Kagome idegesen kirohant, és a palota előtt Nehrena várt rá. A miko nem akart vele foglalkozni, de a démonlány útját állta.

- Kagome!- kezdte gúnyos mosollyal.- Mi a baj?- kérdezte negédesen.- Csak nem elvesztettél valamit? Vagy inkább valakit?- nevetett fel, s szemébe nézve Kagome látta hogy olyat tett, ami neki fájni fog.
- Mit csináltál?- kérdezte vészjósló hangon, de belülről remegett.

A démon nem válaszolt, csak felnevetett és bement a palotába. Kagome rohanni kezdett a falu határa felé. A rossz érzés egyre csak fokozódott benne, és érezte; közeledik. Mayu aki akkor lépett ki az egyik falusi házából, a miko után rohant. Kagome hirtelen megtorpant. A szíve kihagyott egy ütemet, és szemein megtört a jég. A lány lába földbe gyökerezett. Csak nézett előre, és óriási fájdalom járta át a testét. '' - Nem lehet." Suttogta magában. Torkában hatalmas gombóc volt, és nem hagyott alább később sem. Nem soká megérkezett Mayu is. Először csak döbbenten álló unkohúgát vette észre, majd arra nézett amerre a papnő. A látvány szíven ütötte. Látta, de nem hitte el. Csak egy testet lehetett látni. Egy ló testét. Egykor oly gyönyörű fehér szőrét alvadt vér festette be. Nem mozdult. De még lélegzett, bár nagyon nehezen. Lassan az összes falusi előjött, ahogy a kastélyban lévők is, kivéve Sesshomaru Nehrena és Sieya. Kagome lassan közeledni kezdett az állat felé. Szíve még mindig lassabban vert, mint ahogy kellett volna. Letérdelt az állat hátához, aki lassan a miko felé fordította a fejét. Gyönyörű zöld szemei mérhetetlen fájdalmat sugároztak a miko felé. Yume fájdalmas hangokat adott ki, hogy az ott állók szíve egyszerre reszketett meg. Kagome lassan simogatni kezdte az állat fejét. A ló láthatólag megnyugodott, de fájdalmai nem hagytak alább. Kagome lehunyta a szemét, s mikor kinyitotta két megnem született könnycsepp ragyogott bennük. Yume is sírt. Ezüstös könnye végigfolyt fején, majd a talajra hullott mit az élvezettel szívott magába. A miko szeméből is elszabadult az a két csepp. Végigfolyt szép metszésű arcán, majd földet ért. Kagome lassan és óvatosan simogatta a ló fejét. Az hálásan nézett fel rá, majd lehunyta smaragd zöld szemeit, s nem nyitotta fel többé. A szíve leállt. Már nem is lélegzett, csak feküdt ott élettelenül, fejét még mindig a miko ölében nyuktatva, és már nem is emelte fel onnan többé. Kagome lehunyta a szemeit. Tudta mit kell tennie, de oly nehéz volt. Lassan lefektette Yume fejét a földre, ő pedig felállt. Csak nézte a lovat, akin rengeteg seb volt. Szíve összeszorult. Felnézett az ég felé. Keserűen felsóhajtott, majd kezeit Yume felé helyezte. Lassan a lóból fehér fény kezdett áramlani a miko kezébe, majd nem soká egy gömb alakult ki belőle. Kagome maga elé emelte. Tudta mit tart a kezében. A Meara lelkét. És azt is pontosan tudta, hogy hol lenne a legjobb helyen. Az ég felé emelte a gömböt, majd elengedte.

- Ayumi!- suttogta, majd a távolodó lelket figyelte, és búcsút intett annak.- Namarie Yume. (isten veled, Yume)- majd még utóljára megjelent Yume csodálatos alakja, ami fejet hajtott Kagome előtt, bevágtatott a felhők közzé, és örökre eltűnt.
- Kagome.- szólalt meg Inuyasha tétován, de amikor a miko felé fordult rögtön elhallgatott.

Kagome szeméből sütött a gyűlölet és a harag. Lassan elindult a palota felé. Egy valamit akart. Bosszút. Amikor megérkezett, a kastély előtt már Nehrena és Seiya állt, mind a ketten gúnyosan mosolyogtak a lányra, mert tudták: szenved. Kagome keze egy pillanatra megfeszült, majd körmei helyét karmok vették át. A két démon megdöbbenve állt. A miko mozdult és egy pillanat alatt Nehrena előtt termett. Karmai mélyen belefúródtak hasába. Majd Kagome hátrébb lépett ezzel megszakítva a köteléket köztük. A démonlány kétrét görnyedt és a hasára tette a kezét. Döbbenten nézett az előtte álló dühös mikora. Nem akart lemaradni, ezért ő is a lányra támadt. Karmaival próbálta megsebezni Kagomét aki minden támadás elől kecsesen és gyorsan kitért. Még csak nem is mozdult. Nehrena tovább támadta a lányt. Már elég messze elsodródtak a falutól. Már egy hegynél voltak, és egy hídon harcoltak. Vagyis Nehrena harcolt, Kagome pedig csak kitért, de egy idő után megunta a játszadozást. Megállt suhintott egy a karjával, és a démonylány felé sárga fénynyalábok kezdtek repülni, amik el is találták. Nehrena karmából a méreg elvágta a híd köteleit, így az leszakadt. Nehrena zuhant a mélységbe, míg Kagome a levegőben tudott maradni, mint egy igazi démon. Nehrena pedig démon létére nem tudta fent tartani magát. A miko még egy csapást küldött a zuhanó youkaira, ami szintén eltalálta. Végül talpra tudott állni, és a sziklákon ugrálva szaladt egy erdő felé. Mikor hátra nézett nem látta sehol a mikot. De hirtelen rózsaszín nyalábok suhantak el mellette, és a következő pillanatban szemben találta magát Kagomével. A miko mind a két kezét előre nyújtott mikből rózsaszín fény tört elő. Nehrena próbálta blokkolni, így ő is kinyújtotta a kezét, és próbálta elhárítani a támadást. De az eltalálta, és neki repítette egy fának. Kagome kezében megjelent az íja és egy nyílvessző, majd a lány felhúzta és egyenesen a démonra célzott. Megfeszítette és elengedte. A nyílvessző hatalmas sárga fényben úszott, és szélsebesen repült a youkai felé, aki moccani sem tudott. A vessző a Nehrena mellett lévő fába csapódott bele, és kiírtotta a fél erdőt, mire végleg megállt. Kagome lengedte az íjat, majd az el is tűnt a kezéből. Ránézett Nehrenára, majd megfordult és a bámészkodók felé sétált, akik eddig őket figyelték. Köztük felfedezte Sesshomarut és Natsumét.

- Rég találkoztunk, Natsume.- mondta mikor mellé ért.
- Igen. Rég.- majd a nő elmosolyodott.- Remek harcos lettél.
- Hannon le. (köszönöm)-bólintott a lány, majd jeges tekintetét Sesshomarura emelte.- Elnézést.- mondta mostmár mindenki számára érthető nyelven, majd elsétált.

Sesshomaru megfordult és szomorúan nézett a miko után, aki egyre távolabb került a testétől, a lelkétől, a szívétől. Natsume látta ezt és sejtette azt is, hogy kinek lehet ebben a keze. Keresztfia vállára tette a kezét, majd Kagome után sétált.

-    Miért támadtál Nehrenára?- kérdezte mikor a lány mellé ért.
-    Mert olyat tett.- válaszolta a miko tömören, miközben végig előre meredt. Hangja színtelennek akart tűnni, Natsume mégis kihallotta belőle a keserűséget, és az égető fájdalmat.
-    Mond el mi történt.- kérte kedvesen.
-    Megölte.- suttogta, majd Natsume felé forfult és kiabálva folytatta.- Megölte!- ordította.- Érted, megölte.- majd szemei újra derengeni kezdett, de büszkén visszatartotta könnyeit.
-    Kit ölt meg?- nézett rá megdöbbenve a démonnő.
-    Yumét.- halkult el megint a hangja, majd lehajtotta a fejét.
-    Oh…- a youkai teljesen megdöbbent, tudta hogy Kagomének milyen fontos volt az a ló, ráadásul mindenki szerette is.- Akkor megértem.- mondta rekedten, majd komoly és kemény hangra váltott.- Már nem volt hozzád való.
-    Mi?- döbbent le a miko.- Tisztában vagy azzal, amit mondtál?- kérdezte összeszorított foggal, nehogy valami olyat tegyyen amit megbánna.
-    Teljesen.- mondta komolyan.- Figyelj régen illett hozzád.  Ugyan olyan angyal volt, mint te. De ennek vége. Ő angyal maradt, te pedig megváltoztál.- majd végigsimított a miko arcán.- Angyalból, Istennő lettél. Büszke, bátor, szenvedélyes. Ő nem lehetett volna már jó társad a harcban, hisz már nem ugyanúgy gondolkodtatok.- majd látva a miko szemeit, hozzátette.- Persze ezért nem kellett volna meghalnia, sőt.- majd megállt.- Menj pihenj le.

Kagome bólintott és bement a kastélyba. Megkönnyebbülésére nem találkozott senkivel. Rögtön szobájába ment, felvett egy könnyű papnői ruhát, ami zöld színű volt. Haját kibontotta, és lekeküdt az ágyba. Lehunyta a szemét, és elmerült az álmok világában. Yume képe jelent meg előtte, majd egy pillanatra eltűnt, és egy másik kép villant be, de olyan gyorsan hogy nem is tudta megnézni, és újra Yumét látta. Majd arra riadt, hogy kopognak. Arra számított, hogy Kikyou vagy Mayu megy be vígasztalani, márpedig ő nem akarta ezt. Miután szólt, hogy szabad, nagy megdöbbenésére nem azok volt, akikre számított, hanem Inutaishou. Odasétált a lányhoz és leült mellé az ágyra.

-    Mondtam már neked, hogy milyen jól állnak neked ezek a ruhák?- törte meg a csendet Inutaishou.
-    Hát mostanában még nem.- mondta viccelődve a lány.
-    Na igen.- a dai- youkai lassan elmosolyodott.- De egyébként istenien áll.- mondta és tetszett neki a lány reagálása.
-    Köszönöm.- nevette el magát a miko.
-    Ez az kislány.- nézett rá apáskodva Inutaishou.- Azért jöttem, hogy kicsit felvidítsalak. Tudom, hogy erre csak én vagyok képes.- utánozta Sawadát, elég élethűen.
-    Persze.- nevetett még mindig.
-    Másrészt.- váltott komolyra a youkai hangja.- Azért is jöttem, hogy megkérdezzem, emlékszel- e még arra a másik Mearára. Yume testvérére.
-    Igen.- mondta Kagome mostmár komolyan.- Nem értem mire akarsz kilyukadni.- rázta a fejét.
-    Megkeressük azt a lovat.- állt fel Inutaishou és már indult kifelé.
-    Miért?- értetlenkedett a lány.
-    Az a ló az aki jobban illik hozzád mostmár.- fordult vissza.- Akkor még nem igen hasonlítottatok ezért ment el, és maradt itt Yume. Az a másik nem volt angyal, mégis olyan nevet adtál neki, ami kötődik az angyalokhoz. Akkor te még olyan voltál, mint Yume. Gyönyörű, bájos, kedves. Erős és kívánatos.- az utolsó szónál Kagome kicsit elpirult.- És mikor betöltötted a 16-ot akkor teljesen más lettél. Olyan, mint a másik ló. Káprázatos, felülmúlhatatlan, büszke, tüzes, bátor, szenvedélyes és őrjítő. Hatalmas és páratlan.- majd felnevetett Kagome pirulásán.
-    Öööö… Kicsit furcsa hogy te mondod ezt.- mondt zavartan a miko.
-    Ugyan attól, hogy az apád vagyok, még van szemem, és látok.- majd kacsintott és kiment.- Délutánra legyél kész.- hallatszott még a folyasóról.
-    Az apám mi?- nézett mosolyogva az ajtóra.- Naná. Szerencsés vagyok, mert mindig is két apám és anyám volt.- majd még egy kicsit visszaaludt.

Közben Sesshomaru a Nehrena szobájában veszekedett az anyjával, és a démonlánnyal. Nagyon dühös volt, mert sejtette hogy Kagome nem ok nélkül támadott Nehrenára. És abban is biztos volt, hogy a lány valami nagyon súlyosat tett, mert Kagome csak akkor használja a démoni erejét, amikor már nem tudja magát fékezni, annyira dühös.

-    Mégis mi a fenét csináltál?- kérdezte kiabálva.
-    Én semmit.- védekezett Nehrena.- Hisz ő támadt nekem.
-    Kagome nem szokott ok nélkül támadni. Ráadásul nem ilyen agresszíven.- tartott ki.
-    Miért véded ennyire?- emelte fel a hangját Seiya.- Felejtsd már el. Látod elhagyott, mert Nehrena megcsókolt, és te nem kaptad el a fejed.
-    Pedig azt hittem van annyira okos, hogy rájön, hogy csak azért csináltam, hogy összevesszetek. Meg arra is, hogy igazából te egy kicsit meg voltál bénítva, és csak akkor vetteted észre, amikor már ott volt.- majd kicsit felnevetett észre sem véve, hogy hangosan is kimondta a gondolatait.- Istenem az a híres démon büszkeség mind a kettőtökben benne van. Amikor azt mondta, hogy nincs közötök egymáshoz, te is átváltottál, és nem könyörögtél. Hahaha- nevetett gonoszan.
-    Te…- lépett oda Sesshomaru és megfogta a lány karját és felrántotta.- Szóval ezt tetted? Ezt még nagyon meg fogod bánni.- morogta dühösen, összeszűkült szemekkel.
-    Sesshomaru engedd el.- parancsolta Seiya.
-    Rendben.- majd hátralökte a lányt, hogy az ágyon kötött ki.- Tudom, hogy te is benne voltál.- fordult anyja felé.- Tudod mit? Te soha nem voltál az anyám. Az én anyám Izayoi, ahogy az öcsémé is. Tőle sokkal többet kaptam, mint tőled. Megértést, törődést, szeretetet.- mondta ki az utolsó szót megnyomva, majd megfordult és kisétált a szobából. Ahogy kilépett rögtön az apjába botlott, aki mosolyogva nézte fiát, és szemeiben büszkeség csillogott.- Mindent hallottál?
-    Igen.- bólintott a dai- youkai.- Tudod ezeket a szavakat utoljára Kagométől hallottam.- a youkai szeme furcsán csillogott.
-    Mire gondolsz, apa?- nézett rá rosszat sejtve Sesshomaru.
-    Én?- nézett ártatlan képpel.- Semmire.- majd sarkon fordult és elment.- Ja és beszélj majd anyáddal: Izayoival.- majd végleg eltűnt.
-    Anyámmal.- a youkai elmosolyodott és elment.


Sesshomaru apja kérésének megfelelően megkereste Izayoit. A nő épp az edzőtéren figyelte, a papnők gyakorlását. A youkai lassan felé sétált, majd megállt vele szemben.

-    Valami baj van Sesshomaru?- kérdezte aggódva a papnő.
-    Nem. Csak apa azt mondta, hogy beszéljek veled.- mondta kicsit zavartan.
-    Igen.- moosolyodott el.- Gyere, sétáljunk egyet.- majd belekarolt a youkaiba, és elindultak az erdő felé.
-    Mit akartál mondani?- kérdezte egy idő után a youkai.
-    Nem is sejted?- kérdezte sejtelmesen.- Kagoméról akarok veled beszélni. Miért vagytok ennyire makacsok?
-    Izayoi ez nem…- kezdte de, a nő félbe szakította.
-    Had fejezzem be.- emelte meg a hangját.- Figyelj jól. Ez nem tarthat sokáig, mert mind a ketten vágytok már a másik közelségére. Hisz, nem élhettek egymás nélkül. Szeretitek egymást, de nem mondjátok ki. Túl büszkék vagytok hozzá. Vagyis csak te. Ő már mondta.- majd a nő megállt és Sesshomaru felé fordult.- Miért nem vagy rá képes?
-    Nem tudom.- nézett maga elé.- Talán, mert nem is ismerem. Anyám mindig azt mondta, hogy amit érzek az nem szeretet, vagy szerelem. Csupán összetévesztem, mert egy igazán erős démon ilyeneket nem érez.
-    Ugyan. Anyád nem érezte, igaz.- bólintott a nő komolyan.- De te érzed, hisz akkor nem viselkednél így a körülötted lévőkkel, Kagoméval. Figyelj rám. Tudod mit mondtak a Miko úrnőről és Démon nagyúrról?- majd amikor a youkai megrázta a fejét, folytatta.- Azt hogy ők Egyek. Démon és miko. Oly különbözőek, mégis csak együtt lehetnek igazán teljesek.
-    Akkor ez el volt döntve?-  kérdezte a youkai.- Nem is magunk miatt, hanem azért mert el volt döntve?- kérdezte keserűen.
-    Nem.- rázta a fejét Izayoi.- Meg volt jósolva. Azért vagytok együtt, mert együtt akartok lenni. Nem pedig a jóslat miatt. Még ha meg is van jósolva, akkor is magatoknak kell eldönteni, hogy kit választotok. De mivel döntöttetek, ezért tertmészetesen a jóslat is igaz rátok.
-    Értem. Akkor…- de megint félbe szakították.
-    Csak azután dönts, miután elmondtam valamit, ami a jóslatban állt.- elmosolyodott.- Egyek vagytok. Életed az ő élete. Boldogságod az ő boldogsága. Az életed csak rajtad áll. Légy az, akinek születtél.- majd Izayoi elsétált magára hagyva a gondolataiba merült Sesshomarut.

Folytatása következik…