Vissza az életbe

Még aznap éjjel, Inuyasha úgy dönt, hogy megpróbálja a varázslatot, hátha sikerrel jár. Csak a hold, és a csillagok fénye világítja be a tájat, ám ahová nem ér el a fény, ott a sötét éjszaka leple rejteti el a világot. Kezében a Sesshomarutól kapott tekerccsel, a fa előtt állva, egy furcsa fény csillan meg a fiú szemében. Egy ismeretlen fény, ami még sohasem mutatta meg magát. Nem bosszút, vagy gonoszságot tükröz, hanem egy olyan lángot, amit a szellem tekercsbe vetett hite gyújtott meg… Tudja, hogy gyorsan kell cselekednie, és mindent jól kell csinálnia, nem hibázhat, mert csakis egyetlen lehetőssége van, hogy szerelmét életre keltse, egy esély, méghozzá holnap éjszaka. Bár szíve szerint azonnal hozzákezdene a varázslat előkészítéséhez, a késői idő miatt azonban nem tudja elolvasni azt, hogy mi áll a papíron. Hírtelen elkezd zuhogni az eső, egyik pillanatról, a másikra.

Esik az eső? – kérdi Inuyasha

Pedig az ég derült volt, nem látszott, hogy eső közeleg. Inuyasha gyorsan összetekeri a papírt, amin a varázshoz szükséges kellékek sora van feljegyezve. Ezután sietve bújik be a szent fa lombja alá, ledől a fa tövébe, és csendben nézi a földre hulló esőcseppeket. Egy ideig talán még számolja is azokat. Aztán egy olyan érzés tör rá, ami kizökkenti önmagából. Egyre jobban remegni kezd a teste. Először nem veszi figyelembe, de az erősödő reszketés, nem hagyja elfeledni önmagát. Persze, ez egy cseppet sem meglepő, mivel az eső miatt eléggé lehűlt a levegő, és ráadásul Inuyasha is rendesen elázott. De akárhogy is, nem akar mozdulni a fa mellől. Ezért kicsit összehúzza magát. A remegés azonban nem szűnik meg. Váratlanul egy furcsa sejtelmes érzés keríti hatalmába.

Mi ez? Mi ez az érzés? Melegséget érzek itt belül.--- és a mellkasához kap

Olyan volt, mintha a fa átölelné a fiú lelkét. De egy biztos, nem érezte többé, hogy fázik. A remegés is elmúlt. Sőt, mélységes megnyugvás önti el a szívét. Csak némán bámulja tovább az égen a csillagokat, és arra gondol, hogy holnap ilyenkor már magához ölelheti Kagomét… Váratlanul eláll az eső. Amilyen gyorsan jött, úgy távozott… Csend honol a tájon… Az éjjelt lassan felváltja a nappal. A felkelő nap sugarai új reménnyel töltik el az éjszaka sötétje elől bujkálók lelkét. A táj még mindig magán viseli az éjjeli zivatar nyomát. A levelekről legördülő esőcseppek gyémántként fénylenek a gyönyörű reggeli napsütésben. Inuyasha is érezi, hogy itt az idő.

----Igen, végre felkelt a nap. Ma újra élhetsz Kagome.--- mondja boldogsággal teli hangon a fiú, és sebesen tekeri szét a kezében szorongatott tekercset.

Na nézzük, mi kell a varázslathoz.--- és a szöveg olvasásába kezd.

Egy tálka, amibe a kellékeket helyezzük- nagyszerű, máris megyek, és kérek egyet Kaedétől.

Amint ez a mondat elhagyja a száját, szélsebesen veszi útját a falu felé… Nem telik el sok idő, és már ott áll az öreganyó kunyhója előtt.

Kaede anyó! Kaede itt vagy?--- érdeklődik

Igen, gyere csak be, Inuyasha.--- hallatszik bentről a válasz. A kunyhóban egyedül üldögél az anyóka, és látszólag éppen főzéshez készülődik.

Miért jöttél Inuyasha?--- kérdi az öreg Kaede

Szükségem lenne egy tálkára, tudnál kölcsönadni egyet? --- érdeklődik a szellem

Csak nem főzni akarsz?--- Kérdezi némi gúnnyal a hangjában Kaede

Nem, csak úgy kell.---- vágja oda mérgesen a fél szellem.

Akkor most adsz egyet, vagy nem?--- kérdi mérgesen a fiú.

Persze, vidd csak.--- a kezébe nyom egy tálkát,---- Ez megfelel?--- érdeklődik az anyó

Igen--- mondja a szellem.

Remélem, nem készülsz semmi ostobaságra Inuyasha.--- de mire kimondja, már hűlt helye a fél szellemnek.

Most már biztos, hogy készül valamire.--- vezeti le gondolatát az anyó…

Egy megvan, jöhet a többi.--- mondja a fa felé tartva a szellem

Nézzük, mi kell még.--- kinyitja a tekercset--- Egy hajszál a halottól, és egy az őt életre kelteni akarótól, aztán egy tárgy, amit mindig magánál tartott, egy fehér Liliom, és egy, jaj ne, -- észreveszi, hogy a lapon az írás elmosódott--- Biztos tegnap, amikor eleredt az eső, elázott. De így nem tudom, mi az utolsó dolog, ami szükséges a varázslathoz. Akkor hogyan fogom tudni visszahozni Kagomét?--- A kezdeti lelkesedést Inuyasha szívében felváltotta egy halvány kétely, ami már-már teljesen felül kerekedett a tudatán. A fejét lehajtva, céltalanul kezd bolyongani az erdő sötétjében. Egy rövid idő után mégis a Szent fa árnyékában köt ki. Lassan emeli fel a fejét. Ökölbe szorítja a kezét, olyan erősen, hogy az remegni kezd, és egy apró vércsepp hullik a földre.

Ha nincs meg az utolsó dolog, ami kell a varázslathoz, akkor az egész semmit sem ér. Nélküle, nem tudom visszahozni őt az életbe.---- teszi sorba gondolatait Inuyasha. Váratlanul térdre zuhan. Ő sem érti miért, de mintha a lelke súlya húzta volna a földre. Ahogy a földet nézi, meglát egy vércseppet, az a csepp az, ami az imént csordult ki a kezéből, de neki mégis, valaki más jut az eszébe, egy haldokló lány, akit szeretne újból átölelni.

Sajnálom, elrontottam mindent. Bocsáss meg Kagome.--- mondja elcsukló hangon. Amikor arcát éri az egyre erősebben fújó szél.

Úgy látszik, ismét fúj a csalódás szele.--- suttogja halkan... Egy felette magjelenő árnyék töri meg a csendet… Hírtelen riadt madarak szállnak fel a környék összes fájáról… Inuyasha beleszimatol a levegőbe, majd lassan emeli fel a fejét, és szomorú, riadt szemmel néz az árnyék tulajdonosára…

Inuyasha!--- mondja az előtte álló, és letérdel elé.---- Valami baj van?--- érdeklődik.

Mi… Miroku…---- csak ennyit tud kinyögni a kétségbeesett szellem. Miroku megfogja a vállát, és mélyen a szemébe néz.

Mit akarsz azzal a tállal? ---- kérdezi a szerzetes

Hogy ezzel?...Semmit!---- vágja oda dühösen, és felpattan a földről. Miroku is feláll.

Óh, igazán? Mond csak Inuyasha, mi áll azon a tekercsen? ---- kihúzza a fiú kezéből a papírt.

Ne, add azt vissza!— kiáltja és próbálja elvenni Mirokutól de sikertelenül, a szerzetes ügyesen kicselez őt.

Hm… fontos lehet neked, ha ennyire vissza akarod szerezni.---- mondja a „tolvaj”

Semmi közöd hozzá! Add vissza!----- és végre sikerül visszaszereznie a tekercset.

Na végre!--- kiállt fel boldogan

Úgy örülsz, mint majom a farkának.----- veti oda gúnyosan a szerzetes. Inuyasha mérgesen néz a szeme sarkából a fiúra.

Jaj, Inuyasha, semmi bajod sincs neked. Pedig a lányok annyira aggódtak miattad, de úgy látszik nem volt alapja az aggodalmuknak.---- mondja Miroku.

Miről beszélsz?---- érdeklődik meglepetten a szellem.

Hhh, ostobaságod még most is határtalan.---- gúnyolódik tovább a szerzetes.

Mi van, te szoknyavadász?--- vág vissza Inuyasha

Jól hallottad, ostoba vagy, mint mindig.---- sértegeti tovább a fél szellemet.

Na ne mond, te----- folytatná a veszekedést, amikor megpillantja Mirokut, amint a szent fára néz. A fiú szeme remegni kezd.

Miért néz így a fára?---- gondolja a fiút bámulva a szellem… Miroku összeteszi a kezét, és egy halk imába kezd. Ez nagyon meglepi a fél szellemet.

Kagoméért imádkozik. ---- vezeti gondolatait. Neki is hiányzik.---- folytatja. Csend, és nyugalom költözik szívébe… Miroku lassan befejezi imáját. Becsukja szemeit, és elindul Inuyasha felé. Halkan ballag. A fél szellemet nagyon meglepi a fiú. A szerzetes megáll a szótlan szellem mellett.

Azt mondják megszeretni valakit, nagyon nehéz dolog, de a szív mégis képes rá.---- mondja kezét a szívéhez téve Miroku, és folytatja----- Ennél már csak egy dolog létezik, ami nehezebb, egyetlen szó nélkül engedni el azt, akit igazán szeretsz.-- megfogja Inuyasha vállát.

Te most nem szólsz semmit, de nem is engeded őt el. Légy erős Inuyasha!--- és elindul a falu felé.----- Ne felejtsd, amit mondtam!---- és lassan elballag… Inuyasha ismét egyedül marad.

Elengedni…--- és a szent fára néz… az erősen fújó szél a magasba emeli hosszú fehér haját. Pár percig mozdulatlanul áll a fa előtt, amikor…

Fájó emlékek nyomják a lelkedet fiam…--- mondja egy furcsa idős néni, aki egy virágcsokrot tesz a szent fa tövébe…

Az hogy lehet, hogy nem éreztem meg a szagát?--- teszi fel a kérdést magában Inuyasha

A néni letérdel a fa elé, és látszólag ő is imádkozik…

Ez a nő nem olyan, mint a többi, ő más, valami van benne… de vajon mi?--- gondolkozik Inuyasha.

Engem Nanahonak hívnak, és téged gyermekem?---- kérdi kedvesen az asszony

I… Inuyasha. ----- felel csodálkozva a fiú.

Gyönyörű ez a fa, te nem így gondolod?---- érdeklődik a néni

Nem tudom, nem értek a fákhoz.----- válaszol kicsit gúnyosan a szellem

Hm… te biztosan azt a fiatal lányt jöttél meglátogatni igaz?---- folytatja az érdeklődést a néni

Milyen lányt?---- kérdi furcsállva Inuyasha

Azt, aki nem rég halt meg, Kagomét. ---- mondja az öreganyó

Maga ismerte őt?----- kérdi rémülten a szellem

Nem, én nem ismertem------ felel a nénike

Akkor meg honnan tudja a nevét?----- kérdezi ingerülten a fiú

Nem ismerem, csupán egyszer láttam, a nevét is csak hallomásból tudom…---- felel nyugodt hangon az idős asszony------ De nagyon rendes kislánynak tűnt.------ folytatja.

Hm… igen, az volt------ vágja a nénihez dühösen a szellem----- de csak VOLT!---- mondja furcsa hangon és lehajtja a fejét.

Gyere ide hozzám Inuyasha!----- szól simogató hangon a néni

Ugyan mért mennék?--- kérdi mérgesen a félszellem

Mutatok neked valamit.----- mondja mosolygósan az anyó.---- Na, gyere már, ne kérleld magad!---- kinyújtja felé a kezét a térdelő nagymama. Inuyasha belenéz a nénike szemébe.

Csupa kedvesség, de mintha erőt is rejtene a szeme.---- gondolja magában. Lassan elindul az idős néni felé, majd megáll felette. Az asszony megfogja a kezét, és lerántja mag mellé a földre. Megfogja a szellem arcát, és a fa felé fordítja.

Héj, mit művel?------ kiált fel a fiú

Nézd, innen a fa egy teljesen más világ, nem igaz? ------ kérdi mosolyogva a fát csodálva a néni. A félszellem is rápillant a fára… a fa lombaja gyengéden ereszti át a nap sugarait. A földre hulló fény a zöld színű leveleket aranyszínűvé festi át.

Nézd az ágakat!---- mondja az idős hölgy.------A fészkek is pici életeket rejtenek magukban. A fa belseje is menedék, a bujdosók és a békére vágyók számára.

Inuyasha a nénit hallgatva apró mosolyra görbíti száját. Ahogy rápillant egész másnak, látja az idős nő arcát. A szeme sugárzik az élni akarástól, és a csodálattól, amit a fa belső világának szépséges összhangja váltott ki belőle.

Ez valóban szép, de elmondaná miért hozott virágot? Kagome miatt?---- kérdi nyugodt hangon Inuyasha

Nem, nem Kagome miatt, bár az imám neki is szólt.---- hangzik el a válasz.

Akkor hát, mégis miért?---- faggatózik tovább a félszellem

Több mint hetven évvel ezelőtt itt ismertem meg egy csodás férfit. Akkor még más idők jártak, mint most... A szél lágyan szállította az élet szagát… Akkoriban még fiatal és igencsak csinos lány voltam… Későre járt már az idő, de elfogyott odabent a házban a vizünk, én bár féltem a sötétben, kijöttem, hogy hozzak vizet a közeli patakból. Amíg megmerítettem a vödrömet, addig nem is volt gond. Minden csendes volt. Az eget sem borították felhők. A hold, és a csillagok szépen bevilágították a tájat. Én egy dalocskát dúdolgatva indultam haza. Nem törődtem a sötéttel. Amikor elérkeztem az erőhöz… Bár a lábam beleremegett, mégis, hogy minél hamarabb hazaérjek arra gondoltam, átvágok az erdőn. Félelemmel indultam el. Azt érezem, mintha figyelne valaki. Kezdett nagyon ijesztővé válni a csend, ezért csak dúdoltam, megállás nélkül. Elkezdtem szaporázni a lépteimet. Ahogy egyre beljebb értem az erdőbe, annál sötétebb lett. Az egyik pillanatban azt éreztem, meg kell fordulnom, és megtettem. Egy tucat hatalmas éhes szellem követte a lépteimet. Ahogy megláttam a követőimet elhajítottam a vödröt a kezemből és futásnak eredtem, talán ez volt a legrosszabb, amit tehettem. Nem is figyeltem merre megyek, csak szaladtam, amerre láttam… de annál inkább nem jutottam túl messzire. Megbotlottam egy kőben, és elestem, pontosan ott.--- mutat egy pontra úgy két méterrel arrébb az idős néni. --- Azt hittem eljött a halálom órája. Láttam, ahogy a szellemek közelednek felém. Bárhogy is próbáltam, a félelemtől nem tudtam felkelni a földről. Szinte már éreztem, ahogy a szellemek belém hasítják éles fogaikat. És akkor megjelent Ő. Felkapott az ölébe, és a fa tövéhez támasztott. Majd egyetlen mozdulattal végzett az összes szellemmel. De sajnos akkor éjjel ő is csak halandó volt. Méghozzá egy súlyosan megsebzett halandó, amit én nem vettem észre. Hozott nekem vizet, és hazakísért. De a házunk ajtajában összeesett. Hiába próbáltunk segíteni rajta, reggelre belehalt a sérüléseibe. De előtte nekem kiöntöttem a szívét. Elmesélte az egész életét. Az utolsó kérése az volt, hogy hozzam őt vissza ehhez a fához, itt akart meghalni. Mikor ideértünk a fa csodálatos titkos világáról kezdett el beszélni… Azt a csokor virágot nekiszántam. ---- meséli el történetét a hölgy. --- Azóta hosszú idő telt már el. De ez a fa semmit sem változott. Kérlek, segíts felállnom, ezekkel a sajgós öreg csontokkal már nem megy ez úgy, mint régen. ---- felsegíti a nénit a földről.

Ha jól sejtem, most neked nem lehet valami könnyű. Szinte érzem a lelked súlyát.---- mondja.

A lelkem súlya… ----suttogja halkan a fiú

Ha nem akarod, nem kell elmondanod, de lehet, hogy tudnék segíteni rajtad --- mondja az asszony.

Azt nem hiszem, hacsak nem tudja visszaforgatni az idő kerekét.----- mondja szomorúan mosolyogva.

Nem, azt én sem tudom, de nem minden olyan nehéz, mint amilyennek elsőre látszik. Neked jó szíved van. Amíg a véred hajt előre, addig nincs előtted akadály. Csak ne engedd kifolyni ezt a nemes vért a testedből…--- mondja a nénike.---- Ne haragudj Inuyasha, most mennem kell. Mire én hazaérek már késő délután lesz, az unokák meg várnak otthon. De szeretnék sétálni egyet ebben a lágy napsütésben. ------ mondja az idős asszony, és lassan elindul.

Inuyasha felnéz az égre, majd a néni után veti a tekintetét, de már nem látja sehol…

Újra széttekeri a tekercset, és olvasgatni kezdi…A néni szavai egy aprócska tüzet gyújtottak a lelkében. Bár az esze azt mondja, nincs remény, a szíve azt súgja –„ Ne add fel!” sietve elindul a kút felé. Gondolkodás nélkül beleveti magát a mélybe, és nem sokkal később már a modernkori Japánban találja magát. Némi kétely veszi uralom alá a szívét, de hangot nem adva gondolatainak csendben oson be Kagome szobájába az ablakon át. A szobában minden úgy van, mit azelőtt. Nem is látszik, hogy a tulajdonosa már nem teszi be többé a lábát a szobába. Inuyasha melyen beleszimatol a levegőbe.

Kagome----- mondja halkan.

Körbenéz a szobában, és eszébe jutnak az emlékei. A Kagoméval töltött közös kalandok, melyek színesebbé tették életét. Leül az ágyra,és csendben bámul maga elé.

Mit csinálok én? Erre most nincs időm!---- mondja, és felpattan. Az asztalon ott hever Kagome fésűje. Odamegy, és felemeli. A fésűben még mindig van egy-két hajszál.

Ez az!---- mondja örömmel a hangjában a fiú, és zsebre vágja a hajkefét. ---- Rendben, akkor most gondolkozzunk, mi az, mait mindig magán viselt… ----- Megpillantja a szekrényt. Odamegy, és kinyitja. A Fogason ott lóg egy egyenruha. ---- Ez túl nagy lenne, ezt nem vihetem el. ----- Kiveszi a ruhát, és meglátja a piros kendőt. ------ Ez jó lesz!---- mondja.

Rendben, összeszedtem mindent. Nyomás, nincs sok időm. ----- mondja, és azzal elindul kifelé. Ahogy az ablakhoz ér valaki kinyitja a szoba ajtaját.

Nincs itt senki Sota, csak képzelődtél.---- mondja az édesanyja. Sota is belép az ajtón.

De én hallottam. Látod, nyitva van a szekrénye ajtaja. ----- mondja

Biztos csak én hagytam úgy, amikor betettem a ruháját. ----nyugtatja édesanyja

És az ablak?--- Kérdi a fiú

Lehet, hogy a Nagypapa elfelejtette bezárni, na gyere, menyünk…

Még jó, hogy nem vettek észre. ----- mondja Inuyasha a tetőn ülve. Felpattan, és sietve beugrik ismét a kútba. Rövid időn belül már a középkori Japánlevegője csapja meg az orrát. A kútnál nem időzik sokat, gyorsan veszi útját a szent fa felé.

Még épp időben vagyok. A fa elé érve mindent betesz a Kaede anyótól kapott tálkába. Ismét a fivérétől kapott tekercset nézegeti.

Egy hajszál, az megvan, egy tárgy, az is, mi kell még?. Egy hajszál tőlem.---- kitépi egyik hajszálát.---- Rendben, egy fehér Liliom, honnan szerzek most Liliomot?--- kérdi kétkedve.

A szél a fölre fújja a kezéből a papírtekercset. Ahogy lehajol érte, meglátja, hogy az egyik csokor virágcsokorban van egy szál fehér virág. Amint közelebb hajol, megpillantja, hogy nem akármilyen virág, hanem egy fehér Liliom. A félszellem nagyon megörül a virágnak. Kihúzza a csokorból a növényt, és beleteszi a tálkába…

Rendben, most már megvan. Nézzük, mit kell tenni velük.---- tovább olvassa a papírt

A két hajszálat kösd össze három csomót, tégy rá.------ rendben,--- elkezdi összekötni a hajszálakat. Azonban az első hajszál elszakad. Elővesz egy másikat. Megpróbálja még egyszer. Óvatosan húzza meg a harmadik csomót. ----- Sikerült.---- mondja halkan.

Kösd három csomóval a hajszálakat a Liliom szárára.----- olvassa tovább a varázslatot. Óvatosan köti rá a virágra a hajszálakat.--- Tedd a tálkába azt a tárgyat, amit a halott mindig magán viselt. ------ beleteszi a piros kendőt a tálkába.-------- Tedd bele a Liliomot is.---- Vigyázó kézzel helyezi el a tálban a kellékeket. ------ És végül……….. csepp kell a varázslat sikeréhez. De vajon milyen csepp kellhet? ----- eszébe jutnak az idős hölgy szavai.---- Igen, ez lesz az, vér kell! ----- mondja biztos hangon… Lassan leszáll a nap. ----- Nos nézzük, mi kell még a varázshoz. Mikor feljön a hold, s a csillagok világítják majd be a tájat, mondd el ezt a varázsigét, s a halott újra élővé válhat.

Álom hullik két szememre, álom szárny röpít messze. Vigyázó Hold jöjj velem, add vissza Őt nekem. Kihalt testre lélek vár, a halott újra lélegzik már.

Rendben. Most már csak az kell, hogy sikerüljön.---- mondja izgatottan a félszellem.

Vesz egy mély levegőt…--- Mi ez a szag?---- kérdi, és fordítja fejét az illat irányába.---- Ez Sango, Miroku, Shippo, és Kohaku. Idetartanak. Most mit csináljak? Nem tudhatják meg, hogy mire készülök…---- de késő, nem tudja elrejteni a varázslat kellékeit---

Inuyasha! ---- szólítja meg a fél szellemet Sango.

Ti meg mit kerestek itt?----- Kérdi a fiú

Jöttünk, hogy imádkozzunk Kagome lelkéért. Hoztunk Gyertyákat is, meggyújtjuk--- mondja Shippo.

Gyere, imádkozz velünk!--- hívja Miroku.

Virágszirmokat szórnak le a Szent Fa elé, majd mind letérdelnek, és imádkozni kezdenek.

Lassan feljön a hold is,s a csillagok fénye vetül a tájra.

Inuyasha, ma telihold van!------szól oda halkan Miroku

Micsoda? ---- kérdez vissza a félszellem, de már késő, amint kimondja a kérdést, már nem szellem, hanem halandó képében áll a fa előtt.

Itt maradunk egész éjjel, nem hagyunk magadra. Hiszen még mindig barátok vagyunk------ mondja Sango.

Tüzet gyújtanak a fa előtt,és elkezdenek beszélgetni. Épp úgy, mint amikor még Kagoméval együtt utaztak.

Nemsokára lejár az idő. ----- gondolja magában Inuyasha.

Gyorsan telik az idő. Úgy éjfél felé jár már az óra. Inuyasha tétlenül várja, hátha elalszanak társai, de mind hiába. Nem jön álom a szemükre.

Nem várhatok tovább. --- mondja hangosan, és letérdel a tűz elé. Leteszi a tálkát, és kinyitja a tekercset.

Mi az Inuyasha? Mihez akarsz kezdeni azokkal?--- érdeklődik Shippo

Életre keltem Kagomét.---- mondja, és előhúzza a tessaigát. Majd megszúrja az ujját… Elkezdi mormolni a verset. Álom hullik…

Ezt komolyan gondolja? ----- kérdezi nővéréhez bújva Kohaku

Attól tartok igen.---- feleli Sango

Inuyasha befejezi a verset, és várja mi fog történni… de nem változik semmi.

Mi van már? Miért nem történik semmi?----kérdezi idegesen a félszellem.

Látom, nem jegyezted meg, amit mondtam neked. ----- mondja Miroku

Inuyasha elmondja a verset még egyszer, de továbbra sem történik semmi.

Egy távoli fa mögül Sesshomaru is figyelemmel kíséri öccse próbálkozásait.

Ezek szerint mégis csak legenda volt, nem lehet vele egy holtat életre kelteni.--- mondja

Az idő tovább repül, Inuyasha próbálkozásai mind sikertelenek. Tehetetlennek érzi magát.

A háta mögött lassan kezdd feljönni a Nap, hogy elfoglalja a helyét a széles égbolton…

Inuyasha---- suttogja halkan Sango.

Az nem lehet, hogy nem sikerül. Kagome!!!---- kiáltja hangosan a félszellem. Már-már kezd ismét fél szellemmé változni, amikor egy keserű könnycsepp csordul ki a szeméből. Lehajtott fejjel várja az átváltozást, a haja kezd fehérré válni. A fején újra megjeleni a kutyafül…

Ekkor nem várt dolog történik. Inuyasha aranyszínben úszó teste mellett a Szent Fa is aranyszínűvé válik. A tövében üldögélők sietve pattannak fel, és aggódva figyelik a történéseket... A félszellem átalakulása befejeződik, de a Szent Fa továbbra sem nyeri vissza eredeti színét.

Mi történik a Fával?--- kérdezi ijedten Shippo.

Nem tudom.----- Feleli Sango

Miért ilyen színű?---- teszi fel a kérdést magában Sesshomaru is.

Kezdd egyre erősebben fényleni a Fa. Szinte már vakító. Mindenki csodálkozva álla, amikor egy ismerős alak jeleneik meg a fényességben.

Ka…Kagome?----- néznek ijedten az alakra.

A fény kezd lassan halványodni, majd teljesen eltűnik. A Szent Fa előtt megjelenik Kagome, hús,vér teste… Inuyasha odarohan hozzá, és szorosan átöleli.

Én tudtam, tudtam, hogy visszajössz. ----- suttogja a fülébe a lánynak.

Köszönöm, drága Inuyasha--------- suttogja a lány.

Kagome?--- a többiek továbbra sem hisznek a szemüknek.

Jó újra köztetek!---- mondja mosolyogva Kagome. A barátai mind odarohannak hozzá, és szorosan átölelik az életre keltett lányt…

Úgy látszik, azoknak volt igaza, akik azt mondták, hogy valóban hatásos a varázslat…

Hm… ez a reggel milyen fényesen kezdődött. A Nap is az újabb élet sugarát szórja. És a levegő is sokkal frissebb--- mondja Sesshomaru.

Végre mindenki fellélegezhet. Kagome is visszakapta az életét. Most már boldogan vághatnak neki az új kalandoknak, boldogan, EGYÜTT.

 By: Michiyo