12. Füzet

Élelmiszerek

egészségügyi biztonsága (2)

Mikor beszélhetünk valójában "élelmiszer-válságról"?

A válság dinamizmusa három elem alapján jellemezhető :

• Nehézségek áradata, amely túllépi a kapacitásokat.

• Az alkalmazott rendszerek szervezeti funkciózavara.

• A megoldások kiválasztásának divergenciája.

E három elem összejátszása járul hozzá egy rendszerrel kapcsolatos válság kialakulásához, megerősödéséhez és fennmaradásához.

A leggyakrabban egy válság három kiváltó tényező eredményeként alakul ki :

• Egy probléma létezése : bizonytalanság egy valós vagy feltételezett veszélyhelyzettel szemben; a tudományos tudatlanság táplálja az aggodalmat (pl. BSE)

• Egy súlyosbító tényező : eltérés a vélemények, valamint a krízis helyén élő résztvevők nézőpontja között (pl. fogyasztók és döntéshozók). A média, amely nélkülözhetetlen egy történés megindításához és fenntartásához, jelentősen felerősíteti ezt az eltérést.

• Egy területi tényező : az élelmiszerhez kapcsolható összefüggések, jellemzőik, különlegességeik és gyengeségeik.

Néhány év óta ezzel a három tényezővel többször is szembe találkoztunk, a krízishelyzetek száma egyre nő. Az élelmiszer krízishelyzet helyett inkább az élelmiszerekkel valamint az ehhez kapcsolódó ágazatokkal szembeni bizalom kríziséről kellene beszélnünk.

A vészhelyzetek objektív (analízisek eredményei, egészségügyi riasztás, egy termék visszavonása, megbetegedés és halálozás stb.) vagy szubjektív módon (pletykák, média megjelent információk) is megnyilvánulhatnak. Mindenesetre ezek a megnyilvánulások nem idéznek elő krízishelyzetet: egész egyszerűen csak egy krízis kockázatáról beszélhetünk. Ellentétben egy vészhelyzet megnyilvánulásának kockázatával, amely akár valószínűsíthető is, a krízis kockázata egy mennyiségileg nem jellemezhető intuitív logikából fakad. Inkább az érzékelés területén értelmezhető kockázat minőségi jellemzéséről van szó. A viszonyítási alap inkább kulturális és szimbolikus jellegű, semmint tudományos. Az államigazgatási szervek által irányított kockázatanalízis objektivitása helyet ad a szubjektív érzékelésnek is.

A veszélyek eseményt, a résztvevők pedig krízist teremtenek : a krízis kockázata közvetlenül a veszély fellépéséhez kapcsolódik, amelyet a táplálkozási lánc különböző résztvevői, különösen a fogyasztók, illetve az információ mint kulcselem birtokában levők vagy azt befolyásolni képesek idéznek elő. Egy veszéllyel szemben a krízis kockázata mindinkább az érzékeléshez, semmint a kockázatbecsléséhez kapcsolódik.

A fogyasztók számára az élelmiszer krízishelyzetek elfogadhatatlanok

A kockázat érzékelése egy különös logikának engedelmeskedik. A fogyasztó számára nincsenek fokozatok : a kockázat létezik vagy sem. A kockázat valószínű, de egy, a valószínűségi okfejtésben tudományosan nem jártas nyilvánosság számára ez nehezen értelmezhető és alkalmazható. Hasonló módon, egyetlen ellenpélda, amely egy magánszemély felépüléséhez kapcsolódik, a legmeggyőzőbb statisztikákban azonnal megjelenik. Nagyon sok összetevő befolyásolja a kockázatérzékelést. A szociológusok által végzett tanulmányok lehetőséget biztosítanak a felháborodás tényezőinek megfejtésében és értelmezésében, amelyek felgyülemlése a kockázat elfogadhatatlan jellemzőjének kialakulásában vesz részt. E faktorok megadása egy populáció adott problémával szembeni felháborodási képességének meghatározására, valamint a kockázatok összehasonlító skálájának felállítására szolgál. Megelőzés szempontjából alkalmazásuk teljesen egyértelmű.

A felháborodási faktorok értelmezése elősegíti egy meghatározott kockázat kezeléséhez kapcsolódó döntések minél jobb meghozatalát.

Az evés nem egy ártalmatlan cselekvés

A kockázat egyértelmű jellemzőin túl léteznek az egyénhez, illetve a táplálkozás különleges területeihez együttesen kapcsolódó tényezők is. Az ételhez kapcsolódó összefüggések egy speciális dimenziót nyitnak meg a kockázatértékelésben: ez a visszautasítás és az aggodalom, amelyek az evéshez kapcsolódó hiedelmek kialakulásával magyarázhatóak.

Kockázattól a krízisig

A vészjelek és riasztások nem egy krízishelyzet kialakulását jelentik. Mindinkább annak előfutárai, az aggodalmak leleplezői, az eltérések súlyosbodásának jelei :

• A probléma érzékelésében mutatkozó eltérés a különböző érintett részek között

• A résztvevők beszéde és a tények közötti eltérés

• Egy szektor tevékenysége és szomszédságában a reakció teljes hiánya közötti eltérés (egyik országban botrány, míg a szomszédos országban látszólagos nyugalom). A vészjeleket és az eltéréseket gyakran szociális (vagy kulturális) erők helyettesítik és azokat a média felerősíti.

A külső reakciók intenzitása meghatározza egy krízishelyzet kialakulását. Abban az esetben, ha nem válik valóssá, nincs miről beszélnünk. A krízis azonban nyilvánvalóvá válik, ha az aggodalmak tetté válnak: a vásárlás beszüntetése, visszavonás, figyelmeztetés, bojkott, negatív reklám, bírósági eljárás, államigazgatási szervek közbelépése stb.

A krízishelyzet ilyen jellegű megnyilvánulásai igen változatosak lehetnek, lehetőséget biztosítanak a következményeken alapuló tipológia felállításában, amely lehet gazdasági, szociális, politikai és/vagy jogi jellegű. A BSE-krízis kiváló példa a lehetséges következmények szerteágazódására (gazdasági, szociális, jogszabályi, politikai, jogi stb.). Jelenleg a kergemarha-kór ”problémájáról” beszélünk, amely esetben a krízishelyzet már elmúlt.

Krízistől a problémákig

Az átmenet a krízistől a problémákig két tényező jelenlétét feltételezi: a krízishelyzet kialakulásáért felelős feltételezett és azonosítható egyén vagy vállalat, vagy az abból profitáló létezésének bizonyítása, valamint a krízis áldozatainak nyilvánosságra hozása, illetve azon személyek, akik képesek bírósági eljárás megindítására.

A szituáció kezelése

A biztonság határainak kialakítása

A kockázat értékelési szintjének meghatározását jelenti. A legkedvezőbb esetekben meghatározása egyszerű, mivel a már azonosítható ok-okozati viszony sémákban alkalmazott tudományos kritériumoknak megfelel. Sajnos a valóságban a szituáció sokkal kedvezőtlenebb, különösen, ha a közös nevező a bizonytalanság.

Az ok bizonytalansága a meghatározás nehézségeihez, a járványügyi tanulmányok vagy epidemiológiai akadályok értelmezéséhez köthető. Hogyan tudjuk becsülni a kockázatot, az expozíció bizonytalanságát, illetve kimutathatatlanságát egy nem bizonyított vagy akár ismeretlen vészhelyzettel szemben?

A tudományos közösségekben megfigyelhető irányzatok lehetővé tették a biztonság határainak kialakítását. Hatástalannak bizonyultak azonban a meggyőzésben, egy vészhelyzet attribútumainak bizonytalansága (vészhelyzet attribútumai a természete, gyakorisága, megnyilvánulásának jellemzői) sokkal inkább aggodalmat keltenek, mint a kapcsolódó kockázat nagysága. A nyilvánosság által érzékelt vészhelyzet egy ”elfogadható kockázat” fogalmához vezet.

”Zéró kockázat nem létezik”. A fogyasztók sokkal inkább elfogadják ezt az állítást, ha közvetlenül nem érinti őket. Ha millió esetből egy becsült halálos kockázatként, akkor az nem okoz aggodalmat. (Az aggodalom pszichológiai határértéke 10 millióból egy eset.)

Ha azonban az adott személyt vagy közvetlen környezetét érinti a veszély, akkor csak a zéró kockázat elfogadható számára!

Tehát szükséges a megegyezés, azaz a ”tolerálható kockázati szint” kutatása, konszenzus az érintettek és kezelésért felelős személyek között. A tudományos becsléstől teljesen elkülönülő kockázatkezelés ezen alapvető fontosságú lépése a politikai és közigazgatási döntéshozók hatáskörébe tartozik.

A krízis tehát elkerülhetetlen?

Egy krízishelyzet veszélyt és ugyanakkor a rendszer destabilizációja révén alkalmat jelent a változtatások végrehajtására és a jó/megfelelő döntések meghozatalára. Habár a krízis néha kezelhető is, mégis ritkán kívánatos esemény. Az óvintézkedések és megelőzések stratégiája nem más, mint a krízis kirobbanási valószínűségének a minimálisra való csökkentése.