Battlestations: Midway
A Battlestations: Midway egy magyar fejlesztőcsapatnál készült, méghozzá az Eidosnál. A srácok mindent beleadtak, hogy egy király II. világháborús játékot dobjanak össze - úgy tűnik, sikerült nekik!
Grafika:
A játék grafikája lenyűgöző, főleg a víz, ahogy hullámzik, vagy megcsillan rajta a nap, sőt, ha belenézünk a napba, akkor az elvakít minket. A hajók is kidolgozottak, még emberek is járkálnak rajta. A robbanások látványosak, ha pedig belelövünk a vízbe, még csobban is. :)
Hangulat:
Nagyon izgalams tárainkkal, illetve emberek ellen harcolni. Választhatunk a hajók és a repülők között: én szinte mindig a légi járművekkel nyomultam, enegm sokkal jobban megfogtak. Hatalmas csaták alakulhatnak ki, hiszen ha én irányítok egy repülőt, rögtön jön velem együtt kettő másik is... Vigyáznunk kell, nehogy mögénk kerüljön valaki, mert akkor egyszerűen leszedhetnek.
Menü és a negatívum:
A játékban nincs sok hiba, csak talán az, hogy pár játék után rá lehetett unni. De természetesen ez csak egy demó, úgyhogy a teljes játékban, single-el és mindennel együtt, valószínű, hgy ez már nem lesz így. Végül megemlíteném a menü ötletességét, azon belül is a különféle írásoka: egy írógép áll rendelkezásünkre. :D
berc
Egyebek:
|