Fegyverek

A szamuráj sok különböző fegyvert használt,de a katana az a fegyver volt,mely a legjellemzőbb lehetett a szamurájok fegyverei közt.A kardot a szamuráj lelkeként szokták emlegetni.Mikor a bushi egy fiúgyermeke megszületett,megkapta első kardját egy úgynevezett mamorigatana szertartáson.Nem az eggyetlen kard a katana a szamuráj birtokában.Ismert még a wakizashi is.A wakizashit a szamuráj bárhova elvihette.Ha esetleg éjszaka el is megy,és a fegyvereit otthon hagyja,a wakizashi mindig kéznél volt.A tanto egy kis tőr volt,amelyiket könnyen el tudták rejteni mind a szamurájok,mind a szamurájnők.A tanto (néha a wakizashit is) általában öngyilkosságra használhatták.A szamuráj még erős lehetett a yumival (eggyik japán íj)ez az íj kifejezi a kyudo művészetét (kyudo:az íj útja).Az íj kiválló lőfegyver volt a Sengoku Jidai időszak alatt is.A Yumi általában bambuszból készült,50 méter volt a hatótávolsága.A nyílvesszőket lóháton is kilőhették.A 15. században a Yari (dárda) is népszerű fegyver voltés csatában néha a katanánál is hatásosabb volt.

(köszönet érte drága hugocskámnak)

A hosszú íj

Évszázadokkal azelőtt,hogy a kardot a "szamuráj lelkeként" kezdték emlegetni,a japán harcosokat az "íj és ló útján" (kjúba no micsi) szerzett jártasságukért tisztelték.A Taira no Maszakado felkeléséről szóló Somonki című krónikában mindössze két utalás található a kard használatárólA szamurájokat lovas íjjászokként,nem pedig kardforgatóként ismerték.A hagyományos szamurájíj nagyon nagyon hasonlított ahoz az íjhoz,amelyet ma a kjúdóban használnak.Hogy csökkentsék a felhúzott íjra eső nyomást,a fegyver hosszú volt.Mivel alkalmazták,a nyílvesszőt az íj alsó harmadáról lőtték ki.A szügséges erő elérése érdekében,az ésszerű vastagság megtartása mellett,lamelláris szerkeztre volt szügség,ezért a Genpei-háború idején az íjak lombhullató fából készültek,amelyeket az íjásztól távolabbi oldalukon bambuszréteggel erősítettek meg.Később egy újjab bambuszréteg hozzáadásával tovább növelték a teljesítményt.A rétegeket összetartó ragasztó gyenge minősége miatt nádháncsokkal is megerősítették a fegyvert.A ragasztónak árthatott a nedvesség ezért az egész íjat lakkal vonták be.A vesszők bambuszból készültek.A vvesszővégre három tollat erősítettek.A húrkészítéshez növényi rostokat,rendszerintkendert vagy hólacsánt válassztottak.Ezeket viasszal vonták be,ami kemény és sima felszínt adott.Néhány esetben a hosszú íj felhúrozásához több emberre volt szügség.A felhúzás technikáit azt határozta meg,hogy a fegyvert lóháton használták. A hagyományos módszer az volt, hogy az íjász feje felett tartotta íját, távol a lótól. Széthúzta karjait, miközben leeresztette a fegyvert. Bal karját kinyújtotta, a jobbot pedig a füle mellett tartotta könyökben hajlítva. A pontosság a gyakorlótéren töltött óráktól függött, ahol vágtázó lóról lövöldöztek, apró, fából készült célpontokra. Ebből fejlődött ki a jabuszame nevű harcművészeti ág,l amely még ma is szerepel a fesztiválok műsorán: az íjászok , akik hagyományos vadászöltözetet viselnek, saját mozgásuk pályájára merőlegesen lőtték ki a nyílvesszőt. A kiváló íjászok közül meg kell említenünk a herkulesi erejű Minamoto no Tametomót, aki állítólag az íjával süllyesztette el a Taira-család egyik hajóját, mégpedig úgy, hogy a vízvonal alatt találta el a hajótestet. A jasimai csatában (1184) a Tairák , az egyik árbócára egy parancsnoki legyezőt tűztek ki, majd biztatni kezdték a Minamotokat hogy lőjék le onnan a jelvényt, remélve hogy az ellenség így sok értékes nyílvesszőt elpazarol.