Szerző megjegyzése:

Előre is elnézést kérek, ha esetleg túl csöpögős lenne ez a fejezet, de ma nagyon-nagyon jó kedvem van! azért remélem, hogy tetszeni fog Nektek! Ron jól reagál, Sirius próbálkozik, Piton újra az emberi arcát mutatja, és végül szent lesz a béke(egy hosszabb időre)...

Az előző napi események a Griffendél- torony összes lakójának hangulatára rányomták bélyegüket. A klubhelyiségben üres üvegek, papírtányérok, és díszként használt szerpentinek hevertek szanaszét. Pár hetedéves épp akkor állt neki a takarításnak, amikor Harry lesétált. Kicsit kómás volt még a tegnapi események hatására, aggódott amiatt, hogy a keresztapja és Angela nem fognak kibékülne. De ugyanakkor határtalan örömöt is érzett, hiszen tegnap életében először csókolhatta meg Ginnyt, aki már tavaly óta tetszett neki. Izgatott volt, mert csak remélhette, hogy a lány szerelemből csókolta meg, valamint a legjobb barátja, Ron reakciójától is tartott.

Reggel Ginny izgatottan ment le a klubhelyiségbe, nem tudta, hogy fog vele viselkedni Harry. Remekül érezte magát előző este a fiúval, és a vidámsága a mai napjára is átragadt. Kicsit bűntudata volt a jókedve miatt, hiszen a barátnőjének nem sikerült ilyen jól az estéje, de megfogadta, hogy miután beszélt a szerelmével, felmegy Angelához, és megpróbálja megvigasztalni a lányt. A klubhelyiségbe lépve megpillantotta Harryt az egyik fotelben ülve, a fiú, amikor észrevette, gyorsan felpattant, és odasietett hozzá. Látszott rajta, hogy ő is eléggé zavarban van, ezért Ginnyt csak egy gyors puszival köszöntötte, ami épphogy súrolta a lány száját. Egy darabig csak néztek egymásra, de Ginnynek semmi értelmes dolog nem jutott eszébe, amivel megtörhette volna a csendet. Végül Harry szedte magát össze előbb, és ő szólalt meg.
- Ööö, én nagyon jól éreztem magam tegnap. Te?
- Igen, tényleg jó volt. – mosolyodott el a lány.
- Szerinted Ron hallott már rólunk?
„Jujj, azt mondta, hogy rólunk! Akkor ez most azt jelenti, hogy járunk? Istenem, beszéljen már kicsit egyértelműbben!” – gondolta Ginny.

- Nem hiszem, eléggé kiütötte magát.
- Vajon őrjöngeni fog, ha elmondjuk neki, hogy szeretjük egymást? – a lány erre nagyon meglepett arcot vágott – Vagy… Vagy Te nem így gondoltad a tegnapi csókot? – kérdezte kicsit rémülten Harry, és az arca egyre vörösebb lett.
Ginny erre elnevette magát, és egy csókkal válaszolt az ostoba kérdésre. A fiúval madarat lehetett volna fogatni, szíve szerint énekelve körbeszaladta volna a kastélyt.
Ron ekkor botladozott le a lépcsőn a fejét fogva.
- Könyörgöm…jeget!!! Mindjárt felrobban az agyam! – Ginny azonban egy pálcaintéssel elmulasztotta bátyja fejfájását.
- Hű, köszi, hugi! Gyógyítónak kéne menned! Ti meg mit vigyorogtok rám?
- Az a helyzet, hogy izé… - kezdett bele Harry a vallomásba – Hát, hát mi… Mi szeretjük egymást!
Ron pár másodpercig levegő után kapkodott, így Harry már azon gondolkozott, hogy jobb lenne, ha elszaladna, amikor Ron felnevetett.
- Végre! Már mindenki azt találgatta, hogy mikor jöttök végre össze. Ez nagyszerű Harry, akkor mi rokonok leszünk! – egyszer csak a vörös hajú fiú hangnemet váltott – De ha bántod a kishúgomat, akkor…akkor…
- Elkezdesz dadogni? – találgatott Ginny vidáman.
Végül Ron nem fejezte a mondatát, hanem átölelte húgát és a legjobb barátját, akik ezután beszámoltak neki Angie és Sirius veszekedéséről, erről Ginnynek eszébe jutott a fogadalma, és felszaladt a hatodéves lányok szobájába.

Amikor Ginny belépett a szobába, Hermione már Angie-t próbálta vigasztalni, de nem sok sikerrel, szomorú barátnőjük már vörösre sírta a szemeit.
- És pont ő beszél így velem… azok után, hogy egész nyáron azt mesélte, hogy milyen botrányokba keveredett diákkorában! Meg hogy mennyiszer kapták el őket, amikor anyuval volt éjszakai találkájuk. És mi tényleg nem csináltunk semmi rosszat! Will csak átölelt és simogatott, mások ezerszer gusztustalanabb dolgokat is műveltek mindenki szeme láttára. Tuti, hogy Will ezek után messziről el fog kerülni engem.
- Hát, ha azt teszi, akkor elég gyáva alak. Ráadásul amikor Sirius elkezdett kiabálni, nem védett meg téged, inkább elszaladt. Úgyhogy szerintem miatta ne bánkódj, Te jobbat érdemelsz. Az apukádat meg csak elragadta az indulat, nem gondolta át, hogy miket mond. Már biztos nagyon bánja a történteket, és bocsánatot akar tőled kérni. – szólt közbe Ginny.
- Engem nem érdekel a bocsánatkérése! Látni se akarom! – ezután Angie nem szólalt meg többet, csak sírt a barátnői vállán.

A lány egész nap nem mozdult ki az ágyából, a közös étkezésekre sem volt hajlandó lemenni, így a lányok vittek fel neki az ebédből, de pár falatnál többet nem volt hajlandó megenni. Láthatóan Sirius is pocsék hangulatban volt, ezért Harry odament hozzá vacsora után.
- Sirius, ugye tudod, hogy nagyon igazságtalan voltál Angelával?
- Persze, hogy tudom. De teljesen kiverte nálam a biztosítékot, amikor megláttam, hogy az a patkány taperássza a lányomat. Ez a Turner egy bunkó, neveletlen, arrogáns állat, más volt alkalmam kiismerni az óráimon.
- Mégis Angie-t sértegetted…
- Igen, tudom, hogy hibáztam. De annyira dühös voltam! Már reggel meg akartam keresni, hogy bocsánatot kérjek, de Fleur azt tanácsolta, hogy várjak egy napot, és adjak neki időt, hogy megnyugodjon. De holnap reggel beszélek vele. Nem mondanál neki pár jó szót az érdekemben?
- Szívesen megtenném, én se élvezem, amikor veszekedtek, de nem tudok vele beszélni, mert nem jött le tegnap óta a szobájukból, oda meg én nem mehetek fel. De amint lehet, megpróbálok vele beszélni.

Másnap reggel a barátnői nagy nehezen rávették Angie-t, hogy menjen le velük reggelizni, hiszen az órákról úgysem lóghatna el. A lánynak igaza lett Will-lel kapcsolatban, a fiú tényleg elhúzta a csíkot, amikor meglátta őt. Szomorúan ment le a nagyterembe, és csak piszgálgatta a tányérján az ételt. Egyszer csak az apja sétált oda mellé:
- Angie, szeretnék Veled beszélni. – a lány nem reagált.
- Kérlek, hallgass meg! Nagyon sajnálom, ami történt, teljesen elborult az agyam. – Angela továbbra sem nézett a férfira.
- Kérlek szépen, figyelj rám! Annyira bánt ez az egész, és nem tudom, hogy tehetném jóvá! – Sirius ekkor megfogta a lánya vállát. Angie azonban lelökte magáról a kezét, és szó nélkül otthagyta őt.
- Nagyon haragszik rád, mert csalódott benned – mondta Hermione.
- De mit tegyek? Nem tudom meg nem történtté tenni! Nagyot hibáztam, de azért meghallgathatna!

Sirius SVK órán újra megpróbált beszélni a lányával, de Angela arra sem volt hajlandó, hogy ránézzen az apjára. Harry próbált vele beszélni, de ezzel csak azt érte el, hogy a lány már hozzá se szólt. A fiú látta a keresztapján, hogy szíve szerint ordítana tehetetlenségében, de próbált türelmes maradni Angelával, mert belátta, hogy egyedül ő felelős a történtekért. Tudta, hogy nem helyesen cselekedett, de gyakran elfeledkezett róla, hogy a lánya már nem kislány, hanem szinte felnőtt nő, aki már a saját életét éli. Ezeket az érveket próbálta megosztani Angie-vel, de továbbra sem járt sikerrel, csak azt érte el, hogy a lánya egyre ingerültebb lett, és végül kiment az óráról.

Ezután a bájitaltanóra is igazi kínszenvedés volt a lány számára, nem tudott koncentrálni a feladatra, így elrontotta a főzetüket. Piton az egész osztály előtt kigúnyolta ezért, és hangosan sorolta a hibáit. Angela ekkor elkezdett sírni, és ez Pitont annyira megzavarta, hogy elakadt a gúnyos megjegyzésekben. Eddig is sokat kritizálta a lányt, de azt hitte, hogy Angela megértette, hogy azért teszi ezt, hogy jobb teljesítményre ösztönözze. Meglepte, hogy a lány ilyen hirtelen borult ki, de sejtette, hogy a dolog hátterében nem csak az ő kritikája áll, ezért inkább békén hagyta őt, és Harryt kezdte el piszkálni. Nagy bánatára a fiút nem sikerült megríkatnia, pedig szívesen megnézte volna a pityergő Kiválasztottat.

Másnap ugyanolyan rossz kedvű, McGalagonytól büntetőmunkát kap
Angie még másnak is maga alatt volt, már Hermionéékkal sem nagyon beszélt, és az órákon sem bírt rendesen odafigyelni, csak rajzolgatott a füzetébe. McGalagony egy darabig szólongatta őt, de a lány nem hallotta meg, ezért büntetőmunkát kapott a hétvégére, de már ez sem érdekelte őt. Kicsi kora óta vágyott arra, hogy visszakapja a családját, és most, hogy teljesült a kívánsága, mégsem lett boldog. Azt hitte, hogy az apjával felhőtlen lesz a kapcsolata, aztán mégis összevesztek.

Egész nap rosszkedvű volt és fáradt, este mégis rávette magát, hogy lemenjen Pitonhoz gyakorolni. A férfi nem várta őt, mert azt hitte, az előző nap nagyon megbántotta a lányt. Ezután már biztos volt benne, hogy Angie szomorúságának nem ő az oka. Egy vidító bájitalt készíttetett a lánnyal, de Angela arra sem tudott koncentrálni, összetévesztette a hozzávalókat, és így egy undorító, büdös folyadékot sikerült alkotnia, mérgében el is sírta magát.
- Na jó, most már elég a hisztizésből! Nagyon jól tudja, hogy még meg lehet menteni a bájitalt! – mordult fel Piton ingerülten. A lány azonban nem szólt hozzá, nem bírta abbahagyni a sírást.
- Mára elég is lesz ennyi, akkor jöjjön legközelebb, ha túl jutott a súlyos érzelmi válságán…
A lány szipogva összeszedte a cuccait, és szó nélkül elindult kifelé, de Piton megállította.
- Jöjjön vissza, hozatok valami italt a házimanókkal, gondolom szereti a forró csokoládét… Aztán elmesélheti, hogy milyen hatalmas bánat nyomja a lelkét, aminek hatására Longbottom szellemi szintjére süllyedt.
Angela habozott egy ideig, de végül helyet foglalt az egyik fotelben. Pár perc múlva már a gőzölgő italt mesélte el a bájitaltan tanárnak az apjával való veszekedését. Piton először lelkes volt, amikor a griffendélesek szabályszegéséről hallott, szíve szerint szaladt volna McGalagonyhoz, de a történet végére komor lett az arca.

- Nem hittem volna, hogy valaha is egy Blacket fogok a hibái miatt mentegetni… Azt hiszem, egy apa sem fogadja el könnyedén, hogy a lánya felnőtt, inkább mindig kislányként tekint rá…
- Honnan tudná ezt maga, hiszen nincs is gyereke! – vágott vissza mérgesen Angie. Piton arcára azonban mély szomorúság ült ki.
- Igenis tudom, milyen apának lenni. Illetve már csak tudtam…
- Mi? Úgy érti, hogy Ön… ööö…
- Igen, én sem voltam mindig magányos, nekem is volt családom…
- De hogyan…? Mikor? – kérdezte a lány zavartan.
- Miután hátat fordítottam a Sötét Nagyúrnak, Dumbledore vett a védőszárnyai alá, és elkezdtem tanítani a Roxfortban. Emily akkor volt végzős a Hollóhátban, de addig nem ismertük egymást, pedig négy évfolyammal jártam csak felette. Nagyon jól kijöttünk egymással, a RAVASZ vizsgái után sem szakadt meg a kapcsolatunk, aztán hamar rájöttünk, hogy egymásba szerettünk. Egész életemben nem voltam még olyan boldog, mint amikor vele voltam. Akkoriban még a diákok is kedveltek, az esküvőnket is a Roxfortban tartottuk. Egy évre rá megszületett a kislányunk, és nem hittük, hogy a boldogságunk valaha is véget érhet. Aztán a lányom 6 éves volt, amikor megbetegedett. A Szent Mungó legjobb gyógyítói sem tudták megmondani, hogy mi a baja, és pár hónap múlva meghalt. Én próbáltam talpra állni, de Emilynek nem sikerült, és belehalt a bánatába.
- Én annyira sajnálom, nem tudtam…
- Nem azért mondtam el, hogy sajnáljon, hanem azért, hogy végre felfogja, hogy maga és az apja új esélyt kaptak a boldogságra. Soha nem tudhatják, hogy meddig lesz lehetőségük élvezni, lehet, hogy hosszú évek állnak maguk előtt, de abból sem szabad egy percet se vesztegetni. Black ostobán viselkedett, de már fiatalon is hirtelenharagú és agresszív volt. De szereti magát, és biztos lehet benne, hogy már nagyon bánja a történteket. Az lenne a leghelyesebb, ha megbeszélnék a problémáikat, az édesanyja is bizonyára boldognak akarná látni magukat. Most induljon, keresse meg az apját, és béküljenek ki! És amit elmondtam, az maradjon köztünk!
- Ez természetes! Köszönöm professzor, hogy meghallgatott!
- Végülis nem haltam bele… De nagyon ajánlom, hogy ne merészeljen még egyszer bájital főzés közben hibát elkövetni, mert akkor nagyon hamar véget vetek a boldogságának! – váltott hangnemet Piton.
- Megígérem, hogy többé nem hibázom! – Angela elindult kifelé az ajtón, de még egyszer visszafordult.
- Öhm, professzor! Kérdezhetek még valamit?
- Igen, de gyorsan!
- Hogy hívták a kislányát? – Angie attól félt, hogy a férfi még jobban elszomorodik a kérdéstől, de Piton váratlanul elmosolyodott.
- Angelica…

Angela futva közelítette meg az apja szobáját, és reménykedett benne, hogy egyedül találja őt. Százszoros erősséggel dobogott a szíve, amikor bekopogott az ajtón.
- Nyitom már! – hallotta Sirius morgó hangját. Az ajtó kinyílt és az apja nagyon megdöbbent, hogy ő áll vele szemben.
- Apa, én annyira sajnálom, hogy nem hallgattalak meg! De nagyon dühös voltam Rád, hiszen ostobán viselkedtél! – Angela közben bement az apja szobájába, és leült.
- Tudom, és én is sajnálom! Megígérem, hogy többé nem fordul elő!
- Elhiszem, de ezt meg kéne beszélnünk. 15 éve nem láttál engem, közben felnőttem, és nem vagyok már kislány.
- Igazad van, de annyi minden kimaradt az életünkből. Nem voltam ott, amikor felnőttél, és ezért én néha még mindig olyannak látlak, mint amilyen egy évesen voltál. Jó, persze, nem szó szerint! De eddig eszembe se jutott, hogy Téged már érdekelhetnek a fiúk, pedig igazán tudhatnám, hiszen én is voltam ennyi idős.
- Nem csak te vagy a hibás! Anne néniéket nagyon szerettem, és szeretettel neveltek fel, de soha nem kellett szabályokhoz alkalmazkodnom, én nem tudom, hogy milyen az az apai szigor! Próbáljuk meg mostantól mindig megbeszélni a gondjainkat, és ne titkoljunk el egymás elől semmit.
- Rendben van! Ugye már nem haragszol rám nagyon? A barátoddal azóta minden rendben?
- Nyugi, túl vagyok az ügyön. És Will nem a barátom, már nem érdekel.
- Ennek nagyon örülök. – vigyorodott el Sirius.
- Akkor én is kérdezhetek valamit? Mi van közted és Fleur között? És most már ne mondd, hogy semmi, mert nem vagyok vak!
- De tényleg nincs semmi! Na jó, ő egy nagyon vonzó nő, de nem hiszem, hogy ő barátságon kívül mást is akarna tőlem…
- De Te szeretnéd, ha…
- Nem tudom! Egyezzünk meg annyiban, hogy ha valami fontos közlendőm lesz, akkor Te leszel az első aki megtudja!

10. fejezet