Gichin Funakoshi

Gichin Funakoshi az okinawai királyi fõvárosban, Shuriban jött a világra. Születési éve

hivatalosan
1870, mivel egy vizsga miatt módosítania kellett, ugyanis az akkori szabályok szerint csak
1870-ben és azután születettek felvételizhettek a tokiói orvosi iskolába. Igaz, hogy politikai okok
miatt, amikor is felvételt nyert sem iratkozott be az iskolába.
Családja a shizoku (köznemesi) osztályból származott - családnevet eredetileg "Tominakoshi"-nak olvasták.Funakoshi koraszülöttként, a vártnál két hónappal korábban született meg, fejletlen volt és nem sok reményt fûztek életben maradásához. Gondozását nagyszüleire bízták. Mindenki meglepetésére azonban normális, egészséges kisfiúvá cseperedett. Nagyapjától tanulta a kínai klasszikusokat.

Funakoshi családja nyomására feladta a Tokiói Orvosegyetemen elnyert helyét, mert az iskolába csak olyanok iratkozhattak be, akik nem viseltek fejkontyot. Ez a fejkonty státusz szimbólum volt, és azt tükrözte, hogy az illetõ jónevû okinawai nemesi családból származik. Úgy érezték, ennek elveszítése addigi világuk és szokásrendjük végét jelképezi. Amikor 1888-ban elfogadott egy tanári állást, amelynél elõfeltétel volt, hogy vágassa le kontyát, dühös és összetört szívû szülei kis híján kitagadták.

Funakoshi a következõ harminc évet tanítással és karate edzéssel tölti. Önéletrajzában írja, hogy egyik általás iskolás barátjának az apja Azato Yasutsunénél (1828-1906) kezdte karate-tanulmányait. Akkoriban, A Meiji kormányzat idejében az okinawai harcmûvészeteket nem lehetett nyilvánosan gyakorolni, ezért az edzések éjszakánként zajlottak Azato kertjében. Edzés után Azato gyakran beszélt Funakoshinak a karate lélektani vonatkozásairól, illetve Funakoshi gyakran hallgatta Azato és Itosu mesterek párbeszédét, így sokat tanulhatott a karate mûvészetérõl, mind szellemi, mind fizikai vonatkozásban.
Rövid ideig Azato és Itosu fõ mentora, Sokon Matsumura (1809-1901) irányítása mellett, illetve Kanryo Higaonna (1853-1917) mestertõl is tanult.

Amellett, hogy sok kiváló okinawai mester mellett tanult, állandóan edzette testét.
1892 körül Okinawán a karate gyakorlása fokozatosan nyílttá vált. Itosu és néhány tanítványa bemutatót tartott Shintaro Ogawa, oktatásügyi megbízott részére, aki azt a javaslatot tett, hogy a karatét oktassák az Okinawai Nyilvános Fõiskolán és a helyi Hivatalnokjelöltek Iskoláján. 1901-ben Funakoshi is tartott egy bemutatót Ogawa részére, melynek eredménye, hogy a okinawai iskolákban a karate bekerült a fizikai képzés tanrendjébe. 1906-tól a nyilvános karate bemutatók elterjednek, amiben Funakoshinak jelentõs szerepe van. 1912-ben a Császári Flottától tengerészeket irányítottak Okinawára, hogy karatét tanuljanak.
Funakoshit 1917-ben felkérik, hogy tartson bemutatót Kyotóban a Butokuden-ben, a nagy harcmûvészeti csarnokban. Okinawán kívül valószínûleg ez volt az elsõ hivatalosan támogatott karate bemutató.

1921-ben feladta tanári állását, és a karate fejlesztésének szentelte magát.

1922 májusában a Japán Oktatásügyi Minisztérium támogatta a Tokióban tartott Országos Atlétikai Rendezvényt, amely budo bemutatókat is tartalmazott. A rendezvényre az Okinawai Oktatásügyi Hivatal is kapott meghívót. Ekkor hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy Funakoshit küldik el Okinawa képviseletében. Funakoshi precízen felkészült a bemutatóra, melynek következménye, hogy Jigoro Kano felkérte õt, hogy tanítson meg a Kodokánon néhány katát. Funakoshi ezt elfogadta, és a Kodokánon való tanítása után is Tokióban marad, hogy ott terjessze a karatét. Feleségéért elküldött valakit, de az asszony Okinawán marad.
Beköltözött a Meisei Juku kollégiumba, itt egy apró kis szobához jutott, amelyet makulátlanul tisztán tartott, de mivel kevés tanítványa volt, nem volt állandó bevétele, így rákényszerült, hogy munkát vállaljon. Szûkös körülményei ellenére 1922 végén megjelentette az elsõ modern karate könyvet, a Ryukyu Kempo-Karate (Ryukyui kínai-kéz ököltechnikák) címû mûvét.

Az 1923. szeptember 1-én bekövetkezett, Nagy Kanto földrengés következtében, néhány tanítványa életét vesztette vagy megsebesült, ezért az edzések abbamaradtak. Amíg a Meisei kollégiumot javították, Hakudo Nakayama (1874-1958), korának talán legkiválóbb karate mester, felajánlotta Funakoshinak, hogy amikor õ nem használja, igénybe veheti dojóját. Funakoshi egyre több tanítványt vonzott, és sorra nyíltak a karate klubok az egyetemeken.

1924 körül bevezetett egy, a Kodokánon használthoz hasonló rangsorolási rendszer, ami szerint a dan fokozatú tanulók fekete övet viseltek. Tanítványai elöl kötötték meg övüket, õ azonban a kínai stílust követve oldalra kötötte a csomót.
Funakoshi 1935-ben új könyvet jelentetett meg, melynek címe: Karate-Do Kyohan (A karate útja: Mesterek kézikönyve). A karate már nem csupán harcmûvészet, hanem Út lett és nem kínai kezet, hanem üres kezet jelentett.

1936-ban megnyitotta elsõ igazi karate dojoját, aminek tanítványai, mesterük tiszteletére a "Shotokan " nevet adták. (A Shoto szélben hullámzó fenyvest jelen, ami Funakoshi írói álneve volt.) Fõ segítõje harmadik fia, (Gigo)Yoshitaka Funakoshi (1907-45) lett.
Funakoshi a fõ hangsúlyt a kata gyakorlására fektette, amivel valamennyi izom és reflex teljes kifejlõdését kívánta elõmozdítani. A kötetlen küzdelem azon a feltételen alapult, hogy egyetlen ütés dönti el a végeredményt (ikken hisatsu).
1945 Funakoshi életének legrosszabb éve a Tokiót ért légitámadások porig rombolták a Shotokánt. Okinawát a meghódítják az amerikai csapatok, 60 000 polgári lakos vesztette életét, felesége Oitába menekült, ahol Funakoshi csatlakozott hozzá. Fia, Gigo meghalt fehérvérûségben. 1947-ben felesége meghalt asztmában. Ezek után szomorúan tér vissza Tokióba, ahol ellentmondásos kapcsolatban él elsõ fiával, Yoshihidel. Ezek ellenére újjáépítette a Shotokan dojot.
1949-ben megalakult Japán Karate Szövetség fõ tanácsadója lett.
A tengerentúlon, az 1950-es években jelentõs mértékben felfokozódott az érdeklõdés a karate iránt. 1953-ban körutat tett az amerikai katonai támaszpontokon. 1954-ben elkészült és világszerte forgalomba került egy Karate-Do címû, angol nyelvû hangalámondásos film, amely bemutatja Funakoshit.
Közel kilencvenéves kort élt meg jó egészségi állapotban, amit a karaténak tulajdonított.
1957. április 26-án hunyt el. Hosszú élete során a shotokan karate erényeit ( bátorság, udvariasság, becsületesség, szerénység és önuralom) testesítette meg

1922 májusában a Japán Testnevelésügyi Minisztérium az atlétika népszerûsítésére bemutatót szervezett.
Úgy gondolták, a rendezvény sikerét fokozzák azzal, ha valami különleges látványosságot is mutatatnak a mûsorba.
Így került sor Gichin Funakoshi Okinawai Karate mester meghívására.
Funakoshi apró termetû, 155 cm-es ember volt, aki az Okinawai Szövetség, a Shobukai titkáraként mûködött, és amikor a meghívást elfogadta, már 51 éves volt.
A Shuri-te mellett ismerte Hoju, Shito és Uechi ryukat is. Mesterei Yatsutsune Itosu és Itsumura voltak.
A meghívás egy hétre szólt, és amikor Funakoshi a japán partoknál hajózott, még nem is sejthette, hogy szülõföldjét már sosem fogja viszontlátni.
Nagy reményekkel kelt útnak, és közben verset írt.
Így fogja éltetni, továbbfejleszteni a karate igazi lényegét.
"Talán én lettem kiválasztva erre, és ha így van, az istenek elõtt esküszöm, hogy elindítom a karate nagy megújulását."
A bemutató után Jigoro Kano, a dzsúdó megalapítója marasztalta, hogy ne utazzon vissza, hanem kezdjen Japánban tanítani.
Így Funakoshi bemutatókat tartott a Kodokánon (Dzsúdó Fõiskola) és a Budoku-ón (Harci Mûvészeti Kollégium), de nagyon szegényesen élt, és megélhetéséhez szükséges pénzt betûrajzolással teremtette elõ.
1924-ben a Keio Egyetemen megszervezte az elsõ Karate Klubot-, és 1927-ben már három iskolában tanított.
1925-ben Yoshitaka nevû fiával önálló, ötszõnyeges dojót (gyakorlóterem) nyitottak, amit Shotokan-nak neveztek. Három könyvet is írt, de a legfontosabb az 1939-ben megjelent Karate-do instrukciói
A második világháború után 1948-ig Japánban minden harci mûvészettel kapcsolatos tevékenység tiltva volt.
A tilalom feloldása után Funakoshi, bár közeledett a 80. életéve felé, ismét elkezdett tanítani.
A karatéról vallott nézete eltért sok késõbbi követõjétõl.
Szerinte a karate legfontosabb feladata a jellem nevelése, amit a gyakorlatok, fõként a formagyakorlatok egyre koncentráltabb végrehajtásával lehet elérni. A versenyszerû küzdelmet ellenezte, mert szerinte a karate lényege vész el benne.
A gyakorlatok egyre elmélyültebb végrehajtása, ahol a test már étel nélkül engedelmeskedik a pszichikum parancsainak, más feladat, mint a versenyeken pontok után törekedni. Egyébként, "ha egyszer tökéletesen elsajátítottad a formagyakorlatokat, akkor alkalmazni tudod majd a küzdelemben is". De nem a küzdelem a fontos, inkább "törekedj a jellem tökéletesítésére, légy igyekvõ, ismerd el a másikat, õrizkedj az erõszakos tettektõl".
Funakoshi az akkori mestereknél nagyobb intelligenciával rendelkezett, szavakba tudta foglalni a karate elméletét, és olyan rendszert dolgozott ki, ami mások által is érthetõ és követhetõ. Nem hitt a technikákban, az öv feletti rúgásokban, ezért rendszere ilyeneket nem is tartalmazott.
Az Okinawáról hozott formagyakorlatát leegyszerûsítette, de technikai elemekkel változatosabbá tette. A formagyakorlatok nevét is jellemzõbbre változtatta.
Keményen edzett, testét tölgyfa bottal ütötte, hogy erõssé tegye.
Ha a császári palota, a hõsök szentélye elõtt Kodokánnál haladt el, rövid imát mondott. Tanítványai kérdezték, miért imádkozik a Kodokánért. "Nem a Kodokánért imádkozom."
Sosem felejtette el a dzsúdó megalapítója, hogy Japánban tett kezdeti lépéseiben támogatta.
1949-ben híres tanítványával, Masatoshi Nakayamával megalapították a Japán Karate Szövetséget.
1951-ben Funakoshi véleménye dacára bevezették a szabad küzdelmet, és 1957-ben az elsõ hivatalos verseny. Ebben az évben halt meg az öreg mester.
A Shotokan hagyományait legszélesebb körben fõ tanítványa Nakayama terjesztette tovább.
Nakayama 1932-ben, 19 évesen találkozott Funakosival, ekkor kezdett tanulni nála. Huszonkét éves volt, amikor úgy érezte, hogy kétségeit, félelmeit még mindig nem sikerült legyõzni, ezért fordult tanácsért. Funakoshival történt beszélgetése után hamarosan elindult a veszedelmes mongol pusztaságnak.
Hónapot töltött egyedül, félve, éhezve, fázva, de állandó gyakorolva, a Hingon hegységen keresztül.
Mongóliába már egy megváltozott ember érkezett.
1937-ben 10 évre Kínába került, ahol az ottani harci mûvészetekkel is megismerkedett.
"Az elsõ dolog, amit Kínában láttam, az a kínai boksz, elsõ látásra nem nagy hatást gyakorolt rám, mint küzdésmód. Aztán láttam egy oktatót, akinek a karját ilyen gyenge körkörös hárítással törték el. Ekkor gondoltam arra, hogy megnézem a kínai harci mûvészetet. Az idõ haladtával a tapasztaltam, mennyi értékes dolog van benne.
Hosszú ideig egy 80 éves mesterrel gyakoroltam, aki rendkívüli lábai voltak A vele való gyakorlás eredményeként két új rúgást átvettem a karate technikákba: mawashi geri és mikazuki geri).
Munkásságát a szövetség létrehozása, a versenyszabályok kidolgozása, az elsõ verseny megszervezése fémjelzi.
Az igazi karate lényegét mestere szellemében foglalja össze:


"A sport a versenyzõket gyorsan fejleszti. Kemények a fizikai technikák, amíg fiatalok és versenyeznek.
Késõbb azonban a test hanyatlik, és már nem lehet megfelelni a fiatalabb versenyzõk erejéhez, gyorsaságához. A szûk cél felé elérik a csúcsot, majd gyorsan hanyatlani kezdenek.
A karate-do célja nem ilyen szûk, mint a gyõzelem a versenyeken.
A lépcsõn való felfelé haladáshoz lehetne hasonlítani. Amikor a tudat és a test együtt fejlõdik, akkor a tanítvány egyre feljebb kerül. Még ha a test hanyatlik is, a személyiség tovább fejleszthetõ. Ez a folyamat halálig tart, hiszen senki sem tökéletes."

Forrás: http://www.tripolisz.hu