|
Suki no kyoo - A szerelem ereje ???
Kurosawa-sama 2007.08.23. 08:32
14. fejezet
Szerelmem, gyűlöllek!
Hatsuyo gondterhelten húzta be maga mögött
a szobája ajtaját. Felvillanyozta a
tény, hogy Tatsurot megmentette, ám biztos volt
benne, hogy a háttérből Katayama mozgatta a
szálakat. Az a szerencsétlen
félszellem cselédlány ahhoz is buta
volt, hogy rendesen elvégezze a dolgát, nemhogy
egy főúr életére
törjön ilyen fondorlatos módon. Katayama
viszont a végsőkig elmegy, hogy megszabaduljon a neki nem
tetsző egyénektől. Ez sem sokon múlott. Hatsuyo
egyre jobban félt a férfitól.
Katayamának nem számít semmi
és senki sem… Vajon egy napon még
magát Sesshoumarut is képes lenne
elárulni? Lerogyott a futonra, és
közömbös tekintettel meredt az
asztalkáján lévő ételekre.
Valahogy most nem volt étvágya. A kis Yoko
legalább békésen alszik.
Elfáradhatott az egész napi
futkározásban. Hatsuyo mélyet
sóhajtott, gondolatai visszaterelődtek
Katayamára. Vajon, mikor tör rá
ismét a férfi? Most, hogy Haruko lett az
ágyasa talán nyugton marad egy ideig.
Miért pont Haruko? Haruko látta őket…
Elmondhatta volna Sesshoumarunak, hogy Katayama erőszakoskodott
vele… Ezért választotta őt, de hogy
tökéletes legyen az alakítás,
Katayamának Haruko mellett kellene maradnia…
Legalábbis egy ideig… Haruko gyűlöli
őt… Ahogy ránézett,
mélységes megvetést érzett
a nő szemeiben… És milyen
büszkén vonult végig a
cselédek és az urak között a
Katayamától kapott gyönyörű
kimonókban! Hatsuyo biztos volt benne, hogy Katayama
felhasználja Harukot ellene. Akármit is terveznek
azok ketten, valamit ki kell találnia, nehogy rá
törjön. Főleg éjjel. Elővette a
batyujából az Adauchi-tou-t, és azon
elmélkedett, hogy ez az erős szellemkard vajon
akadályt tudna-e vonni a szobája
köré. Kihúzta a hüvelyből a
nemes pengét és koncentrálni kezdett,
hátha történik valami. Ám nem
történt semmi. Idegesen felpattant a
futonról, és járkálni
kezdett a szobában. Mikor a shoujihoz ért,
mérgesen belevágta a pengét az
ajtófélfába. Ekkor a kard
szikrázni kezdett, és zöldes
fénnyel vonta be a helyiséget. Hatsuyo mosolyogva
nézett körbe a szobában.
-Ezen juss át, te féreg! –nevetett fel
halkan. Immár megnyugodva sétált az
ágyhoz, melyen kényelmesen nyúlt
végig. Már régen aludt futonon, rossz
sorsa ellenére, most remekül érezte
magát. Az elégedett mosoly
láttán a növekvő holdsarló is
előbújt egy csipkés felhő
mögül, és mohón
kíváncsiskodott a farácsos ablakon
át, ezüstös fénnyel
színezve a bájos arcot.
Tatsuro miután belépett új
lakosztályába, lecsatolta súlyos
vértjét, és az erkélyre
sétált. Nem mutatta ki, de nagyon
megrémült a méreg
láttán, mely kiégette előző
szobája padlóját.
Összeráncolt szemöldökkel
bámulta a holdfényben úszó
kertet. Most már minden békés volt. A
kastély nem sokkal ezelőtt egy felbolydult
méhkasra emlékeztetett. Ki törhetett az
ő életére ilyen aljas módon? Biztosan
nem az a fekete hajú kis cseléd. A tettest
felsőbb körökben kell keresni. Talán
Yasukazu volt? Neki állt egyedül
érdekében. De talán a
merénylő még fentebb áll a
ranglétrán. Katayama… Tatsuro kezei
ökölbe szorultak. Csakis Katayama
lehetett… Ha a merénylet sikerült volna,
akkor Yasukazut könnyebb lenne tábornoki rangra
emelnie. Esetleg valami már indoka is lehetett
Katayamának, mint a tehetségtelen
rokonának való segítség?
Mert ha erről lenne szó, akkor már
korábban is megtehette volna… Egy biztos, nagyon
vigyáznia kell ezentúl Katayamával,
mert hiába lesz ő is tábornok, Sesshoumaru
egyformán kedveli őket. Harcukat Sesshoumaru tudta
nélkül kell megvívniuk… Ki
tudja, hogy döntene a nagyúr, ha ő
nyíltan szembeszállna Katayamával?
Katayama a szobájában igazgatta az
állványra helyezett fegyverzetét. A
mécsesek fényjátékkal
vonták be a helyiséget, melyben a
füstölők illata keveredett a
beáramló virágillatokkal. Katayama
csupán egy hakamát viselt, lapockáig
érő, vörös haján megcsillantak
a vízcseppek, testéből finom olajok
aromája áradt. Ekkor
elhúzódott a shouji, és betipegett
Haruko, frissen kimosakodva, drága selyemkimonóba
öltözve. Mikor megpillantotta a férfit
hiányos öltözékében,
mintha villám csapott volna belé, megdermedt.
Megbabonázva nézte Katayama izmos
hátát, és kócos,
vörös hajzuhatagát.
-Katayama-san… -nyögte a lány.
-A mai nap egy csúnya kudarccal
végződött… -sóhajtotta a
férfi, a merényletre célozva.
-Megtettem mindent, amit kértél…
-Hogy lehetsz ennyire elővigyázatlan? –csattant
fel a tábornok, miközben Haruko felé
fordult. Haruko szemei elkerekedtek, szinte lassítva
látta maga előtt a jelenetet. Ahogy Katayama
feléje fordult, a hajából
csillogó vízcseppek hullottak
szanaszét, hosszú, szabálytalan
frufruja az arcába lógott, melyből két
sötét szempár meredt rá.
Elbűvölve mérte végig a
férfit. Széles vállait,
tökéletes, arányosan izmos
felsőtestét… A lélegzete is
elállt egy pillanatra.
-Haruko! –a tünemény
megszólalt. Haruko visszatért a
valóságba, mely nem
különbözött az
álomvilágtól.
-Hai. –bólintotta a lány,
immár a beszélgetésre
koncentrálva.
-Azt kérdeztem, hogy lehettél ennyire
elővigyázatlan?
-Odafigyeltem mindenre… -mentegetőzött Haruko.
–Megvártam, míg mindenki elhagyja a
konyhát… Még a
szójaszószt is kiöntöttem,
így Eiko nem engedte időben felszolgálni a
vacsorát Tatsuronak…
-Nem erről van szó! –mondta Katayama.
–Hogy nem láttad, hogy Hatsuyo a nyomodban van?
-Gomen nasai, Katayama-san! –Haruko hangja
kétségbeesést
tükrözött. –Legközelebb
óvatosabb leszek!
-Le is bukhattunk volna… -folytatta a
szemrehányást Katayama, miközben
elsétált a nő mellett.
-Katayama-san! Onegai! (kérlek)
–könyörgött Haruko.
-Jól van… Már úgysem
tehetünk semmit… -Katayama leült egy
selyempárnára az asztalkához,
és saket akart magának tölteni, de
Haruko odaugrott, és kivette a kezéből a
korsót.
-Engedd meg, hogy töltsek neked saket,
Katayama-san… -mondta alázatosan Haruko.
-Domou. (köszönöm, a férfiak
használták ezt a kifejezést)
–bólintott Katayama. –Igyál
te is.
-Arigatou gozaimashita. –felelte Haruko, majd a
másik csészét is
teleöntötte. Egy ideig csendben ültek, a
lánynak szörnyű bűntudata volt, hogy a szeretett
férfi terve ő miatta nem sikerült. Katayama unta
magát. Nem bánta volna, ha Hatsuyo ülne
vele szemben. Ekkor Haruko felemelkedett a helyéről
és mellé lépett. Katayama
kíváncsian tekintett a nőre. Haruko kioldotta
aranyszínű obiját, és a
csodálatos kimonó pillanatok alatt a tatamira
hullott. Az áttetsző yukata tökéletesen
látni engedte a lány sovány
alakját. Katayama végigmérte Harukot,
és csalódottan vette tudomásul, hogy a
lányt egyáltalán nem
áldotta meg a természet azokkal a
tulajdonságokkal, melyekkel egy nő
büszkélkedhet. Egyáltalán nem
érzett kedvet ehhez a nőhöz. Annál
inkább egy másikhoz… Közben a
yukata is a kimonó sorsára jutott, felfedve
gazdáját teljes valójában.
Katayama most már eldöntötte, hogy
pár napon belül megszabadul Harukotól.
Haruko leült mellé és
átölelte, hosszú ujjait
végigfuttatva Katayama tökéletesen
kidolgozott mellizmain.
-Ne most… -szólalt meg halkan a férfi.
–Ideges vagyok a mai nap kudarca miatt…
-Ez jót fog tenni… -mosolygott a nő,
és nem hagyta abba a tábornok testének
a felfedezését.
-Haragszom rád, figyelmetlen voltál.
–jegyezte meg Katayama, miközben lefejtette
magáról a mohó ujjakat.
-Kiengesztellek… -Haruko csillogó szemekkel
nézett kedvesére.
-Iie. –rázta meg a fejét Katayama.
–Ez lesz a büntetésed.
-Onegai! (kérlek) –mondta a
vágytól rekedt hangon Haruko. –Ne tedd
ezt velem…
-Egy valamit mégis tehetsz a
megbocsátásért… -Katayama
ajkai gúnyos mosolyra húzódtak,
mialatt kioldotta az obiját. Az
ágyékához húzta a
lány fejét, és mikor
férfiasságán megérezte a
kellemes érintést, lehunyta
sötét szemeit, és mélyet
sóhajtott. Egy gyönyörű nő villant fel
elméjében, ahogy az onsen előtt
álldogál, tökéletes idomait
nem fedi semmi…
Elérkezett a reggel. A nap vörös
fénnyel előbújt a közeli dombok
takarásából. A madarak
vidám énekkel
köszöntötték a
jelenséget. Hatsuyo kipihenten ébredt az
elmúlt napok fáradalmai után.
Miután végzett a reggeli
fürdéssel reggelit vitt a
konyháról magának és a kis
Yokonak. A kislány örömmel fogyasztotta a
finom ételeket.
-Hatsuyo-sama, ma is játszhatok a többi gyerekkel?
–kérdezte ártatlan szemekkel.
-Hai. –mosolygott Hatsuyo, miközben megsimogatta a
gyermek fejét. Örült, hogy
legalább Yoko jól érzi
magát a kastélyban. –Nekem mennem kell
a nagyúrhoz.
Mikor jóllaktak Hatsuyo visszavitte az üres
edényeket, majd nehéz szívvel elindult
Sesshoumaru lakosztálya felé. Mikor
belépett a férfi szobájába,
Sesshoumaru még ott tartózkodott Jaken
társaságában. Sesshoumaru rideg
tekintettel mérte végig a lányt, majd
így szólt:
-Cseréld ki az ágyneműt és
takarítsd ki a helyiséget! –hangja
olyan fagyos volt, hogy Hatsuyot kirázta a hideg.
–Ez lesz a dolgod! Ha még
szükségem lesz rád, szólok.
–ezzel elhagyta a szobát Jakennel a
nyomában. Hatsuyo fellélegzett. Sesshoumaru most
nem ütlegelte. Talán Katayama nem mondott neki
semmit a tegnap történtekről? Ebben nem lehetett
biztos. Leguggolt a futon mellé, melyből a férfi
kellemes illata áradt, és még
valakié… Ahogy leszedte a takarókat,
egy zöld virágfüzért
talált a lepedőn. Valószínűleg egy
hajtűből származhatott. Teljesen elszorult a
szíve, mikor tudatosult benne, hogy Sesshoumaru nem
egyedül töltötte az
éjszakát. Ezek szerint tényleg nem
jelentett soha a férfinak semmit. Még akkor
sem… Katayamának teljes
mértékben igaza volt. Ám ő
mégis ezt a férfit szereti. Elárulva
érezte magát, ahogy a zöld
csecsebecsét forgatta ujjai között.
Szívesen lenne annak a nőnek a helyében, de nem,
mint egy ágyas, hanem mint feleség.
Égszín szemei megteltek könnyel, de
visszatartotta a sírást. Nem az a fajta nő volt,
aki elsírja magát. A gyermekkori
élmények, és a Hakateda-szigeti
háború, melyben leszúrták,
megedzették a lelkét. Egy ilyen kegyetlen
és gonosz férfi, mint Sesshoumaru nem
érdemli meg a könnyeket. Mélyet
sóhajtott, és a munkájára
próbált koncentrálni, de
felettébb elszomorította, hogy Sesshoumaru
más nőt is úgy ölel, ahogy őt akkor.
Elhessegette a gondolatot, és nekilátott a
feladatának.
Ez a nap teljesen eseménytelenül telt Hatsuyo
számára. Sesshoumarut reggel óta nem
látta, szerencsére Katayamával sem
találkozott. Miután kitakarította
Sesshoumaru szobáját, már a nap
lefelé ereszkedett a horizonton. Kiment a kertbe, hogy
megkeresse Yokot, aki a többi cseléd gyerekeivel
játszott. Yoko egy színes
virágcsokorral a kezében szaladt felé.
-Hatsuyo-sama! –mondta széles vigyorral.
–Ezt neked szedtem!
-Arigatou, Yoko-chan! –mosolygott
hálásan Hatsuyo, majd beleszagolt a
virágokba. –Ezek nagyon szépek,
és milyen jó az illatuk!
-Tudtam, hogy örülni fogsz neki, Hatsuyo-sama!
–vigyorgott a gyermek.
-Ideje menni fürdeni, és vacsorázni,
lassan leszáll az este.
Yoko bólintott, majd visszatértek a
cselédek lakrészébe.
Sesshoumaru miután elnyújtóztatta
tagjait a kastély egyik onsenjében,
visszatért a szobájába. Az egyik
sarokban Jaken hortyogott, ám a férfi
ügyet sem vetett rá. A lakosztály
ragyogott a tisztaságtól, de az egész
szobában érezni vélte Hatsuyo
illatát. Elöntötte a düh, mikor
arra gondolt, amit Haruko mondott neki. Már az első
találkozásukkor megkívánta
Hatsuyot, de Hatsuyo mindenkinek odaadja magát, csak
éppen neki nem. Ekkor megfogant a terv a fejében.
Már nem érdekelte, hány
férfival hált a nő, magának akarta.
Odasétált Jakenhez, majd erélyes
hangon rászólt:
-Jaken! Felkelni!
A kis szellem felpattant, de a nagy ijedtségtől hasra
vágódott.
-I..iigeen, nagyúr…
-tápászkodott fel Jaken.
-Keresd meg Hatsuyot, és küldd ide!
–Sesshoumaru hátat fordított Jakennek,
és kisétált az erkélyre.
-Megyek, nagyuram! –hajbókolt a kis
démon, és elhagyta a szobát.
Hatsuyo, miután Yoko elaludt éppen a shoujit
húzta be a kislány
szobáján, mikor megjelent Jaken. Hatsuyo
meglepődött, hogy mit keres itt ilyen későn
Sesshoumaru csatlósa. Nem sok ideje volt ezen
töprengeni, mert felhangzott Jaken reszelős hangja:
-A nagyúr látni kíván!
-Ilyenkor? –döbbent le a lány.
-Mire vársz még? –pattogott Jaken.
–Kövess!
Hatsuyo nagyot nyelt, majd elindult a kis szellem után.
Vajon mit akarhat Sesshoumaru? Talán valami
kivetnivalót talált a
munkájában? Esetleg Katayama
kápráztatta el őt újabb
összesküvéses
történetekkel? Nem lepődött volna
meg… Mikor belépett Sesshoumaru
lakosztályába egyre hevesebben vert a
szíve. Most jutott el a tudatáig, hogy mi
történhet vele. Nem akarta, hogy Sesshoumaru
újra megverje. Sesshoumarut nem látta a
helyiségben, de rögtön meghallotta a
hangját az erkélyről.
-Jaken, elmehetsz!
Hatsuyo ijedten fordult a záródó
tolóajtó felé. Úgy
érezte magát, mint egy csapdába esett
vad. Megpillantotta a férfit, amint éppen
felé tart. Sesshoumaru csak egy hakamát viselt
ezen a fülledt, meleg éjjelen. Hatsuyo,
bár látta már Sesshoumarut ilyen
hiányos öltözetben, mégis
oldalra nézett.
-Eljöttél… -jegyezte meg hidegen a
férfi.
-Mit akarsz tőlem? –kérdezte
közömbösen Hatsuyo a démon
aranyszemeibe nézve.
-Kicsit több tiszteletet! –Sesshoumaru hangja
fenyegetően csengett. –Vagy meg akarsz ismerkedni megint az
öklömmel?
-Mit óhajt, nagyúr? –váltott
alázatos hangnemre Hatsuyo, bár alig győzte
legyűrni a nyelvén lévő gúnyos
szavakat. El szerette volna kerülni a verést.
-Nagyon jó… -Sesshoumaru viszont szabadon
gúnyolódhatott. –Vetkőzz!
-Tessék? –Hatsuyo elkerekedett szemekkel tekintett
Sesshoumarura.
-Jól hallottad. –mondta fagyosan a
nagyúr. –Netán Katayamának
kérés nélkül is megteszed?
Hatsuyo most már megértette.
-„Innen fúj a szél!”
–gondolta mérgesen. –„Katayama
megint mesélt neki… ezúttal a feslett
erkölcsömet ecsetelte.”
-Nem tettem meg senkinek, semmit! –felelte
dühösen Hatsuyo.
-Ezt nem hinném… -Sesshoumaru szemei
megvillantak. –Vetkőzz, onna!
-Ne merj velem így beszélni!
–kiabálta Hatsuyo, majd fel akarta pofozni a
férfit, ha az el nem kapja a kezeit.
-Osoi… (lassú) –jelentette ki
közömbösen a nagyúr, majd
közel rántotta magához Hatsuyot. Mire
Hatsuyo észbekapott az obija már a
földön hevert. Ezt követte a
kimonója is. Hiába próbált
kapálózni, Sesshoumaru sokkal erősebb volt
nála.
-Hagyd ezt abba! –kérlelte a férfit.
-Urusei! (fogd be) –hörögte Sesshoumaru,
majd a falhoz préselte a lányt. A
könnyed anyagból készült
yukatát egy laza mozdulattal letépte
Hatsuyoról, aki kétségbeesetten
ficánkolt a férfi karjaiban. –Most nem
menekülsz… -lihegte Sesshoumaru. Amint
meglátta a tökéletes női testet,
már tudta, hogy nincs megállás. Mikor
az előző éjjelen az egyik ágyasával
hált, akkor is végig Hatsuyora gondolt. Egyik
kezével lefogta a lány kezeit, hogy ne
kapálózzon, míg a másikkal
felfedezőútra indult Hatsuyo testén.
Közben ajkaival a lányéra tapadt,
és nyelve erőszakos táncba kezdett Hatsuyo
szájában. Szemfogaival felsértette
Hatsuyo ajkait. A lány szája
szegletéből apró, piros vérfolyam
indult meg. A vér íze Sesshoumaru
számára csak még
édesebbé tette a csókot.
Kezével Hatsuyo feszes, telt melleit markolászta,
nem túl gyengéden, majd
végigsimított a nő lapos, izmos
hasfalán, le egészen az
öléig. Sesshoumaru megszakította a
csókot, és Hatsuyo nyakát, majd
kulcscsontját kezdte el harapdálni. Egyik
ujjával behatolt a lányba, aki
felnyögött az ismeretlen, furcsa
érzéstől.
-Hagyd abba! –nyögdécselte Hatsuyo.
–Onegai! (kérlek)
Sesshoumaru elengedte a nőt, de csak addig, míg a futonra
lökte. Hatsuyo el akart menekülni, de a
férfi már rá is vetette
magát. Ott folytatta, ahol abbahagyta, csak most
félig rajta feküdt. Hatsuyot
elöntötte a vágy, ahogy Sesshoumaru
ujját érezte magában, és
ezt szégyellte.
-Te is élvezed, ne? –lihegte a férfi a
fülébe.
-Nem akarom…
-Ne légy nevetséges… -Sesshoumaru
Hatsuyo kék szemeibe nézett. –Nem
először teszed ezt…
Sesshoumaru most leszállt a lányról,
hogy megszabadítsa magát a
hakamájától. Majd
szétfeszítette a lány combjait,
és beléhatolt. Egy hatalmas sikoly
rázta meg a palotát…
Katayama a fürdés után még
tett egy sétát a kertben, minél
kevesebb időt szeretett volna újdonsült
ágyasával tölteni. Ekkor hallotta meg a
sikoltást. Tudta hogy ki az, és nem volt
nehéz kitalálni, hogy mi
történt. Ugyanis a hang Sesshoumaru
szobájából jött. Kezei
ökölbe szorultak,
jóvágású arca eltorzult,
és állati hangon
felüvöltött. Egyik
öklével belecsapott egyet a híd
korlátjába, melyen éppen
állt. A korlát kiszakadt a helyéről.
Villámló szemekkel nézte a
művét. Most először érzett gyilkos
dühöt Sesshoumaru iránt…
Sesshoumaru erőszakos csókkal hallgatta el a
lányt, aki ijedten kapálózott alatta.
Hatsuyo mérhetetlen fájdalmat érzett,
de a férfi nem hagyta abba
kínzását. Egyre gyorsabban mozgott
benne. Érdekes módon, maga sem tudta, hogy melyik
pillanatban, de kellemes érzések
töltötték el a testét.
Sesshoumaru is egyre gyengédebben simogatta. Mintha minden
megváltozott volna… Olyan volt, mint akkor, kint
a háznál, bár ott nem jutottak ilyen
messzire. Mindkettejüket hatalmába
kerítette az akkori varázs. A szobát
kéjes nyögések zengték be.
Sesshoumaru megszakította a csókot, és
Hatsuyo szemeibe nézett, miközben lassabbra vette a
tempót. Hatsuyo a férfi szemeiben a
szenvedélyen kívül szerelmet
látott. Sesshoumaru megigézve bámulta
az alatta fekvő szépséges nőt.
-Gyönyörű vagy… -suttogta Sesshoumaru,
és végigsimította a lány
arcát.
-Sesshoumaru… -Hatsuyo beletúrt az ezüst
hajzuhatagba, majd a férfi izmos hátát
kezdte el cirógatni. Sesshoumarut még jobban
elöntötte vágy, és gyorsabban
kezdett el mozogni, tartva a szemkontaktust Hatsuyoval. Már
mindketten közeledtek a beteljesüléshez.
Ekkor a férfi szemei vörösen izzottak fel.
Hatsuyo szorosan ölelte magához a
démont. Hirtelen semmihez nem
hasonlítható gyönyört
érzett. Ez volt az, amit beteljesülésnek
neveznek. Mindketten egyszerre érték el.
-Hatsuyo… -hörögte Sesshoumaru, majd
vörös szemei lecsukódtak, majd feje a
lány vállára hanyatlott. Egy ideig
egymáson fekve pihegtek, majd Sesshoumaru
felocsúdva az álomból a
lány mellé feküdt, és egyik
kezével megtámasztotta a fejét. Ahogy
kitisztultak az érzékei, rögtön
megérezte a vérszagot. Most döbbent
rá, hogy mit művelt. Hatsuyo még
tényleg nem hált senkivel. Jól
látta a nő combjain a vércsíkokat.
Összezavarodott, és nem tudta, hogy mit gondoljon,
vagy hogy mit mondjon. Hatsuyo óvatosan felült az
ágyban, és végignézett
magán. Már ő is visszatért a
valóságba. Dühös lett
Sesshoumarura, mert megerőszakolta, dühös lett
magára, mert élvezte.
-Büszke lehetsz magadra, szajhát
csináltál belőlem… -mondta
mérgesen a férfinak.
–Tönkretettél, most már
biztos, hogy egy normális férfi sem
feleségül!
-„Szóval így
állunk!” –most már
Sesshoumarut is elöntötte a harag, és a
féltékenység. –Esetleg,
Katayamára gondolsz? –kérdezte
gúnyosan.
-Aljas féreg! –sziszegte Hatsuyo.
-Talán nem élvezted? –Sesshoumaru
gonosz félmosolyra húzta ajkait.
Hatsuyo nem válaszolt, felpattant az
ágyról, és magára kapkodta
a ruháit.
-Most meg hová mész?
–kérdezte a démon.
–Feküdj le, és pihenj!
-Azt már nem! –vágta rá a
lány. –Én veled nem alszom!
Gyűlöllek! –kiáltott a
férfira, és elviharzott.
-Szóval gyűlölsz… -morgott Sesshoumaru.
–Ezt még megbánod! Ne félj,
többet nem érek hozzád…
Folyt. Köv.
| |