Jellemzõk: Általános, Dráma, Sötét. Osztályozás: 16. Figyelmeztetések: Nemi erõszak. Leírás: ,,Mért van, hogy ereinkben itt/ Vér helyett gyűlölet folyik?" ,,Egy szédült világ, egy őrült világ." Bár nem ilyen gyors ütemű ez a rész, de a hangulata jól lejön ebből a dalból. Félreértés ne essék, nem a dalra írtam a fejezetet. :) Egyébként diszkrét voltam és nem írtam meg magát az erőszakot. :) Még egy sötét hangulatú rész, és jöhetnek a könnyedebb és viccesebb fejezetek. ;)

9. Verona

Hetek teltek el az okítással. A fiúk egészen mellőzve érezték magukat, csak Anthony kuporgott rendíthetetlenül a sarokban. Dorian megtanította Severusnak a nagyvárosi előkelők beszédmodorát és stílusát, és segített elsorvasztani a benne rejlő maradék erkölcsöt is.

A kiképzés szépen haladt; Sev, aki addig úgy bízott az emberi fensőbbrendűségben, immár megtanulta, milyen silány és eladható portéka is lélek és test egyaránt. A történetek, amiket hallott, meggyőzték őt arról, hogy nemcsak itt, London ócska telepein, de sehol másutt sincs irgalom és emelkedett eszmék.

Cserébe Dorian is, mint a többi csavargó, be lett avatva Eszesz tudományába: felfedte előtte, mire képes, ha a boldogulás vagy a nevelés úgy kívánja. Oscar egyre több Elletrico Vexót kapott, amiért újra és újra megzavarta a négyszemközt folyó beszélgetéseket és bemutatókat.

A szőke egészen odavolt a varázstudományért. Gyakran kérlelte Severust, hogy mutassa be a Baziteót valamelyik kisebb berendezési tárgyon, s egyszer arra is rávette, hogy egy tetűre küldje rá; aztán jót nevetett a halálra rémült James arckifejezésén.

Severus megóvta őt, mind a többiek ellenszenvétől és féltékenységi rohamaitól, mind saját varázserejének káros hatásaitól. Sosem büntette Doriant, mert, bár a férfi mugli volt, Snape mégis önmagával egyenértékűnek tekintette élettapasztalatai és ficsúros-lekezelő stílusa miatt. A szőke jól tudta eladni magát és a képességeit, ez kétségtelen.


A gyűlöletet azonban nem ő oltotta a szívébe. Egy szép tavaszi napon Dorian megütközve látta, hogy az ő Seve csatakosan, megszaggatott ruhákban mászik le közéjük a pincehelyiségbe. Mikor közelebbről megnézte (és erre csakis ő merhetett vállalkozni a pincelakók közül), könnyek nyomait látta a fiú sápadt-piszkos arcán.

- Mi a fene történt veled? – csodálkozott Dorian, és igyekezett az első ülőhelyre lenyomni vezérét. Erre korlátlan lehetőségei voltak, tekintve hogy körös-körül csupa padló állt rendelkezésére, székeik és foteleik pedig nem voltak.

Anthony búsan üldögélt a sarokban, és még ez a felzaklató esemény sem gátolta meg az önsajnálat folytatásában. Oscar, James és Tom ellenben azonnal pattant; ők ragaszkodtak a leginkább Eszeszhez a csapatban.

David is kíváncsian közelebb araszolt a Severus köré gyűlt társasághoz, és egyszerűen nem tudta elhinni, aminek szemtanúja volt: az ő nagy Eszeszük a kezébe temette az arcát, vállainak ritmikus mozgásából pedig könnyedén ki lehetett találni, hogy rázza a zokogás.

- Mi lelt, haver? Sev! – Dorian megilletődöttségében még arról is megfeledkezett, hogy a többiek előtt nem hívhatja igazi nevén a fiút. – Ne csináld már! Megvertek?

Severus türelmetlen mozdulattal intett egyet, jelezve, hogy egyedül akar lenni. Dorian, akivel sülve-főve együtt voltak már jó ideje, azonnal megértette a dolgot, és egyre-másra terelgette el a kíváncsi kölyköket a bandavezér közeléből. Maga is megértette, hogy nem jó, ha gyengének látják a mentorukat.

Amint Dorian a sarokba citálta az utolsó gyereket is, Severus hasmánt elnyúlt a padlón, és állát karjaira támasztva nem mozdult. A szőke halkan visszaosont hozzá, és a fülébe suttogva kezdte el kérlelni, ugyan mondja már el, mi baj.

Sev hosszú ideig nem szólt semmit, csak apatikus merengéssel bámulta maga előtt a piszkos padlót. Végül feltérdelt, a falnak dőlve összehúzta magát, és fájdalmas tekintettel rámeredt Dorianre. Az nem értette a ború okát, így csak bámultak egymásra; a szőke értetlenül, Severus életuntan.

Pár másodpercnyi szemezés után a fekete hajú keserűen a köpenye alá nyúlt, és egy kopott, vaskos könyvet citált elő zsebeinek valamelyikéből. Végigmérte, majd megvető mozdulattal a földre dobta, maga elé. Keserű arckifejezéssel összehúzta magán a ruhát, és lehunyta a szemét.

Dorian úgy kapott a kövezetre hullott kötet után, mintha az élete múlna rajta. Óvatosan felemelte, és kisilabizálta a borítóra vésett, kézzel írott feliratot: Feuerbach elmélkedései.

Megrökönyödő arccal felpillantott Sevre, aki akkorra már az ő ténykedését figyelte fásult tekintettel. A fiú alig észrevehetően bólintott, majd ismét lehunyta a szemét. Nem akart beszélni a történtekről.


***

Meglepően gyorsan összeszedte magát. És józanabb, szenvtelenebb lett, mint valaha. Dorian számtalanszor igyekezett kikutatni, mi járhat a fejében; próbálta előidézni azt a lázas izgalmat, azt a kíváncsi érdeklődést, amivel Severus azelőtt viseltetett egyes könyvek és kalandok iránt. Próbálta felingerelni. Próbálta idegesíteni.

Hiába. Még a hangja sem remegett meg soha. A fiú tökéletesen érzéketlen lett mindennemű ingerkedésre, az új hírek és történetek sem hatották meg többé. Már nem égett a szemében az a vad kifejezés, ami azelőtt a kis csavargó bájos sajátossága volt. Idegen üzenet költözött belé, az apátia és a cinizmus furcsa együttesével vegyítve. Severus újabban mogorván, unottan osztotta a parancsokat, gúnyosan és szenvtelenül torolta meg a hibákat és az engedetlenséget, és egészen úgy festett, mint aki megháborodott.

Mintha szándékosan ellent akarna mondani a jeleknek, nyugodtan, kifogástalanul viselkedett; sosem lehetett kihozni a sodrából, és sosem lehetett felemlegetni előtte azt a délutánt.

Dorian, aki igencsak megkedvelte Severust az együtt eltöltött idők alatt, kétségbeesetten igyekezett megtalálni a gyógyírt barátja furcsa betegségére. De minden nap, minden egyes óra és perc azt látszott bizonyítani, hogy ez már reménytelen. Severus új jelleme állandósult, és a fiú semmiféle közeledést nem tűrt személye felé.

Lehetett volna másként is, elmélkedett Dorian. Megölelhette volna, miközben elsírja, mi történt közte és McHintosh között. Elmondhatta volna, hogy az öreg mit művelt vele, cserébe a könyvért, és együtt kesereghettek és gyűlölködhettek volna, ahelyett hogy magába gubózik és nem beszélget vele többé. Ahelyett hogy bezárkózik, és reménytelenné tesz mindennemű közeledést.

A törés akkor látszott igazán, mikor egy vitatottan szép nyári napon Dorian rajtakapta vezérét Tommal. A fiú egy tizennégy éves minden bátorságával és odaadásával állta Severus erőszakos simogatásait és csókjait, de a szőke férfi tudta, amint magára marad, Tom menthetetlenül elsírja magát.

- Érthetetlen – sóhajtotta Dorian, és most először annyiban hagyta a dolgot. Keserűen vállat vont, és kimászott a pincéből; ment-ment, abba az eldugott kis mellékutcába, ahol a kedvenc helyén elbújva számot vethetett magában világról és sorsról. Csak ücsörgött a félig már leomlott fal tetején, és elgondolkozva morzsolgatta tenyerében a málló kődarabokat. Még akkor is ott ült, mikor alatta, az utcán feltűnt Severus Snape, és belépett a szemben lévő boltba. McHintosh-i Antikvárium.