Alonso: két pont és más semmi
Fernando Alonso a tizedik rajtkockából indulva a hetedik helyre hozta be a McLaren-Mercedes versenygépét. A címvédő hatalmas csatákat vívott Nick Heidfelddel, ám a hetvenedik kör végén a BMW-Sauber versenyzője mögé esett vissza. Alonso hátránya 14 pontra növekedett az összetettben Lewis Hamiltonnal szemben, így nem volt megelégedve a hétvégi szerepléssel.
"A Formula-1-ben nem gyakoriak az előzések, ma pedig négyet is végrehajtottam belőle. Nem sokat változtattak az eredményen, de élveztem. Megpróbálom hamar elfelejteni ezt a versenyt. A hetedik hely nem jó ha a bajnoki címért küzdesz. De továbbra is magabiztos vagyok."
"Sajnos a könnyebb autóval sem tudtam előnyre szert tenni. A Ferrari kicsit erősebb volt. A csapattársam előnye tizennégy pont, legközelebb viszont faragni szeretnék belőle." | |