem összeért.
-Írd rá a neved! –sziszegte a férfi,
miközben hátrahúzta Haruko
haját.
-Naze… Naze, (miért) Katayama-chan…-Haruko tudta, hogy
csapdába esett. Végzetes csapdába.
Kezdett rajta úrrá lenni a félelem,
ahogy a hideg, fekete szempárba tekintett.
-Nem hallottad? –Katayama hangja fenyegetővé
vált. –Írd rá a neved, vagy
megöllek.
Haruko szemeiből kövér könnycseppek
hullottak alá, miközben remegő kézzel
aláírta a levelet. A férfi elengedte a
haját, és vigyorogva kezébe vette a
papírt.
-Nagyon elégedett vagyok veled, Haruko-chan!
–nézett gúnyosan a könnyező nőre. –Ezzel
alá is írtad a halálos
ítéleted.
-Katayama-chan… -suttogta ijedten Haruko.
-Tudod, mi jár annak az asszonynak, aki megcsalja az
urát? –mosolygott kegyetlenül a férfi,
miközben kihúzta az övéből a
wakazashit. Haruko felállt a helyéről,
és hátrálni kezdett, ám a
fal megállította. Katayama vészesen
közeledett felé.
-Ugyan, Haruko… -vigyorgott ördögien Katayama. –Azt
hitted, hogy fontos vagy nekem? –odalépett a riadt nő
elé, és az ujjain lévő vaskarmokkal
megérintette a könnyekben ázó
arcot. Haruko megborzongott a fém hideg
érintésétől.
-Katayama-chan… -kérlelte a lány. –Onegai…
(kérlek)
-Te tényleg azt hitted? –Katayama egy
szánakozó pillantást vetett
ágyasára, majd egy hirtelen mozdulattal
beledöfte a wakazashit a nő hasába. Haruko
nyöszörögve dőlt bele a férfi
karjaiba, és érezte, ahogy az éles
penge még mélyebbre hatol a testébe.
Katayama egyik kezével megtámasztotta a
lányt, aki egyre lejjebb csúszott előtte. –Te kis
buta… -suttogta a lánynak, majd egy mozdulattal
kihúzta belőle a kardot. Haruko térdre rogyott,
kezeit a hasára szorította, és
úgy nézett a férfi rideg
tekintetébe. Színes
kimonóját átáztatta piros
vére.
-El akartál árulni, ne? -Kérdezte a
férfi, de mielőtt Haruko válaszolhatott volna,
Katayama átmetszette a torkát. Haruko
úgy dőlt el, mint egy zsák, de még
élt. Egyre homályosabban látta
már csak Katayamát, és
tüdejéből sípolva távozott a
levegő a nyakán át. Teste még
meg-megvonaglott, aztán csak
sötétség… Teljes
sötétség…
A tömény vérszagra Yasukazu
és Katayama többi embere berontott a
szobába, de már csak azt
látták, hogy Katayama némán
áll ágyasa holtteste felett, akit egyre nagyobb
vértócsa vesz körül.
-Doshita, (mi történt) Katayama? –tette fel a
kérdést a meghökkent Yasukazu.
Katayama Yasukazu elé dobta a Haruko által
írt levelet, és ennyit mondott:
-Ebből a levélből minden kiderül.
Távozzatok!
Mikor mindenki elhagyta a szobát, Katayama
elmélyülten nézegette a véres
kardot, és lassan, élvezettel
végignyalta.
-Mmmm… Nagyon finom véred van…
Majd beletörölte a wakazashit a halott
lány ruhájába, ily módon
megtisztítva a maradék vértől.
Ezután az asztalhoz ment, és kihúzta a
fiókot. Megtalálta benne a saját
pecsétjével ellátott, gondosan
összehajtogatott levelet. Feltörte a
pecsétet, és elolvasta.
„Sesshoumaru-sama!
Kérlek, bocsáss meg, de muszáj
elmondanom, ami régóta nyomja lelkemet.
Úgy érzem, én is felelős vagyok a
történtekért. Tartsd nyitva a szemed,
Uram, mert Katayama nem az, akinek mondja magát.
Már régóta kedveli Hatsuyo-sant,
és mivel érzelmei nem találtak
viszonzásra, ezért megrágalmazta őt
előtted. Azon napon, mikor elmondtam, hogy együtt
láttam Hatsuyo-sant Katayama tábornokkal,
hazudtam. Valójában Katayama tábornok
volt a hibás, mint ahogy minden
rágalomért, ami Hatsuyo-sant
érintette. Kérlek, Uram, gondold át
jól, hogy mit teszel, mert aki igazán kedvel
téged, az nem más, mint Hatsuyo-san. Katayama
tábornok elárulta a
barátságotokat, és mindenre
képes céljai elérése
érdekében.
Alázattal: hű szolgád, Haruko”
Katayama majdnem felnevetett. Összegyűrte a levelet, majd
lángra lobbantotta tenyerében. Majd tekintete a
versikére tévedt.
-„ Érzed a virágok illatát? Csak
addig, míg tart a nyár…” –leült az
asztalhoz, belemártotta az ecsetet a tintába,
majd kanákat kezdett rajzolni. Mikor evvel
elkészült, felolvasta a vers
folytatását:
-„ Lehullnak a levelek, beköszönt a tél,
hamvaid viszi a jeges szél…” –elégedetten
vigyorgott. –Ez jó lesz. Sayounara Haruko!
Hatsuyot megdöbbentette Haruko halála. Az
ünnepség óta a lány
barátságosan közeledett felé,
és felajánlotta, hogy tisztára mossa
Sesshoumaru előtt, ha elmondja neki, hogy mit tett vele Katayama. Nem
tudta elhinni, hogy Haruko meg akarta csalni Katayamát, mert
szerette a férfit, és nagyon fájtak
neki, amiket megtudott a tábornokról. Katayama
kiszagolhatta, hogy mire készül Haruko,
és ezért ölte meg. A levelet
már biztosan megsemmisítette Katayama, pedig
reménykedett benne, hogy ezek után Sesshoumaru
hisz majd neki, és meghallgatja majd. Akkor talán
megvédené őt a közelgő
veszélytől. Mert bizony nagy veszély
közeledett. Ma semmiképpen sem
találkozhat Katayamával, ám valahol
legbelül érezte, hogy a férfi hamarosan
megkeresi őt. Gondterhelten bámult ki a szobája
ablakán, és szomorúan
állapította, hogy nap vészesen
közeledik lenyugodni, és aranysárga
fénye lassan vörössé
válik. A kard ma éjjelre semmilyen
védelmet nem fog nyújtani. Csak egy
közönséges katana feladatát
képes ellátni. Ami a legnagyobb baj volt, hogy
Naganouri és Tatsuro nincsenek a kastélyban.
Adóbeszedő körútra mentek. Tatsuro azt
mondta, hogy azért vállalták el ezt a
munkát, hogy minél kevesebb ártatlan
falusi haljon meg. Titokban saját vagyonukból
egészítették ki a
hiányzó részeket. Így ő
teljesen egyedül maradt. Yokot most hamarabb aludni
küldte, hogy legyen ideje gondolkozni. A kislány
amúgy is nagyon fáradt volt az egész
napos futkározás után. Már
a vacsoránál majd leragadtak a szemei,
és hatalmasokat ásított. Ahogy a nap
ereszkedett lefelé, ő úgy érezte, hogy
ereje egyre jobban fogy. Utolsó mentsvára
Sesshoumaru. Le kell küzdenie a
büszkeségét, és
segítséget kell kérnie a
férfitól. Bele sem mert gondolni, hogy mi
történik, ha Katayama így
meglátja. Mélyet sóhajtott,
és hátat fordított az ablaknak.
Katanáját elrejtette a futon alá,
és elhagyta a szobát. Egyenesen Sesshoumaru
lakosztálya felé tartott.
Megszaporázta a lépteit, és idegesen
tekintett körbe a folyosókon lévők
között. Szerencsére Katayama nem volt a
közelben. Sesshoumaru szobája előtt
megkönnyebbülve érezte, hogy a
férfi bent van, méghozzá
egyedül. Halkan megkocogtatta a shoujit.
Sesshoumaru az erkélyen állva figyelte a
csodálatos naplementét. Nagyon tetszett neki a
látvány, de arcán
közömbösség ült.
Hatsuyon gondolkodott, mint mindig. Mikor még az
udvarházhoz járt ki, még
magának sem vallotta be, de alig várta a
naplementéket. Tudta, hogy akkor újra
láthatja őt, aki teljesen felborította a belső
harmóniáját. Bár
Aozorával jól érezte magát,
mégis hiányzott neki Hatsuyo. Azt hitte, ha
kerüli, akkor könnyebb lesz. Hiányoztak
azok az éjszakák. Dühösen
összeráncolta szemöldökeit.
Hatsuyonak ő nem is kell. Kezdetektől fogva
színészkedett, majd a szemébe mondta,
hogy gyűlöli. Csak azt kapja majd tőle, amit
megérdemel! Na és persze a családja…
Gondolatait egy kellemes illat közeledése
szakította félbe. Ám az illat most
valahogy más volt. Valaki megkocogtatta a shoujit.
-Mit akarsz? –vetette oda ridegen.
A tolóajtó elhúzódott,
és belépett rajta Hatsuyo. Sesshoumaru el sem
tudta képzelni, hogy mit akarhat tőle ilyenkor a nő.
Talán egy újabb csel…
-Nem hívattalak. –jegyezte meg a démon,
és arany tekintetével
végigmérte a lányt.
-Tudom. –mondta csendesen a nő, egyenesen Sesshoumaru arcába
nézett.
-Akkor?
-Szeretnék itt maradni éjszakára.
–jelentette ki Hatsuyo.
Sesshoumaru teljesen ledöbbent, ám nem mutatta ki.
-Ne légy nevetséges… -ajkai gúnyos
mosolyra húzódtak. –Nem
szándékozom az éjszakát
veled tölteni, onna…
-Nem arról van szó… -mondta a lány
szomorúan. –Csak itt szeretnék maradni, mert…
-Nem érdekelnek a személyes
problémáid. –Sesshoumaru hangja rideg,
ellentmondást nem tűrő volt. –Hordd el magad innen!
-Hai. –bólintott Hatsuyo, ennél jobban nem akart
megalázkodni a férfi előtt, ezért
elhagyta a lakosztályát. Visszasietett a
saját szobájába.
-„Mit gondoltam én?” –kérdezte
magától mérgesen. –„Talán
majd tárt karokkal fogad?”
Úgy döntött, hogy ma éjjel
elhagyja a kastélyt. Gyorsan levette
magáról a halványsárga
kimonót, és egy barna hakamát,
és sötétkék haorit
öltött fel. Hosszú,
kékes-fekete haját a feje tetején
copfba kötötte, és magához
vette a kardját. A nap már vészesen
közeledett a látóhatár
felé. Egy barna, csuklyás köpenyt
terített magára, majd sietős léptekkel
elhagyta a szobáját. A városkapuba
érve szerencsére nem
állította meg senki. Kiosont a
vándorkereskedők tömegében
bujkálva. Egy pillanatra eszébe jutott, hogy
milyen simán ment a kijutás, és, hogy
talán Yokoval el tudna innen szökni.
Aztán elvetette az ötletet. Sesshoumaru
úgyis beérné, és nem akarta
kockára tenni a gyerek életét. Egy
darabig együtt ment a kereskedőkkel, majd hirtelen
letért az útról, és mikor
biztos volt benne, hogy nem látják,
futásnak eredt. Közben a nap eltűnt a dombok
közt, vöröses
fénysávot hagyva maga után. Hatsuyo
érezte, hogy nagyon fárad, megállt,
és kifújta magát egy
fánál. Egy kósza hajtincs az
arcába omlott. Fekete volt. Már nem
érzett semmit. Sem szagokat, sem
bármiféle jelenlétet.
Emberré vált. Megint futni kezdett, és
csak futott, minél messzebb a
kastélytól... Katayamától…
Folyt. Köv.
| |