××Lola Portal××
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

 

Menu

 

Interaktív

Lola

For you

Média

Gallery

Extras

Trend

Cikkek

Egyéb

 


Interjúk
Interjúk : Lola a siker útján

Lola a siker útján

  2007.03.05. 18:26

Még csak 18 éves, de már hazánk elsőszámú tinisztrárjaként emlegetik. 2005-ben robbant be a hazai könnyűzenei életbe Álomtánc című nagylemezével. Azóta láthattuk őt a Barátok köztben, átvehette a VIVA Comet-díjat, a napokban pedig új albummal jelentkezik. A lemezről, az éneklésről és a mindennapokról beszélgettünk Lolával.

Mi volt az első zenével kapcsolatos élményed?

Pár éves voltam, amikor egy Mariah Carey videóklipet néztem a tévében. Annyira tetszett, hogy egyből mondtam is a nővéremnek, én is énekesnő szeretnék lenni. Egyébként nagycsoportos óvodás voltam, amikor külföldre utazhattam egy versenyre, és ott énekelhettem először élő zenekarral. Tulajdonképpen ez volt az első komolyabb élményem az énekléssel kapcsolatban.

Mióta foglalkozol vele komolyan?

Körülbelül három éve. 12 éves korom óta járok énektanárhoz, de csak három évvel ezelőtt kezdtem el vele komolyabban foglalkozni, amikor úgy éreztem, hogy valóban kezd kialakulni a hangom.

A szüleid hogy fogadták, hogy erre a pályára léptél?

Hatéves korom óta az édesapámmal élek. Természetesen támogatta, persze azért vannak olyan dolgok, amelyeket ő is nehezebben fogad el. A legújabb videóklip például pont ilyen, ugyanis a forgatás során volt egy csókjelenet, amiért nem igazán kedveli ezt a videóklipet. Nehéz neki feldolgoznia, hogy elköltöztem, és külön életem van. Persze azért szereti, hogy énekelek. Volt egy olyan félévem, amikor kicsit elment a kedvem az énekléstől. Akkor az adott erőt, hogy apukám nagyon büszke rám és arra, amit csinálok.


Nem gondoltál soha arra, hogy inkább valamilyen „hétköznapi” pályát kellett volna választani?

Nagyon hétköznapi pályán nem tudnám elképzelni magam. Esetleg rendezvényszervezőként, ami közel áll ehhez a világhoz. Nagyon érdekel és vonz a színház is, amit mindenképp szeretnék kipróbálni.

Volt már színészkedéssel kapcsolatos élményed, amikor a Barátok köztben kaptál szerepet.

A színház azért teljesen más. Érdekes volt a forgatás, de ott még nagyon elveszettnek éreztem magam. Igazából a musicalszínészet érdekel a leginkább.

A zenei pálya rengeteg időt és elfoglaltságot igényel. Hogyan tudod ezt összeegyeztetni a tanulással?

Az alvással úgy vagyok, hogy ugyan nagyon jó dolog, de túl sok időt elvesz. Van olyan hét, amikor 4-5 óra alvással elvagyok. A suli elég nehéz, mert fél év alatt végzek egy évet. Most fogok érettségizni, előtte pedig még vizsgáim vannak. Mindig megfogadom, hogy akkor mostantól elkezdek tanulni, de van egy nagyon kedves matektanárom, aki mindig emlékeztet is erre. Az a baj, hogy sok tantárgy van, sok tétellel, amit nem könnyű megtanulni a fellépések mellett.

Mennyire változtatta meg az életed, hogy híres lettél?

Nagyon sok minden megváltozott, melynek sok előnye van. Én mindig visszahúzódó, zárkózott voltam és csak most kezdek egy kicsit kinyílni. Néha elmegyek bulizgatni, és velem hasonló emberekkel barátkozom. Tóth Gabi például nagyon jó barátnőm.


A régi barátok is megmaradtak azért?

A régiek közül csak azok maradtak meg, akik tényleg barátok voltak.

Ha a sok fellépés mellett marad egy kis szabadidőd, azt mivel töltöd?

Akkor is énekelek. Néha elmegyek moziba vagy mászkálok egy kicsit a barátokkal. Sajnos nincs túl sok szabadidőm, ha pedig van egy kicsi, akkor azt nem bulizással, hanem tanulással kell töltenem.


Első lemezed nagyon sikeres lett, nemsokára pedig itt az újabb. Mit kell tudni róla?

Két év telt el azóta, hogy megjelent az első lemez, most márciusban pedig jön a következő. Lesznek szembetűnő változások, hiszen két év alatt azért én is megváltoztam. Nagyon szeretem az új dalokat és a stúdiófelvételeket is élveztem. A zenei producerem Rakonczai Viktor volt, aki sokat segített. A stúdió már olyan nekem, mintha otthon lennék, rengeteget lehet tanulni, míg a felvételek készülnek. Az új lemezen egy kicsit több lesz a rockosabb elem. Remélem, hogy tetszeni fog majd a közönségnek

by:2zsiraf.hu

 

 

Indulás: 2007-02-28
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!