|
Suki no kyoo - A szerelem ereje ???
Kurosawa-sama 2007.08.23. 08:33
16. fejezet
Emlékek
Sesshoumaru szemei sarkából figyelte Hatsuyot,
akinek egyetlen arcizma sem rándult a
bejelentésre. No igen, ennél azért
többet várt a lány
részéről. Vagy tényleg teljesen
közömbös iránta, vagy nagyon
jól tudja takargatni az érzéseit. Vagy
egy hazug csaló, vagy pedig rengeteg tartás van
benne, ami tiszteletre méltó. Ezt még
mindig nem tudta megfejteni. Az, hogy érintetlen volt, az
utóbbira utal, de a múltja, és amiket
mondott neki azon az éjjelen, a bemutatkozást el
ne felejtsük, azt igazolják, hogy hazug,
áruló. A minap Naganouri tábornok azt
mondta, hogy Hatsuyo rágalmazással
vádolta előtte Katayamát. Persze elzavarta a
tábornokot, azzal, hogy törődjön a
saját dolgával. Ám
mindenképpen elgondolkodott a Naganouri szavain. Amiket
Katayama mesélt neki Hatsuyoról, és
amit Hatsuyo a „rendes” férjről,
Katayamát igazolják. De, mi van, ha Katayama
tényleg megrágalmazta Hatsuyot? Miért
tette volna? Hiszen nem is ismeri a lányt.
Katayamát még nem kapta sohasem gyanús
dolgokon, pedig nyitva tartotta a szemét. Hatsuyo viszont
elég szégyenteljes családi
háttérrel rendelkezik, és
már rögtön az első pillanatokban hazudott.
És most itt áll nem messze tőle
közömbös arccal… majd
elhúzza a tolóajtót, és
csendben távozik…
Hatsuyonak beigazolódtak a megérzései
a Sesshoumaru mellett ülő nővel kapcsolatban. Egy
világ omlott össze benne. Hát persze,
hogy gondolhatta volna, hogy majd a nagy Sesshoumaru
feleségül veszi őt? Most már megkapta,
amit akart. Ő magának is ideje lenne tovább
lépnie… Karma… Sesshoumarunak az a
sorsa, hogy továbbra is Nyugat élén
legyen, és egyszer talán uralma alá
hajtja egész Nihont, egy tisztavérű nővel az
oldalán. De neki mi lesz a sorsa? Egy félig
szellem nőnek, aki egyik fajhoz sem tartozik…
Ráadásul az elárult
szövetséges fiának a
szolgája, akinek minden oka megvan a
bosszúra…
-„Bemutatom leendő feleségemet: Fujikage no
Aozorát…” –agyában
visszhangzottak Sesshoumaru hideg szavai. Torka
összeszorult… Legszívesebben
sírt volna, de nem lehet. Senki sem
láthatja… Ezt az örömet nem
adja meg senkinek… Még Sesshoumarunak
sem… Mégis úgy érezte, hogy
már nem tudja tartani a
közömbösség
álarcát. Jobbnak látta mihamarabb
távozni… Óvatosan elhúzta a
tolóajtót, és halkan
visszahúzta maga mögött. A nagyteremhez
vezető folyosón szolgálók
járkáltak, tálcákat
cipelve, de ő ügyet sem vetett rájuk. Egyenesen
Sesshoumaru lakosztályába ment, maga sem tudta,
hogy miért. Mintha nem is ő
irányította volna a testét. Mikor a
szoba közepén állt, akkor
döbbent rá, hogy hol is van
valójában. Pillantása a jobb oldalon
lévő tavaszi tájképes
tolóajtóra esett. A kép két
szerteágazó, virágzó
cseresznyefát ábrázolt. Az
ajtóhoz lépett, és elhúzta.
Szemei elé tárult Inu no Taisho oltára
és fegyverzetének másolata. Hatsuyo
letérdelt az oltár elé, és
meggyújtott három füstölőt.
Égszínkék szemeit a Nagy Kutyaszellem
képére emelte.
-Inu no Taisho… -suttogta maga elé.
–Hát ezt a sorsot szántad nekem, mikor
megmentettél? Távol
hazámtól, üldöztetve, vagy fiad
utolsó rongyaként? Tudod, hogy nekem kellett
volna megküzdenem Takemaruval… De te nem
engedted… Naze? Naze… Mily sajnálatos,
hogy egy ilyen nagyszerű férfi, mint te,
eltávozott közülünk…
Minden más lenne, ha élnél…
Sesshoumaru rideg bólogatással, míg
Aozora kedvesen mosolyogva fogadta a vendégek
jókívánságait, akik az
emelvény elé járultak. Aozora
rendkívül boldog volt, szép
arcán elégedett mosoly terült el.
Végre elérte a célját.
Nemsokára ő lesz Nyugat úrnője, Sesshoumaru
oldalán. Azonban tudta nagyon jól, hogy
hűségre semmiképpen sem
számíthat a férfitól, de
mivel gyermekkoruktól ismerik egymást, egy kis
megbecsülésre igen. Sesshoumaru eddigi nőismerősei
közül eddig vele bánt a legkedvesebben, a
többieket semmibe vette. Hálás volt
Katayamának, aki elintézte ezt a
házasságot. Az a kis Setsuna ivadék,
elmehet a pokolba. Többé nem tekintette
ellenfélnek. Pedig ez nagy figyelmetlenség volt
részéről.
Sesshoumaru unottan fogadta a vendégek
jókívánságait. Ezen is
túl esni. Gondolatai még mindig Hatsuyo
körül forogtak. Majd lopva Aozorára
tekintett. Itt ül mellette a vidék
leggyönyörűbb asszonya, aki jobban
párnázik, mint bármelyik
kurtizán, és már
gyerekkorától ismeri. Talán
ezért is nézi többe, mint a
többi nőt, és ezért is
bólintott rá Katayama
ajánlatára. Talán Aozorával
elfelejti végre ezt a nevetséges és
megalázó érzést Hatsuyo
iránt. Neki egy igazi nő kell, nem egy szűz szajha.
Bár Aozora még csak most tért vissza a
kastélyba, nem tudhatta mennyit változott a
lány, mióta nem látta, de majd rajta
tartja a szemét. Visszaemlékezett, mikor majd
kétszáz éve a nő először
bújt az ágyába. Micsoda
éjszaka volt! Akkor megfogadta, hogy
feleségül veszi a lányt. Ám a
sors nem így akarta. A viszálykodás
közte és apja közt egyre jobban
felszínre került. Mindenki tudta, hogy apa
és fia nem szereti egymást, csupán
kölcsönös tisztelet van
köztük. Megvetette apját, mert az,
mindenféle alsóbbrendű lényekkel
barátkozott, és segített nekik. Aozora
és Katayama voltak az egyetlen támaszai. A
lány kedves volt és alázatos,
ezenkívül szerelemmel halmozta el. Katayama
ugyanazokat a nézeteket vallotta, mint ő. Néha
együtt mészároltak le falvakat,
melyekért apjával nem kis
összetűzésekbe keveredett. Aztán Inu no
Taisho szövetséget kötött Setsuna
no Joshiakával, aki három tartomány
ura volt ekkor, míg Nyugat csak hat
tartományból állott. A
szövetséget a nagy erejű Dazai klán
ellen kötötték meg, akiknek tíz
tartományuk volt. Állandó jelleggel
háborgatták Nyugatot, és a
Setsunákkal kerestek szövetséget Nyugat
ellen. Ám Joshiaka tudta, hogy kinek a szavára
adhat, ezért Inu no Taishoval állapodott meg,
majd az összevont seregekkel
elsöpörték és
kiirtották a Dazai klánt. A
háborúban természetesen ő maga is
részt vett apja oldalán. Mikor a végső
győzelmet ünnepelték a Setsuna
kastélyban, Inu no Taisho
örök-barátsági
szerződést írt alá
Joshiakával, aki megkapta Hakateda szigetét
és Mitsuyát, mely a Dazai
kláné volt. Persze ő nem nézte
jó szemmel, ahogy apja viselkedik Joshiakával.
Már a háború alatt
eldöntötték Katayamával, hogy
amint megsemmisítették a Dazai klánt,
a Setsunák következnek. Ám apja
keresztülhúzta a
számításaikat, főleg, mikor az
estélyen megismerte Joshiaka
sógornőjét, Izayoi úrnőt. Undorodva
nézte az estélyen, ahogy apja szemei szerelmesen
csillognak, ahogy arra a nőre tekint, ám az sem
kerülte el a figyelmét, ahogy Setsuna no Takemaru
gyűlölködve a Nagy Kutyaszellemre pillantott, mikor a
szövetségre koccintottak sakeval. Másnap
alaposan összeveszett Inu no Taishoval.
Kíséretével berontott apja
szobájába, ahol az inuyoukai
békésen fogyasztotta a reggelijét
testőreivel körülvéve. Az étel
felszolgálását Izayoi
felügyelte, miközben kedvesen társalgott a
kutyaszellemmel. A szobában megfagyott a levegő, amikor ő
kicsapta a shoujit, és bevonult Katayamával
és az embereivel az oldalán. Apja
mérgesen nézett rá.
-„Hogy mersz így betörni ide,
Sesshoumaru?” –morgott dühösen a
Nagy Kutyaszellem. A mögötte ülő
szamurájok kezei katanájuk markolatán
pihentek, és feszülten nézték
a villámló szemű ifjút. A
szolgálólányok és Izayoi
ijedten húzódtak félre az egyik
sarokba.
-„Örökbarátság!
Ezekkel?” –sziszegte Sesshoumaru.
–„Követelem, hogy azonnal bontsd fel a
szerződést ezzel az alsórendű
csőcselékkel, és a tartományaikat
csatold Nyugathoz!”
-„Nani?” (mi?) –Inu no Taisho szemei
összeszűkültek a dühtől, bár
tudta, hogy fia és Katayama
próbálkozni fognak. –„Elment
az eszed, fiam?”
-„A te eszed ment el már
régóta, apám!” –az
utolsó szót megnyomta.
–„Lándzsára tűzve akarom
látni ennek a korcs család tagjainak a
fejét, különösen azét
a szajháét a sarokban!” –a
hatás kedvéért megropogtatta karmos
ujjait. A szobában egy pillanatig dermedt csend lett
úrrá. Sesshoumaru érezte, ahogy Izayoi
megremeg a célzásra, és
gúnyosan nézett a nőre.
-„Azt már nem!”
–törte meg a csendet Inu no Taisho, és
felpattant a helyéről. Az alacsony asztal felborult, a rajta
lévő ételek és sake a tatamira
ömlöttek. –„A szavamat adtam,
mikor szövetséget kötöttem
velük, és tartom is azt!”
-„Engem nem érdekel!” –mondta
fagyosan Sesshoumaru. –„A szerződést
semmisnek tekintem, és annak a halandó
szukának fogom a vérével
eltörölni!” –és
már lendült is Izayoi felé, ha egy kard
nem feszül a torkának. A Sounga volt az. A
szobában lévő szamurájok egyszerre
rántottak kardot. Sesshoumaru farkasszemet nézett
apja dühös tekintetével.
-„Erre semmi szükség! Mindenki tegye el a
kardot! Ez a kettőnk dolga!” –mondta a Nagy
Kutyaszellem. Testőrei engedelmeskedtek.
–„És most, fiam…”
–Inu no Taisho mozdulatlanul szegezte fia torkához
a Soungát, -„Te is mondd meg embereidnek, hogy
tegyék el a fegyvert!”
-„Tegyétek, amit mond!”
–szólt hátra Katayamának
és embereinek. Egy pillanatig még
feszülten néztek egymásra
apjával, majd Sesshoumaru az öklével
elütötte nyaka mellől a kardot. Kezéből
piros vér kezdett csepegni a tatamira, de nem foglalkozott
vele. Ujjai vége máris zöld
fényben derengett, és
vérfagyasztó tekintettel nézett
Izayoira.
-„Azonnal takarodj innen, Sesshoumaru!”
–morgott Inu no Taisho kivont karddal.
-„Ahogy kívánod…”
–mosolygott gúnyosan. –„De
előbb megölöm azt a kis férget!”
–és megint lendült a nő felé.
Apja azonban elkapta a kezét, és olyan
földöntúli erővel szorította
össze az ujjait, és tekerte hátra a
kezét, hogy Sesshoumaru fogcsikorgatva térdre
rogyott. Aranyszemei vörös színben
villantak fel.
-„Azt mondtam, takarodj innen, Sesshoumaru! Wakarimasu, ka?
(érted?) –sziszegte az apja higgadt arccal, majd
elengedte. A szorítás abbamaradt, Sesshoumaru
lihegve nézte sajgó karját. Inu no
Taisho eltette a kardját, és már
nyugodt szemekkel tekintett mérges fiára.
Sesshoumaru méltóságteljesen
felemelkedett, és dacosan hátat
fordított az apjának.
-„Ikuso!” (menjünk) –adta ki
embereinek a parancsot, akik
félrehúzódtak utat engedve neki. A
shoujinál megtorpant és ezt mondta:
-„Chichiue… ezt még meg fogod
bánni” –hangja immár nyugodt
volt. Nem tudni, hogy fenyegetés, vagy inkább
aggodalom bujkált a mondat értelmében,
bár Sesshoumaru tudta, hogy aggódik.
Még hallotta apja hangját a folyosón:
-„Tudom, mit teszek…”
Embereivel még aznap visszatért a Nyugati
kastélyba. Nem foglalkozott többet az apja
szeszélyeivel, inkább Aozorával.
Remekül érezte magát a nővel,
míg apja egyre inkább kötődött
a Setsuna klánhoz. Eljegyezte Izayoit, aki már a
közös gyermeküket várta.
Ám az esküvő késlekedett a folyamatos
határon kívüli
háborúk miatt, amikben természetesen ő
nem vett részt. Majd hirtelen meghalt a Setsuna
klán feje, Joshiaka. A hatalmat, félszellem fia,
Takemaru vette át. Bár neki semmi köze
nem volt a dolgok alakulásához, a sors
mégis az ő malmára hajtotta a vizet a
Setsunákkal kapcsolatban. A klán
tartományaiban folyamatosak lettek a
lázadások és
kivégzések. Apja, pedig Ryuukoutsusei, az
óriássárkány
nyomában járt, mert az, zaklatta a falvakat.
Aztán egyik éjjel, mikor Aozorával
pihentek a szobájában, a testőrei
hírül adták, hogy apja
megküzdött Ryuukoutsuseivel, és
súlyosan megsebesült,
ráadásul Takemaru túszul ejtette
Izayoit a központi kastélyban. Az asszony
már vajúdik Inu no Taisho gyermekével.
Azonnal elindult megkeresni apját. A tengerparton
találkozott vele. Kémei nem hazudtak, a Nagy
Kutyaszellem súlyosan megsérült,
és a Setsunák központi
kastélyába tartott, hogy megmentse
asszonyát. Őt ez már nem érdekelte.
Apja kardjait akarta, a Tetsusaigát és a
Soungát. Mikor majdnem rátámadt a
vérző inuyoukaira, az rögtön
átváltozott. Egy hatalmas
hófehér kutya lett belőle, és
beleüvöltött az
éjszakába, majd elrohant. Sesshoumaru csak
állt ott egyedül a tengerparton,
ezüstös tincseivel a jeges szél
játszadozott. Nagyon rossz érzése
támadt. Tudta, hogyha az apja most
besétál a Setsunák központi
kastélyába, azt nem éli
túl. Mégsem tett semmit. Apja magának
kereste a bajt, hogy összeállt ezzel a
klánnal, pedig figyelmeztette őt. Üveges szemekkel
meredt előre, és lassú léptekkel
elhagyta a partot. Hajnalban meg is érkeztek az
új hírek. Inu no Taisho és Setsuna no
Takemaru benn égtek a központi
kastélyban, Izayoi elmenekült. Ekkor ő elindult
Katayamával, Naganourival, Nakamaruval, Ryouseivel
és Tatsuroval, hogy kiirtsák a Setsuna
klánt, és földjeiket
elfoglalják. Közben átvette a Nagy
Kutyaszellem hagyatékát, a Tensaigát.
Cseppet sem örült neki. Avval a karddal ugyanis nem
lehetett ölni. A háborúk több
évtizedig elhúzódtak, közben
Nyugaton is lázongások törtek ki, mert a
lakók már hozzászoktak Inu no Taisho
békés uralkodásához. Sokan
ellene fordultak az örökös
háborúzás, magas adók,
és a folyamatos mészárlások
és kivégzések miatt. Rengeteg időbe
telt, mire úrrá tudott lenni a helyzeten,
és elismerték őt Nyugat
trónjára. Így a
házasságot el is felejthette. Amúgy is
jobban érdekelte már a
hódítás, mint Aozora. Persze
továbbra is ő volt az egyetlen nő, akit megbecsült.
Hálás volt neki, mert a nehéz időkben
mindig mellette volt. Később Aozora férjhez ment
egy daimjohoz, aki kölcsönt adott az
apjának. Elkerült a
kastélyból Nyugat egy külső
tartományába. Karma. Gondolta akkor.
Aztán továbbra is a
háborúzásra koncentrált,
és arra, hogy mindenki rettegjen, ha elhangzik az a
név, hogy: Sesshoumaru. Közben felkutatta a
Setsunákat és csatlósaikat,
természetesen egyik sem élte túl,
kivéve egyet. Joshiaka lánya… Neki
sosem bukkant a nyomára. Sokféle
beszéd járta vidéket. Annyi biztos,
hogy Hakateda szigeti háborúban
látták, hogy súlyos sebet kapott,
és meghalt. Ekkor abbahagyta a keresést,
folytatta a tartományok Nyugathoz
csatolását. Így telt el majd
két évszázad.
Pusztítás és szenvedés
járt nyomában ott, ahová betette a
lábát. És ez tetszett neki. Majd
megjelent a semmiből Hatsuyo, és teljesen
felborította a belső
harmóniáját. Mikor meglátta
azt a nőt… Teljesen elöntötte a
vágy, és onnantól már nem
ura saját érzéseinek. Hiába
próbál küzdeni ellene… Egy
csapással elintézhetné a
lányt, de nem tudja megtenni. Talán Aozora megint
segít neki, mint régen…
-Sesshoumaru! –hirtelen egy kellemesen csilingelő hangra lett
figyelmes. Aozora volt az, kezében a sakes
korsóval.
-Hm? –fordult a nő felé.
-Saket parancsolsz? –mosolygott az asszony.
-Hai. –bólintott. Megvárta,
míg Aozora kitöltötte neki a meleg bort,
és a vendégekkel együtt ittak a
jegyességre, és Tatsuro
kinevezésére.
Katayama mosolyogva ült ágyasa, Haruko mellett,
és emelte csészéjét az
újdonsült párra. Örült
Aozora szerencséjének, és annak, hogy
talán a nő végképp eltereli
Sesshoumaru figyelmét Hatsuyoról. És
akkor végre az övé lesz. Ha kell
szép szóval, ha kell erőszakkal, de akkor is
megszerzi magának Hatsuyot. Lopva
ágyasára tekintett. Már nagyon unta
örökös kérdéseit,
és túláradó
érzelmeit. Ráadásul ma az o-furo-ban,
éppen Aozora illatát igyekezett eltűntetni
magáról, amikor benyitott ágyasa,
és megérezte. Igaz, semmi köze
hozzá, mert a férfi azt tesz, amit akar, de
Haruko kétségbe vonta a szerelmét,
és kezdi sejteni, hogy ő csakis egy terv
részeként szerepel az
életében. Haruko rögtön
szóvá tette, hogy Aozora illatát
érzi rajta, ami veszélyes rá
nézve. Haruko ostoba. Mindig kimondja a gondolatait.
És ha magára haragítja,
képes elmesélni mindent Sesshoumarunak. Harukonak
vesznie kell… Már tudta is, hogy milyen
módon…
Folyt. Köv.
| |