2006ban íródott :)

Michael és én

Nem rég, kb egy fél éve apukám egy nagy dobozzal állított haza. Mindenféle DVD-vel volt tele. Volt ott minden, ami csak szem-szájnak ingere. Vígjátékok, akciófilmek és sokáig sorolhatnám még a különböző műfajokat, amik mind-mind megtalálhatóak voltak ebben a dobozban. Jó sokáig tartott, mire megnéztem az összes filmet, ami érdekelt. Egyik hétvégén éppen ebben a dobozban kutattam, amikor a kezembe akadt egy DVD, aminek még csak a neve sem volt ismerős. "Moonwalker". Tétováztam kicsit, majd megkérdeztem apukámat - aki jobban ért a filmekhez - hogy ez ugyan micsoda. "Michael Jackson filmje"- jött a válasz.

Amióta az eszemet tudtam, sosem érdekelt igazán Michael Jackson. Sőt, abba a hibába estem, mint sokan mások, megvetettem azért, amit a tévében és a rádióban hallottam, interneten olvastam róla. Puszta röhögési inger fogott el, ha akármikor meghallottam a nevét. Ezt ma már nagyon bánom. Úgy ítéltem felette, hogy igazából nem is ismertem. Abban az időben, amikor ráakadtam a Moonwalkerre, éppen a Scooter nevű együttesért rajongtam. A Scooter techno-t játszik, így nyíltan állíthatjuk, hogy a két műfaj nagyon távol áll egymástól.

Bár biztos voltam benne, hogy Michael Jackson egy született lúzer, kíváncsiságból betettem a gépbe és elindítottam a Moonwalkert. Azt hiszem nem kellett hozzá egy perc sem, hogy rájöjjek, amit eddig hallgattam egyszerűen semmi ehhez képest. Michael teljesen elvarázsolt. Rabulejtett a zene, a tánc és annak az embernek a kisugárzása, akiről eddig azt hittem, egy pedofil hülyegyerek.

Ezután lekerültek a Scooter poszterek a falról, mert egyszerűen rájöttem, Michael az akit én igazán szeretek. Ez az a műfaj, ami közel áll hozzám. Apukám - úgy érzem - sosem szerette Michael-t, anyukámnak régen a kedvence volt, de manapság már nem igazán érdekli, így elég sokáig tartott mire elfogadták a hirtelen "váltást" a családban. Talán a nagymamám volt, aki ezt első perctől fogva tolerálta és elfogadta. Nem mondom, hogy örül neki, de nincs Michael ellen semmi kifogása.
Megkezdődött az, amire egyáltalán nem számítottam. Ahol csak Michael Jackson után érdeklődtem - CD boltokban, könyves boltokban - mindenhol kiröhögtek, és ez nagyon zavart. Az osztálytársaim sem fogadták el egykönnyen. Pár hétig teljesen kétségbe voltam zuhanva, hogy egyetlen ember sincs ezen a világon, kivéve a legjobb barátnőmet, aki megérti.
Egy csapásra elmúltak a kétségeim, amikor rátaláltam a www.michaeljackson.hu fórumára, ahol hozzám hasonló rajongókkal beszélhettem. Kezdő voltam még ezen a téren, nem ismertem Michael-t, így nagyon sokat köszönhetek nekik, amiért befogadtak és elmondták tapasztalataikat, meggyőződéseiket. Már tudtam, hogy nem vagyok egyedül ezen a téren.

Az első CDmet Egerben vettem. Anyukámmal egy órát vártunk a CD bolt nyitására, hogy megszerezhessük életem első Michael Jackson CDjét. Bent a boltban, az első, amin megakadt a szemem az Invincible CD volt. Ez a lemez volt az első a gyűjteményemben és - annak ellenére, hogy a Bad a kedvenc albumom - ez a lemez jelenti nekem a legtöbbet. Emlékszem, fél óráig válogattam a narancssárga és a zöld Invincible között. Egyszerűen nem tudtam melyiket válasszam. Végülis a zöld melett döntöttem, majd anyukámmal rohanni kezdtünk, hogy elérjük a Mohácsra menő buszunkat, ez persze nem sikerült.
Nagyon megmaradt bennem, hogy anyukám milyen mérges volt. Azt mondta: "Emiatt a hülye nigger miatt lekéstük a buszt." És ez nagyon rosszul esett. Persze aztán lecsillapodtak a kedélyek és végül, két óra várakozás után találtunk magunknak buszt.
Ez volt az a nap, amikor elhatároztam, nem érdekel, mit gondolnak rólam az emberek. Szeretem és kész. Aki ezt nem tudja elfogadni, hát azt nagyon sajnálom. Sajnos túl hosszú ideig vártam, mire erre rájöttem, de máig sem bántam meg ezt a döntésemet. Rájöttem: Ha én magam elfogadom, akkor mások is. Ez bejött. Ma már mindenféle félelem nélkül mászkálok Michael Jackson-os kitűzőben.

Hát így szerettem meg ezt az embert. Sok idő telt már el azóta (legalábbis nekem soknak tűnik), de az érzéseim egy pillanatra sem változtak.
Szeretnék köszönetet mondani az egész családomnak, amiért maximálisan támogatnak ebben az egész őrületben. Főképpen anyukámnak, és az élettársának, mert nem kétséges, hogy ők adták a rajongásomba a legtöbb pénzt (mivel tőlük kapom a zsebpénzemet :)), és a legtöbb toleranciát.
Szeretném megköszönni a legjobb barátnőmnek, aki mindig mellettem állt, és folyamatosan támogatott. Ez nagyon sokat jelent nekem.
Köszönöm szépen! :)