Viszlát Inuyasha

Kellemes tavasz idő volt, a lágyan fújó szél megrezegtette a fák ágait, melyeken madarak csiripeltek jókedvűen. Ekkor a fák között megjelent egy fiatal, csinos lány, aki szemmel láthatóan dühös volt valamire, vagy valakire, és egy régi, öreg kút felé tartott. Mögötte egy kutyafülű, fehér hajú fiú loholt.

- Kagome! Várj már meg! Hová akarsz menni? - kérdezte a fiú.

- Ha nem vetted volna még észre, éppen hazaindultam. Elegem van belőled Inuyasha!

- Mégis miért? Most mit csináltam rosszul? Állj már meg te ostoba!

- Inuyasha! Fekszik, fekszik, fekszik, fekszik!!

Inuyasha négyszer landolt a földön. Kagome gyorsan kihasználta az alkalmat, és beleugrott a kútba. Sikeresen átért a kút másik oldalára, s meghallotta nagyapja kántálását. A nagypapa, hogy megerősítse varázslatát, s ezzel biztosítva Kagome visszatérését, egy nagy tál szakét öntött a kútba, tetézve Kagome bosszúságát.

- Köszönöm nagypapa! Ez most igazán jól esett!

- Kagome! Hát itt vagy? Mégis hatott a kántálásom. Tudod, ez egy ősrégi varázslat, amit még a nagyapámtól…

- Nagypapa most már elég volt a történetekből! Inkább segíts nekem kimászni!

Miután Kagoménak sikerült kijutnia a kútból, egyenesen a szobája felé vette az irányt és ráfeküdt az ágyára. Nagyon álmos volt. A Narakuval és a szellemekkel vívott csaták szörnyen kifárasztották. Bármilyen rosszul is érezte magát, most mégsem bírt elaludni. Mindvégig Inuyasha járt a fejében. Nagyon szerette őt, de tudta, hogy érzelmei nem találnak viszonzásra. Minden sebe mellett ez volt az, ami leginkább fájt neki, hiszen Inuyasha nem őt, hanem Kikyot szerette. „Miért nem tud egy kicsit kedvesebb lenni velem. Mondjuk úgy, mint Kikyoval. Mégis mi van velem? Mikre gondolok én? Igaz engem is nagyon sokszor megvédett. De most nem gondolhatok erre, mert még tanulnom is kell. Holnap matek lesz, és dolgozatot írunk. Muszáj készülnöm rá, különben megbukok”.

- Elegem van már abból az ostoba lányból! Remélem, örökre ott marad az ő kis világában! – dühöngött Inuyasha.

- Fejezd már be! – kiáltott rá Sango. – a te hibád, hogy ez történt.

- Hogy érted azt, hogy az én hibám?!

- Úgy, hogy már megint hagytad, hogy Kagome meglásson téged Kikyoval! Fájdalmat okozol neki azzal, hogy nem tudsz köztük dönteni!

- Sajnos ez igaz. – szólalt meg Miroku. – Szerintem bocsánatot kéne kérned tőle.

- Már megint? Nem értem, hogy miért mindig én vagyok a hibás, ha hazamegy.

- Akkor nagyon lassú felfogású vagy. – mondta mérgesen Shippou.

- Ismételd meg, amit most mondtál! – kiáltotta Inuyasha, miközben Shippou fejét ütlegelte.

- Ááááááá… hagyd abba!

- Előbb kérj bocsánatot!

- Bocsánat, bocsánat, bocsánat!

- Egyébként pedig – mondta Inuyasha, miután elengedte a rókaszellemet – mi közötök van ahhoz, hogy én kivel mit csinálok? Csak útitársak vagyunk, semmi több!

- Mi azt hittük, hogy a barátaid vagyunk, de úgy látszik, tévedtünk – mondta Sango.

- Menjünk. Szerintem egyedül is nagyon jól elboldogul. – szólt Miroku. – Viszlát Inuyasha.

Mirokuék már eltávolodtak tőle, de Inuyasha még utánuk kiáltott:

- Jól van! Engem aztán nem érdekeltek! Van elég bajom nélkületek is!

Persze ez nem volt igaz. Bűntudata volt, mert sikerült mindenkit magára haragítania. Odasétált a kúthoz. „Vajon most mit csinálhat Kagome? Biztos mérges rám.” Gondolt egyet és beugrott a kútba. Mikor átért, felmászott a Goshinbokura, és onnan nézte, mit csinál Kagome. Látta, hogy tanul, majd a lány feje egyre közelebb került az asztalhoz. Elaludt. Inuyasha egy belső vágytól vezérelve átugrott a párkányra, és bemászott a nyitott ablakon. Leült, és nézte Kagomét. „Milyen szép. Pont úgy néz ki, mint Kikyo.”

- Inuyasha… fekszik – suttogta Kagome álmában. Inuyasha elterült a földön. „Méghogy a reinkarnációja! Egyeltalán nem hasonlítanak egymásra!” Kagome felébredt a zajra és meglátta a félszellemet.

- Inu… yasha…? Mit keresel te itt?

- Én… semmit… csak… - a fiú zavarba jött, és nem tudta mit mondjon.

- Történt valami?

- Nem semmi. Illetve mégis. – mondta, előre félve a lány reakciójától.

- Inuyasha nyögd már ki!

- Khm… Mirokuék elmentek.

- Megint keresnek egy fogadót, amit sötét felleg takar?

- Nem. Ez most más. Többé már nem jönnek vissza.

- De hát miért? – döbbent le Kagome. – Ugye nem te mondtál nekik valamit?

Inuyasha mélyen hallgatott, és kerülte a lány pillantását.

- Tehát igen. Inuyasha. Hogy lehettél ennyire ostoba?!

Kagome odasétált az ablakhoz és türelmetlenül nézett Inuyashára.

- Kagome most mégis mit csinálsz?

- Nem egyértelmű? Meg kell őket keresnünk!

Rin5