Van-e alternatívája a demokratikus hatalomszerzésnek?
2007-02-12. 00:19:48

Ellenzéki oldalon sokan szinte gyermekes lelkesedéssel üdvözölték a Fidesz Kossuth téri kordonbontását, hiszen több hónapos bénultság előzte meg ezt az akciót. Ugyanakkor érdemes lenne kicsit hidegebb fejjel, pár nap távlatából kielemezni, hogy ez a látványos tett milyen azonnali és milyen hosszútávú hozadékkal, következményekkel járhat mind a Fidesz, mind pedig maga az ügy – a nemzeti oldal hatalomra kerülése - számára.

„Vezetői összefoglalóként” annyit előrebocsájtanék, hogy önmagában, jelenlegi állás szerint ez az akció – természetesen nem csupán a jobboldali szimpatizánsokat, hanem a választók egész halmazát nézve - inkább negatív hatással járhat, bár a meccs még nem teljesen lefutott, és van lehetőség a javításra…

Először is azt a két kérdést kell hogy megvizsgáljuk: miért került sor erre az akcióra és miért pont most; valamint: mi lehetett ennek a célja, elvárt hozadéka?

I. MIÉRT?

1.) Orbán Viktor jó négy és fél éven keresztül elhitette támogatóival, hogy van terve! Egy olyan terve, amely, ha kellő támogatást nyer, - sokan vagyunk és elegen! - és az időzítés is jó, - úgy vagyunk öltözve! - győzelemre viheti a nemzeti oldalt. És ami lényeges: akár a parlamenti választások keretein kívül is!

2.) Erre szolgáltak volna a polgári körök, az őket összefogó Demokráciaközpont, a különböző tagozatok, az Európa Központ, a falutanácsok, a nemzeti konzultációs irodák, a népszavazási kezdeményezések – ötletekben nem volt hiány. Ezek többsége azonban már megszületésekor a hamvába hullt, mások fokozatosan múltak ki. (Ma már úgy tűnik: egyetlen kézzel fogható hozadéka az önzetlenül adakozó állampolgárok által összerakott másfélszázmillió forintból megvásárolt és felújított Polgárok Házában manifesztálódott, hiszen oda legalább beköltözött a Fidesz országos központja, bár kétséges, hogy ez a lépés az adományozók eredeti szándékával – egy pártokon kívüli, civil mozgalom otthonának megteremtése - megegyező lett volna!)

3.) Utólag könnyen látható, hogy minden egyes új név és szervezet mögött ugyanaz a tartalom és szándék sejlett, de az is immár nyilvánvaló, hogy ezen szervezetek egyike sem fejlődött saját potenciáljának megfelelően: amikor már igazán beindultak volna a dolgok, akkor valahol, valami, valakik mindig gátat szabtak az alulról jövő kezdeményezéseknek, a politikai alternatívák kibontakozásának, az eliten kívüli szerveződések megerősödésének.

4.) Közben pedig nyugdíjasok, nagymamák, kisgyermekes anyák, karrierjüket építő családapák, egzisztenciájukat kockára tévő vállalkozók és életük elején álló fiatalok százezrei emelkedtek a hívó szóra. Igaz, egyre csökkenő számban. A Kossuth téri „másfélmillió” után a 2002. augusztus végi, Szabadság téri, újságpapírra ültetős heppening már csak 250-300 ezer embert vonzott, és a csökkenés folyamatos volt minden egyes pirosbetűs alkalommal (október 23, március 15, Terror Háza). A mélypontot minden bizonnyal tavaly október 23-a jelentette, hiszen még a szervezők szerint sem lehettek többen 170 ezernél. (Az egyidejű híradások szerint az Opera előtt 32 perc alatt vonult el a tömeg, ami kb 64.000 embert jelent, ha egy perc alatt 2 ezren vonulnak el, márpedig ez nehéz lehet az Andrássy út keresztmetszetét tekintve. Viszont ehhez a számhoz adódik azok tömege, akik egyenesen az Astoriához mentek. Bármi is legyen a valós adat, a tendencia kézzel fogható.)

5.) Mégis, 2006. október 23-án a jobboldali szavazók sokan voltak. Úgy is voltak öltözve. Ráadásul a történelmi időpont is adta magát. Ennek dacára, a kialakult „helyzetben” Orbán Viktor és a Fidesz teljes vezérkara (mínusz Révész Máriusz) – nehéz rá jobb szót találni – cserben hagyta a mankón botorkáló rokkantakat, a babakocsit toló kismamákat, az öltönyös-nyakkendős vállalkozókat és a többdiplomás, halkszavú egyetemi tanárokat – a polgárokat - egyaránt, és kereket oldott. Cserben hagyta, jóformán odalökte a karhatalom sortüzébe azokat, akiket éveken át tüzelt és gerjesztett, akiket éveken át hitegetett, hogy van terve, van alternatívája a politikai hatalom megszerzésére parlamenti választások helyett és/vagy mellett. (Mint pl. Ukrajnában.)

6.) Állapítsuk meg sajnálattal: 2006. október 23-án az történt, hogy kidurrant a négy és fél évig lebegtetett lufi. Egy hosszú pókerjátszma végén a lapok az asztalra kerültek. Kiderült feketén-fehéren, hogy Orbán Viktornak nincs terve, nincs megoldása, nincs alternatív forgatókönyve. Gyurcsány személyében egy dörzsölt és jól felkészített játékosra akadt, aki tudta, hogy minden ász nála van, ráadásul otthonról is, meg a nagyvilágból is súghattak neki. Orbán Viktor – botor módon - „72 órás ultimátumot” adott neki „mert különben!”. Ezzel saját csapdájába esett, hiszen Gyurcsány szemrebbenés nélkül megemelte a tétet, ezzel bebizonyította, hogy Orbán Viktornak nemcsak hogy üres a keze, de gyáván meg sem kísérli megvédeni azokat az embereket, akiket elsősorban az ő hívő szava vitt a csínbe. Westernfilmekben ilyen esetben a vesztes fél általában „hamiskártyást” kiált (ez meg is történt), és feldönti az asztalt. Aztán a zűrzavarban coltot ragad és máris ura a helyzetnek. Vagy, felhasználva a pillanatnyi tumultust, kirohan az ivóból és gyors paripáján elvágtat a helyszínről. Ez történt most, és Orbán saját rendeltetésű páncélozott járművében angolosan távozott a forróvá vált gyűlésről.

7.) Elsősorban itt lapul Orbán Viktor felelőssége: hogy (kis)emberek tíz- és százezrei áldozták be életük egy jelentős részét, idejüket, munkájukat, pénzüket, egzisztenciájukat – hitüket! – saját testi épségüket eközben nem kímélve. (Erzsébet híd, Gesztenyéskert, Kempinski part, október 23.) Közben Orbán a legnagyobb EU frakció szépen honorált alelnökként, - maga a leküzdeni, megvívni meghirdetett rendszer, értsd: a globális elit, az „establishment” szerves részeként! - páncélozott autójából osztogatta azokat a tanácsokat, amiket aztán maga sem tartott be. (Lásd: „Autonómiát Önök soha nem fognak kiegyezéssel elérni Romániában. Vagy kiállnak érte, erőt mutatnak fel, megszervezik magukat és kikövetelik, vagy nem lesz autonómia. Tömegtámogatás nélkül – és a modern demokráciának az a lényege, hogy tömegdemokrácia annak minden hibájával és előnyével együtt – az erdélyi magyar politikai elit megegyezéses és hagyományos eszközökkel soha nem tud autonómiát elérni Erdélyben.” – mondta OV Tusványoson, majd megnyomta az „igen” gombot 2005. szeptember 26-án és beszavazta a románokat az EU-ba – mindenféle engedmény vagy legalább a leghalványabb ígéret reménye nélkül…)

8.) Egy illúzióval kevesebbek leszünk, de emlékeztetnünk kell arra, hogy Orbán Viktor már nem az az outsider fiatalember, aki 18 éve egy szál ingben kiállt a Hősök terére, ma már nem bújdokoló bakonyi betyár, hanem az európai politikai és hatalmi elit megbecsült tagja. Márpedig abba a klubba nem vesznek be akárkit. Tegyük fel a kérdést: egy ilyen személy szájából hitelesek-e a nemzetközi pénztőke ellen intézett verbális kirohanások? A globális világrend megkérdőjelezése? A híres dakota közmondás szerint ugyanabból a szájból nem lehet hideget is meg meleget is fújni…

9.) Tévedés ne essék, és szögezzük le határozottan: senkinek sincs joga OV-t felelősségre vonni a tekintetben, hogy miért nem rúgja fel a rendszert, váltja meg a világot, hagyja ott családját, szór hamut a fejére, vonul kolostorba vagy illegalitásba, robbant laktanyát vagy követséget, áll a forradalom élére, dobja oda magát a sortűznek! Azt viszont a szemére lehet hányni, ha emberek százezreit hitegeti, izzítja éveken keresztül bizonyos szcenáriók lebegtetésével és sejtetésével, majd a döntő pillanatban magukra hagyja őket!

10.) Mert engedtessék meg nekünk az a feltételezés: ha október 23-án este a gyűlés befejeztével az Astóriánál Orbán Viktor nem a személyes, páncélozott limuzinjába száll be, hanem – némi személyes kockázatot végre felvállalva – felkeresi az intézkedő rendőrök helyszíni parancsnokát, hogy felelősségre vonja az akkor már nyilvánvaló rendőri túlkapások kapcsán, akkor ma már nem lenne Gyurcsány-kormány. És még forradalmárnak, törvényen és körön kívülinek, Rúzsa Sándornak, városi gerillának sem kellett volna lennie. Csupán ennyi hiányzott, hogy dőljenek a dominók.

11.) Ha pedig jelen felállásban, „a politikai realitások figyelembe vételével”, az EU tagjaként, a világbirodalom részeként (tévedés ne essék: gyarmati minőségben), a hatalom megszerzésének parlamentáris eszközökön kívül nincs alternatívája, akkor ezt ha valakinek, OV-nak már régen tudnia kellett, hiszen ezért profi politikus! Akkor nemcsak hogy nem kellett volna százezreket éveken keresztül bolondítania és hitegetnie, hanem, de, főként és viszont: Orbán Viktornak igenis személyesen felróható az utóbbi két választás sikertelensége!

12.) Ugyanis a rideg valóság az, hogy a Fidesz mindkétszer nyert helyzetből játszotta el a választásokat. Emellett az Orbán vezette Fidesz elmulasztott bizonyos feladott helyzeteket kihasználni (pl. új parlamenti választásokat követelni a Medgyessy-krízis idején, amikor erre megvolt a politikai lehetőség), nemzetközi médiakapcsolatokat kialakítani (pedig voltak erre vonatkozó figyelmeztetések bőven), nemzetközi jogvédő szervezetek támogatását megszerezni (pedig lett volna rá elég indíték és alkalom), stb.

13.) A választások közeledtével pedig elmulasztott hiteles programot kidolgozni (kampányolás a teljesen komolytalan tizennegyedik havi nyugdíjjal), hatékony választási kampányt kivitelezni (szerver botrány, faxbotrány), és legfőképpen: hiteles és kompetens, felnőtt embereket maga mellé állítani, éveken keresztül nevelgetni és a feladatra felkészíteni, személyüket felépíteni: csapatot építeni – mintha OV egyedül akarta volna megnyerni a választásokat! (Mikola bedobása a kampányba 2 héttel a választások előtt nem utal túl nagy előrelátásra és tervezettségre…) Ráadásul – Bencsik András (utólagos - a szerk.) szavaival – OV csupa hülyével vette körbe magát, akikről persze mindenki tudta, hogy alkalmatlanok - Orbán Viktoron kívül...

14.) Leginkább tehát ebben érhető tetten legmarkánsabban Orbán Viktor felelőssége és mulasztása, – nem a Fidesz, mégcsak nem is a választói, hanem a magyar nemzettel szemben!

15.) A bevezetőben felsorolt, végelgyengülésben elhalt kezdeményezések köréből kihagytam a Fidesz, azon belül is a Demokráciaközpont legbelső bugyraihoz köthető „Szabadság Kis Köre” jogvédő csoportot. Vajon ők most hol vannak? És egyáltalán: mit tett – és főként: tesz! - a Fidesz október 23. óta és után, azért hogy a nemzetközi média figyelmét a fokozatosan kiépülő fasiszta diktatúrára irányítsa, hogy felhívja a világ közvéleményét, mi folyik itt? Vajon megtett-e mindent és minden tőle telhetőt? Akkor miért a civil, egyetemi állását kockáztató Morvai Krisztina professzornő az, aki az első sorban menetel? Aki a lövészárokból kidugja a fejét?

16.) Miért civileknek kell – adópénzeinkből fizetett politikusaink, képviselőink helyett, nem kis egzisztenciális kockázatot vállalva, – politikai küzdelmeket folytatniuk? Miért nekik kell október 23-ról portált nyitni, míg az Indexen a mai napig él az „Elkúrtuk” című téma, addig a www.fidesz.hu-n az októberi események ma már a történelem (archívum) kategoriájába száműzettek? Múló epizód volt csupán? Afféle kellemetlen, de szerencsére gyorsan múló affér? Kérdezzük meg erről azokat, akiknek kilőtték a szemét!

17.) Aki ezeket a fenti mondatokat túlzónak, légből kapottnak, vádaskodásnak, „bomlasztásnak” találja, az szemlélje meg a http://www.oktober23bizottsag.hu honlapot. Ízelítőül ide másolok egy képet:



18.) Aztán persze felvetődnek további, részletesebb magyarázatokat igénylő kérdések is. Hogy lehet az, hogy a Fidesz évek óta képtelen bármilyen politikai célkitűzés nemhogy részbeni megvalósítására, de legalább is folyamatos, eltökélt, konok és céltudatos napirenden tartására, legyen az a köztévé 50-50 százalékos megosztása, a szakmai tagozatok, a népszavazási kérdések, a médiaközpont vagy a jogvédő egyesület? Hogyan választhatta meg a Fidesz delegáltja Such Györgyöt a Rádió elnökének? A Fideszben tényleg minden kontraszelekció alapján történik? Hogyan lehet az, hogy az ötletdömping rendre a feledés és mulasztás homályába vész? Hogy nincs felkövetés és elszámoltatás? Hogy semmilyen projektnek vagy témának nincs felelőse és gazdája?

Eddig a „miért”-re adott válaszok. Most pedig nézzük meg, hogy „miért éppen most?”


II. MIÉRT MOST?

A fentebb összefoglalt előzmények tükrében nyilvánvaló tehát, hogy október 23. – és a forró ősz - nyomán egyre nagyobb a külső-belső nyomás Orbán Viktoron, hogy „csináljon már valamit”!

1.) A Fideszben a tavalyi választási bukás óta megindult egy erjedési, átértékelési, alternatívakeresési folyamat, amely hetekig manifesztálódott a Magyar Nemzet hasábjain egészen kora nyárig, és amelynek a lényege egyetlen kérdésre szorítkozott vissza: Orbánnal vagy nélküle? Az őszi, sikeres választási szereplés, majd főként ”Kossuth tér” ezt a vitát egy időre elsodorta, de az utóbbi hetekben visszatérni látszik a kellő nevek emlegetésével (Schmidt Mária, Pokorni, Áder, Kósa, újabban Gorka Sebestyén).

2.) Azt se feledjük: bár OV ütközése Gyurcsánnyal nem újkeletű, és még a rendszerváltás előtti időkre nyúlik vissza, azonban a két televíziós szereplés – és OV gyenge teljesítménye - óta mindinkább személyes jelleget öltött. Gyurcsány a tévé milliós nyilvánossága előtt dermesztő cinizmussal alázta meg OV-t: „ugyan elnök úr, ne akarjon nemtelen eszközökkel választásokat nyerni!” Mondta ezt pont ő, aki ezek után megnyerte a választásokat nemtelennél nemtelenebb eszközökkel! Többek között személyes érzelmek is háttérmagyarázatként szolgálhatnak több, orbáni mondat és cselekedet gyökerére, mint pl. az elképesztő „72 órás ultimátum” kibocsátása, GYF persona non-gratának nyilvánítása, a parlamenti kivonulás.

3.) Mindezen okokért Orbán egész egyszerűen lépéskényszerben volt és lesz még egy ideig, márpedig időzavarban a játékosok sokszor hibáznak. Orbánnak tennie kell valamit, egyrészt, hogy a nemzeti elkötelezettségében szilárd választók bizalmát visszaszerezze, mint „a jobboldal spirituális vezére”, másrészt, hogy a párton belüli rendet fenntartsa, vagy, alternatívaként, kiugrassza a nyulat a bokorból. És a távolmaradók névsorát szemlélve ez úgy tűnik, sikerült is.


III. A KORDONBONTÁS KÖZVETLEN KÖVETKEZMÉNYEI

Az akció hozadékát két szempont szerint kell megvizsgálni:
ˇ használ-e (növeli a támogatottságot a Fidesz közvetlen és azonnali választói támogatottságát?)
ˇ volt-e más – célravezetőbb, jobb, hatékonyabb, szimpatikusabb, - törvényes - alternatíva?

Továbbá, nem jelentéktelen, bár a közvetlen választói támogatottságot – jelen pillanatban - nem befolyásoló szempont annak megvizsgálása, hogy a döntés végrehajtásában kik NEM vettek részt, és ez előrevetíti a Fidesz esetleges és jövőbeni felbomlásában, vagy egy új párt alapításában élenjáró szereplők névsorát is. Legyen ez a hármas pont.

1.) A minden jel szerint tervezetten és szervezetten lebonyolított kordonbotási akció a Fidesz támogatottságát annyiban növelheti, hogy a jobboldali radikálisok egy része, akik mostanában – az elmúlt 2-3 évben – folyamatosan csalódtak a Fideszben, ezért elfordultak tőle és passzív szavazókká váltak – hiteles alternatív párt hiányában – most ismét „ráeszmél” arra, hogy az „egyetlen valóságos jobboldali párt” továbbra is a Fidesz. Ezzel szemben a nem meggyőződéses baloldali bizonytalanok tömegei – akik mostanában fordultak el a Gyurcsánytól a „reformok” következtében, most újra visszaterelődhetnek oda, hiszen a szoclibek nyilván mint a rend és törvényesség őrei fognak ezek után – nem kevés médiatámogatással - fellépni a magát látványosan a rendszeren kívül helyező Fidesszel szemben. (Kérdés az, hogy ezért megérte-e?)

Várható hozadék a Fidesznek, mint pártnak a rövid távú támogatottsága szempontjából: kb. döntetlen. Ugyanakkor a nemzeti oldal egészének szempontjából egyértelműen negatív, mivel újra elfordítja a bizonytalanokat „a radikalizálódó és törvényen kívüli jobboldaltól”…

2.) Ugyanakkor gyorsan le kell szögeznünk, hogy igen, lettek volna jobb megoldások. A kordonbontást lehetett volna legalább ilyen hatékonysággal, eredménnyel, hozadékkal és – ráadásul – a jogállami követelmények maximális betartásával megoldani, és az alábbi alternatívák mindegyike egyértelműen csak pozitívan hatott volna a Fidesz támogatottságát nézve.

3.) A százvalahány képviselő kivonulása mellett a kerítést csak egy kis darabon, kvázi jelképesen kellett volna megbontani, mint annak idején a vasfüggönyt, az előzetesen összetoborzott teljes (inkluzive nemzetközi) média jelenlétében, természetesen sűrűn hivatkozva a két esemény közötti párhuzamokra, amelyek nem csak történelmileg értendők, hiszen a barrikád mindkét oldala az abszurditásig megegyezik még egyéni szinten is! Ugyanazok ellen ugyanazok léptek most is föl – csak közben eltelt 18 év és állítólag volt egy rendszerváltás!

4.) Politikailag elkötelezettebb, ideológiailag megalapozottab, valamint emberileg szilárdabb hozzáállással, Gandhi módra, leülhettek volna a kerítések elé éhségsztrájkolni, mondván, hogy addig ők onnan el nem mennek, amíg azt le nem bontják! Lehetett volna még az egészet turbózni pl. azzal, hogy csak pár ember kezdi az akciót, majd – az eredménytelenséget látva – naponta növelik a létszámot. A kiválasztás történhetett volna sorshúzásos alapon a frakcióban, bár az elsők között OV-nek mindenképpen ott kellett volna lennie. Persze ez melós lett volna, ráadásul hideg van, továbbá valóban lehet, hogy néhány kilót fogytak volna, de hosszú távon kétségtelenül óriási pozitív hozadéka lehetett volna, ahogy a napok mennek! Minden nap össze lehetett volna hasonlítani Orbánt Mahatma Gandhival, Olof Palméval, Martin Luther Kinggel, Nelson Mandelával, stb.stb….

Egyértelmű, hogy ezeknek az alternatív verzióknak a hozadéka csak pozitív lehetett volna.

5.) A hármas pont elemezgetése elé kívánkozik a kerítésbontásban nem résztvevő képviselők névsora: Kósa Lajos, Pokorni Zoltán, Schmitt Pál, Áder János, Rogán Antal. Mintha az Orbánnal eddig nyilvánosan ellentétbe került politikusok listáját olvasnánk! Ebből csak Schmitt Pál lóg ki (bár ő utólag azt mondta, szívesen részt vett volna az akcióban - a szerk.), hiszen róla még sohasem szellőztették meg, hogy OV-vel szemben eltérő politikai álláspontja lenne. Egy új tömörülés, egy párton belüli ellenzék magja megalakulásának lennénk a szemtanúi? Szíjjártó Péter szerint mindenkinek volt igazolása…


IV. KONKLÚZIÓ:

1.) Ez az akció a Fidesz támogatottságát várhatóan a közeljövőben nem növeli, sőt, hatékony municióval szolgál a szoclibek számára nemcsak a következő hetekben, hanem jóval azon túl is, akár tíz év múlva is, mint hivatkozási alap („kibújt a szög a zsákból, a Fideszről lehullt a demokratikusság máza, leleplezte magát, mint antidemokratikus, magát a törvényen kívül helyező, alkotmányellenes párt”, stb.stb.).

2.) Erre persze sokan azt is mondhatják, hogy „na és?” Aztán „mostanában úgysincsenek választások és addigra meg már mindegy lesz”, valamint: „az igazságot kell nézni, nem azt, hogy ebből mi a haszon”. Ez az akció azonban egy olyan hivatkozási alap – a legkeményebb bunkó – lesz a baloldal kezében, amit még sokszor fogunk a fejünk fölött suhogni hallani az elkövetkező években. Mindez kétes politikai haszonért. Valóban megérte?

3.) Elérkezett az ideje, hogy válaszoljunk a címben föltett kérdésre, hogy van-e alternatívája a demokratikus választások útján történő hatalomszerzésnek? Nemcsak október 23., de az egész ősz politikai patthelyzete egyértelműen azt bizonyította, hogy nincs! Aki másként mondja, annak pedig ne higgyünk, vagy szólítsuk fel, hogy ő álljon az első sorba, ahol lőnek! A jelek szerint ugyanis az emberek nagy tömegei még mindig „túl jól élnek” ahhoz, hogy radikális eszközökkel fejezzék ki elégedetlenségüket romló életkörülmények miatt.

4.) Ha azonban kritikusan nagy tömegek helyzete kritikusan nagy mértékben kritikusan gyorsan leromlik, akkor ez a megállapítás akár érvényét is vesztheti. Ugyanakkor sajnálattal azt is meg kell állapítanunk, hogy a Fidesz vezette jobboldal hatalmszerzési esélyei csak azt követően növekedtek meg, hogy a szoclib kormányzat mély válságba sodorta az országot, és nem pedig saját, jól végzet munkája nyomán, érdemei elismeréseként. Ez azonban egyikünknek sem lehet az érdekünk, akármelyik oldalon is állunk!

5.) Ezért a Fidesz és Orbán Viktor minden cselekedetét csakis abből a szempontból lehet és kell megítélni, hogy az mennyiben növeli a nemzeti oldal egészének támogatottságát, annak választási esélyeit! A baloldalon megint a kezüket dörzsölik, hog yOV újabb hibát vétett, mert saját bevallásuk szerint is csak ezekből élnek már évek óta…


V. TOVÁBBLÉPÉS

1.) A már kialakult helyzetet a Fidesz csak úgy tudja saját javára fordítani, ha a következő hetek kommunikációs csatározásaiban el tudja azt érni, hogy az akció igazolása ne a jog- és alkotmányértelmezés szférájába tolódjon el, amire máris történnek igen hatékony kísérletek, hiszen a Fidesz parlamenti képviselői, akik az alkotmány és a törvények betartására esküdtek fel nagy valószínűséggel jogsértést követettek el. Természetesen lehetnek kísérletek a jogsértések relativizálására (kordonállítás versus kordonbontás),.

2.) Célszerűbb lenne a kommunikációt minden lehetséges erővel a politikai mezőben tartani (szabadságjogok megsértése, stb.) Ennek a törekvésnek azonban ellentmond az a tény, hogy a média túlnyomó többsége, mint tudjuk, a szoclibek szolgálatában áll, bármi is legyen az éppen…

3.) Ezzel együtt, a második pontban leírt alternatív megoldások újra aktualitást nyertek. Ha a Fidesz politikusai képesek a politikai tetteket morális aspektusból megvilágítani, márpedig egy esetleges éhségsztrájk erre lehetőséget ad, akkor mernyerhetik ezt a jelenleg erősen kétesélyes csatát és nagy valószínűséggel elindíthatnak egy valódi polgári engedetlenségi mozgalmat, ami akár a kormány (és egyúttal a poszt-kádári rendszer) bukásához is vezethet.

4.) Másfél éve már leírtam, hogy addig, amíg OV nem vetkőzik le egy szál gyolcsra és nem áll a menet élére, addig hitelképtelen személy, hangember marad, olyan politikus, aki maga helyett nyugdíjasokat, olyan férfi, aki maga helyett asszonyokat és kisgyermekes anyákat küld a barikádra, ahelyett, hogy a menet élére állna! Ha erre azonban eltökéli magát és ezzel személyes – akár fizikai – rizikót vállal, Magyarország történelmébe beírhatja magát. Bár még mindig van rá lehetősége, ezek száma egyre fogyatkozik…

5.) Ha pedig erre nem képes, és ezért senki sem vádolhatja, akkor álljon félre, és adja át a kormánybotot olyanoknak, akik demokratikus választásokon jobb – egyéni, szervezési, csapatépítési, programadási, szavazatszerzési - képességekkel rendelkeznek az ellenfél legyőzését tekintve.

2007. február 4.

Várkonyi Zsolt - Nemzetőr

Forrás:Kuruc.info

<< Vissza                                Orbán és a jobboldal viszonya >>