Kitti Lolás lapja:)
Kitti Lolás lapja:)
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírek

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

Lola a leghíresebb magyar Sims rajongó

Kitti[02.14]

 
 

Hazánk elsőszámú tinisztárja, a 18 éves Lola mára olyan népszerű és keresett énekesnővé vált, hogy alig győz válogatni a felkínált fellépési lehetőségek közül.

Természetesen fellépései szünetében szüksége van egy kis pihenésre és feltöltődésre, hogy közönsége számára mindig a maximumot hozza. Ezért, ha teheti, leül laptopja vagy otthon a számítógépe elé és kikapcsolódásképp pár órát játszik kedvenc játékával, a Sims-szel, amelyben lelkesen irányítja virtuális családjának életét. Elküldi Simjeit iskolába és dolgozni, mosakodni és aludni, eldöntve azt is, hogy kivel ismerkedjenek össze, mikor étkezzenek, játsszanak, TV-zzenek vagy olvassanak. Ha épp úton van, laptopját mindig magával viszi, hogy játszhasson egy jót a Sims Kertvárosi Krónikákkal, PC-jén pedig természetesen a The Sims2-vel és annak épp aktuális kiegészítőjének segítségével kapcsolódik ki.

Lola, az ifjú magyar tehetség már 2005-ben kitűnt, amikor az Eurovíziós Dalfesztivál hazai döntőjén 5. helyezést ért el Szerelem című dalával. Első maxija 2005 augusztusában jelent meg Álomtánc címmel, amely sikeresen debütált a rádiókban és televíziókban egyaránt. Találkozhattunk már vele a Barátok közt sorozatban is, ennek apropóján készült közismert Hallja meg a világ című dala, amely több mint két hónapig a Mahasz országos rádiós lista élén szerepelt. 2006-ban legjobb új előadó kategóriában átvehette a hazai zenésztársadalom legnagyobb elismerését, a VIVA Comet díjat.

„Már jópár éve ismerem a Sims játékot és az első perctől kezdve rabul ejtett. Ha otthon játszom a Sims-szel, kikapcsolom a telefonomat, magamra zárom az ajtót arra a néhány órára. Ilyenkor senki sem tud kirobbantani a gép elől” – mondta Lola.

Rajongásának köszönhetően a Sims és Lola neve véglegesen összeforrt, ezért nincs olyan Sims rendezvény vagy megmozdulás, ahol Lola ne bukkanna fel. A napokban zajlik például a Sims Kertvárosi Krónikák turné, a pécsi és a győri és a budapesti Árkád bevásárlóközpontban, illetve a budapesti Europarkban, ahová Lola is kilátogat, hogy együtt játszhasson a többi Sims rajongóval.

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 

Menü
Lola
Média
Letöltések
Gallery

 
Számláló
Indulás: 2005-10-08
 
Zene:)
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!