Már első összefüggő nyelvemlékünkben, a Halotti Beszédben megtalálható a „Szerelmes brátim” megszólítás. Alapja a szer kifejezés, amelynek jelentése társul, kapcsolódik, valamint ugyanaz a képző járul hozzá, mint a félelem és türelem tőhöz. Sok nép nem ismer külön kifejezést a szeretetre és a szerelemre. Valaha nálunk is ez volt a helyzet: bár két különböző alak létezett, sokáig mindkettőt éppúgy használták a férfi és nő közötti vonzalom, mint a többi ember iránti érzelem jelzésére.

Közszájon forog

A szeretettel számtalan szólás és közmondás foglalkozik. „Aki szeret az mindig fél.”- állítjuk, hiszen akihez, amihez ragaszkodunk, azért mindig aggódunk. Az is kétségtelen, hogy „aki szeret, kétszer él”. Ez voltaképpen ugyanazt jelenti, mint az a bölcsesség, amely szerint a mással megosztott öröm dupla boldogság: ha igazán kötődünk valakihez, az ő élményeit éppúgy a magunkénak érezzük, mint a sajátjainkat. Azzal sem lehet vitatkozni, hogy „ki mit szeret, arra néz”, hiszen az ember azzal foglalkozik, abban leli kedvét, amihez vonzódik. „Az igaz szeretet nem érzi a munkát”, azaz nem tűnik áldozatnak olyan valakiért dolgozni, küzdeni, aki fontos nekünk.

Visszájára fordul

Természetesen rengeteg irodalmi műben esik szó a szeretetről, amelyről nem ritkán olyan találó dolgokat mondanak, hogy e kijelentések önállósulnak, azaz szállóigévé válnak. Nem csekély azoknak az eseteknek a száma, amikor a bölcsességről nyilvánvaló, hogy honnan származik. Amikor a nem kedvelt vendég távozása és a búcsúpuszi után a házigazda megjegyzi, hogy „Szeretem megcsókolni azt, aki elmegy”, vagy valaki a munkatársaira célozva kijelenti, hogy „Szeretném, ha szeretnének”, akkor majdnem mindenki számára nyilvánvaló, hogy voltaképpen Ady Endrét idézte. Annak már a néplélektan tudósai megmondhatói, hogy hogyan lett ebből a két bús versrészletből ilyen könnyedén tréfáló szöveg.

I love you, Ich liebe Dich

Forrás: Füles, 2007/1, január 2. : Iván Katalin rovata: Szeretettel ajánljuk