|
Suki no kyoo - A szerelem ereje ???
Kurosawa-sama 2007.08.23. 08:33
15. fejezet
Aozora, a feketeözvegy
A felkelő nap varázsa sem tudott megnyugvást
hozni egyeseknek a nyugati kastélyban. Hatsuyo alig tudta
lehunyni a szemeit, annyira felkavarták az éjjel
történtek. Odaadta magát egy erőszakos
férfinak. Bár nem volt más
választása, Sesshoumaru úgyis elvette
volna, amit akar, de miután elmúlt a
fájdalom, ő mégis átengedte
magát az érzéseinek. Sesshoumaru az
egyetlen értékét kapta meg,
így már biztosan egy nem fogja
feleségül venni egy rendes férfi.
Ám Hatsuyonak nem egy rendes férfi kell, hanem
Sesshoumaru, aki valószínűleg nem fog
másként tekinteni rá soha, csak egy
használati tárgyra. Abban
reménykedett, hogy nem találja a
férfit a lakosztályában, mikor megy
takarítani. Nem bírt volna a szemébe
nézni. Még nem. Túl friss az
élmény. Egy biztos,
közömbösséget fog
színlelni Sesshoumaru iránt. Akárhogy
is fáj. Többet nem magyarázkodik, ha nem
hisz neki, magára vessen. Mélyet
sóhajtott, majd elkezdett készülődni a
munkához.
Sesshoumaru szintén nem aludt egy szemhunyásnyit
sem. Egész éjjel az erkélyen
ült, a holdat bámulva. Gondolatai zavarosak voltak.
Érezte, hogy egy kissé elvetette a sulykot, de
ezt a világ minden kincséért sem
vallaná be senkinek. Talán ha úgy
viselkedett volna, mint akkor a háznál,
talán elérhette volna úgyis, amit
akart. De most már nem lehet visszaforgatni az időt.
Hatsuyohoz valahogy másképp viszonyult, mint a
többi nőhöz. Azt se bánta volna, ha a
lány reggel mellette ébred. Csak egy baj
van… Hatsuyo inkább Katayamát
részesítené a kegyeiben,
cserébe az ő fejéért. Mert Katayama
rendes férj lenne… Sesshoumaru elhúzta
a száját. Egy biztos, többet egy ujjal
sem nyúl Hatsuyohoz. Vigye csak Katayama! Nem…
Azt azért mégsem… Katayama
úgyis Harukot kedveli. Közönyös
arccal nézte, ahogy a nap egyre fentebb emelkedik az
égbolton, és narancsos
fénycsíkjai már lassan arany
színben pompáznak. A kastély is egyre
lármásabb lett. Itt az ideje elhagyni a
szobát, mielőtt Hatsuyo megérkezik.
Méltóságteljesen felemelkedett a
helyéről, és elhagyta a
lakosztályát. Átment inkább
a dolgozószobájába, ahol Jaken
várta.
-Ohayou gozaimasu, Sesshoumaru-sama! Hogy aludtál?
Erre a kérdésre egy dühös
morranás volt a válasz, és Jaken egy
púppal lett gazdagabb.
Katayama csendben fogyasztotta a reggelijét, melyet Haruko
hozott be neki. Haruko aggódva figyelte a férfit.
Egy csészébe o-cha-t (tea)
töltött neki, majd megkérdezte:
-Daijabou desu, ka? Katayama-chan? (jól vagy?)
A felelet egy biccentés volt, a férfi komoran
folytatta az evést. Még mindig az előző
éjjel járt a fejében.
Halálosan féltékeny volt
Sesshoumarura. Halálosan gyűlölte Hatsuyot.
És szerette. Gyűlölte, mert a lány
visszautasította őt, de egyben szerette is. Haruko
kérdően nézett a férfi komoly
arcába. Katayama ezt észre sem vette, annyira
elmerült a gondolataiban.
-Katayama-san…
-Mit akarsz? –Katayama fel sem nézett a nőre.
-Miért vagy ilyen?
-Milyen? –Katayamát kezdték
idegesíteni Haruko állandó
kérdései.
-Ilyen komor… és
elutasító… Azt hittem kedvelsz,
és boldog vagy mellettem…
-Mi a fenét akarsz? –mordult fel a
férfi. Sötét szemei
vészjóslóan villantak. Haruko
hátrahőkölt.
-M… még mindig a kudarcon emészted
magad?
-„Kit érdekel az a sikertelen
merénylet?” –kérdezte
magától Katayama. –„Amit te
rontottál el…” -még mindig
villámló szemekkel tekintett Harukora.
–Hagyjál már… -mondta
végül, majd felemelkedett a helyéről,
és az állványhoz ment, melyen a
páncélzata pihent. Haruko szomorúan
nézte, ahogy a szeretett férfi
némán magára ölti
vértjeit, és övébe fűzi a
kardjait, majd elhagyja a szobát.
A nap már magasan járt, mikor egy nagyobb csapat
bevonult a kastély kapuján. Elöl
szamurájok vonultak, míg
középen egy díszes
gyaloghintót hoztak a hordárok. A
gyaloghintó mellett egyszerű kimonóba
öltözött nők lépdeltek. A sort
szamurájok zárták. A kapu
közelében lévő szolgák
és alacsonyabb rangú szamurájok
meghajolva álltak félre a menet
útjából. A kertben egy
idősödő démon állt a
kíséretével.
Ruházatából vélhetően egy
főnemes volt. Mikor a menet odaért, a hordárok
óvatosan letették a hintót a
földre, és kinyitották az
ajtaját. Egy gyönyörű démonnő
szállt ki belőle. Mélybarna szemeit
végigfutatta a kertben egyre gyülekező
népen, majd
méltóságteljesen és
büszkén az idősödő démonhoz
lépkedett. Mikor odaért, megállt
és meghajolt. A férfi biccentett.
-Hát visszatértél…
-szólalt meg a férfi.
-Chichiue… (apám) –mondta a nő.
Aranybarna hullámos hajába belekapott a
gyengéd szellő.
Katayama messziről figyelte a jelenetet. Ajkai alig
észrevehető mosolyra húzódtak.
-„Pont a legjobbkor…”
–sötét szemeivel, az apjával
szemben álldogáló
csodálatos nőt vizslatta.
–„Örülök, hogy
újra itt vagy…”
Hatsuyo már végzett Sesshoumaru
szobájában, szerencsére a
férfival nem találkozott. Elkomorodott a
gondolatra, hogy a démon ágyában most
a saját vérének a szagát
érezte. De félretette minden
bánatát, nem akarta, hogy mások
lássák rajta, hogy valami nyomasztja.
Miután mindent elrendezett, nehogy a kutyaszellem esetleg
valami kifogást találjon a
munkájában, kiment sétálni
a kertbe. Meg akarta nézni, hogy mit csinál Yoko.
A szolgák lakrészén
végigmenvén azt vette észre, hogy a
szolgálók rendkívül
izgatottak. Egymást közt súgnak
össze.
-Szerinted ki lesz a következő? –kérdezte
vigyorogva az egyik lány a másikat.
-Ki tudja? –mosolyodott el a másik.
–Talán Katayama-sama…
-Baka, Ume-chan! –nevetett fel Kameko.
Ők voltak, akik a fürdőházaknál
összesúgtak Hatsuyo és Tatsuro
mögött. Hatsuyo érdeklődve
lépett oda hozzájuk.
-Mi történt?
–szólította meg a két
meglepett nőt. –Kiről beszéltek?
-Nahát az új lány…
-méregette Kameko Hatsuyot. –Te nem is hallottad?
-Ugyan, mit? –felelte Hatsuyo.
-Visszatért. –jelentette ki Ume.
-Ki?
-Aozora-sama. –mondta Kameko.
-Ettől van mindenki ilyen izgalomban?
–csodálkozott Hatsuyo.
-Már öt férjet temetett el.
–magyarázta Ume, miközben Kameko
bólogatott. –Most megint hazatért az
apjához, Josuke-samához. Azt
beszéltük Kameko-sannal, hogy ki lesz az
új férje.
-Pontosan! –vágott közbe Kameko.
–Annak a nőnek a világ minden kincse sem lenne
elég, annyit költekezik.
-De az apja sem különb! –most Ume
szólt közbe. –Tele van
adóssággal, állandóan
szerencsejátékozik. Tudod, több vagy
kevesebb, páros vagy páratlan…
-Egyszer a kocka lesz a veszte.
–állapította meg Kameko.
–Aozora-samának pénzre lesz
szüksége, hogy kifizesse apja és
saját adósságait. A férjei
pénzét már rég
elköltötte…
-Akkor egy nagyon gazdag úrhoz kell
feleségül mennie… -jegyezte meg Ume.
-Szerintem még maga Sesshoumaru-sama sem tudna
lépést tartani Aozora-sama és az apja
költekezésével.
-Lehet, hogy senki sem veszi el. –szólalt meg
Hatsuyo. –Ha öt férj halt ki mellőle,
és…
-Az ő külsejével! –nevetett fel Kameko.
–Az nő gyönyörű, mintha egy kami lenne!
Még Sesshoumaru-samát is meg tudná
szerezni magának férjnek, akárcsak te!
-Nani? (mi?) –Hatsuyo szemei elkerekedtek.
–Én és Sesshoumaru?
-Hai! –bólintott Kameko, miközben Ume
sejtelmesen mosolygott. –Te is olyan vagy, mint egy
földre szállt kami! Aozora ellen van
esélyed…
-Úgy bizony! –helyeselt Ume. –Szerintem
te vagy a nagyúr titkos szeretője, akihez
kijárkált éjjelente…
-Most mennem kell… -mondta
közömbösen Hatsuyo, majd otthagyta a
két meglepődött lányt.
Aozora és Katayama a kertben
sétálgattak.
Kíséretüket
elbocsátották, kettesben akartak maradni. A
kikövezett ösvényen
végigmentek, egészen egy tó
partjáig. A tavon vízililiomok
ringatóztak. A tó közepén egy
cha no yu (teaszertartás)
színhelyéül
szolgáló ferde tetős ház
állott. A házhoz egy fahíd vezetett.
Átmentek a hídon, és
megálltak a ház teraszán. Mindketten
nekidőltek a fakorlátnak, és a tavat
bámulták.
-Köszönöm, hogy
segítettél, Katayama.
–szólalt meg csilingelő hangján a nő.
-Mint mindig. –jegyezte meg Katayama
tömören. –Gondolom már nagyon
rossz volt férjed mellett, ne?
-Ogai-san jó ember volt, –folytatta Aozora,
miközben dús, hullámos haját
felkapta a szél. –de nem igazán volt
képes…
-Apád mindig sosem a hozzád illő
férfit választotta ki neked.
-Hai. Ogai-san sok pénzt adott apámnak
kölcsön, de ő csak játszott. Mikor
Ogai-san meg akarta ölni apámat a
tartozásai miatt, apám, csakhogy
kímélje az életét,
nekiadott. Már nagyon untam azt a
házasságot… -sóhajtott fel
a nő.
-Most már újból szabad vagy.
–nézett Katayama a nőre. –Az
én segítségemmel.
-Pontosan. –bólintott Aozora. –Ideje,
hogy ahhoz a férfihoz menjek hozzá, akit mindig
is kedveltem.
-Sesshoumaru, ka? –vigyorodott el Katayama.
-Hai.
-Segítek neked. –mondta a tábornok.
-Kifizetem apád tartozásait, így
Sesshoumaru elé állhat. Ideje megmondani
Josuke-samának, hogy kihez adjon téged
hozzá.
-És mit vársz cserébe?
–mosolygott sejtelmesen Aozora.
-Egy-két kellemes órát veled.
–Katayama magához húzta a nőt, aki nem
ellenkezett.
-Rendben van. –Aozora kecses ujjait végigfuttatta
Katayama jóvágású
arcán. –Már régen
volt…
-Úgy bizony. –Katayama egy csókot
lehelt Aozora telt ajkaira. –Nagyon rég…
-Hiányoztál Katayama-chan… -Aozora
kihívóan nézett a
tábornokra.
-Te is nekem… -válaszolta a férfi,
miközben kissé eltolta
magától a lányt. –Valamit el
kell mondanom…
-Mit? –kérdezte Aozora.
-Van egy riválisod.
-Riválisom? –Aozora nem értette, miről
beszél a férfi.
-Úgy bizony. –Katayama arca komoly volt.
–Sesshoumaru megkedvelt egy nőt.
-Kit? –döbbent le a lány. Nem tudta volna
elképzelni, hogy Sesshoumaru rajta kívül
más nővel is gyengéd lenne.
-Úgy hívják, Setsuna no Hatsuyo. Ő
Sesshoumaru személyes szolgája, és
titkos szeretője. Ha nem cselekszünk hamar, még az
is lehet, hogy feleségül veszi.
-Nani??? –Aozorával most megfordult a
világ.
-Igazat mondtam. –bólintott Katayama.
–Éjjelente találkozgattak, mikor
felségárulással vádoltam
meg Hatsuyot, így lett Sesshoumaru rabszolgája.
Sesshoumaru haragszik a lányra, mert azt hiszi, hogy Hatsuyo
elárulta őt, de tudom, hogy kedveli Hatsuyot.
-Már most gyűlölöm azt a nőt…
-húzta össze szépen ívelt
szemöldökeit Aozora.
-Nyugodj meg, segítek neked. –mondta Katayama.
–Te leszel Nyugat úrnője, Hatsuyo pedig az
enyém lesz.
-Te kedveled őt?
-Amióta megláttam. Azt akarom, hogy az
enyém legyen. Örökre. Te pedig, boldogan
élhetsz Sesshoumaruval. Így mindenkinek
jó lesz.
-Sietnünk kell!
-Hai. –helyeselt Katayama. –Megyek és
kifizetem apád adósságait,
és beszélek vele. Aztán
megkeressük Sesshoumarut. Ma este ünnepség
lesz. Tatsuro-sant tábornokká nevezi ki
Sesshoumaru. Az ünnepség megfelelő időpont arra,
hogy Sesshoumaru bejelentse a házasságot. Ott
láthatod Hatsuyot is. Ő fogja kiszolgálni
Sesshoumarut. Ha minden jól sikerül, már
ma este Sesshoumaru jegyese leszel.
-Menjünk. –mondta idegesen Aozora, majd visszamentek
a kastélyba.
Már leszállt az este, mikor a kertben minden
katona és nemes összegyűlt, hogy jelen legyenek
Tatsuro kinevezésén. A szolgák
távolról figyelték az
eseményeket. A kertben két juharfa
között egy emelvény volt
felállítva, melyen
szétnyitható alacsony székek
sorakoztak. A kertben fáklyák és
lampionok világítottak. A szamurájok
két oldalt rendben sorakoztak, míg a
kastély lakói csoportokba verődve
beszélgettek. Hirtelen a tömeg
szétnyílt, megérkezett Sesshoumaru
és kísérete. Elöl ment
Sesshoumaru, mellette Jaken próbálta tartani a
tempót. Mögöttük
lépdelt Katayama, Ryousei, Naganouri, Nakamaru, Tatsuro,
Yasukazu, és a többi parancsnok. Mindenki
mélyen meghajolt, és addig nem néztek
fel, míg a főemberek el nem foglalták
helyüket az emelvényen. Középen
ült Sesshoumaru, egyenes tartással,
szétvetetett lábakkal, míg
tábornokai és parancsnokai kétoldalt
ültek ugyanilyen tartásban. Tatsuro az
emelvény előtt állt. Miután mindenki
felnézett, Sesshoumaru felemelkedett a helyéről,
és egy összehajtott papírral a
kezében az emelvény
szélére, Tatsuro elé.
-Azért gyűltünk össze, hogy Hamada no
Tatsurot tábornokká léptessem elő, a
harcokban véghezvitt kiemelkedő tetteiért.
–fagyos hangja bejárta az egész kertet.
Az összehajtott papírt
átnyújtotta Tatsuronak, aki alázatosan
meghajolt, és átvette azt.
–Továbbá megduplázom eddigi
jövedelmét, és vacsorát adok
a tiszteletére.
-Domou, Sesshoumaru-sama! –köszönte meg
Tatsuro a kinevezést.
Sesshoumaru egy fehér színű legyezőt
húzott elő a vértjéből,
szétnyitotta, és
láthatóvá vált rajta a
középen elhelyezkedő pirosra színezett
kör. ( a japán zászló
mintájára) A legyezőt vízszintesen
tartva hármat suhintott vele. Erre a katonák
egyszerre kiáltották háromszor Tatsuro
nevét.
A Nyugati kastély nagytermében
elkezdődött a vacsora. A négyzet alakú
helyiségben az egyik falnál lévő
emelvényen ült Sesshoumaru, míg mellette
foglalt jobb oldalt Aozora, és baloldalt Jaken. Az
emelvény körül a tábornokok
és parancsnokok ültek, míg a nemesek
és családjaik kétoldalt helyezkedtek
el, a terem közepén utat hagyva, hogy a
cselédek könnyebben
járkálhassanak az ételekkel-italokkal.
Már megkezdték kihordani az ételeket,
ebben Hatsuyo is részt vett. Ő Sesshoumarunak
szolgálta fel az étket. Erre az alkalomra a
szolgáknak volt ünnepi egyenruhájuk.
Világoskék kimonó, egy
sötétkék obival megkötve.
Hatsuyonak ez a kimonó remekül állt. A
férfiak meg is nézték titokban. De
nemcsak ők… Aozorának is szemet szúrt
a feltűnő szépségű cseléd. Most
már biztos volt benne, hogy Hatsuyoval áll
szemben. Irigykedve mérte végig az
emelvényhez közeledő nőt. Hatsuyo is
csodálkozva figyelte a Sesshoumaru mellett helyet
foglaló démonnőt. Igazuk volt
Kamekoéknak, az a nő tényleg olyan, mint egy
megtestesült kami. Gyönyörű arc,
mélykék szemek, hosszú, aranybarna,
hullámos haja díszes hajtűkkel van feltűzdelve,
ám néhány, hosszú tincs
szabadon hullott alá. Hatsuyo, ahogy elnézte a
nőt, selyemkimonójáért egy falut is
meg lehetett volna venni. De miért ül Sesshoumaru
mellett? Már ki is nézte magának
Sesshoumarut? Igen sok tartozásuk lehet, hogyha Nyugat
urára van szüksége. Lehet, hogy csak meg
akarja környékezni Sesshoumarut. Hatsuyo ezzel
nyugtatta magát, majd mikor az emelvényhez
ért meghajolt. Amennyire tudta, kerülte Sesshoumaru
tekintetét, ezzel Sesshoumaru is így volt.
Közömbös tekintettel nézett
át a lányon. Sesshoumaru nem bánta
meg, hogy beleegyezett Josuke-sama és Katayama
kérésére, hogy elvegye
Aozorát. Talán majd régi kedvese
kigyógyítja ebből a
hóbortból, melyet Hatsuyo iránt
érez. Ráadásul ez lesz a legjobb
bosszú Hatsuyo ellen, aki megveti őt. Majd mehet
Katayamához, ha akar. Csakhogy Katayama Harukot kedveli.
Hatsuyo lette a tálcát Sesshoumaru
elé, az alacsony asztalkára, majd megfogta a
sakes korsót, hogy töltsön a
férfinak, de a mellette ülő nő hirtelen
megszólalt:
-Hagyd csak. Majd én.
-Hai. Wakatta. (igen, értettem)
–bólintott Hatsuyo, majd meghajolt, és
elindult kifelé a teremből.
Sesshoumaru elérkezettnek látta az időt, hogy
elmondja a vendégeknek, hogy mik a
szándékai. Azt akarta, hogy Hatsuyo is hallja.
Azok után, amit hajnalban a fejéhez
vágott a lány… Vele, a Nagy
Sesshoumaruval nem beszélhet így senki. Felemelte
jobb kezét, csendre intve a vendégsereget. Erre
csend lett a teremben, és mindenki a nagyúr
felé fordult. Hatsuyo a tolóajtó előtt
figyelte az eseményeket. Rosszat sejtett…
-Vendégeim! –járta át a
termet Sesshoumaru fagyos hangja. –Bejelenteni
valóm van! Hamarosan megnősülök. Bemutatom
leendő feleségemet: Fujikage no Aozorát!
Folyt. Köv.
| |