A TCM Clan újjáalakulása roppant fontos esemény portálunk életében. Korábban az NFSU2-korszakban próbálkoztunk egy csoport beindításával, ám akkor - javarészt a híg társaság miatt - igen hamar abba is maradt a kezdeti lelkesedés, mind résztvevői, mind pedig szerkesztői oldalról.
Ezért a most alakuló klán meghívásos alapon fog működni, tagok jelentkezését egyáltalán nem várjuk, hiszen jelentkezni nem lehet. "A célunk elérni a mennyet és a jót, és kimondani az eddig ismeretlen szót" helyett az, hogy egy egymást ismerő, a TCM-hez kötődő közösséget hozzunk létre, amelyben olyan emberek kapnak szerepet, akiket a TCM saját, szubjektív mércéje alapján választott ki.
A klán tagjai 2,5 mb-nyi képtárat kapnak, ahol szabadon elhelyezhetik autóikat, illetve az Időzónában külön oszlopban szerepel majd az általuk elért időeredmény. Amennyiben online versenyeket is sikerül majd szerveznünk, oda várjuk és elvárjuk a klán tagokat, ám természetesen bárki bekapcsolódhat a játékba, amennyiben kedvet érez hozzá.
Reméljük, hogy döntéseinket helyesen hoztuk, a célunk ezúttal nem egy nagyobbnál nagyobb létszámú oldat, hanem egy inkább kevesebb résztvevővel számoló szilárd anyag létrehozása volt. |