Egyszer volt, hol nem volt..

                                          Avagy irány Wisconsin!   

I. Rész

-         De aztán vigyázz magadra! És..

-         Anya! Ha még egyszer elmondod azt, ami miatt már 20 perce itt állok, esküszöm, hogy vissza se jövök!

Anya sértődötten megvonta a vállait, adott még egy csókot a homlokomra, és bevonult a házba. Azért még láttam, hogy az ablakból leskelődik utánam. Sóhajtva megcsóváltam a fejem, és felhúztam magam a nyeregbe. Megpaskolgattam Szerető nyakát, összeszedtem a szárakat, és lépésben útnak indultam. Kereken egy hónap telt el az óta a furcsa álmom óta. Jack természetesen teljesen idiótának nézett, amit ha nem is láttam, hallottam a telefonkagylón át. Azért kíváncsi lennék a „többiekre”. Jaj, mit is mondott anya? Ne álmodozzak lovaglás közben! Hát jó.

-         Gyerünk szépségem..

Suttogtam a kancának, aki érezve a sarokjeleket rögtön vágtába is lendült. Az idő ugyan még enyhén csípős volt, egy pulóverben már kényelmesen el lehetett lenni. A napsugarak gyenge kísérletet tettek a felhők áttörésére, de csupán a reggeli szellő bírt idejutni. Kellemesen megcirógatta az arcom, s tovább is állt. A táj igazán meseszép volt, és én egész télen ezt a kilovaglást terveztem. Áthaladva Scott bácsikám szántóföldjén lekanyarodtunk az erdős részre, ahol is a kacskaringózás miatt lépésbe váltottunk. A nyugodt képet egy nem annyira messziről jövő, mély patadübörgés törte meg. Szerető megtanulta az ilyeneket figyelmen kívül hagyni, így csak füleit hegyezve horkantott egyet, és ment tovább. Hátra fordultam, így még éppen elcsíptem a szomszéd farm legfiatalabb gyermekét, aki őrült iramban elvágtázott mellettem. Le is szűrtem a véleményt: hülye! Ilyen sűrű erdőben vágtázni egyszerűen közveszélyes. Kancám megugrott, de az istenért sem tört volna ki. A nyeregben én vagyok az úr, minden hiába. Megcsóváltam a fejem, mikor a patadobogást felváltotta egy éles nyerítés, aztán csend lett.

Jó pár szántófölddel arrébb, valahol Washingtonban..

Sue Bobby társaságában szedegette le a karácsonyfáról a díszeket. Jól elnevetgéltek, akár csak két kispajtás. Jack ezt persze szúrós szemekkel figyelte, az asztalánál ülve.

-         Szerinted is jól áll, Jack?

Fordult meg a nő, és a két fülcimpájához illesztett egy pár narancssárga gömböt. A zöld pulóverével teljesen úgy festett, mint egy karácsonyfa. Bobby jóízű nevetéssel karolta át a derekát, és magához húzta.

-         Hiányzik innen, Hamupipőke, a nyaklánc!

Ezzel egy mozdulattal a lány vállára tekert lazán egy égőkkel teli, világító zsinórt. Jack megrázta a fejét, és a jelentésére fordítva tekintetét sóhajtott.

-         Nincs jobb dolgotok?

-         Ó, de morgós valaki

Jegyezte meg Sue, miközben lehúzta magáról a díszeket, és egy kis dobozba helyezte az immáron meztelen karácsonyfa mellett. Mi a baja a férfinak? Mindenkinek lehet rossz napja, de ha legalább elmondaná..  Nem volt sok ideje ezen rágódni, mivel Demetrius sétált be az irodába, és egy aktát dobott Jack elé,

-         Találd ki, kitől kaptam telefonhívást pár perce

-         Hát..

A férfi összevont szemöldökkel nézett az aktára. Felnyitotta az első napot, és rögtön fel is sóhajtott.

- Oh, ne.. mit csinált már megint?

Tara felemelkedett az íróasztala takarásából és odasietett az összegyűlt társasághoz. Értetlen, kíváncsi pillantások szegeződtek Jackre, aki az aktát becsukva megrázta a fejét.

-         A testvérem Wisconsinban egy halálos kimenetelű baleset szemtanúja lett. De ez miért ránk tartozik?

-         Mert ez a „baleset” két éve nálunk is megesett. Akkor sorozatgyilkosságra gyanakodtunk, de fél évre rá a lánc véget ért.

-         És most újra kezdődik..

Demetrius bólintott, majd folytatta.

-         Ted Garett azonnali parancsára Wisconsinba kell utaznunk. Tara itt marad, mint kapcsolattartó, a többiek csomagoljanak, és két óra múlva találkozunk a reptéren. A részleteket majd ő elmondja

A csapaton úrrá lett az izgalom. Bobby összecsapta a két tenyerét, és elégedett vigyorral felkapta a kabátját.

- Irány, Wisconsin!

Tara lelkesen visszasietett az asztalához, és Demetrius kezébe nyomott minden olyan kelléket, amire szükségük lesz a távolság miatt. Sue Lucy oldalán intett, és kisétált az irodából hogy hazainduljanak összepakolni. Bobby lelkesen követte őket, odavolt az örömtől, miszerint ismét láthatja barátja családját. Myles szokásos modorával készült megjegyezni valamit az ottani porról és vadállatokról, de mire feleszmélt már senki sem volt körülötte. Jack egyáltalán nem rajongott az ötletért. Talán jól esne látni Wisconsint, de az, hogy a többiek is ott lesznek, elkeserítette. Hisz ismerve testvérét már nyilvánvalóvá vált a szállás is. Na, és ha drága édesanyja elkezd mesélni..     

A reptéren

Jack elsőként érkezett. Mivel haza utazik, tudja miből, mennyit kell vinnie. Egy egyszerű kék sporttáskával lerendezte az egészet. Másodiknak érkezett meg Bobby, és a váróban szépen leült egy székre, miközben az ablaknál álló barátjára nézett. Myles négy táskát hurcolt magával, ám látva a többiek vigyorát gyorsan hozzátette.

-         Mivel nem tudom, milyen az idő ott, ezért hoztam meleget és hideget is. Hoztam üdülő és piknikruhát, strandruhát és síelős ruhát is.

-         Myles, dolgozni megyünk – szólalt meg Jack nem tettetett morcossággal. Myles sértődötten átdobta sálját válla felett és leült Bobby mellé.

Suék is nemsokára berobogtak. A nőnél egyetlen, ugyanolyan kék sporttáska volt, mint Jacknél.

-         Nézzétek, a Hudson házaspár megint színre lép. Hát nem édesek? – Myles

Lucy elmosolyodott, bár a nála látható táskarengeteg annak a sok kütyünek volt köszönhető, amit a kapcsolatfelvétel miatt kellett cipelnie. Levin póráz volt, ám cseppet sem látszott nyugodtnak. Ide-oda nézelődött és ficánkolt, Sue alig győzte fogni. Végül Demetrius is berohant, aki a többiek legnagyobb meglepetésére két táskát hozott.

-         Félre ne értsetek, egy nekem, egy pedig a gyerekeké. Tele aggattak szőrmókokkal és plüssökkel, Donna is ezerféle úti eledelt és fehérneműt pakolt be nekem.

Mindenki mosolygott, ám ekkor megszólalt a hangosbemondóban egy kedves női hang. Ideje beszállni. Levi a hangra idegesen felugrott, és kirántva gazdája kezéből a pórázt egyenesen Jackhez rohant, akire vakkantva fel is ugrott. Sue meglepődve nézett utána, és a táskája súlya alatt szorongva utána sietett.

-         Levi!

-         Semmi baj, pajtás – hajolt le Jack, és apró mosollyal megsimítgatta a kutya fejét – nem akar senki sem bántani.

Sue bocsánatkérő mosollyal tekerte csuklója köré a pórázt, és visszahúzva Levit egymás mellett indultak meg a többiek után.

            A gépre érve végignézték a kártyákat, és „véletlenül” pont egymás mellé szólt a jegyük, amit persze Bobby nem hagyhatott egy cinkos kacsintás nélkül. Jack zavartan hátrafordult, hogy a nő láthassa a száját.

- Belülre vagy kívülre szeretnél ülni?

            - Kívülre, Levi miatt

            - De ha akarod, öhm, fogom..

            - Ööö nem köszi, ülj csak be. Persze ha nem akarsz kívülre.

A férfi megrázta a fejét, feldobta a táskáját a fejük fölött levő csomagtartós részre, majd Suét is, és ügyetlenkedve a szűk hely miatt, de beült az ablakhoz. A nő levette a kabátját és beült mellé, Levi pórázát szorosan tartva. A kutya viszonylag nyugodtan szemlélődött, de gazdájának volt egy olyan érzése, hogy ez meg fog változni. Előttük ült Bobby Mylesal, aki rögtön a sztyuárdesztől’ kezdett érdeklődni a fehérborok iránt, és természetesen jó kis vitát csapott azok történelméről. Mögöttük ült Lucy és Demetrius, akik mélyen társalogtak a repülésről. A gép lassan felszállt, és Sue akaratlanul is megmarkolta az ülés kartámaszát. Jack észrevette a nő félelmét, és megfogva a kezét bíztatóan rámosolygott. Amint a rázkódás elmúlt, kezük még mindig összefonódva pihent. Egyikőjük sem akarta elengedni a másikét, és a beszélgetésbe belefeledkezve rohamosan oldódott a kezdeti feszültség köztük.