A 11es út Esztergomot a város északi részén lévő Szentgyörgymezőnél éri el, ahol Barbarossa Frigyes és Bouillon Gottfried keresztes hadai táboroztak. Barokk templomának helyén állott a Szent István által alapított prépostság.

A 29 ezer lakosú Esztergom a Duna teraszaira, a Várhegyre, a Szent Tamás hegyre, valamint a Vaskapu hegy felé egyre emelkedő dombokra települt. A város kialakulását és fejlődését segítő tényezők: a jó dunai átkelőhely – hídváros – és a fontos útvonalak találkozóhelye – vásárváros. Jelentőségét fokozta jól védhető földrajzi helyzete, és hogy Szent István óta az ország egyházi központja és a király székhelye volt. 2001-ben újjáépült a Dunán a Mária Valéria közúti híd, amely ismét összeköti Esztergomot Párkánynánával a szlovákiai Stúróval.

A várost környező hegyek barlangjai, a Duna árterülete és a város északi határában a Szentgyörgymező környéki magas löszfalak a kelta őslakosság kultúrájának számos emlékét őrzik.

A rómaiaknak megerősített városuk volt Solva Mansio néven, az I. század végén szállták meg a vidéket, táborhelyük a mai esztergomi Víziváros helyén állott. A túlsó parti kvádok elleni harcok során, a szigeten is erődöt emeltek a rómaiak, szemközt Párkánynál pedig hídfőállást létesítettek.

A Duna partján kiépített római limes erődrendszerének fontos pontja volt a Solva nevű római tábor, a mai Esztergom területén. 172 és 180 között innen kelt át légióival a Dunán Marcus Aurélius filozófus római császár, hogy a túlparton, a Garam folyó mellett megvívjon a quádok és markomannok seregeivel. A császár a Garam mellett írta a híres antik gondolkodás egyik legjellemzőbb irodalmi alkotását az Elmélkedések 12 könyvének egy részét a hadjárat alkalmával.

Amikor Nagy Károly frank király a 8. században elfoglalta, Osterringunnak – keleti várnak – nevezte el. Feltételezhetően ebből a névből származik a középkori város latin neve: Stringonium, illetve a mai Esztergom elnevezés. Az előkerült leletek tanúsíthatják, hogy a honfoglaló magyarok is felismerték a hely stratégiai fontosságát. Nagyobb jelentőségre azonban akkor emelkedett, amikor Géza fejedelem a Várhegy sziklafennsíkjának déli részén felépítette egyik legkorábbi kővárunkat, egy hatszögletű lakótornyot. Géza fejedelem 972-ben Esztergomba helyezte az ország székhelyét. Itt született fia Géza fia, Vajk. Gézát és Vajkot itt keresztelte meg Bruno Sankt Gallen püspök. A keresztségben mindketten az István nevet kapták. Szent Istvánt itt koronázta meg Domonkos, Esztergom első érseke, az Asztrik által a pápától hozott koronával 1000 karácsonyán. 10 évvel később I. István király székesegyházat épített a Várhegyen. Ez az első Bazilika a XII. század végén leégett. 1188 után újjáépítették, azonban e második épületből is csupán a nyugati homlokzaton álló díszes főkapu, az úgynevezett „Porta Speciosa” néhány töredéke maradt ránk.

Az Árpád kor első századaiban is Esztergom volt az ország fővárosa. A magyar egyházszervezet jogi kezdete is Esztergomhoz fűződik, mert ez volt az első magyar érsekség, amelyet a pápa 1001-ben Ravennában megerősített – Mater et caput. Az esztergomi vár volt, ahol az első magyar pénzeket verték. István a hegy déli végén új királyi palotát épített és kőfallal vette körül. Később II. Géza itt fogadja 1147-ben a seregeivel Szentföldre induló III. Konrád német császárt, majd VII. Lajos francia királyt. Miután ez a palota tűzvész áldozata lett, III. Béla új reprezentatív palotát építtetett, ahol francia építészek is dolgoztak. A tatárok a várost elpusztították, de a várat nem tudták elfoglalni. A tatárjárás után IV. Bála a várat a királyi palotával együtt az esztergomi érsekségnek adományozta, és az ország székhelyét Budára helyezte.

A prímás elnevezés IV. Béla oklevelében jelent meg először. Hivatalában 1279. óta viselik a prímási címet az esztergomi érsekek. Prímási jogaik közé tartozott a királykoronázás, amely szertartás szempontjából egyházi, hatásában közjogi aktus volt. A királyi tanácsban mindenkit megelőztek.

Amikor IV. Béla az ország székhelyét Budára tette, a palota az esztergomi érsek birtokába került, s ezzel Esztergom fővárosi rangja megszűnt. Az esztergomi érsekség udvara később a korai reneszánsz egyik gócpontja lett.

A várat a tatárok nem tudták elfoglalni, de a törökök 1543-ban igen. Kisebb megszakításokkal 140 évig török uralom alatt volt. A 15 éves háború során 1595-ben felszabadult ugyan, s 1605-ig magyar kézen volt, ekkor azonban ismét török uralom alá került, és csak 1683-ban adták fel végleg a hódítók.

Később az Esztergomot ostromló keresztény seregben harcolt Claudio Monteverdi, az opera megteremtője, és itt halt hősi halált Balassi Bálint.

A folytonos háborúk csaknem teljesen lerombolták Esztergomot, úgy hogy a városi élet csak a XVII. Század végén indulhatott meg újra. A földesúri elnyomás és a Haubsburg abszolutizmus ellen kirobbant kuruc szabadságharc ismét ostromok, harcok színhelyévé tette Esztergomot és környékét. A város lakossága Bottyán János császári ezredessel együtt szívvel lélekkel a kurucok mellé állt.

Az 1848-1849-es szabadságharcban is megmutatta a város lakossága, hogy törhetetlen híve a szabadságnak és nemzeti függetlenségnek. Az esztergomi nemzetőrség, élén Besze János őrnaggyal, Komáromnál harcolt.

1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság idején a város munkássága és diákjai a dorogi bányászokkal együtt véres harcokban verték vissza a párkányi hídon át támadó intervenciós csapatokat.

Források:

Balogh Ferenc – Magyarország országismeret

Magyarország útikönyv Panoráma kiadó 1977