James F. O'Brien
Milyen vegyész volt Sherlock Holmes?

Az elsõ Sherlock Holmes-történet, a Skarlát tanulmány, 1887-ben jelent meg, de tekintélyes kiadók még most is publikálnak Sherlock Holmes-folyóiratokat, húsz éve állították össze az Encyclopedia Sherlockianát, és még mindig érkeznek segítséget kérõ levelek a Baker Streetre.

Sherlock Holmes logikus következtetései az elsõ perctõl kezdve szórakoztatják az olvasót. Dr. Watson így emlékezik vissza megismerkedésükre: "– Hogy van, uram? – kédezte Sherlock Holmes, s úgy megszorította a kezemet, hogy ekkora izomerõt ugyan ki nem néztem volna belõle. – Amint látom, ön Afganisztánban járt?... – Hogy a csudába találhatta ki ezt? – kérdeztem álmélkodva" (A brixtoni rejtély). Holmes csak két hónap után magyarázza el gondolatmenetét: "Itt van ez a gentleman, aki orvos, de a külseje, tartása katonás. Világos tehát, hogy katonai orvos. Trópusi vidékrõl kellett jönnie, mégpedig nem is nagyon régen, mert az arca nagyon lesült, pedig bõrének természetes színe nem lehet a barna, mert a haja és a bajusza szõke. Beteg volt, és sok bajon eshetett át: ez látszik az arcán és az egész alakján. A bal karja megsebesült, mert mereven és szokatlan módon tartja... Melyik trópusi országban szenvedhetett sokat egy angol katonaorvos?... Világos, hogy csak Afganisztánban"  (A brixtoni rejtély). Watson késõbb így jellemzi lakótársát: "Tökéletes volt mint okfejtõ és oknyomozó masina; mûvészi fokon mûvelte a mesterségét" (Botrány Csehországban).

A tökéletes masinát Arthur Conan Doyle találta fel.

Holmes tudományos módszere
Ha figyelmesen olvassuk Watson történeteit, kiderül, hogy Holmes tisztában volt az elmélet és a hipotézis fogalmával. Még pályája elején kijelenti: "Adatok nélkül ... kapitális hiba lenne bármit is feltételezni. Az ember ilyenkor az elmélet kedvéért ész nélkül megmásítja a tényeket, ahelyett hogy fordítva cselekednék" (Botrány Csehországban). Véleményéhez késõbb is ragaszkodik:

Holmes: Mi a véleménye az elméletemrõl?
Watson: Csupa feltételezés.
Holmes: De legalább megfelel a tényeknek. Majd akkor tesszük újra megfontolás tárgyává az egészet, ha akad egyetlen olyan adat, amit nem tudunk beilleszteni.
(A sárga arc)

Holmes hatvannégy esetben említi az elméletet és huszonkilencszer a hipotézist. Számtalanszor állít fel "munkahipotézist". Legfontosabb eszközei a megfigyelés, a dedukció és az indukció. Õ az a detektív, akit a tudós is szerethet.

Holmes és a kémia
Watson "kitûnõ vegyész"-ként írja ke Holmest, míg Isaac Asimov egyenesen "hebehurgya vegyész"-nek tartja.
A detektív mindenesetre szívesen bocsátkozik kémiai kísérletekbe. A Gloria Scott-esetet még egyetemi hallgató korában oldja meg: "Mindez a nyári szünet elsõ hónapjában történt. Londonba jöttem, és hét héten keresztül szerves kémiai kísérleteket végeztem" (A "Gloria Scott"). Az sem ritka, hogy az éjszakát kémcsövei, lombikjai fölött tölti. Dolgozik acetonokkal és kátrányszármazékokkal, báriumvegyületeket elemez, módszert dolgoz ki a vérvizsgálatra, ért a drágakövekhez.

Acetonok.  Asimov – többek között – a "talán máskorra halasztom az acetonok vegyi elemzését" mondatot kifogásolja (A Vérbükkös tanya), mondván, hogy csak egy aceton van, ezért a többes szám használatával Holmes elárulja, hogy nem ért a kémiához. De Holmes idejében még más volt a kémiai nyelv. Egy 1885-ös szerves kémiai könyv Holmes terminológiáját használja: "Egy paraffin ugyanazon, közbülsõ szénatomján két hidrogénatom helyettesítésével olyan származékok keletkeznek, ... amelyek közül az oxigénvegyületeket ... ketonoknak vagy acetonoknak nevezik."

Kátrányszármazékok. Angliában talán egyetlen ember unta Sherlock Homest – Arthur Conan Doyle. Egyik levelében azt írta édesanyjának, hogy a tizennegyedik történetben megöli a detektívet. A mama tiltakozott, de Holmesnak mennie kellett. Doyle éppen akkoriban látogatta meg a Reichenbach-vízesést Svájcban, és errõl juthatott eszébe, hogy a dulakodó Holmest és Moriarty professzort a szakadékba taszítsa (Az utolsó feladat). A Strand címû folyóirat elõfizetését húszezren mondták le... Holmes háromévi kalandozás után tér csak vissza A lakatlan házban. Kóborlásai közben egy ideig kátrányszármazékokkal kísérletezik Dél-Franciaországban. Talán festékek után kutat.

Az elsõ természetes festékek légértékesebbike az antikbíbor volt, amelyet kb. Kr. e. 1000 óta használtak. A drága festéket a föníciai Türoszban készítették elõször a bíborcsiga (Murex brandaris) váladékából. Türosz (ma ez a libanoni Sur) állítólag bûzlött a partjain rothadó rengeteg csigától, kagylótól. Az antikbíborról azóta kiderült, hogy az indigó dibróm-származéka.

Sherlock Holmes idejében még alig voltak mesterséges festékek. A 18 éves William Perkin 1856-ban találta fel az elsõt. Az anilinbíbor olyannyira divatba jött Angliában, hogy 1859-ben már attól tartottak, hamarosan az omnibuszokat és a házakat is bíborra színezik. Perkin eljárása során a kátrányból elõállított benzolt nitrálták, majd anilinné redukálták. Az anilin oxidációjakor fekete csapadék képzõdött, amely bíborszínnel oldódott az etil-alkoholban.

Az angol festékipar azonban nem sokáig volt világelsõ; 1881-ben már Németország állította elõ a mesterséges festékek felét, 1900-ban pedig 90%-át. Nem véletlen, hogy a festékipar felkeltette Holmes érdeklõdését. Egy tanulmány szerint Holmes azért vizsgálta a kátrányszármazékokat, hogy fellendítse a lemaradó angol festékipart...

Báriumbiszulfát. Sherlock Holmes a szervetlen kémiát sem hanyagolta el. Az eltûnt võlegényben a betegtõl hatazatérõ Watson karosszékében szenderegve találja Holmest. "Az asztalon sorakozó lombikok, kémcsövek, a sósav átható, tiszta szaga mind arról árulkodott, hogy a napot egyik kedvenc foglalatosságával, vegytani kísérletezéssel töltötte.
– Nos, megoldotta? – kérdeztem, amikor beléptem.
– Igen. Báriumbiszulfát volt!
– Nem, én a rejtélyre gondolok."

A báriumbiszulfát (bárium-hidrogén-szulfát) nem közönséges vegyület; még a CRC handbook of chemistry and physicsben sem szerepel. Elõször Berzelius állította elõ bárium-szulfát meleg, koncentrált kénsavas oldatának hûtésével.

Vérvizsgálat. A vérelemzések mindig fontos információkat szolgáltattak a detektívek számára. Holmes saját módszerrel is büszkélkedhetett: "Megtaláltam!... Megtaláltam! ... Megtaláltam a reagens szert, amelyet csakis a hemoglobin csap le, és semmi más! ... évtizedek óta nem fedeztek fel semmit, aminek nagyobb gyakorlati haszna lenne a bûnügyi orvostudományban!" (A brixtoni rejtély).

A Holmes-féle teszt egymilliomod résznyi anyagot is kimutatott. Christian Schönbeim 1859-ben publikált gvajakum-tesztje, amelyet a múlt század második felében igen sokan használtak, tizedekkora érzékenységû volt. 1829 és 1871 között egyébként tizenegy módszert javasoltak a hemoglobin kimutatására.  Számos cikk jelent meg a publikálatlan Sherlock Holmes-féle vérvizsgálatról is.

Asimov úgy gondolja, hogy Holmes rosszul becsülte meg módszere érzékenységét. Az õ számításai szerint Holmes egyötvened milliliter (egy csepp) vért oldott egy liter vízben, tehát az arány egy az ötvenezerhez. Holmes egy a millióhoz aránya is érthetõ azonban, ha nem térfogati arányokkal számolunk. Holmes szerint 100 milliliter vérben 5 gramm hemoglobin van. Ha Asimov becslését használjuk, vagyis Holmes 0,02 ml vért adott egy liter vízhez, akkor azt kapjuk, hogy

(5 g hemoglobin/100 ml víz) x (0,02 ml vér/1000 g víz) = 1 x 10^–6 hemoglobin/g víz

Holmes igen jó pontossággal határozta meg 1887-ben a hemoglobin koncentrációját – a mostani adatok szerint 100 ml vérben nem 5, hanem 15 gramm hemoglobin van.

Drágakövek. Asimov a "kék karbunkulus" kifejezést is kifogásolja, amely az azonos címû elbeszélésben jelenik meg. A kék karbunkulus – állítja – ellentmondás, mert csak a piros színû gránátot, az Fe₃Al₂(SiO₄)₃ összetételû almandint vagy vasgránátot nevezik karbunkulusnak. Holmes a drágakövet 40 granum kristályos szénként is emlegeti – Asimov szerint azért, mert a karbunkulust összetéveszti a gyémánttal.

Úgy gondolom, Holmes nem tévedett. A XIX. században gyakran viseltek olyan ragasztott ékköveket, amelyek fölsõ része vékony gránátból készült. A ragasztással sokféle drágakövet utánoztak, különbözõ színeket állítottak elõ. A dublettekhez (két részbõl álló kövekhez) gyakran használtak gránátot. A kék karbunkulus olyan kék dublett lehetett, amelynek vékony fölsõ része almandin volt. Az alsó részt kék gyémántból készíthették. A gyémántdublettek fölsõ része azonban mindig gyémánt volt – hogy a ragasztott dárgakõ nagyobb, értékesebb legyen. A gránátból és gyémántból készített kék karbunkulus tehát egyedi darab, s éppen ezért értékes.

Milyen vegyész volt Sherlock Holmes?
Minden jel arra utal, hogy Holmes az analitikai kémiát kedvelte. A Négyek jelében Watson arról számol be, hogy Holmes esténként obskúrus kémiai elemzéssel foglalatoskodott. Egy érdekes kémiai elemzés kedvéért még egy fontos ügyet is félbehagyott.

De Holmes nem volt tudós, csak hobbyból ûzte a kémiát. Az eseteket nem kémiai eszközökkel oldotta meg. A brixtoni rejtélyben leírt vérvizsgálatot soha nem használta fel. Olyan ember volt, aki mélyen elmerült abba, amit csinált. Egyszer, amikor házvezetõnõje, Mrs. Hudson megkérdezte, mit óhajt vacsorázni, "holnapután este fél nyolckor" volt a válasz (A Mazarin-gyémánt esete).

Egy fontos szerrõl azonban még nem esett még szó.

Watson: Ma mit használ, morfint vagy kokaint?
Holmes: Kokaint. Hétszázalékos oldat. Kipróbálja?
(Négyek jele)

Watson önmérgezõnek nevezte barátját (Az öt narancsmag). Sem a kandallón, sem Holmes karjában nem bírta nézni a fecskendõt – végül is leszoktatta Holmest a kábítószerrõl.

Sherlock Holmes különc volt. Szivart tartott a szeneskannában és dohányt egy bõrpapucsban, rugós késsel szögezte ki megválaszolatlan leveleit a fa kandallópárkányra, bûzös kémiai kísérleteket folytatott, és a királynõ nevének kezdõbetûit dumdum golyók nyomával írta föl a szemközti falra (A Musgrave-szertartás). Még hegedûjátéka is különc volt: általában "csak úgy vaktában és találomra hegedült, ahogy a fantáziája vitte" (A brixtoni rejtély). Talán épp ez a különcség élteti már több mint száz éve "az emberek legnemesebbikét és legtehetségesebbikét" (Az utolsó feladat).

¤¤¤¤¤

Irodalom
Az idézetek a Hunga-Print Kiadónál és az Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó Vállalatnál megjelent könyvekbõl származnak.
Baker Street Journal, Fordham University Press, NY 10458; Baker Street  Miscellanea, The Sciolist Press, Winnetka, IL 60093
Tracy, J., `The Encyclopedia Sherlockiana', New York: Doubleday, 1977
Asimov, I., `Thoughts on Sherlock Holmes', Baker Street  Journal, 1987, 37, 201
Carr, J.D., `The life of Sir Arthur Conan Doyle', New York: Vintage Books, 1975
Hudson, R.L., `Theory, hypothesis and Sherlock Holmes', Baker Street Journal, 1991, 41, 88
Byerly, A., `It is the scientific use of the imagination', Baker Street Miscellanea, 1983, No. 36, 32
Asimov, I., 'The blundering chemist', Science Digest, 1980, 88, 9
Wislicenus, J., 'Adolph Strecker's short textbook on organic chemistry', 2nd edition, Lorrdon, 1885
Jafte, J.A., `Arthur Conan Doyle', Bosron: Twayne Publishers, 1987
Salzberg, H.W., `From caveman to chemist', Washington DC: American Chemical Society, 1991
Hudson, J., `The history of chemistry', New York: Chapman and Hall, 1992
Saltzman, M.D., & Kessler, A.L., `The rise and decline of the British dyestuffs industry', Bull. Hist. Chem., 1991, 9, 7
Harrison, M., `The world of Sherlock Holmes', New York: E.P. Dutton & Co.. 1973
Roberts, R.M., `Serendipity: accidental discoveries in science', New York: John Wiley & Sons, 1989
Lehman, J.W, `Operational organic chemistry', 2nd edition, Boston: Allyn and Bacon, 1988
Caplan, R.M., `Why coal tar derivatives at Montpellier?', Baker Street Journal, 1989, 39, 29
 `CRC handbook of chemistry and physics', 71st edition, (Ed. D.R. Lide), Boca Raton: CRC Press, 1990, 4-48
Berzelius, J.J., Ann., 1843. 46, 250
Sutherland, W.D., `Blood stains: their detection and the determination of their source. A manual for the medical and legal professions', London: Baillere, Tindall and Cox, 1907
Pinkus. J.L.. & Goldman, L.S., `A benzidine rearrangement and the detection of trace quantities of blood', J. Chem. Ed., 1977, 54, 380
Gillard, R.D., `Sherlock Holmes—chemist', Educ. in Chem., 1976, 13, 10
McGowan, R.J., `Sherlock Holmes and forensic chemistry', Baker Street Journal, 1987, 37, 10
Redmond, D.A., `Some chemical problems in the Canon', ibid, 1964, 14, 145
Holland, V.R., et al, `A safer substitute for benzidine in the detection of blood', Tetrahedron, 1974, 30, 3299
Adler, O., & Adler, R., Zeit. für Physiol. Chemie, 1904, 41, 59
Huber, C.L., `The Sherlock Holmes blood test: the solution to a century old mystery', Baker Street Journal, 1987, 37, 215
Hole, J.W., `Human anatomy and physiology', 6th edition, Dubuque, lowa: W C. Brown, 1993, 934
Sinkankas, J., `Gem cutting', 2nd edition, New York: Van Nostrand, 1962
Rutland, E.H., `An introduction to the world's gemstones', New York: Doubleday, 1974
Matlins, A.L., &. Bonanno. A.C., 'Gem identification made easy', Vermont: Gemstone Press, 1989

A Chemistry and Industry1993. jún. 7-i
számában megjelent cikk alapján