BRUNO GRÖNING

 Főoldal
Köszöntő
Bevezető
Versek
Imák
Értékes gondolatok
Énekszövegek

*
A stigmatizált
Galgóczy Erzsébet emlékére

Galgóczy Erzsébet versei


*
Verses lapok


*
PPS Köszöntők
PPS 1
(saját munkáim)


*


Vendégkönyv

 

*
 

 



 



  

 

BIBLIAI MILLIOMOS

Számkirakó játék
 

     

Ajándékok 

  

 Weboldalam díjai,
amit a Barátaimtól kaptam

 

 

 



 Ha kérésed, 
vagy 
kérdésed van,

írj egy e-mailt




 

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 


A Szent Korona

Video

 

 

mousetrail-06



 

57 év és ebből 42 ágyban fekve
tehetetlenül!

 Ritka életpálya!    
Nemcsak a szenvedésben töltött
hosszú idő miatt,, de sokféleképpen
s alaposan szevedett.
A súlyos testi szenvedések, az ördögi
támadások, a lélekörlő intrikáknál is
súlyosabb tétel volt Erzsébet számára
a stigmák viselése, amiről nehéz
megállapítani, hogy testileg, vagy
lelkileg-e a gyötrőbb.
(P.Pionak láttam a fényképét, ami
rövidesen a stigmák megjelenése
után készült.  Ismeretes, hogy
kétkedve fogadták, s fényképész
elé állították mellén keresztbetett
kézzel. A zavarodottság és kín
rí le arcáról.)
Az a 15 éves kislány, aki annyira
szeretett volna meggyógyulni,
egészséges, és missziós nővér lenni,
majdnem öregkort ért az ágyban.
Miért?
Mert "Megfenyít az Isten minden fiat,
akit magához fogad"
Őt pedig magához fogadta. Igen.
Mert meghódította az Isten Szivét..
Az a bátor kislány, aki súlyos
életveszélyben, - mindegyre erősődő
és határozottan ráirányuló
gépfegyver- tűzben - rohant át a
Zagyvahídon kimenteni az
Oltáriszentséget; majd hozta át
a megáradt Zagyván átúszva, -
nem kisebb életveszélyben,
s viselte megadással a durva
katonák ütlegeléseit, -
életreszólóan lekötelezte az Eget.
"Meg akartam mutatni, mennyire
szeretem Őt!"
Ilyen teljesítményen megdobban
az Úr Szíve!
Minden bizonnyal elismételte
amit Dávidra bukkanva mondott:
"Megtaláltam szolgámat, aki teljesíti
Akaratomat. Fölkentem őt szent
olajommal; Kezem lesz a segítsége,
Karom az ő erőssége."(Zs. 89,21.)

És öröm töltötte el az Úr Szívét;
vágy és szent reménység:
Ez kislány kiszabadít még engem
egyszer a Tabernákulum börtönéből
is! Akkor ősi vágyam teljesül:
Az emberek fiaival lenni!

A végtelen Istennek csodálatosak
a tervei, művei! A názáreti kislányból
Istenanyát formál; a szolnoki
kislányt szabadítójának szánja.
Nem mondta az Úr világos
szavakkal, de úgy irányította
Erzsébet életútját, hogy a még
nagyobb rabságának
felszabadításában legyen segítség.
Fölkente olajával, a választottak
szeretetével tüntette ki.
"Tudod mi a legnagyobb jó, amit
a földön adhatok? A szenvedés"
Ezt adta Erzsébetnek is szeretete
legerősebb jeleként, és nagy cél
elérésének szolgálatába állította.
Óriási cél! Majd a Világ-Egyházat
megörvendeztető Ajándék lesz.

Az Úr kapott az alkalmon és ezzel
a készséges lélekkel lefizettette
előre annak a Nagy-Ajándéknak
az árát, amit Egyházának az utolsó
időkre szánt; egy tisztultabb
világnak.
Ez pedig a napi többszöri, akár
sokszori szentáldozás és a
nyitott Tabernákulum ajtó.

(Azt még a felületesen
gondolkodó is belátja, hogy ez
nem napjainknak szánt kegy,
amikor a sátánimádók lesnek az
Eucharistiára, hogy meggyalázzák.
Ez tisztultabb világ kiváltsága lesz,
amikor Jézus és Mária mindenki
előtt szent lesz. Ezt a fatimai 3.
titok is jelzi.)
Óriási "befektetést" igényel:
végeláthatlan szevedést ennek
az isteni tervnek, óhajnak
megvalósulása.
Ez a magyarázata
Galgóczy Erzsébet
szenvedéseinek.

Ám azt is lehet mondani, hogy
nem ingyen szenvedett,
Kinek jutott az a kegy, hogy a
Szűzanya társalkodónőként
látogatja több, mint egy hónapon
át; tanítgatja "inkognitóban",
annyira elrejtve természettfelettiségét,
védence még csak nem is sejti,
hogy ki lehet az ő kedves vendége,
az a szép, fiatal úrinő? Mindig az
előszoba ajtón jön és távozik,
udvariasan, vizit-időben.
És később is. Szinte gondos
ápolónőként áll mellette a
stigmák esetén. Már előre
ráfordítja a riglit az ajtóra, nehogy
avatalan szem elé kerüljön.
Gézt visz a vér felfogására és a
vért el is viszi a legtöbb esetben.
Kendőt visz az álla alá, elviszi a
sebeket tőle, ágyat húz neki,
gumipárnát visz, összevarrja
a kínban eltépett hálóinget;
szenteltvizet visz neki;
500 Pengőt, mikor megdrágul
az orvosság. Édesanyja se
tehetett volna többet mellette,
ha életben marad. De a
legnagyobb kegyet azzal
gyakorolja, hogy  rendkivüli
módon erősíti, vígasztalja a napi
sokszori, rendkívüli szentáldozással.

És nem csak, hogy viszi neki az
Oltáriszentséget, de gyönyörű
képekkel diszíti, amelyeken az
Ő és Szent Fia különböző képei
mellett ott van a beteg és
Lelkiatyja fölismerhetően. De ezt
mégsem akarják elhinni, ez már
túl sok! Ám a Szűzanya megerősíti:
"Igenis ti vagytok ott."
Más alkalommal:  "Jól értetted,
valóban Lelkiatyád az egyik alak.
Igaz, ezt most alig tudjátok felfogni,
de eljön majd az idő, hogy egészen
természetesen meg tudják érteni,
hogy ez annak a jelképe, hogy aki
az  Oltáriszentséget kegyelem
állapotában fogadja szívébe, az
valóban az Úr Jézusban él, s az
Úr Jézus benne. Így vagyunk az
Úr Jézus Szent Szívébe vésve, mint
itt a két kis alak a fehér Ostyában."

S a minták a Szentostyában:?
"Minden minta az Úr Jézustól üzenet
vagy felelet számotokra vagy lelki
vajúdásotokra, lelki
felemelkedettségetekre, vagy lelki
szomorúságotokra. Tanít, buzdít,
bátorít, fölemel, vígasztal vagy
Istenségét mutatja, amint az
Anyaszentegyházban élve, együtt
működik vele. Ezért küldi el a Pünkösdöt,
a Karácsonyt, mutatja szenvedésit,
dicsőségét is a Szentostyákon.  Az
Úr Jézus nagyon bölcsen rendez mindent.
Mindenható bölcsességében emberileg
megvalósíthatatlan formát választott."

Hányszor jött el a Szűzanya
Galgóczy Erzsébethez? - kérdezte valaki.
Úgy kérdezd: Hányszor nem? Mert az csak
2 ízben történt, - előszőr 2 hétre a
II. világháború kezdetén, s később
1 hétre maradt távol tőle, hogy ezzel is
növelje engesztelésének érdemszerző hatását.
Mert szükséges volt. Különben minden
sóhajtására ott volt, - napjában többször is,
ha szükségesnek látta, s mint maga mondotta:
fizikailag érzékelhető módon.
S mikor súlyosbodtak szenvedései, nem
csak jelenlétével de napi többszöri
szentáldozással, az Erősek Kenyerével
segítette.
Mivel érdemelte ezt ki? - kérdezett tovább
Ki lát bele Isten öröktől fogva elgondolt terveibe?
De egy-két tény sejteti. Édesanyja már születése
előtt felajánlota a Szűzanyának. Első
szentáldozásakor buzdította, hogy ő is ajánlja
fel magát, s kérje, hogy fogadja el magáénak,
mert az nagy kitüntetés, ha valakit a
Szűzanya Magáénak vállal. A Szűzanya
elfogadta. Egész élete erre volt felelet.

Pályája bukás nélkül ívelt fölfelé a
Szent Szűz védelme alatt.
Életútja párját ritkító misztika, Édesanyjának,
a  názáreti   Szent Szűz rejtettségének jegyében.
Nem is igen tudnak róla halála után 28 évvel sem.
De P. Pio tudott róla. Egy alkalommal magyarok
keresték fel, akiket így fogadott:
"Minek jönnek ide Magyarországról?
Van maguknak is stigamtizáltjuk:
Galgóczy Erzsébet."

Az Úr Jézusnak a szavai jutnak eszünkbe:
"Észrevetted-e, hogy éjjel a csillagok is
küldözgetik egymásnak sugaraikat?"

És kétségtelen, hogy a kegyelemmel való
közreműködése is lendítette. Az a bravúr
pedig, amivel megmentette az Oltáriszentséget,
megpecsételte sorsát, illetőleg élvonalba
állította. Ez lett hivatása: tovább küzdeni az
Oltáriszentségért. Rajta vette meg az Úr
egy jövendő nagy kegyelem árát.

Galgóczy Erzsébet  "acélos magyar búza"
volt az Isten terveinek malmában.

        _____       


1905. június 27-én született és
1962. március 27-én éjjel halt meg
Rózsaillat töltötte be a szobát.
Tisztelői később is részesültek rendkívüli,
mennyei illatban. A temetőben is a sírjánál.
Temetése 1962. április 3-án volt a
Farkasréti temetőben.

Életszentségéről majd az Egyház nyilatkozik,
ha annak eljön az ideje.  
De akik hozzá fordulnak segítségért, élvezik
közbenjárását. Hisz életében is mindnekinek a
baját magára vette. Többen nyilatkoztak már így:
"Jobban segít, mint kértem."

_____

"Halálod után kinyilatkoztatja és megmutatja az
Úr Jézus, hogy valóban az Ő eszköze voltál
és engesztelő áldozata. És Én megmutatom,
hogy az enyém voltál és az Úr Jézus
leghatalmasabb akaratából történt és fog
történni minden.
Nagy szándékainak megvalósításához téged
használt és környezetedet eszköznek."
( A Boldogságos Szűz szavai Galgóczy Erzsébethez.
1946. aug. 30-án)

        _____          

Részletek:  Kiss Mária Hortenzia
A stigmatizált Galgóczy Erzsébet
című könyvéből

 


Zenés képeslapküldő

Állatos karácsonyi lapok

Animált karácsonyi képek

Anyáknapjára

Ballagásra

Barátok

Gyászképek

Hallowe'en

Hiányzol - Várlak

Húsvéti üdvözlőlapok

Idézetek, gondolatok

Jókívánságok-üdvözlések vegyesen

Jó reggelt - szép napot - kellemes hétvégét..

Kellemes délutánt - szép estét - jó éjszakát...

Köszönöm

Mikulás

Ne haragudj! Bocsáss meg!

Névnapra

Nőnapra

Szeretlek

Születésnapra

Újévi köszöntők

Üdvözlések - jókívánságok

Valentin nap

Vallás

 

 

 

 

Gyújts egy gyertyát Szeretteidért

 

...és Kedvenceidért 



 

 

Háttérzene
 
Számláló
Indulás: 2007-02-28
 

morphologic
 
 
 
webforditas.hu ingyenes online fordito 鳠szotar

 

 



Időjárás

Magyarország időjárása

A részletekért klikk a képre

 

 

IP


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre