,,na, mit kezdesz a helyzettel?"


- Javíthatatlan vagy. –sóhajtja fáradtan.
- Ennyi lenne a teljesítményem értékelése? –érdeklődöm diszkréten, és kíváncsian megnyalom ajkaimat.
- Hozzátegyek még valamit? –kérdi gúnyosan, és felkönyököl az ágyon.
Mélyen a szemébe nézek, és felvonom a szemöldököm, jelezve, hogy várom a választ.
- Akárhogy grimaszolsz is, belőlem többet nem szedsz ki. –közli tárgyilagosan. Elvigyorodom.
- Azért lenne néhány ötletem… -simítok végig lustán a hasán, és ráérősen elkezdem egyre lejjebb vezetni a tenyerem.
- Esetleg azt még elárulhatom, hogy egyes helyeken hangsúlyozási hibát vétettél. –jelenti ki sietősen. Megáll a kezem.
- Azt akarod mondani, hogy nem tökéletes a felolvasási technikám? –kérdezem vésztjóslóan.
- Valami ilyesmire céloztam.
- Remek. Kétségbe vontad a képességeimet. Megyek is innen. –fáradtan felkászálódom elhasznált hasi felemről, és az ajtó felé támolygok.
- Nem felejtettél el valamit? –szól utánam gúnyosan.
- Sok mindent. Most éppen mit? –kérdem álmosan, kissé dideregve a nedves talárban.
- Itt aludni. –morogja, és abbahagyja a könyöklést; felül az ágyon, és megtámasztja magát hátrarakott kezeivel, miközben a szemeimet fürkészi kifejezéstelen arccal.

- Nahát, Severus, milyen zseniális ötleteid támadnak így éjfél táján! –sziszegem vissza ironikusan.
- Mindig is tudtam, hogy zseniális vagyok, hidaljuk át az efféle felismeréseket, és térjünk a tárgyra, Wallace. –feleli hidegen, és tovább nézeget sandán.
- Térjünk a tárgyra, vagy térjünk a lényegre, tanár úr? –érdeklődöm, és érzem, ahogy valami undok kifejezés úszik az arcomra. Amolyan ,,na, mit kezdesz a helyzettel?” –féle gúnyosan számonkérő tekintetet produkálok, és fenntartom a halvány mosolyt.
- Jelen esetben a két kifejezés szinonimának tekinthető, de nem azért vagyok itt, hogy nyelvhelyességi órákat adjak neked. –vág vissza higgadtan.
- Pedig a nyelv stimmel. –elmélkedem hangosan.
- Mész vagy maradsz? Dönts gyorsan, mert ma még aludni is akarok, főleg, ha nincs mást csinálnom.
Még mindig olyan a hangja, mint a jég. Hogy lehetne ellenállni ily édes invitálásnak?...
- Mi vagyok én, a programszerveződ? –kérdem ingerülten. Nem lehet igaz, hogy letárgyiasít holmi esti elfoglaltságnak! Más részről viszont nem is bánnám, ha olykor jól letárgyiasítanának…
,,Nem szólt, nem is nézett énrám”. Rendben, ha ez kell…
- Aludni akarsz? –mondom lassan. –Akkor aludj. Én is azt fogom tenni. –sikeresen imitálom a tundra éghajlatát idéző kedvességét, és még vállat is vonok mellé. A harci bemutató után a szekrényhez lépek, és előhúzok egy száraz fekete talárt.
- Rendben. –morogja szinte már durcásan, és ismét hanyatt dől az ágyon. Azt sem kíséri különösebben figyelemmel, hogy nem messze tőle talárt cserélek, vizes alsóneműmet pedig nemes egyszerűséggel zsebre vágom.

A tranzakció után meglepetésszerűen az ágy másik felére megyek, felhajtom az ágyneműt, kényelembe helyezkedem és betakarózom. Severus kissé csodálkozva felém fordul.
- Mégis maradsz? Ezt nevezem én döntésképes jellemnek! Mit fogsz kitalálni a következő percben? –érdeklődik gúnyosan.
- Egy szóval sem mondtam az imént, hogy elmegyek. Csupán azt bátorkodtam kijelenteni, hogy aludni fogok, azt nem, hogy hol.
- Egy újabb szójáték. Köszönöm az élményt. –horkan fel, és ő is betakarózik. Ami persze megköveteli, hogy először kiráncigálja maga alól az ágyneműt, arrébb gördüljön, rámessen, s majd csak ezek után tudjon normálisan elhelyezkedni a saját térfelén a paplan alatt. Megtehette volna, hogy mindezen művelethez felkel és úgy intézkedik, mellőzve ezzel a felesleges rámzuhanást, de természetesen a másik, logikátlan út választásában nincs semmi célzatos és fondorlatos…
Milyen vicces helyzet áll elő, ha két ízig-vérig slyhterin találkozik, s felismerik egymás ügyes kis fogásait és ravaszkodásait!

- Severus. –sóhajtok fel álmosan, és közben felváltva kancsítok a párna redőire és a mellettem fekvő sötét, kiszabadult tincseire.
- Ne késlekedj, közöld velem azt a mérhetetlenül fontos információt, ami eszedbe jutott. –suttogja fáradtan, ám nem pihenő szarkazmussal.
- Nekünk most nem szeretkeznünk kéne? –szegezem neki lazán a kérdést.
- Ki mondta? –érdeklődik unottan.
- Nem is tudom. Én kívánlak, te kívánsz, és egy ágyban pihentetjük megfáradt testünket. Talán ez lenne a feladatunk.
- A kulcsszó az egészben a megfáradt. Én ugyanis komolyan gondoltam azt, hogy fáradt vagyok. –jelenti ki megrovóan.
- Én is. –felelem magától értetődő természetességgel.
-Hát akkor? –suttogja; felém eső karjával átöleli derekam, és kissé magához húz, ám mozdulatában benne van az ígéret, hogy ma nem lesz semmi több.
- Nem azt mondtad, hogy akkor alszol, ha nem találok ki jobbat? –mélyen a szemébe nézek, már-már szuggerálom.
- Hajjaj, az rég volt. Mielőtt azt mondtad volna, hogy ,,akkor aludj”. –mondja kissé sértődötten.
- Szóval én tehetek róla. –vonom le a konklúziót.
- Ahogy mondod. –morogja, és lehunyja a szemét, jelezve, hogy pápá.
- Na szép. –suttogom megjátszott felháborodással, és finoman harapdálni kezdem ajkait. Csókolom és ízlelgetem, próbálva rávezetni arra, hogy micsoda főnyeremény is vagyok én; de az cseppet sem segít, hogy még mindig halottat tettet.
- Meddig kívánsz fagyasztott hal lenni? –érdeklődöm durcásan, mikor végre úgy döntök, hogy békén hagyom a változatlanul mozdulatlan ajkakat.
Nem sikerül átvágnom: továbbra sem válaszol, meg se rezzen.

- Figyelmeztetlek. –súgom fülébe fenyegetően.
Alig láthatóan megrándul a szája széle, de egyebet nem hajlandó produkálni.
- Severus… -vonom össze a szemöldököm rosszallóan; persze eme pompás arcmimikából ő semmit sem vesz észre.
- Te akartad. –mondom győzedelmesen, s lassan cirógatni és simogatni kezdem a takaró alatt felsőtestét, s haladok egyre lejjebb, miközben erősen figyelem a reakcióit. Amijei nincsenek.
Elunom magam, s a taláron keresztül játékosan megmarkolom férfiasságát. Kérdőn, táncra hívón nézek Severus szemébe, vagyis inkább szemére, mert még mindig csukva tartja a szentem. Nos, így egészen könnyű szemrehányó tekintetet produkálnom.
Slytherinebb, mint gondoltam: úgy tűnik, nagyon is a fejébe vette, hogy ő nyeri ezt a játszmát. Ennek eredményeképp továbbra is halottat tettet, és nem hajlandó felvenni kis piszkálódásaimat.
Most már csak egy ötletem van, de azt ma nem próbálom ki; majd pár nap múlva, ha kellően összemelegedtünk… Úgyhogy becsukom a szám, és se meg nem szólalok, se mást nem csinálok vele. Úgyis minden reménytelen, ez a férfi hihetetlenül, már-már önpusztítóan makacs. Hacsak…

- Jól van. Nyertél. –morgom a szoba félhomályába, tudván, hogy ez az egyetlen módszer, amivel jelen pillanatban felébreszthetem.
Igen! Felpattannak a szemei.
- Mondd még egyszer. –suttogja hidegen, szinte lealázva engem még az ágy szintjéről is.
- Dehogy mondom! Hallottad, nem? –vágok vissza mérgelődve; de be kell vallanom, élvezem és viccesnek tartom a helyzetet.
- Milyen kár. –sóhajt fel színpadiasan, és ismét lehunyja szemét. Látszik arcán az erőfeszítés, hogy minden hasznavehetetlen gondolatot kiűzzön elméjéből –a bizonyíték, hogy erre szükség is van, egyértelműen domborodik a takaró alatt.
- Én nem fogok könyörögni neked. -felelem lassan, s legalább olyan jegesen, mint amilyen hangon ő igyekezett beszélni.
- Én se neked. –néz rám győzedelmesen. –Remek, már tisztáztuk is a legfőbb játékszabályokat.
- Ki kellene dolgoznunk valamiféle tervet arra az esetre, ha egyikünk se enged. Nem gondolod? –érdeklődöm kissé csalódottan.
- Miért is?
- Talán azért, hogy ne származzon kárunk a kölcsönös makacsságból. Például, hogy egy jót mozogjunk az ostoba alakoskodás helyett…
- Előjegyzésbe vettem. –jelenti ki elhaló hangon, majd ásít egyet. Gyönyörködöm egy sort érzéki technikájában, majd én is követem példáját.
- De azért megszólaltál. –suttogom a sötétbe. –Akkor most melyikünk is nyert?
Semmi válasz.
- Severus…
A reakciók száma egyenlő a nullával.
Gyengéden végighúzom bal kezem begörbített ujjait a mellettem fekvő arcán. Egy halványabb rezdülés sem sok, annyit sem kapok.
Végigsimítok hasán, majd kezem megállapodik testén, s csodálkozva nézegetem Severus békés vonásait.
Ez hihetetlen! Tényleg elaludt.