Franciaország

Zinedine Zidane

Zinedine Zidane az a futballista, aki a legutóbbi hat esztendő során a legtöbbször (négyszer) fért be az Aranylabda-rangsor első öt helyezettje közé. Képességei alapján a világ legjobb futballistája, eredménysora önmagáért beszél.

A labda művésze A mellékelt dicsőséglista nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy nem csupán francia állampolgárságának köszönheti irigylésre méltó előmenetelét, például azt, hogy 1998-ban átvehette a nagy becsben tartott trófeát. Akkor éppen világbajnok lett, és bár a szaúd-arábiaiak ellen kiállították, így a dánok és a paraguayiak ellen nem is játszhatott (utóbbi meccs különösen meleg lett így a franciáknak…), visszatérése után remekül irányította a házigazda együttest, a fináléban szerzett két fejesgólja pedig egyértelművé tette, hogy ő volt a világbajnokság legjobbja. A 2000-es Európa-bajnokságon már nem villogott annyira, ami persze csak relatíve értendő, mert a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Év játékosa díját is elnyerte, a sokak által megjósolt újabb Aranylabdát azonban nem kapta meg. Hogy a közelmúltra is utaljunk, 2003-ban sem volt rossz idénye, spanyol bajnoki cím, Spanyol Szuperkupa, és ha a Konföderációs Kupát a Real Madriddal kapcsolatos kötelezettségei miatt ki is hagyta, a válogatott alapembereként természetesen oroszlánrésze volt a hibátlan Európa-bajnoki kvalifikációnak. Játszott BL-elődöntőt, ott gólt rúgott egykori klubjának, a Juventusnak (igaz, szinte már szépítésnek is túl késői volt…). Bal és jobb lába továbbra is csodálatos, cseleit még mindig nem ismerték ki, ütemérzéke, ha lehet, még javult is – sok szakmai újdonságot nem hozott számára második és harmadik madridi esztendeje. Ellenben a madridi élet! "Bár a játék szempontjából Torino is nagyszerű hely volt, a mindennapjaim sokkal kellemesebben telnek Madridban. Nincs olyan nap, amelyet ne élveznék, amihez persze hozzájárul az is, hogy a családom is nagyszerűen érzi magát itt" – szólalt meg benne a háromgyermekes családapa és a spanyol származású Veronique férje. Nem bánja, hogy David Beckham is a csapattársa lett: "A pályán nagyszerűen megértjük egymást, azon kívül viszont nem nagyon, mert ő nem tud spanyolul és franciául, én meg nem vagyok az angol nagymestere". Marseille-ben látta meg a napvilágot, így a tavalyi különleges esztendő volt ez Zidane számára azért is, mert pályára kellett lépnie szülővárosa híres-neves Olympique-je ellen. Ő maga sohasem játszott az OM-ben, de nem titkolja, nagyon jólesett neki, amikor a Bernabéu-beli BL-mérkőzésen az ő nevét skandálták a vendégszurkolók. "Zizou, Zizou!" – zengték ekkor a marseille-iek, ám a visszavágón már nem kevesen fütyültek, gyaníthatóan azért, mert nem sokkal korábban egy francia magazinban egyértelművé tette: sohasem fog az OM-ben játszani. Nem azért, mert nem szereti a marseille-iek büszkeségét, hanem mert a Realnál alább már nem szívesen adná. Marseille iránti szeretetét egyébként kinyilvánította azáltal, hogy az algériai földrengés áldozatainak megsegítésérére – szülei az észak-afrikai országból vándoroltak be –, illetve a dél-franciaországi erdőtüzekben elhunyt tűzoltók családjainak támogatására szervezett jótékonysági mérkőzést a Vélodrome-ban rendezte meg a nyárutón. Az OM-ben tehát soha nem játszott, Bordeaux-ban lett belőle francia sztár. Egy, a Bayern ellen elbukott UEFA-kupa-döntővel búcsúzott ettől a klubtól, hogy – ahogyan sokan mondták azt akkor – Michel Platini örökébe lépjen a Juventusnál. Ekkor úgy tűnt, hogy a nemzetközi kupadöntőket nem neki találták ki: a bordeaux-i bukás után a zebrákkal is elveszített két Bajnokok Ligája-döntőt. (Még szerencse, hogy közben a válogatottal a vb és az Eb fináléját megnyerte, különben még fóbiája támadt volna…) A Real Madridnál aztán már elsőre összejött a BL-siker, méghozzá egy emlékezetes Zidane-kapásgóllal. Volt még egy téma, ami sokszor előkerül a franciák Zizoujával kapcsolatban, az pedig a visszavonulás. Ő maga 2004-et, 2005-öt és 2006-ot is a lehetséges búcsú időpontjának nevezte. "Az Európa-bajnokság azért kínálkozik megfelelő időpontnak a válogatottól való búcsúra, mert a következő vébéselejtezőket csak akkor van értelme elkezdeni, ha továbbjutás esetén a döntőben is szerepelhetek. Akkor viszont már harmincnégy éves leszek, ki tudja, bírom-e a tempót. 2005 pedig azért került szóba, mert akkor jár le a szerződésem a Realnál. Egyelőre magam is bizonytalan vagyok, így azt mondom, a pillanatnyi fizikai állapotomon és motiváltságomon múlik majd minden – mondta a középpályás, aki nem tudja elképzelni, hogy egyszer a kispadról irányítson. – Ha a világbajnok csapatunkból valaki edzőségre termett, az Didier Deschamps és Laurent Blanc. A többiekkel kapcsolatban ne legyenek illúzióik… Zinedine Zidane-nal kapcsolatban sem…" A képességei alapján méltán a világ legjobbjának tartott középpályásnak az Európa-bajnokság remek alkalom lehet arra, hogy feledtesse a Real Madrid számára (vele együtt a saját számára is) balsikerű bajnoki szezont, ahol a Real mindent elvesztett, amit csak el tudott veszteni. A sztárok a szezon végén egyszerűen már képtelenek voltak egymásért és a csapatért küzdeni, senki sem vállalta fel, hogy a vállán viszi az együttest, széthúzás, torzsalkodások, egymásra mutogatás, rossz hangulat az öltözőn belül és kívül – ennek egyetlen csapatnál sem örülnek. Zidane számára ennél már csak jobb jöhet, és ha nem akadályozza sérülés a tornán, újra régi fényében csilloghat.