|
Suli no kyoo - A szerelem ereje ???
Kurosawa-sama 2007.06.29. 09:33
12. fejezet
Gonosz tervek
Katayama az ablakkal szemben álldogált,
és a tájat bámulta. A
beáramló napsugarak
körülölelték férfias
alakját, vörös haja ragyogott a
fényben. Amint Hatsuyo belépett, Katayama a nő
felé fordult. Mint mindig, Katayama most is tetőtől-talpig
harci vértezetben volt. Jobb
felkarvértjén egy oni feje ékeskedett,
kitátott pofával. A szarvai és agyarai
fenyegetően meredeztek előre. A férfi széles
vállait vörös palást
borította, mely hátul a földet
súrolta. Díszes övében a
megszokott daishou (a szamurájok kardpárja), -egy
katana, és egy wakazashi, -lógott. Hatsuyo
azonban tudta, hogy a férfi katanája nem egy
közönséges japán kard.
Jinzában látta az
átváltozott, hatalmas szablyát,
melyből a férfi tűzörvényt
indított az épületekre.
-Úgy látszik a kamik a kegyeikbe
fogadtak… -jegyezte meg gúnyosan a
férfi, miközben éjfekete szemeit a
lány tökéletes alakján
legeltette.
-Miért jöttél ide?
–kérdezte gyanakodva Hatsuyo. –Nem az
embereid körül lenne a helyed?
-Mióta van a cselédeknek katanája?
–Katayama Hatsuyo tatamin heverő batyujára
bökött, melyből egy katana markolata állt
ki.
-Vedd csak el… -Hatsuyo jéghideg tekintettel
nézett a férfira, majd felvette a kardot,
és Katayama felé hajította. A
férfi fél kézzel elkapta a
felé repülő kardot, ám majdnem el is
dobta. Amint megfogta a markolatot, a kard izzani, szikrázni
kezdett, és égette a tenyerét. Ennek
ellenére még erősebben megszorította.
Meg akarta törni a katana akadályát.
-Pillanatok kérdése, és nem lesz
kezed… -jegyezte meg közömbösen
Hatsuyo, ám magában nagyon jól
szórakozott a férfi
ostobaságán. Katayama szép arca
eltorzult a fájdalomtól és az
erőlködéstől. Mivel a kard egyre nagyobb
szikrákat hányt, végül
feladta, és a tatamira ejtette a fegyvert. Lihegve
nézte füstölgő tenyerét,
és elfintorodott saját
húsának égett
szagától.
-Kuso…(franc) –hörögte Katayama,
és dühös szemekkel meredt a
lányra. –Miféle kard ez?
-Egy sima katana. –hazudta a nő, nem akarta, hogy
felfigyeljenek a fegyverre.
-Ezt nem hinném… -morgott Katayama. –Az
én kardomon is ilyen varázslat van.
-A kard az enyém, ezért nem engedi senkinek, hogy
megérintse.
-Egy közönséges katanán nincsen
varázslat.
-Érzed a kard auráját?
-Iie… -rázta a fejét a
férfi. A tenyere még mindig égett.
–Elkobzom a fegyvert!
-Ahhoz meg kellene fognod… -mondta gúnyosan a
lány, miközben hátrált egy
lépést. Már így is
eléggé feldühítette
Katayamát. –Magamtól úgysem
adom oda…
-Milyen hangon beszélsz velem, onna?
–kérdezte torz hangon a tábornok.
–Nyugat második emberével
beszélsz!
-Igazad van, Katayama-sama… -Hatsuyo ártatlan
szemekkel bámult a férfi
jóvágású arcába.
–Te csak a második vagy. Sesshoumaru sokkal
különb nálad!
Katayama agyát elöntötte a harag, nagyon
is értette Hatsuyo szavainak rejtett
értelmét. Sesshoumaru Nyugat ura. Sesshoumaru a
legfontosabb férfi Hatsuyo életében.
Sesshoumarut kedveli. Hatsuyo hátrálni kezdett, a
menekülési utat kereste. Mikor a háta a
falhoz ért, közelebb akart
húzódni a shoujihoz, ám Katayama
előtte termett, és megragadta a vállait.
-Baka! –Hatsuyo a dühtől
villámló éjfekete szemek
kereszttüzében találta magát.
–Szabadságot kínáltam neked,
és megvetsz! Sesshoumaru szolgasorba taszított,
kitéve minden férfi
kényének-kedvének, s te őt kedveled!
Ostoba nő! –Katayama még jobban
megszorította a nő vállait.
-Miattad van! –Hatsuyo összeráncolta
szépen ívelt szemöldökeit a
fájdalomtól, és a haragtól.
–Azt mondtad, Sesshoumaru mindvégig tudta, hogy ki
vagyok, talán kezdte elfogadni! Bevallottam volna neki
mindent… De jöttél te… -ki
akart csúszni a vasmarkok
fogságából, de túl gyenge
volt hozzá. –Bemocskoltál előtte!
Tönkretettél mindent!
-Sesshoumaru kezdetektől fogva az életedre
pályázott, -Katayama olyan közel hajolt
a nőhöz, hogy az érezte a tábornok
forró leheletét. –és az
erényedre!
-Hála neked, azt hiszi, hogy olyanom sincs!
-Miért? –gúnyolódott
Katayama. –Talán van? Hogyan
csábítottad el azt a szerencsétlen
Tatsuro parancsnokot? Talán adtál neki valamit?
Vagy ígértél?
-Zavar, ha valaki, ebben az átkozott kastélyban,
figyelmes velem? –gúnyolódott Hatsuyo
is, miközben elmosolyodott. Ez talált. Katayama nem
tudta teljesen ellehetetleníteni a helyzetét.
Erre Katayama is rájött. Tatsuro képes
lenne az egész egységét a
lány mellé állítani.
Jól képzett, elit szamurájokat. Ez,
pedig lázadáshoz vezethet. Tatsuronak pusztulnia
kell. Csak az a kérdés, hogyan lehetne
Sesshoumaru egyik legkedvesebb hadvezérétől
megszabadulni feltűnés nélkül, aki
közel áll ahhoz, hogy az öt
tábornok közé emelkedjen rangban.
Míg Yasukazut esze ágában sem volt
Sesshoumarunak előléptetni, főleg a Kamon-ügy
után. Sesshoumaru csak azért
kímélte a tehetségtelen parancsnok
életét, mert Katayama rokona. Néma
csend állt be Katayama és Hatsuyo
között. A feszültséget tapintani
lehetett a levegőben.
-Eressz el! –sziszegte Hatsuyo. –Hagyd el a
szobámat!
-Ne merj ilyen hangot használni velem szemben, onna! Ne
felejtsd el, hogy ki vagyok!
-Egy féleszű senki vagy, aki nem tud uralkodni az
ösztönein, és a cselédek
lakrészében koslat! –Hatsuyo,
immár sokadszor megsértette a férfi
becsületét, melynek jutalma nem maradt el. Katayama
visszakézből úgy arcul vágta a
lányt, hogy az a tatamira esett.
-Majd megmutatom én neked, hogy ki a féleszű
senki! –hörögte a férfi, majd
belekapaszkodott a lány hosszú hajába,
és felhúzta a földről. A falhoz
préselte, míg egyik kezével
átkarolta a derekát, míg a
másikkal megmarkolta a kimonó
nyakkivágását, és
lerántotta a lányról, ameddig csak az
anyag engedett. Mielőtt gyönyörködhetett
volna a félmeztelen női test
látványában, Hatsuyo pofon
vágta.
-Mégis mit képzelsz?
–fújtatott a lány, de Katayama elkapta
a karjait, és a feje fölött a falhoz
szorította fél kézzel, míg
a másik keze durván felfedezőútra
indult Hatsuyo felsőtestén.
-Ezt nem fogod élvezni… -vigyorgott el gonoszul
Katayama, aki már alig bírt a
vágyaival. –Én nem Sesshoumaru vagyok!
–mielőtt Hatsuyo megszólalhatott volna, vadul
megcsókolta a lányt, nyelvével
erőszakosan behatolva Hatsuyo szájába. Hatsuyo
hiába fészkelődött, a vasmarkok nem
engedtek. Most esett csak igazán
kétségbe! Eddig azt hitte,
sértéseit megússza pár
pofonnal, de a férfi felett teljesen
átvették a hatalmat az állati
ösztönök. Katayama szabad kezén
kívül, mely a melleit markolászta, a
hideg páncélt érezte a
felsőtestének nyomódni.
-„Jóságos kamik!”
–könyörgött magában
Hatsuyo. –„Tasukette! (segíts)
Sesshoumaru!”
Ekkor nem várt segítség
érkezett, igaz nem Sesshoumaru
személyében. Haruko dugta be a fejét,
elhúzván a shoujit. Katayama megérezve
az idegen jelenlétet, elugrott a
lánytól, és dühösen
meredt a barna hajú nőre.
-Gomen nasai, Katayama-sama… -rebegte ijedten Haruko.
–Nem akartam zavarni… -Haruko hol a lihegő
férfira, hol Hatsuyora tekintett. Hatsuyo gyorsan
megigazította magán a kimonót,
eltakarván fedetlen bájait. Haruko
visszahúzta a shoujit, és sietős
léptekkel elindult a konyha irányába.
Egyelőre nem tudta hová tenni a látottakat.
Katayama bosszúsan nézett Hatsuyora,
és így szólt:
-Ezt nem úszod meg ennyivel! –kicsapta a
tolóajtót, és elviharzott. Hirtelen
megtorpant. Gonosz ötlete támadt.
Ördögi vigyor jelent meg
jóvágású arcán,
majd Haruko után ment.
Hatsuyo térdre esett a tatamin, és
üveges szemekkel bámult maga elé.
Szíve még mindig hevesen vert az
ijedtségtől.
-„Ez nem sokon múlott…”
–töprengett. –„Valamit kell
találnom a zaklatásai ellen… Ha nincs
Haruko… Akkor már…”
–gondolataiból egy vékony gyermeki hang
zökkentette ki.
-Daijabou desu, ka, Hatsuyo-sama? (Jól vagy?)
–Yokot felébresztették a
dulakodás zajai, de csak akkor mert átmenni a
nőhöz, mikor csend lett.
-Hai. –bólintott Hatsuyo, és mosolyt
erőltetett elgyötört arcára.
-Mit fogunk itt csinálni? –kérdezte a
kislány, miközben leült a nővel szemben, a
tatamira.
-Nekem a nagyúr körül kell
szolgálnom. Takarítani, bevinni neki, amit
kér, meg, még ami feladatot ad, el kell
végezni.
-És, én?
-Szerintem játszhatsz a többi gyerekkel a kertben,
esetleg segíthetsz nekem is.
–magyarázta Hatsuyo. –Holnap
megkérdezem a nagyurat.
-Éhes vagyok… -Yoko könyörgő
szemekkel nézett Hatsuyora.
-Várj egy kicsit… -mondta Hatsuyo.
–Hozok neked ételt a
konyháról, de valaki még itt van a
közelben, és semmiképp sem akarok vele
találkozni.
A kislány némán bólintott,
sejtette, hogy az a személy tartózkodik nem
messze tőlük, aki bántotta Hatsuyot.
Haruko zavartan sietett a konyha felé, de meggondolta
magát, és irányt
változtatott. Nem akart senkivel sem összefutni,
ezért inkább kiment a
hátsókertbe. A bambuszok alkotta falat, mely a
fürdőházhoz vezetett, megkerülve, egy kis
kertbe ért, és nekidőlt egy juharfa
törzsének. Mielőtt elgondolkodhatott volna azon,
hogy mit látott Hatsuyo szobájában,
Katayama lépett elé. Mélyen meghajolt,
és riadtan mentegetőzni kezdett.
-Katayama-sama… én… én nem
láttam semmit! Esküszöm, nem mondom el
senkinek sem! Gomen nasai…
-Felesleges dolgokat beszélsz. –felelte hidegen a
férfi.
Haruko a földre vetette magát, és
úgy hajlongott a tábornok előtt.
Érezte, hogy Katayama meg fogja ölni. De nem
így történt.
-Állj fel, Haruko! Beszélni akarok veled!
–parancsolta Katayama. A lány remegve
engedelmeskedett. –Hatsuyo levette előttem a
kimonóját… azt akarta, hogy az
ágyasommá tegyem.
-Miért magyarázkodsz nekem, egy egyszerű
cselédnek, nagyúr? –pislogott
értetlenül Haruko. –Az urak dolgaihoz
semmi közöm, és nem is beszélek
róla.
-Azért mondtam ezt el neked, mert kedvellek
téged, Haruko. –Katayama gyengéd
szemekkel nézett a meglepett lányra.
–Eljöttem, hogy megkeresselek, mikor Hatsuyo
felajánlkozott, és én nem
bírtam neki ellenállni. Teljesen
behálózott, de szerencsére, te
éppen jókor érkeztél.
Legalább észhez kaptam.
-Kedvelsz engem, Katayama-sama? –Haruko
elérzékenyülve nézett a
jóképű férfira.
-Hai. –mosolyodott el Katayama, és
kisimított egy barna tincset Haruko
arcából. Haruko nem volt csúnya nő, de
szép sem. Már rég belátta,
hogy Sesshoumarutól nem remélhet semmit, de most
itt van Katayama, aki kedves hozzá.
-Már meg akartam kérni Sesshoumarut, hogy adjon
nekem, mint ágyast. –folytatta Katayama.
–Ám most, hogy visszaküld a
konyhára, biztosan nem fog ellenkezni. Előbb, azonban,
téged akartalak megkérdezni. Mit
válaszolsz nekem, Haruko?
Haruko gyenge pontjára tapintott. A lány nemesi
család sarjaként került Nyugatra, egy
meghódított területről, de ahhoz, hogy
ágyas legyen belőle, nem volt elég
szép. Viszont nem akarta az egész
életét cselédként
leélni. Eddig látott némi
esélyt erre, hogy az urak közvetlen
közelében szolgált, de jött
Hatsuyo, és a nagyúr egyszerűen lefokozta konyhai
szolgálóra. Katayama mindig is tetszett neki,
Sesshoumarutól csak némi feljebb
jutást remélt. Teljesült a nagy
álma. Katayama itt állt előtte, és
bevallotta neki az érzésit.
-Örömmel leszek az ágyasod, Katayama-sama.
–Haruko szemeiben örömkönnyek
gyűltek.
-Rendkívül örvendek, szép
hölgy! –kedveskedett a tábornok, aki
jó emberismerő lévén, tudta, hogyan
érje el a célját.
Nyomatékosításul
átölelte Harukot, és gyengéd
csókot lehelt az ajkaira, mely egyre
szenvedélyesebbé vált.
Egyáltalán nem vonzódott a
lányhoz, mégis úgy
csókolta, mintha Hatsuyot ölelte volna, ha az igent
mond neki. Semmi kétség, Katayama jó
színész volt. Előfordult, hogy
beszállt a nó-játékosok
közé, és együtt bolondozott a
színészekkel, a nagyobb fesztiválok
alkalmával. Emberei és a nézők
jót mulattak a tábornok kitűnő
játékán. Hát
igen… Egy ilyen hatalmas úr, mint Katayama
bármit megtehet. A tábornok
megszakította a csókot, és szerelmesen
nézett a lány mélybarna szemeibe.
-Most azonnal beszélek Sesshoumaruval. –suttogta
rekedt hangon. –Te leszel a főágyasom.
-Katayama-sama…
-Hívj mostantól kezdve, Katayama-sannak,
Haruko-chan.
-Katayama-san… Sukiyou... (szeretlek) –mondta
fátyolos hangon Haruko. Katayama győzött.
-Szeretnék kérni tőled valamit, Haruko-chan.
–Katayama most már a terveire tért
át, melyekhez kellett a nő segítsége.
Mivel Haruko meglátta, hogy mit művelt Hatsuyoval, ebből
még kellemetlenül is kijöhetett volna, ha
lány pletykálni kezd. Így viszont
segít neki keresztbe tenni Hatsuyonak, és
megölni Tatsurot.
-Amit csak akarsz, Katayama-san.
-Ma még te Sesshoumaru szolgája, ne?
-Hai. –bólintott a lány.
-Mondd el a nagyúrnak, amit Hatsuyo
szobájában láttál. Nagyon
dühít, hogy ez a szuka majdnem
közénk állt.
–Magyarázata tökéletes volt,
tudta, hogy kell hatni másokra.
-Megteszem, amit szeretnél. –Haruko
mérgesen összehúzta
szemöldökeit. Ahogy meglátta a
szépséges Hatsuyot, aki a
vérpadról került be a
kastélyba, egyenesen az ő helyére,
rögtön meggyűlölte őt.
Örült, hogy Hatsuyonak nem sikerült
elcsábítania Katayamát, hiszen ezzel
végleg tönkretette volna az
életét.
-Vigyél neki saket, vagy cseréld ki a
virágokat a vázákban, és
számolj be neki a történtekről.
–oktatta Katayama a lányt. –A
nagyúrnak joga van tudni, hogy mi folyik a háta
mögött. Hatsuyo már nem először
próbált meg behálózni. Azt
akarta, hogy segítsek neki megölni Sesshoumarut.
-Hát igaz! –kiáltott fel Haruko.
–Hatsuyo egy gyilkos merénylő! Rosszabb, mint a
ninják! Ő egy romlott, gátlástalan
nőszemély!
-Úgy bizony. Okos nő vagy te, Haruko-chan!
–Katayama egy percre sem feledkezett meg arról,
hogy a lány büszkeségét
hizlalja. –Csak Sesshoumaru büntetheti meg
kellőképpen, mert most az ő cselédje.
-Miért nem öli meg?
-Nyilván tetszik neki Hatsuyo. –felelte a
tábornok. –Ezért nekünk kell
felnyitni a szemét! Nem szeretném, ha ez a
mérges kígyó
elemésztené Nyugat urát! Meg kell
védenünk Sesshoumarut!-
Harukot teljesen lenyűgözte a férfi. Nemcsak
jóképű és férfias, hanem
becsületes, hazafias, hűséges, okos,
gyengéd, kedves, és szereti őt! Gondolta Haruko
naivan…
Gyönyörű tavaszi nap volt. Jaken a
szobában ücsörgött,
míg Sesshoumaru az erkélyen
álldogált, bámulta a
fényárban úszó kertet,
élvezte a virágok édes
illatát. Már bánta, hogy ennyire
durván bánt a lánnyal,
talán nem kellett volna megütni. Elborult az agya,
mikor arra gondolt, hogy Hatsuyo Katayamát, esetleg Tatsurot
részesíti vele szemben előnyben, vagy arra, hogy
Hatsuyot más férfi is érintette. Erre
a gondolatra undort, és megvetést
érzett Hatsuyo iránt.
Ráadásul Hatsuyonak köze van az apja
halálához, és inkább
meghalna, minthogy szolgálja őt. Mert
gyűlöli… Minden férfit kedvel, csak őt
nem… Végül is Setsuna… A
Setsunák sosem kedvelték a nyugatiakat. A bolond
Inu no Taisho ezt nem vette észre, és ez az
életébe került. Jól
kitervelték, az biztos. Egy hercegnő a
klánból elcsábította az
apját, így az, a szerelemtől nem
látta, hogy mi készül a háta
mögött. És, most itt van Nyugaton egy
újabb Setsuna-hime. (hercegnő)
Szépsége messze
túlszárnyalja bármelyik
nőét, akit eddig életében
látott. Semmi kétség,
behálózza a legmagasabb rangú
démonokat, és azok egymásnak esnek,
és elpusztulnak legjobb barátaik kezei
által. A végső győzelem Hatsuyoé lesz.
Véghez viszi, amit a klán kitervelt. Ez lett
volna a célja, ha ő le nem leplezi. Most, hogy tudja a nő
szándékait, inkább meghalna.
Sesshoumaru gonosz félmosolyra húzta ajkait.
Semmiképpen sem engedi, hogy Hatsuyo meghaljon.
Úgy tönkreteszi, hogy térden fog
csúszni a megváltó
halálért. Így gondolkozott, majd le
akart menni a kertbe, vagy a kastélyon
kívülre. Ekkor valaki halkan elhúzta a
shoujit, és belépett. Haruko volt az,
kezében mindenféle színes
virágokat tartott. A lány megpillantotta az
erkélyen a neki háttal álló
Sesshoumarut, majd így szólt:
-Sesshoumaru-sama, kicserélem a virágokat a
vázában.
Válasz nem jött, a kutyaszellem
némán és mozdulatlanul meredt maga
elé.
-Sesshoumaru-sama…
-Mit akarsz még? –Sesshoumaru hangja
fenyegetővé vált. Haruko nagyot nyelt, tudta,
hogy az életével játszik.
Felrémlett előtte Katayama arca, és erőt
merített belőle. Leborult a tatamira, és a
legnagyobb alázattal folytatta:
-Szörnyű dolgot láttam… Teljesen
megbotránkoztam…
-Nem érdekelnek a személyes
problémáid! –szakította
félbe Sesshoumaru a lányt,
anélkül, hogy ránézett volna.
-Nem rólam van szó… -hebegte Haruko.
-Nem hallottad, mit mondott a nagyúr? –Jaken
mérgesen ordított a lányra.
-Jaken. –Sesshoumaru letekintett a közben
mellé érkező kis szellemre. –Hagyd.
-Hai, Sesshoumaru-sama. –bólintott Jaken, majd
érdeklődve figyelt Harukora.
-Beszélj, de ajánlom, hogy fontos legyen, vagy
meghalsz! –Sesshoumaru hangja hidegen csengett.
-Láttam, ahogy Hatsuyo levetkőzött Katayama
tábornok előtt, és azt is, hogy
megcsókolta…
-Miről beszélsz, onna?! –Jaken akkorát
rikkantott, hogy Haruko majdnem kiszaladt a
szobából, főleg, mikor a hideg aranyszemek
érintését érezte. Azt
hitte, Sesshoumaru menten végez vele.
-„Bárcsak itt lenne Katayama-chan!”
–fohászkodott magában Haruko,
fejét még mindig a földön
tartotta, nem mert a nagyúrra nézni.
-Honto? (igaz) –kérdezte Sesshoumaru
közömbös hangon, de belül
forrongott.
-Hai. –felelte a lány. –A
saját szemeimmel láttam…
-Távozhatsz! –Sesshoumaru már
épp eleget hallott, nem volt kíváncsi
a részletekre. Haruko felállt, majd
alázatos hajlongások közepette elhagyta
a szobát.
-„Tudtam!”
–mérgelődött magában a
nagyúr. –„Ez a nő egy romlott,
alávaló szajha!”
-Sesshoumaru-sama? –Jaken aggódva nézte
az aranyszemű férfit. Tudta, hogy valami nincs
rendjén vele. Sesshoumaru nem válaszolt, a
kék eget fürkészte, és egyre
dühösebb lett.
-„Ezért valaki meg fog halni!”
–gondolta, és kezei ökölbe
szorultak.
Folyt. Köv.
| |