Szabadság, szerelem
2007.01.16. 19:53
www.magyar-irodalom.elte.hu
Petőfi példátlan sikerén felbátorodva kiadója arra vállalkozott, hogy akkor elképzelhetetlenül magasnak számító, háromezres példányszámban adja ki egyetlen kötetben összes költeményét. A kötet 1847. március 15-én jelent meg, és egy év sem telt el az újabb, két kötetre bővülő kiadásig. Versei elé mottónak, jelmondatnak a költő a következő � szállóigévé vált � sorokat írta: „Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet.” 1846 tavaszától nemcsak költészete, de élete is e két kitüntetett érték vonzásában alakult.
A Felhők válságkorszaka után lázas cselekvésvágy fogta el. Amikor Vahot felvetette, hogy a szerkesztéstől visszavonul, Petőfi már saját lapot akart indítani. 1846 márciusában megszervezte a Tízek Társaságát, a hozzá hasonló gondolkozású fiatal írók érdekszövetségét. Tagja volt Petőfi mellett Jókai Mór, Tompa Mihály, Degré Alajos, Obernyik Károly, Pálffy Albert, Bérczy Károly, Pákh Albert, Lisznyai Kálmán és Kerényi Frigyes. Petőfi költészeti forradalma ebben az időszakban tágult politikai forradalmisággá; a népélet jellegzetes helyzetei, alakjai és tájai felmutatása után most már a nép politikai felemelésének dalnoka kívánt lenni (A nép, 1846, A XIX. század költői, 1847, A nép nevében, 1847).
A forradalmi távlat új jelentést adott a népiességnek, s Petőfi igen pontosan fogalmazta meg az új költői programot. Petőfi fegyvertársának tekintette Aranyt, barátságukból a magyar irodalom legszebb költői levelezése született. Petőfi eszméi pedig egyre nagyobb visszhangra találtak, s nemcsak szűkebb baráti körében; például a centralisták is felfigyeltek rá: Kemény Zsigmond az eredetiségét dicsérte, Eötvös József pedig az egyik legértőbb és legmaradandóbb bírálatot írta róla 1847 májusában a Pesti Hírlapba.
Az 1846-os év más szempontból is fordulatot hozott Petőfi életében. Erdélyi utazása során � szeptember 8-án, a megyebálon � megismerkedett Szendrey Júliával, Károlyi gróf erdődi jószágigazgatójának lányával. 1847 májusában Júlia � apja akarata ellenére � igent mondott, és megismerkedésük évfordulóján, szeptember 8-án megtartották az esküvőt. A mézesheteket a kalandos életű ellenzéki gróf, Teleki Sándor (Petőfi egyetlen arisztokrata barátja) koltói kastélyában töltötték. Nagy versek sora őrzi Koltó emlékét (Beszél a fákkal a bús őszi szél..., Szeptember végén, Elértem, amit ember érhet el...). Útba ejtve Szalontán Arany Jánosékat, novemberben Pestre érkezett az ifjú pár. A Dohány utcában laktak, három szobában; az egyik szobát Jókainak adták ki. Lelkes tervezgetéssel, szakadatlan munkával teltek Petőfi napjai, s a köznapok ritmusából csak a januári olasz, majd a februári párizsi forradalom híre lendítette ki.
|