|
Az áruló
Kinuye 2007.01.19. 09:01
arulo2
2.
A fiatal miko, már az alvás
szélén lebegett, amikor csengő
megszólalt, ezzel felébresztve. Kissé
kómás fejjel, elindult a
fürdőszobája felé. A mosdó
feletti tükörbe belenézett,
aztán megrázta a fejét és
hideg vízzel megmosdott. Ez igencsak
felébresztette, így frissebben tudott
ajtót nyitni, mint azelőtt. A küszöb
túlsó felén, mosolygó
barátnőjét pillantotta meg, aki egy kis
invitálás után belépett.
Kagome és újonnan érkezett
vendége letelepedett a lány
szobájában.
Kagome, úgy látom nem megy a
matekházi. – pillant a szétnyitott
könyvre, amiben félig megoldott feladat
várta, hogy megoldják.
Nem nagyon. – vallotta be. Kicsit
kényelmetlenül, de megkérdezte.
– Segítenél?
Persze, ezért vannak a barátok. –
felelte megint mosolyogva.
Kagome leült a székre és a
lány útmutatása után
sikeresen megoldotta a feladatot, és nagy
örömére, még értette
is. A többi matekházit szinte már
magától csinálta meg, csak
néha kellett segíteni. A fiatal miko
vidáman csukta be a könyvet, és
hálásan tekintett
barátnőjére.
Nagyon köszönöm Hitomi, hogy
segítettél. –
köszönte meg a lány.
Nincs mit, bármikor kérdezhetsz tőlem
és ha tudok, válaszolok. – felelte
jókedvűen, és lehuppant az ágyra.
– Nincs kedved sétálni egyet? Ma
már eleget tanultál, és egy kis
kikapcsolódás nem árt.
Igazad van, induljunk. – egyezett bele, és
újult erővel célozták meg a parkot.
A sok fa és a tiszta levegő, már
hiányzott Kagomének, és ez a
középkori Japánra
emlékeztette. Észre sem vette, hogy hol van, csak
egy rántást érzett a
karján, amitől visszatért a
valóságba. Az első dolog, amit látott
és hallott, hogy egy kocsi száguld el előtte,
néhány centire. A szíve majdnem
kiesett a helyéről, amikor ezt felfogta,
megtántorodott és ijedten pislogott a
barátnőjére.
Kagome jól vagy? – kérdezte aggodalmas
hangon Hitomi
I-igen, köszönöm. – felelte
akadozva, és fülét
megütötte egy ismerős hang. A zsebéhez
nyúlt, de nem talált benne semmit,
ezért ijedten nézett körbe.
Ez mi? – érdeklődött a
sötétbarna szemű lány, amikor felvett a
földről egy üvegcsét, amiben
fénylő kövek voltak.
A nagypapám adta nekem. Azt mondta, hogy
szerencsét hoz, azért hordom magammal.
– talált ki valamit hirtelen, amit Hitomi el is
hitt. – „Az ékkőszilánkok.
Inuyasha leszedi a fejemet, ha megtudja, hogy majdnem
elveszítettem.”
Akkor, vigyázz rá. – adta vissza, mire
Kagome gyorsan zsebre vágta. – Kérlek,
figyelj jobban, mert a végén bajod esik.
Rendben. – bólintott és indultak
tovább.
Nem sokkal ezután, elérték a parkot
és leültek a szökőkút
szélére. Minden csendes volt, és
nyugodt. Egyetlen lélek sem volt most ott, ami feltűnt a
mikonak.
Hitomi, szerinted nem furcsa, hogy rajtunk kívül,
senki sincs itt? – nézett körbe
gyanakvóan.
Nem hinném. Engem nem zavar. – vonta meg a
vállát. – Akkor
sétáljunk?
Hát, jó. – egyezett bele, és
miután felálltak, elindultak a fák
felé.
Már mentek, néhány perce, amikor
baljós szél támadt. A két
lány megállt, amikor a mellettük
álló bokor megzörrent.
Rossz érzésem van. – lépett
egyet hátra a miko.
Nekem is. – követte a barátnője
példáját, aztán sietősen a
kijárat felé indultak, ami kicsit messze volt.
Nem olyan régen mehettek, amikor valami elszállt
az orruk előtt. Megtorpantak, és döbbenten
tekintettek, amerre a fekete árny elszállt, de
meg is bánták. Egy furcsa fekete démon
állt mellettük nem messze. Nem lehetett
kikövetkeztetni, hogy valójában mi
lehetett, de leginkább egy hüllőnek tűnt, mert
két gyíkfeje volt, és
vörös szemei. Pikkelyek fedték a
testét, és hosszú
tüskés farka tekergőzött
mögötte. Két karja és
lába volt, amiknek az ujjain hosszú
éles karmok villogtak.
Te jó ég, mi a csuda ez? –
rémül meg Hitomi, és szája
elé rakta a kezét, úgy
lépegetett hátra.
Egy gyíkdémon. – felelte Kagome,
és ő is hátrálni kezdett.
Milyen rég várok erre a pillanatra, hogy
megszerezzem az ékkőszilánkokat. –
mondta a támadó sziszegve, és
közeledett a lányokhoz.
Nem kapod meg őket. – felelte a miko bátran, de
félt.
Dehogynem, magadtól adod ide őket,
különben…- hallgatott el, és
sandán a rémült Hitomira
nézett, aztán egy gyors mozdulattal
magához rántotta a lányt, ami meg sem
tudott szólalni a meglepettségtől. - …
megölöm, a kis barátnőd.
Hitomi! – kiállt fel, és
kétségbeesetten próbálja
megtalálni magában a választ, hogy mit
tegyen.
Kagome. – szólal meg halkan a koromfekete
hajú diáklány. A démon,
mutatóujján lévő hosszú
karmát a nyakához szegezte, és
megsértette a porcelánfehér bőr, mire
keskeny vércsík folyt végig a
nyakán.
Rendben, odaadom, csak ereszd el. – adta meg magát
a miko, és elővette a szilánkokat. Kis
gondolkozás után odadobta a démonnak,
aki el is kapta a levegőben.
Akkor szépségem, most megöllek.
– gonosz mosoly jelent meg mind a két
fején, aztán ellökte
magától a lányt. Magasba emelte
karját, hogy lesújtson.
Hitomi, becsukta a szemét, hogy így
várja a halált, de az nem akart eljönni.
Fél szemmel kikukucskált, de nem
látott semmit előtte. Kinyitotta mindkét
szemét és körbenézett. A
földön körülötte hamu
volt. A sötétbarna szemű diák
elhátrált a maradványoktól.
Ezt én csináltam? – kérdezte
a ledöbbent barátnőjét, aki
bólintott.
Hihetetlen. A démon felgyulladt, mielőtt végzett
volna veled. – mesélte el Kagome.
Valóban hihetetlen. Mi vagy te? – ugrott a
két lány közé egy
kutyafülű fiú.
Inuyasha, mit keresel itt? – kérdezte a miko,
meglepődve.
Sokat késtél, és utánad
jöttem. – felelte
félvállról.
Mondtam, hogy sokat kell tanulnom! Miért nem
érted meg? Állandóan ott vagyok,
mindenből lemaradtam, a végén még
megbukok. – világosította fel a
féldémont.
Nem érdekel! Minél előbb össze kell
gyűjtenünk a szilánkokat. –
válaszolta emelt hangon.
Hogy-hogy nem érdekel? – kelt ki
magából Kagome.
Az a te dolgod. Ha összegyűjtöttük a
szilánkokat, azt csinálsz, amit akarsz.
Mi van, ha addigra 40 éves leszek? Most vannak a
vizsgáim és nem 100 év
múlva! – ordított a miko.
Bocsika, de abbahagynátok? – kérdezte
Hitomi félénken.
Ne szólj bele, te ostoba! – rivallt a
lányra a fiú.
Inuyasha, te tuskó! Fekszik! – terült el
a hanyou a földön. – Hogy
beszélhetsz így egy lánnyal?
Kagome, semmi baj. – nyugtatta meg a mikot.
Sajnálom Hitomi, hogy veszekedtem ezzel a
bunkóval itt előtted. – néz
Inuyashára szúrós szemekkel.
Nem baj. – felelte mosolyogva, aztán leguggolt a
fiúhoz. – Jól vagy?
Hagyjál! – tápászkodott fel,
és leporolta magát a hanyou.
Kagome, róla beszéltél ugye?
Igen. – bólint.
Szerintem, nem olyan goromba, csak ezzel fedi el az igazi
érzéseit. – kacsint
Kagoméra, aki érti a
célzást és kicsit elpirul.
Ne mondj ostobaságokat. Ha akarnám,
már halott lennél. – ropogtatta meg az
ujjait, mire Hitomi felkacagott.
Ha akarnád, de nem akarsz. –mosolygott a
fiúra. – Kagome, mit is mondtál? Egy
kutyadémon ugye?
Igen, a legrosszabb fajtából. –
sandít Inuyashára.
Kagome, te elmondtad neki? – lepődik meg a hanyou.
Igen, mert a múltkor látta, ahogy
átmenten a kúton.
Inuyasha, akkor bemutatkozok. Hitomi Arato vagyok, 17 éves.
– mosolyog megint.
Kagome, egyszer én is elmehetek a
Középkori Japánba? –
kérdezi a lány cicaszemekkel.
Rendben. – egyezik bele. – Úgy is ki
kell derítenünk, hogy milyen erőd van.
Köszönöm. – ugrott a miko
nyakába, örömében. –
Inuyasha, remélem nem baj.
Felőlem. – vonja meg a vállát. Hirtelen
Hitomi ugrik az ő nyakába is.
Köszönöm. –
hálálkodik, miután elengedte a
fiút, aki kissé vörös arccal
bámul maga elé.
Induljunk, mert minél hamarabb vissza akarok menni.
– fordít hátat a lányoknak,
így eltakarva, hogy elpirult.
Rendben, menjünk. – egyeznek bele, és
elindulnak.
Inuyasha a háztetőn közlekedik, a két
lány, meg út közben
beszélget. Elég gyorsan elérik Kagome
házát, ahol Hitomi hazamegy, hogy hozzon
néhány dolgot magával.
Folytatása következik…
| |