Modern kislány vagyok nagy hibákkal teli, a foglalkozásom nem háztartásbeli. Főzni nem tudok a mosáshoz nem értek. A házimunkához kedvet nem érzek. Ám egyet büszkén be merek vallani,
sok mindent nem tudok, de van ám valami, amit oly pompásan értek, mint kevés asszony ezen a vidéken. Mert tudom azt bármiféle pózban, gyors és lassú tempóban. Tudom oldalt fekve és háton, Ahogy jónak látom. Tudásom e téren több mint tökéletes. S hogy hason is tudom az csak természetes. Jó korán elkezdtem gyakorolni ezt én, mivel tanítóm egy fiatal legény. Fiatal volt mégis jól megtanított ő, a nem voltam e téren tudatlan nő. Bevallom először borsódzott a hátam, mikor a fiú nagy rúdját megláttam. Eleinte azt hittem leszakad az ég is, lihegtem kapkodtam de csináltam mégis. Idővel rájöttem mi ennek a titka, s feltárult előttem mindennek a nyitja. Később már oly rutint szereztem, hogy tudásommal pénzt is kereshettem. Csináltam reggeltől korán felkelve, mert ilyenkor jön meg minden ifjú kedve. És nagyon boldogan vidáman műveltem, még estefelé is mikor a nap lement. Hull rólam a ruha mint fazékról a zománc, és testem olyan lesz mint a fénylő topán. Van aki gumisapkát húz a fejére, ám ez a gyönyört csökkenti felére. Ez az én gyengém ezt kell elhallgatnom. Én a nedvességet érezni akarom! De hát mit nevettek nem kell ezt megszólni! Nem kell mindjárt rosszra gondolni! Nincsen abba semmi amit elbeszéltem Ha hiszitek ha nem az úszásról beszéltem!
|