Versek : Juhász Gyula (1883 - 1937) |
Juhász Gyula (1883 - 1937)
Nagyon csöndes ember, nagyon csöndes költő volt, akinek visszahúzódó, félszeg magatartása mögött egy meg nem alkuvó férfi, egy szent eszméi iránt tántoríthatatlanul hű lélek húzódott meg, aki magában és költészetében összebékítette a hazulról hozott áhítatos hitet és a világ megértéséből haladó világnézetet.Élete bánatok és szerencsétlenségek sorozata.Költői skálája nem túl széles, nem olyan látványos, mint nemzedéktársainak leghíresebbjeié, de érzelmek mélységében, szívhez szóló meghittségben senki se tehető elébe.Ötvennégy éves korában önkezével vetett véget életének.
Hunok harca
Ma újra harc és zivatar Haragos, bús neved, magyar! Határaid úgy zengenek, Mint bősz viharvert tengerek.
Az arcodon villám ragyog, Ágyúk dörgése altatód, Egekbe tör Rajtád, magyar S csaták füstfellege takar.
Világok ellen küzd karod És poklokat ront haragod. Hunok utóda, ostorozd A barbár és hitvány gonoszt!
Hun faj, gúnyolt neved legyen Örök, tündöklő győzelem! Magyar, most arany trombitád Szavára épül a világ!
(1914)
*****
Magyar
Mindig fájdalmasan dicső név: Magyar, új fény ragyog ma rád, Megint nagy népek millióit Véded, megvédve a hazát!
Új barbároknak óceánja Bús, lomha árral ostromol S te állsz vérezve és dacolva, Mint élő Szabadság-szobor!
Csodálatos erőd, amelyben Nagy vértanúink lángja él, Nem engedi, hogy e világot Megdermessze a muszka Tél!
Ha trónol Igazság a mennyben S ha nem mese, hogy győz a jó, A végső diadal veled lesz, Örök időkre szárnyaló!
(1914)
*****
Trianon
Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha, Amíg magyar lesz és emlékezet, Jog és igazság, becsület, remény, Hogy volt nekünk egy országunk e földön, Melyet magyar erő szerzett vitézül, S magyar szív és ész tartott meg bizony. Egy ezer évnek vére, könnye és Verejtékes munkája adta meg Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt a kedves Pozsony, Hol királyokat koronáztak egykor, S a legnagyobb magyar hirdette hévvel, Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország! És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja Európának, a Kárpátok éke, És mienk volt a legszebb kék szalag, Az Adriának gyöngyös pártadísze! És nem lehet feledni, nem, soha, Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol Ferenczy festett, mestereknek álma Napfényes műveken föltündökölt, S egész világra árasztott derűt. És nem lehet feledni, nem soha, Hogy Váradon egy Ady énekelt, És holnapot hirdettek magyarok. És nem lehet feledni, nem, soha A bölcsőket és sírokat nekünk, Magyar bölcsőket, magyar sírokat, Dicsőség és gyász örök fészkeit. Mert ki feledné, hogy Verecke útján Jött e hazába a honfoglaló nép, És ki feledné, hogy erdélyi síkon Tűnt a dicsőség nem múló egébe Az ifjú és szabad Petőfi Sándor! Ő egymaga a diadalmas élet, Út és igazság csillaga nekünk, Ha őt fogod követni gyászban, árnyban, Balsorsban és kétségben, ó, magyar, A pokol kapuin is győzni fogsz, S a földön föltalálod már a mennyet! S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol Arany Jánost ringatá a dajka Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt, Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső, Bírnád feledni Kassa szent halottját S lehet feledni az aradi őskert Tizenhárom magasztos álmodóját, Kik mind, mind várnak egy föltámadásra
Trianon gyászos napján, magyarok, Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos, Rossz csillagok alatt virrasztva járók, Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött Ma fogjatok kezet, s esküdjetek Némán, csupán a szív veréseivel S a jövendő hitével egy nagy esküt, Mely az örök életre kötelez, A munkát és a küzdést hirdeti, És elvisz a boldog föltámadásra.
Nem kell beszélni róla sohasem De mindig, mindig gondoljunk reá!
(1922)
|