Szerző megjegyzése:

Hát igen, a cím már elárulja, hogy ez a fejezet már nem lesz olyan idillikus. Próbáltam figyelembe venni a kéréseiteket, így Sirius csöpögéseit visszaszorítottam, és több szereplőt hoztam előtérbe, remélem tetszeni fog. Azért ötletekre továbbra is szükségem lenne:) Jó olvasást!

Másnap nem alhattak sokáig, ugyanis Sirius figyelmeztette őket, hogy délután Dumbledore látogatja meg őket, így addig még rendet kell rakniuk. Kipakolták utazóládáikból a holmijaikat, Angela mosogatott, Harry felmosott, Sirius pedig ellátta Csikócsőrt, aki a kert végében lakott. A lány gyorsan összeütött egy egyszerű ebédet, majd csatlakozott az apjáékhoz, akik a Tekergők régi holmijait nézték át. Előkerült a naplójuk, amibe az éjszakai kalandjaikat jegyezték fel, és rengeteg fényképalbum. Harry most látta először Angela édesanyját, Lizzie-t. A fotón a lány Lilyvel ült a Griffendél klubhelyiségében, és kedvesen mosolygott rájuk, még integetett is. A fiú rájött, hogy tévedett, amikor azt állapította meg, hogy Angie az apjára hasonlít, ugyanis a lány szinte teljesen úgy nézett ki, mint Lizzie.
- Ezt a képet még James készítette hatodévben, pár nappal az évnyitó után. Általában olyankor lehetett őket fotózni, amikor tanultak, mert akkor nem átkoztak meg minket rögtön – kommentálta a képet Sirius.
A legtöbb fotó a Tekergőket ábrázolta, de volt egy-két kép, ami a Pitonnal való harcoknak állított emléket. Aztán előkerültek az esküvői fotók, és az utolsó album pedig tele volt Harry és Angela kiskori fotóival. A fiú nem igazán díjazta ezeket, mert Angie nagyon jól mulatott a pucér Harryt ábrázolókon, de hamar visszakapta a kölcsönt, mert a fiú is talált róla pár kompromittáló felvételt.

Épp asztalhoz ültek volna, amikor csengettek. Harry nyitott ajtót, és hirtelen Pitonnal állt szemben. Önkéntelenül hátrált pár lépést.
- Ne féljen, Potter, nem magához jöttem, Blackket keresem.
- Áh, Pipogyusz, milyen kellemes meglepetés. Talán a régi szép időkről akarsz velem csevegni? – kérdezte gonoszul a konyhából kilépő Sirius.
Harrynek rögtön eszébe jutott az a fotó, amely azt a jelenetet örökítette meg, amikor a keresztapjáék fellógatták az egyik fára Piton táskáját a varázspálcájával együtt, aki így nem tudta azt onnan levarázsolni, ezért fel kellett másznia érte, ennek viszont az lett a következménye, hogy egy jó nagyot esett a fenekére.
Harry elvigyorodott, de rögtön lelohadt a jókedve, amikor a tekintete találkozott a bájitaltan professzorával.
- Nem hozzád jöttem, te bolhás korcs! – válaszolt közben Piton Siriusnak.
Angie ebben a pillanatban lépett ki az étkezőből, és meglepetten nézett a vicsorgó férfiakra, akik közül egyet nem is ismert.
- Liz…Miss Black, én Piton professzor vagyok, a Roxfort bájitaltan tanára. Az igazgató úr kért meg, hogy személyesen értesítsem a vizsgája időpontjáról, szombat délelőtt tudok Önre időt szakítani. Először elméleti kérdésekre kell válaszolnia, majd elkészít egy bájitalt. Ha valamire szüksége van a felkészüléshez, levélben értesíthet! – Harry észrevette a professzor zaklatottságát, de mondandója végére Piton hangjába visszatért a higgadtság és a hűvösség.
- Köszönöm, professzor úr, de azt hiszem már sikerült felkészülnöm a vizsgára. Épp most készültünk ebédelni, nincs kedve velünk tartani?
- Angela, a tanár úrnak bizonyára sürgős dolga van! – szólalt fel ingerülten Sirius.
- A szombati viszontlátásra! – Piton ezzel elviharzott.
- Apa, nagyon udvariatlan voltál Piton professzorral! Miért ne ebédelhetett volna velünk?
- Angela, ebbe most ne szólj bele! Nem akarom, hogy Piton több időt töltsön a házamban a kelleténél.
Ezzel le is zárták a témát, de a lány továbbra sem értette az apja viselkedését.

Nem sokkal ebéd után megérkezett Dumbledore. Kedvesen köszöntötte Angie-t, de igazából Harryvel akart beszélni, négyszemközt. Miután magukra csukták a fiú ajtaját, belekezdett a mondandójába:
- Sajnos nincs most sok időm, de van pár dolog, amiről tájékoztatni szeretnélek. A jóslat ismeretében már tudod, hogy fontos feladat vár rád a jövőben. Szeretnélek ebben támogatni téged. Persze csak ha elfogadod a segítségem…
Harry igenlően bólogatott.
- Rendben, akkor szeretném, ha együttműködnél velem. El kell kezdened készülni a harcra, ezért jó lenne, ha rendszeresen gyakorolnál velem. Cserébe megígérhetem, hogy ha fontos információt szerzek, azt időben megosztom Veled.
- Köszönöm, igazgató úr!
- Szeretnék még kérni valamit. Mint azt Te is tudod, Lucius Malfoy az Azkabanba került. Draco és az édesanyja pedig hozzám fordultak segítségért. Voldemort azt akarta, hogy Draco álljon be a halálfalók közé. Szerencsére volt annyi esze, hogy időt kérjen, hogy felkészülhessen a beavatásra. Azóta a Roxfortban élnek, és az én védelmemet élvezik.
- Ön meg tud bízni Dracóban?
- Teljes mértékben biztos vagyok a hűségében. Viszont abban már egyikünk sem biztos, hogy a mardekárosok nem állnának rajta bosszút. Ezért úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha házat vált, és úgy véltem, hogy a legjobb helye a Griffendélben lesz.
Harry sejtette, hogy ez lesz a mondat vége, és nem nagyon örült neki, pontosabban nagyon nem.
- És ezzel ő egyetértett?
- Eleinte tiltakozott, de sikerült őt meggyőznöm. Nézd Harry, tudom, hogy nem kedveled őt, de fogadd el, hogy már a mi oldalunkon áll, és Te is segíthetnél neki abban, hogy megjavuljon!
-Én??? Mégis hogyan?
- Jó lenne, ha legalább annyit megtennél, hogy nem ellenségeskedsz vele. Segíthetnél neki beilleszkedni. Az ilyen vészterhes időkben szükséges csak igazán az összefogás. Nem azt kérem, hogy a barátja légy, de ne nehezítsd meg a dolgát.
- Rendben van, megteszek minden tőlem telhetőt, de ígérje meg, hogy szemmel tartja őt, mert én nem hiszek az ilyen hirtelen változásokban.
- Ezt a kívánságodat teljesítem, figyelek majd rá.
- Amúgy Siriuséknak elmesélhetem, hogy miről beszélgettünk?
- Természetesen. Csak azért akartam veled négyszemközt beszélni, mert nem szerettem volna, ha Draco megítélésében befolyásolnak Sirius ellenérzései. Ő azt hiszem, még talán nálad is bizalmatlanabb.

Harry mindenről beszámolt a családjának, miután az igazgató távozott. Sirius valóban nem örült a hírnek, ezért megígértette Harryvel, hogy óvatos lesz Malfoyjal. Viszont abban egyetértett Dumbledore-ral, hogy itt az ideje megkezdeni a felkészülést a nagy harcokra, de ő úgy gondolta, hogy ez nem csak Harryre vonatkozik. Megosztotta azt a tervét is Harryvel és Angelával, hogy feltámasztja a párbajszakkört, elvégre nem árt senkinek, ha meg tudja védeni magát. Ki is találta, hogy a nyári szünet hátralevő részében el is kezdik a gyakorlást, a következő héttől pedig már Ronék is csatlakozhatnak hozzájuk.
Lementek a pinceterembe, és rögzítették a szabályokat. Harry és Angela együtt küzdhetett Sirius ellen. Az elején még csak kisebb rontásokat küldtek egymásra, és a lány csak játéknak tartotta az egészet, így nem figyelt eléggé, és az apja egyik átka telibe találta. A nagy erejű Capitulatus hatására a falnak repült és elkezdett vérezni az orra. Azonban ezzel senki sem törődött, Sirius is csak odakiabált neki:
- Máskor majd talán használj valamilyen pajzsbűbájt… - és már küldte is az átkait Harryék felé, a fiú pedig lelkesen harcolt.
- Ti nem vagytok normálisak! – Angie sírva otthagyta a párbajozókat. Még hallotta Sirius gonosz megjegyzését:

- Tipikus lány…

Angie kiszaladt a házból, azzal sem törődött, hogy mit csinál. Lassított a tempón, de egyszer csak arra eszmélt, hogy neki ütközött egy magas valakinek. Az illető Piton volt.
- Nahát, Miss Black! Ilyen későn este egyedül mászkál? Nem félti a drága édesapja? – kérdezte gúnyosan, de ekkor ránézett a lányra, észrevette, hogy sír és hogy az arca csupa vér.
- Mi történt? Csak nem megtámadták magukat? Halálfalók voltak?
- Nem, semmi sem történt! – Angie tovább akart menni, de a férfi nem engedte el.
- Miss Black, maga reszket! Legalább egy pulóvert felvehetett volna, amikor sétálni támadt kedve. Jöjjön, épp a Három Seprűbe igyekeztem vacsorázni, ott elmesélheti, mi a problémája. – közben egy pálcaintéssel eltüntette a vért, és elállította Angie orrvérzését.
Végül a lány elmondta, hogy mi történt, de miközben beszélt, ő is kezdte érezni, hogy egy kicsit túlzásba esett.
- Tudom, hogy nekik ez csak játék volt, de nagyon ijesztő volt az egész, mintha tényleg harcoltunk volna.
- Igen, az apja nem éppen a kíméletességéről híres. De Voldemort sem, úgyhogy mindenkinek fel kell készülnie a harcra. Viszont már biztos nagyon aggódnak magáért, jobb lesz, ha hazaviszem. Az lesz a legjobb, ha hoppanálunk! Jöjjön ide, és fogja meg a kezem!

A professzor jó erősen megfogta a karját, és a Szellemszállás elé érkezett vele. Angie épp meg akarta neki köszönni, hogy hazahozta, de akkor hirtelen Sirius rohant oda hozzájuk.
- Mit képzelsz magadról te féreg?! Azonnal szedd le a mocskos kezedet a lányomról! Ha egy ujjal is hozzáérsz, én megöllek.
- Apa! Ő csak…
- Te meg azonnal takarodjál a szobádba. Az egész házat és a birtokot átkutattuk utánad! Hogy mertél ezzel a perverz alakkal elmászkálni éjszaka!
A lány sírva beszaladt a házba. Harry meg akarta kérdezni, hogy mi történt, de a lány félre lökte őt, és bezárkózott a szobájába. Így Harry szerencsére kiment megnézni, hogy mi borította ki ennyire a lányt. A kertben Sirius Pitonnal párbajozott, illetve a keresztapja különböző átkokat szórt az ellenfelére, Piton pedig már alig győzte hárítani azokat. Bár ő is utálta a tanárt, jobbnak látta, ha leállítja Siriust, így gyorsan ráküldött egy sóbálványátkot.
- Nincs mit, Black! Nagyon szívesen hoztam haza az elcsavargott lányodat! – mondta Piton, és dehoppanált.
Harry leszedte a rontást Siriusról, aki szó nélkül beviharzott a házba, és az este folyamán nem is jött elő többször.

Másnap reggel elég nyomasztó volt a hangulat, inkább Harry sem kezdeményezett beszélgetést egyik féllel sem, nem akart egy újabb veszekedést. A csendet végül Sirius törte meg:
- Angie, itt az ideje, hogy megbeszéljük a tegnap történteket. Nagyon bánom, hogy ennyire durva voltam, de mindig is utáltam Pitont, és még most sem tudok megbízni benne. Hiába mondja azt Dumbledore, hogy a mi oldalunkon áll, mert szerintem aki egyszer beáll halálfalónak, az nem tud megváltozni.
- Akkor miért bízna meg benne Dumbledore? Miért nem bízol az ítélőképességében? Rólad is mindenki azt hitte, hogy gyilkos vagy, mégis rögtön hitt Harryéknek, amikor elmondták neki, hogy ártatlan vagy.
- Rendben, igazad van, nincs jogom megkérdőjelezni Dumbledore állítását. De még ha meg is javult Piton, akkor sem szeretném, ha sok időt töltenél vele. Én se barátkoznék azokkal, akiket az ellenségeidnek tekintesz. Viszont azt sajnálom, hogy este olyan durván beszéltem vele, de nagyon aggódtam miattad.
- Ezért nem tőlem kellene elnézést kérned… Ha legközelebb találkoztok, szerintem annyit megtehetnél, hogy bocsánatot kérsz tőle a kirohanásodért.
- Én kérjek bocsánatot Pitontól?! – horkant fel Sirius, de gyorsan le is nyugtatta magát, ki akart békülni a lányával. – Na jó, majd még meglátom… És azt is bánom, hogy tegnap olyan kemény voltam veled. Elfeledkeztem arról, hogy lány vagy, és hogy te még nem vettél részt igazi harcban.
- Nekem se kellett volna az első kis sérülés után megsértődnöm. Igazából én nem vagyok ilyen kényeskedő liba, de nem vettelek komolyan, amikor azt mondtad, hogy edzeni fogunk. Mostantól én is benne vagyok abban, hogy gyakoroljunk.

Lassan napirendre tértek a történtek felett, és a hét további része kellemes hangulatban telt. Készültek a szülinapi ünnepségre, Angela pedig átismételte még párszor a legfontosabb bájitalok elkészítésének módját. Elérkezett a szombati nap, Angelát Harry kísérte el a Roxfortig, és megbeszélték, hogy a fiú visszamegy érte 11 órára. Piton már várta őt az előcsarnokban. Amikor a lány megérkezett, szó nélkül elindult a bájitaltan-terem felé. Angie követte, de nagyon zavarta, hogy a tanár ennyire hűvösen viselkedik vele.
- Piton professzor! Nagyon sajnálom a múltkorit. És szeretném megköszönni, hogy hazavitt. Apa is megbánta a durvaságát, csak nagyon ideges volt, amiért eltűntem.
- Kötve hiszem, hogy megbánta! – válaszolta Piton, de ezután kevésbé viselkedett ellenségesen. Angela az összes elméleti kérdésre hibátlan választ adott, a bájitala pedig annyira jó lett, hogy a tanár meg is dicsérte. Persze ez csak azért fordulhatott elő, mert senki nem hallotta, és tudta, hogy a lánynak ezt egy diák sem hinné el.
A lány annyira boldog volt a sikeres vizsga miatt, hogy meghívta a tanárt is az ünnepségre. Reménykedett benne, hogy az apja visszafogja magát, hiszen a meghívottak között ott volt több más roxforti tanár, köztük Dumbledore is.
Épp elkezdte rendbe rakni a padot, amelynél dolgozott, amikor kopogtak, és egy szőke fiú lépett be a terembe.
- Tanár úr, Dumbledore professzor hívatja.
- Bizonyára a vizsga eredményét akarja megtudni, indulok is. Draco, addig segíthetnél Miss Blacknek pakolni. – azzal el is hagyta a termet.
- Szóval, te vagy Angela Black. – a fiú hosszan méregette Angie-t.
- Igen. Te pedig Draco Malfoy vagy. Dumbledore professzor mesélte, hogy most itt laksz az iskolában.
Draco közben segített a lánynak kitakarítani az üstöt.
- Eléggé unalmas hely ennyi idő után.
- Ha van kedved, eljöhetnél délután hozzánk a Szellemszállásra. Harryvel ma ünnepeljük a szülinapunkat.
- Oh, gratulálok.
- Igazából csak hétfőn töltöm be a 16-ot, de azért köszi. Tényleg gyere el, nagyon sokan leszünk. Piton tanár urat is meghívtam, vele biztos eljöhetsz.
- Majd megbeszélem vele…
Miután befejezték a rendrakást, elváltak útjaik. Harry már várta Angelát, gratulált neki a sikeres vizsgához, majd elindultak hazafelé. A lány útközben némán imádkozott, hogy az apja ne csináljon balhét a két új vendég miatt…

5..........