Megdöbbenve álltam mindkét serdülő fiammal a feltört fegyverszekrény előtt!
A zárak helyén két sötét lyuk, és a nagy páncélszekrény üresen ásítozott, visszakövetelve számunkra oly kedves tartalmát. Nehéz szavakba önteni azokat az érzéseket, amelyeket akkor éreztem és érzek még ma is! Ökölbe szorított kezekkel, tehetetlenül, keserű düh markolászta a torkomat.
Tíz hosszú év kemény munkájának keservesen megtakarított eredménye veszett oda pár pillanat alatt. És ez még a legkevesebb. Nem csak fiaim szeme lábad könnybe még ma is, ha azokra az évekre gondolok, amikor még bontogatták szárnyaikat, és átélhették a vadászat adta új élményeket. Mindegyiküknek "saját" fegyvere volt, (még ha az én fegyvertartási engedélyembe volt nyilvántartva is) amivel együtt nőttek fel, férfivá, vadásszá. Ezt nem lehet "csak úgy" elfelejteni, kitörölni!

Sokáig reméltük, hogy talán majd a rendőrség megtalálja a tetteseket, mert olyan nyilvánvaló volt a nyomozás kezdete. A nyomok egy irányba vezettek már akkor is, és még ma is. Csak egy bennfentes tudhatott a helyszínről, és hogy Édesanyám két napja a kórházban fekszik. Hiába volt a szomszédok tanúvallomása olyan jó, hiába bíztunk abban, hogy rövid idő alatt visszakapjuk kedves szerszámainkat. Sajnos hamar le kellett tennünk erről! Nem csak az idő, a "Hivatal" is ellenünk volt!

Rövid két hónap elteltével, kaptam egy formanyomtatványt, miszerint a nyomozást felfüggesztik, illetve szüneteltetik.
Kérdéseimre a nyomozó rendőrtiszt részéről csak vállvonogatást kaptam. - Van ennél fontosabb is! - Mikor arra apelláltam, hogy fegyverekről van szó, amivel embert is lehet ölni, csak nevetett. - Ugyan kérem, ma egy fegyverlopás csak gazdasági bűncselekmény, - azzal legfeljebb csak orvvadásznak.
Ledöbbentem! Szóval, amíg nálam vannak a fegyvereim, addig kell az előírásoknak megfelelően tárolnom, nyomáspróbákra cipelnem (fizetség ellenében), az engedélyeket 66-szor megújítanom (fizetség ellenében), orvoshoz járnom (fizetség ellenében)!
De ha olyan szerencse ér, hogy ellopják, akkor bottal üthetem a nyomát.

Természetesen nem hagyott nyugodni a dolog, és kezdtem magam is nyomozni az ügyben. Meglepően sok adatot kaptam ilyen-olyan egyénektől, és a nyomok nálam is egy irányba vezettek. Nyomozásom eredményét közöltem is az illetékes rendőrtiszttel, mivel azt hittem, hogy ez már az Ő dolga, aki erre csak azt mondta:
- Mindezt tudjuk!-
- Hát akkor az ég szerelmére miért nem csinálnak egy házkutatást??!! -
- Mert az érvényben lévő törvények erre nem adnak számomra lehetőséget!!!!!!!
- Meg már egyszer régebben a kommandósokkal volt egy ilyen akciónk, és nem találtunk az ön által megnevezett személynél semmit. - És én ott álltam megfürödve a kollégák előtt. - Még egyszer ilyen nem lesz! -
Hűha, ez ám a nyomozás, meg rendőri munka, meg belső biztonság!!!!! Abban az "átkosban", amikor még féltünk a rendőrtől, (pedig nem kellett volna, de ez volt a cél) legalább ilyen nem volt. Most az egyszer visszakívánom azokat a "jó kommunista időket" amikor az ilyen ügyeket két hét alatt felgöngyölítették. Miért ilyen lagymatag ma minden? Miért nincsenek megfelelő törvények, miért vannak a bűnözőknek jogai?
A demokratizmus nem erről szól. Az igaz, hogy ez a leggyatrább társadalmi forma, de lehetnek a bűncselekmények áldozatainak is jogai, és nem csak a bűnözőknek.

És hogy még cifrább legyen a dolog, vadászmesterem az alábbi esetet mesélte el, szintén ezzel a rendőrőrssel kapcsolatban. A két ügy majdnem egy időben játszódott le:
"Májusi kukoricavetések idején erősen őriztük a földeket, ezzel megelőzve, hogy a vaddisznók kitúrják az elvetett kukoricát. Egyik éjjel vagy tíz tagunk is kint strázsált.
A legsötétebb éjszaka közepén esett egy lövés. A beíró könyvbe mégsem került bejegyzés!
- Reggel kapok egy telefont az útépítőktől, hogy a búzavetés közepén fekszik egy barkás agancsú szarvasbika, - "nem akar felkelni". Kiküldtem a vadőröket, nézzék meg.
A mobilon beszóltak: - Főnök, ezt agyonlőtték! - Megmenthető a hús, mi legyen a teendő? - Zsigereljétek ki, hívom a rendőröket. - Azok meg is érkeztek, helyszíneltek és átvételi elismervény ellenében átvették a kioperált lövedéket. -
Azt reméltük ezzel sínen van a dolog, és megtalálható lesz az elkövető, és egy garázdálkodó vadásztársasági taggal kevesebben leszünk. - Tévedtünk, méghozzá nagyon nagyot! - Két hét múlva hívtak, hogy menjek be a rendőrségre. -
Ott közölték, (gondolom irulás-pirulással), hogy eltűnt a lövedék a rendőrségről, nyomozás LEZÁRVA!!!!

Ez után kérdezem, hogy minek tartunk belügyminisztériumot, kommandósokat, rendőröket. Mert ugyebár mind az adófizető, tehát a mi pénzünkből élnek. Havonta kapnak fizetést, hogy megvédjenek bennünket és az államot, amiben mindnyájan együtt élünk. Azt nem tudom, hogy mennyi a fizetésük, de biztosan nem kevés. Csak azt nem értem, ha nem a mi oldalunkon akarnak állni, akkor miért nem mennek el szenet lapátolni, vagy utcát söpörni, ott nem kell esküt tenni, és ott nem ég le a képükről a bőr (itt sem), ha a fizetésüket felveszik. Lehet, hogy még több pénzt is keresnének.

Ma már ott tartok, hogy már csak titkon remélem, hogy talán van ebben az országban egy olyan politikus, belügyminiszter, államügyész, netalántán rendőrtiszt, aki illetékes az ilyen ügyekben. És még esetleg tenni is akar valamit, hogy kevesebb bűnözés legyen, és a rábízott feladatát komolyan veszi.
Várom ezt az embert, hogy majd bekopog hozzám, és visszahozza fiaim és az én vadászfegyvereim. Nagyra tartanám ezt az embert.

Az ellopott fegyvereim adatai:

1. Mauser M 98. Kaliber: 8x57 IJ. Gyárt.száma: V 1823
2. Ruger MK 77. Kaliber: .243 Win. Gyárt.száma: 79-82437
3. ZKK 452. Kaliber: .22 Win. Magn. Gyárt.száma: 519666
4. Franchi Hunter/Libázó. Kaliber: 12/76. Gyárt.száma: S-559651

Bozóki László
Balatonföldvár

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés