V. Rész

            Pár órával később

Egymást átkarolva támogattam ki Bobbyt a kórházból. A bal combján egy kötés pihent, amit ugyan a nadrág takart, szerencséjére a golyót mégis kiszedték és nem okozott semmi maradandót. Felnyögött, amikor levezettem a lépcsőn.

-         Ne dramatizáld túl

Széles vigyorral lefonta karját a vállamról, és kicsit sántikálva, de egyedül megindult. Jack a fekete terepjárónak dőlve várt minket. Elfeledkezve minden megkönnyebbülésről, lendületes léptekkel odasiettem hozzá.

-         Mégis, hol a fenében voltál?!

-         Gondoltam nem lesz ránk szükség…

-         Akkor nem hívtalak volna ide! Rosszul gondoltad, és emiatt Bobby kis híján meghalt!

Jack elnézett a vállam felett az említettre, aki legyintve beült a kocsiba. Csípőre tett kezekkel vártam valami magyarázatot, mire halkan, a földet nézve szólalt meg.

-         Sue és én összeházasodunk.

-         Hogy mii??

Egyszerre voltam ledöbbent, és mérges. Fiatal, egyedülálló lányként nem sok fogalmam van a házasságról, de azt tudom, hogy ez már ostobaság. Túl mérges voltam ahhoz, hogy ezt meg tudjam vitatni. Beszálltam Bobby mellé, ezzel jelezve, hogy nem kívánok tovább beszélgetni.

            A házba visszaérve Jack lépett be először az ajtón. A csapat többi tagja ujjongva tapsolt, és az ajtóba tömörülve sorban kezet fogtak vele. Sue a háttérbe húzódva elmutogatta, hogy „nem tehettem mást”. Jack boldog volt, soha nem érzett még nő iránt olyat, amit most menyasszonya iránt érez. Az mégis elkeserítette, mikor Jess minden kijelentés nélkül felrobogott az emeletre. Szívesen utána ment volna, de az anyja a karjaiba zárta, és egy jó ideig nem volt hajlandó elengedni. Rögtön a konyhába is vezette a fiát, na és persze leendő kedvesét, és bizony addig nyaggatta őket, amíg egy nagy tál ragu társaságában neki nem fogtak a meséléshez.

            Bobby a hősökhöz hasonló megtiszteltetésben részesült. Igaz, hogy csak egy pici, fájdalommentes golyó volt, mégis kénye kedve szerint kiszolgálták. Még Myles is félretette fura modorát, az azonban feltűnt hogy barátja húga még mindig nem jött le. Így otthagyva a kényelmes fotelt felbicegett az emeletre, és lassan, kopogás nélkül lökte be a lány szobájának ajtaját.

-         Az bánt, hogy boldog, vagy az, hogy Sueval?

A hangra meglepetten felkaptam fejem, és kitöröltem a könnycseppeket szemeimből. Az ágyon ültem, törökülésben, lovas párnám szorongatva, és a korom sötétben elemeztem a ma történteket. A kapcsoló kattanó hangjára összerezzentem, ám mikor a szobát elárasztotta a világosság, hunyorogva végiggurult az arcomon még egy sós csepp. Bobby figyelmét ez nem kerülte el, és jól tűrve a fájdalmat leült mellém.

- Szóval?

- Meglőttek, ez nem elég ok?

- Én nem ezt kérdeztem

- Nem zavar, hogy szerelmes. Sueval pedig pláne nincs bajom. Csak gyorsan történt minden.

Összegyűrve a kezemben szorongatott zsebit lenéztem a földre. Vizslatós tekintete nem enyhült, lassan átkarolva a vállam magához húzott.

-         Ne haragudj, de szerintem más is van e mögött

-         Csak… mindig is olyan csapatban szerettem volna dolgozni, olyan élettel és háttérrel, mint Jack. Ezért örültem nagyon, mikor jöttetek. Nem az ügyre figyeltem, hanem inkább még jobban beleéltem magam. És ez az egész érzelemsokk kitört rajtam, mikor láttalak a földön feküdni. Erre jött ez az egy nap alatt kibontakozott esküvő, és az egész hullámot erre a pontra töltöttem ki. Véletlenül jött így, tudod ez ilyen kerge marha kór.

-         Tudom, a nőknél gyakori

Elvigyorodtam, mire elégedett szikra gyúlt a szemeiben. Mintha egy egész téglát emelt volna le a vállaimról, olyan hálával fúrtam be fejem vállgödrébe.

-         Nem mehettek el máris! – tiltakozva megragadtam Jack bőröndjét, mire nevetve elengedte.

-         Jess, már egy hete itt vagyunk. Az ügyet lezártuk, Scott Herman rács mögött, és még vendégeskedtünk is itt két potya napot. Sue kitűnően lovagol, Bobby meggyógyult, a jegygyűrűt beszereztük, Myles pedig kezdi visszanyerni a kibírhatatlan modorát.

-         Tudom, de akkor iiiiiis! Nem engedem, és kész… - motyogtam durcásan, és bevágtam a szekrénybe a hatalmas bőröndöt.

Mindhiába, fél órára rá már mindenki összecsomagolt. Érzelmes búcsút vettek Mrs. Hudson-tól, és meg sem álltunk a reptérig. Késésben voltunk. A gép felszállásáig öt perc volt hátra. Demetrius bedobálta a bőröndöket a csomagszállítóba, és intett a srácnak, hogy viheti őket. Gyorsan megölelt, és a jegyét előkapva rám mosolygott.

-         Vigyázz magadra!

Bólintottam. Lucy elém lépve egy puszit nyomott az arcomra.

-         Szemmel tartom a bátyádékat, ígérem!

Ezzel már rohant is D után. Myles felém lépett, hogy mondjon valamit, nem tudta azonban eldönteni, hogy megöleljen, vagy sem. Felhagyva a tétovázással megráztam a kezét. Suetól jelbeszéd kíséretében köszöntem el. Hihetetlen, két nap alatt mennyi mindent megtanul az ember. „Gyönyörű leszel a fehér ruhában. Ha gond van Jackel, hívj fel, és majd megszelídítem.” Biccentett. Bobby sántikálva megölelt, és semmilyen magyarázat nélkül bebicegett a többiek után. Jack hosszasan figyelt, attól féltem, hogy már-már lekési a gépet. Lassan a kezembe csúsztatott egy borítékot.

-         Bobby küldi. Nem szeret búcsúzkodni, ahogyan én sem. Ha megérkeztünk, hívlak. Légy jó

-         Te is! És köszönök mindent, Szikra

-         Neked bármit, Napfény

Mosolyogva átöleltem, és betessékeltem a felszálló ajtaján. Pár percen belül a gép felemelkedett.