Disclamer: A Harry Potter univerzum és karakterei JKR tulajdonát képezik, nekem anyagi hasznom ezen fanfiction megírásából nem származik.

Típus: AU, Romance, Lemon, First Time

Rating(egész mű): NC-17 (18 év)

Rating(fejezet): PG (12 év)

Megjegyzés: Egy kedves olvasómnak (a nevét majd megkérdezem tőle, hogy említhetem-e...) ezer hála és köszönet, amiért annak idején mikor még a Merengő létezett, lementette az írásom összes fejezetét, és így megmentette ezt a fanfictiont attól, hogy örökre elvesszen a Merengő eltűnésével, és a gépemet megtámadó vírusok miatt. Nagyon köszönöm, hogy elküldted a fejezeteket, igazán sokat segítettél nekem! :-)

10.

Féltékenység?

Bliss elégedetten indult vissza a szobájába a Nagyteremből. Már csak egy hét, és itt a karácsony… Már csak egy hét, és irány a Malfoy kúria… Már csak egy hét, és kezdetét veheti az akció… Már csak egy hét, és újra a karjaiban tarthatja azt az édes kis manót…

Már a Mardekár folyosóin volt, mikor egy kéz a csuklójára fonódott, és berántotta az egyik terembe. Szinte meg sem lepődött… Az elmúlt napokban nem tudott úgy bárhova is eljutni, hogy valaki ne ijesztett volna rá. Először Lucius Malfoy, aztán Draco, majd Harry és most… Perselus Piton professzor.

- Mi a… - kezdte Bliss, de a férfi félbeszakította.

- Most beszélni fogunk! – jelentette ki Piton ellentmondást nem tűrően.

- Nincs mit mondanom magának azok után, amit tegnap megtudtam… - utalt Bliss a Sötét Jegyre, majd az ajtó felé indult.

- Azt mondtam, beszélünk! – kapta el újra a lány kezét a professzor, és megperdítve az asztalnak taszította, majd elé lépett, hogy elzárja az egyetlen menekülési útvonalat.

- Eresszen! – suttogta Bliss, és csak remélni tudta, hogy a férfi a félelem számlájára írja az egyre gyorsuló lélegzését. – Sikítani fogok! – fenyegetőzött.

- Próbálja meg, de úgyis elhallgattatom! – hajolt közelebb a férfi, mire Bliss majdnem összecsuklott izgalmában.

- Hogyan? Talán maga is meg akar ölni, mint Lucius Malfoy? – kérdezte gúnyolódva, hogy leplezze a zavarát. – Végül is mit számítana még egy ember a listáján, nem igaz? – adta meg a végső döfést. A férfi arcizmai láthatóan megremegtek, és a pillantása elsötétült.

- Na és a maga listáján Miss Rowley hány ember szerepel már? – kérdezte hirtelen a lányt.

- Én még sosem öltem embert! – jelentette ki megrökönyödve Bliss.

- Oh, nem…, nem erre gondoltam! – mosolyodott el gunyorosan a férfi. – Egy embert másképp is el lehet pusztítani, nem csak úgy, hogy megölik. Elég hozzá egy csábító, de jéghideg szempár… Valaki, aki sokat ígér, de végül mindig csak elvesz…

- Nem értem, hogy miről beszél! – hazudta Bliss.

- Oh, dehogy nem érti! Arról a sok összetört szívű, naiv és ostoba fiúról, akik a maga csapdájába estek!

- Mi köze hozzá, hogy mit csinálok velük? – kérdezte pimaszul a lány. – Csak nem féltékeny? – mosolyodott el gúnyosan.

- Magára? Ugyan miért lennék? – kérdezte érzelemmentes hangon Piton. Bliss olyan közel hajolt a férfihez, hogy az ajkaik majdnem összeértek.

- Talán, mert tudja, hogy maga sosem kaphatja meg azt, amit ők – suttogta, és úgy látta, mintha a férfi egy pillanatra megremegett volna. Ez elég volt neki ahhoz, hogy felülkerekedjen a félelmein, és újra ő érezze magát a nyeregben. Végül is a fogadás még mindig állt Francie-vel, bármi is történt azóta. – Vagy talán azt akarja bemesélni nekem, hogy aggódik a diákokért?

- Nem érdekelnek a diákok. Kivéve egyet! – lépett hátrébb Piton, majd folytatta. – Hagyja békén Draco Malfoyt!

- Dracot? – pillantott kérdőn a lány a tanárra. – Miért? Oh, már értem! – kezdte színpadiasan megvilágosodva. - Szóval mégis igazak a pletykák magáról és a ferde hajlamairól! – nevetett fel Bliss. Persze tudta, hogy a férfi teljes bizonyossággal a nőkhöz vonzódik, de olyan jól esett neki kiborítania drága házvezető-tanárát. – Szegény Draco!

- Biztosíthatom róla, hogy nincsenek olyan ferde hajlamaim, amikre maga célozgat! – jelentette ki Piton komoran. – Megígértem Mrs. Malfoynak, hogy vigyázok a fiára! És nem fogom hagyni, hogy kihasználja!

- Honnan veszi, hogy kihasználom? Mi van, ha beleszerettem? – emelte fel dacosan a fejét Bliss. „- Még hogy nem fogja hagyni! Ki a fene ő, hogy megszabja, mit tehetek, és mit nem!” – tette hozzá gondolatban.

- Na persze! – mordult fel Piton.

- Miért lenne olyan hihetetlen? – feszítette tovább a húrt Bliss. – Hiszen Draco jóképű, aranyvérű, kedves és fantasztikusan csókol! – tette hozzá direkt, és várta a tanár reakcióját.

- Csak… tartsa… magát… távol… tőle! – nyomott meg minden szót hangsúlyosan Piton, miközben farkasszemet nézett a lánnyal.

- Miért fogadnék szót egy halálfalónak? – állta továbbra is a merev pillantást Bliss.

- Mert ha nem teszi, nagyon meg fogja bánni!

- Oh, szóval már megint itt tartunk? Újra fenyeget? Kezd már egy kicsit unalmas lenni! – ásított fel mesterkélten a lány.

- Elegem van magából! – mordult fel Piton tehetetlenül.

- Ez kölcsönös! Akkor talán mehetnék is… - indult újra az ajtó felé Bliss, de megint csak nem jutott messzire. – Mit akar még? – csattant fel most már tényleg idegesen.

- Mi a terve a kulccsal kapcsolatban? – kérdezte témát váltva a tanár.

- Semmi köze hozzá!

- Én vagyok az egyetlen, aki segíthet megkeresni! – jelentette ki magabiztosan Piton.

- Azt maga csak hiszi! – húzta ki magát a lány. - Nem maga mondta az előbb, hogy milyen sok a rajongóm? Hát, csak hogy tudja, van egy-kettő, aki bármit megtenne értem, és segít nekem! – mondta gőgösen, mire a férfi elengedte a karját. Bliss ezt úgy értelmezte, hogy mehet, és kinyitotta az ajtót.

- Miss Rowley! – szólt utána Piton professzor. – Azért ha a hódolók mégsem bizonyulnának megfelelőnek, tudja, hol talál! – mondta, majd a lány előtt kilépett a teremből, és elsietett. Bliss ledöbbenve állt a nyitott ajtóban. Csak képzelte, vagy Piton tényleg komolyan felajánlotta a segítségét, minden gúny és rosszindulat nélkül…?

A délutánt Bliss és a barátnői a parkban sétálva töltötték. Bár már tél volt, hó még idén egyáltalán nem esett. A lány elmesélte a társainak az előző este és a mai nap eseményeit, persze kicsit cenzúrázva a titkos dolgokat, majd végighallgatta a hozzászólásaikat. Máskor szórakoztatták volna, a pikáns megjegyzések, de most valahogy nem volt kedve ehhez az egészhez. Megkönnyebbülve felsóhajtott, mikor az egyik mardekáros fiú odasietett hozzájuk, és pirulva közölte, hogy Dumbledore várja az irodájában őt.

Bliss elköszönt Francie-től és Demonától, majd elindult az igazgatói iroda felé. Kicsit feszengve állt meg a feljáratnál, mert még élénken az emlékeiben élt az utolsó eset, amikor itt járt. Aztán kimondta a jelszót, amit Dumbledore a mardekáros küldöncével üzent, és elindult felfelé.

Dumbledore a szokásos kedves-megértő mosollyal fogadta, és hellyel kínálta. Bliss leült, és várakozva nézett az öreg varázslóra.

- A Minisztérium emberei holnap beszélni szeretnének Önnel, Miss Rowley. A szülei írtak egy végrendeletet, és ott kell lennie, amikor felolvassák. Tudom, hogy most nagyon nehéz lehet Önnek…, és ha úgy érzi, hogy még nincs felkészülve rá… - kezdte az igazgató, de Bliss közbevágott.

- Nincs semmi gond. Ott leszek holnap.

- Rendben – bólintott Dumbledore. – Akkor holnap reggel kilenc órakor Piton professzor elkíséri a Minisztériumba.

- Odatalálok egyedül is… - kezdte volna bizonygatni a lány, de az igazgató egy pillantásával elhallgatatta.

- Akkor nem is tartóztatom tovább, Miss Rowley! – tessékelte ki továbbra is mosolyogva a varázsló az irodájából. – Jó étvágyat a vacsorához! Úgy hallottam, a házimanóink isteni pudingot csináltak mára! A viszontlátásra!

- Viszontlátásra, igazgatóúr! – köszönt el Bliss is.

Miközben a nagyterem felé tartott, végig azon gondolkodott, hogy ha már Piton professzorral kell töltenie a holnapi nap nagy részét, hogyan tudná ezt felhasználni a terveihez. Már majdnem az ebédlőben volt, mikor egyszer csak megvilágosodott. Az ördögi terv elkészült a fejében. Holnap pedig kivitelezésre kerül…

- „Reszkess Piton!” – gondolta magában Bliss, és gonoszul elvigyorodott.

11. fejezet