A nap lassa telt. Sok volt a vendég, a lányok ide-oda rohangáltak, de legalább nem tűnt fel egy mutáns sem.
   - Ez nekem nem stimmel! - jajgatott Laila.
   - Inkább örülnél - szólalt meg hirtelen Kysha.
  Már hazafelé tartottak. Kezdett sötétedni, pedig nyáron egyáltan nem gyakori a korai sötétedés.
   - Szerintem meg Lailanak igaza van - folytatta Kaori. - Szinte mindennap jelentek meg új szörnyek...
  Yumie viszont nem szólalt. Valami furcsa zajt hallott...
   - Ezt neked, te gonosz....! - kiáltott, majd hátrafordult, és ugyanavval a lökettel pofonvágta azt a valamit, ami a zajt adta ki. Egy ártatlan lányt.
 A többiek elképedve nézték, hogy mit művelt a meglepődségtől kibújt farkát és füleit takaró lány.
   - Ügyes vagy, Yumie. Legyőztél egy játszó kislányt! - fintorgott Laila.
   - Ezt meg miért kaptam? - kérdezte a bántalmazott, majd felnézett. - Macskafül?!
 Yumie gyorsan befogta a lány száját, nehogy az kikiáltsa furcsa testfüggelékeit.
   - Igen... tudod éppen egy bálról jöttünk... nagyon sajnálom, hogy pofonvágtalak... - magyarázkodott Yumie, majd látva, hogy eltűntek a fülei és a farka, elengedte a kezét a lányról.
   - Azért nem kellett volna... - nyöszörgött. - Na mindegy. Egyébként a nevem Serena.
  A macsok sorban bemutatkoztak.
   - Ti dolgoztok ebben a kávézóban? - kérdezte Serena.
   - Bizony - válaszolt Kaori.
   - De király! Hagy dolgozzak én is ott! Kéééérlek!
  Elöszőr egyikük sem akart beleegyezni a dologba. Másnap reggel viszont...

  Elliot úgy döntött, hogy Serena nyugodtan dolgozhatna a kávézóban. Végre valaki, aki szívesen csinálja, és kedves az emberekkel.
   - Legalább nekünk nem kell dolgoznunk - nyújtózkodott Laila.
   - Nekem ez nem tetszik - vitatkozott Yumie.
  A lányok csodálkozva néztek rá. Ennek már megint mi baja?!
   - Tudod mi vagy te? - kérdezte idegesen Kaori. - Hibbant vadmacska!
   - Hé, nem azért mondtam! De gondoljatok csak bele: eddig mindenki, akivel találkoztunk, az vagy ellenség, vagy vadmacs volt...
  Ebben viszont volt valami igazság.
   - Kivételesen igazad van. Azért vettem fel Serenát, mert szerintem ő is közétek tartozik - lépett közéjük Elliot.
   - Kivételesen?! Tudod mi a bajod, Elli? Hogy soha nem mondod meg, ha az embernek igaza van! Ezért nincsenek barátaid - kötözködött Yumie.
   - Nagyon vicces. A nevem Elliot.
   - A szüleid biztos tudták, hogy ilyen mogorva fráter leszel, és azért adták neked ezt a morcos nevet!
  Ez hatott. Elliot sértődötten fordult meg.
   - Mondj amit akarsz. Nem érdekel.
   - Ezt azért nem kellett volna... - mondta Laila, miután lenyugodtak a kedélyek.
  Yumie ezt belátta, ezért egész nap meg sem szólalt. Csak abba egyezett bele, hogy hazafelé követik Serenát, hátha kiderül, hogy igazuk volt-e a macsoknak.
  Így is történt. Serena árkon bokron keresztül indult hazafelé, így a lányok alig bírták követni.
   - Meddig... kell... még követnünk? - nyögte Kaori.
   - Az az érzésem, hogy már nem sokáig - szólalt meg Kysha, ami már magában is öröm volt, de a jóslat kissé feldobta őket.
  A fekete párducnak igaza volt: két utcával odébb hatalmas sikításra lettek figyelmesek, és megismerték a hangot: Serena volt az.
  Bár az volt a cél, hogy Serena átalakuljon, mégis a hang irányába rohantak. Serenát két mutáns vette körül. Az egyik úgy tűnt foszforeszkál, így az utcán végighatolt a fény.
   - Nem hagyhatjuk, hogy elkapja Serenát! - síkitott Laila, de Kaori lefogta.
   - Alakuljunk át, de csak a végveszélyben támadjunk.
  S így is lett. Úgy tűnt, hogy az állításuk mégsem igaz, hiszen Serena nem csinált semmit, csak fel alá rohangált.
   - Két szörnnyel nem fog bírni! - kiáltotta Yumie, majd 'elővarázsolta' a pálcáját. Eldobta, ezzel a két szörny figyelmét elterelve Serenáról.
A mutánsok a jogar után ugrottak, miközben Laila és Kaori megpróbálták Serenát megnyugtatni.
  Természetesen Dren is megjelent, Kysha pedig elvállalta, hogy megbírkózik vele.
   A pálca sebesen rebült, a két szörny pedig ellentétes irányban utána. Yumie is ugrott, hogy ő kaphassa el előbb a jogarát. A cél az lett volna, hogy a két szörny egymásnak ütközzön. 
   Yumie már elkapta a pálcát, a két szörny pedig egymásnak ütközött, és a föld felé zuhantak. Az egyik viszont megragadta a vadmacs karját, és maga után vonszolta őt. Ennyi viszont nem volt elég két mutánsnak, még egynek sem. Kaori és Laila lefoglalták őket, míg Yumie megpróbált felkelni.
  Így most mindenkit lefoglalt valami. Serena egyedül ácsorgott, és próbálta idegességét valamivel levezetni, és úgy tűnt, hogy erre a legjobb módszer a sírás.
   Csakhogy megjelent rajta egy világító jel, pont olyan, mint ami a többi mewé.
   - Új tag, új tag! - jelent meg Kiro, majd a lány kezébe ejtett egy varázsmedált, így ő rögtön átalakult. Addig mindenki leállt a harccal, kivéve a mutánsok, aki rátámadtak Lailara.
   - Arany karom csapás!
  Az egyik mutánst kiütötték, viszont a foszforeszkáló még mindig fel-alá röpködött, valamilyen port szórva a mewekre. Azok mind elkezdtek köhécselni, a könnyük pedig iszonyatosan folyt.
   - Na ebből elég! Arany karom csapás! - támadott Serena.
  A mutáns abbahagyta a porszórást, de még nem semmisült meg. A kegyelemdöfés viszont nem váratott magára:
   - Macska pálca, teljes erővel!
  A fény eltűnt, a sötétség hirtelen gyorsasággal csapott bele mindenki szemébe, így egy ideig senki sem látott. Az első feltünt kép és hang a vállát szorongató Yumie bíztató szavai az újdonsült vadmacs, a tigrislány Serenához...

Következő részben:  Kiro új barátra lel, és mindenki úgy gondolja, hogy ez sem lehet véletlen...