1. rész

Sue lassan sétálgatott Levi pórázát fogva a parkban, miközben a hó ropogott a talpa alatt. Nemrég esett le az első hó, közeledett a karácsony, és Sue imádta ezt az időszakot. Imádta nézni, ahogy a gyerekek szánkóznak, ilyenkor nagyon vágyott egy sajátra, remélte, hogy egyszer megadatik neki... Imádta díszíteni a lakást... Imádta nézni a hóesést... Hóesés... állt meg hirtelen, és körbenézett a hótakaróval borított tájon. Csak pár hónapja volt, hogy ebbe a parkba hívta David-et, és hosszú vívódás után megmondta neki, hogy vége... és a férfi elengedte őt. Kérdések nélkül. Kérdések nélkül, amelyek ha lettek volna, úgysem tudott volna választ adni rájuk. Tudta, hogy nem áltathatja a férfit, ők nem az Igaziak egymásnak.

„Bárcsak jönne már az Igazi” – gondolta Sue vágyakozva, majd szinte azonnal beleütközött egy férfiba. Legalábbis gondolta, hogy férfi, mert egy nőnek nem lehet ennyire izmos teste.

-         Sajnálom – motyogta, és felnézett, hogy lássa a férfi válaszát. Ismerősnek tűntek neki az ajkak.

-         Semmi gond... Sue?

-         Jack? – Sue elpirulva jött rá, miért tűnt neki ismerősnek a férfi szája... számtalanszor elképzelte már, ahogy az övéhez ér...

-         Mit keresel itt? – kérdezte Sue, gondolatai elűzéseképp.

-         Reggeli edzést tartok.

-         Furcsa, mostanában mindig abban a parkban tartasz edzést, ahol én Levi-t sétáltatom.

-         Te sétáltatod folyton abban a parkban Levi-t, ahol én tartok edzést.

Egymásra mosolyogtak, és Levi ide-oda jártatta a fejét kettejük között, ösztöneivel érzett valamit, ami megfoghatatlan, valamit, ami ezt a két embert összeköti, valamit, amit ez a két ember megpróbál elfojtani magában. Nem értett ebből sok mindent, csak azt, hogy az emberek nagyon-nagyon bonyolultak...

- Nem jössz fel hozzám egy kávéra? – kérdezte tétován Jack Sue-tól, aki bólintott. Miközben egymás mellett sétáltak a férfi lakása felé, kezük gyakran összeért, és ők megborzongtak – de nem a hidegtől…