Perselus Piton fölvonta a szemöldökét.

A dolgozó asztalán különös dolog volt. Nem a bájitalai, feljegyzései, esetleg égésre való kenőcsök.

Hanem egy tányér szilvás gombóc.

Piton közelebb hajolt, hogy megszagolja a különös süteményt. Magában megjegyezte, hogy az illata édes, szívbódító.

A tányér szélén egy villa hevert. Piton megfogta az evőeszközt és a gombócba szúrta. Az, a villa fogain mentén lilás trutyiként folyt a tányérra. Piton hátra tett egy lépést.

Perselus Piton még sosem látott szilvás gombócot.

Körbe járta az asztalt, végig a gombócot nézve. A talárja zsebéből egy pergamen darabot és egy mugli ceruzát vett elő. (Valószínűleg egy mugli származású diákjától csente el, de ez igazán nem lényeges.)

Az asztal mögött álló polchoz lépett. Hátát neki vetette és a pergament a tenyerébe támasztva, lejegyezte a gombóc külső jegyeit.

Mikor végzett, ismét közelebb lépett a számára titokzatos sütihez. Ujjával nagyon óvatosan a lila valamibe nyúlt.

Ahogy megtette, rögtön vissza is húzta a kezét. Forró volt.

A mutató ujját vizsgálta, amiről lassan folyni kezdett a trutyi. Ragacsos, ám mégis selymes volt.

Az illata megcsapta a bájital tanár belsőjét és ő gyermeki kíváncsisággal, mégis, kis macska módjára megízlelte.

Az arcára mosoly szerűség került és ő bátorságot vett magához. Vissza lépett az asztal elejéhez, kipárnázott fekete székére ült, és villát ragadott.

Csöndben falatozta a szilvás gombócot.

Ezalatt Albus Dumbledore a nyitva felejtett ajtóban állt. Pontosabban az ajtó keretnek támaszkodva. Mosolyogva nézte a bájital tanárt. Nagyon kíváncsi volt, hogy vajon mit írhatott Piton arra a lapra.

Megfordult és evvel a gondolattal sétált vissza a tornyába.

Perselus Piton sosem tudta meg, hogy miként került hozzá a szilvás gombóc és az sem, hogy Dumbledore pár pillanatig vidámnak látta őt.

(Ha tudta volna, talán Dumbledore pár évvel előbb halálozott volna el…)

2007. Érd.