Portugália és a portugál válogatott!©
Pénz

Pénz

A portugálok hivatalos pénze az euró. Ha minden jól megy nemsokára a büfében is ilyenekkel vásárolunk.

Megfigyelhetjük, mennyi féle kaput és hidat használ az ember (legalábbis a papírpénzeken). A fémpénzek olyan kacifántosak és bonyolultak, hogy inkább nyakláncnak mennének el. (a végén divatot indítanak! :) ) A hátoldaluk tényleg fantasztikusan néz ki, minden rendezett és összevissza rajta egyszerre. Némelyik olyan hatást kelt, mintha egy ókori pajzsot látnánk kicsinyítve.

A portugáliai bevezetésének a következő a története:

Az érméket díszítő képeket egy országos pályázat keretében választották ki. Az ábrák tervezője, Vítor Manuel Fernandes dos Santos történelmi szimbólumokat és Portugália első királyának, Hódító Alfonznak (1139-1195), valamint Hódító Henrik burgundi hercegnek pecsétjeit használta fel motívumai elkészítéséhez:

1 és 2 euró: Az érmék szélén Portugália várai és címerpajzsai láthatók az európai csillagok társaságában, a középpontban pedig egy 1144-ből származó királypecsét látható.
10, 20 és 50 cent: A váltópénzeken szintén az első portugál király uralkodásának idejéből - 1142-ből - való királyi pecsét látható
1, 2 és 5 cent: Az 1, 2 és 5 centes érméken Portugália legelső királyi pecsétje látható, amelyet az uralkodó 1134-ben használt.

Papírpénzek

5 euró - Jellemző színe: szürke - Mérete 120x62 mm - Stílus jellemzője: klasszicista

Előoldal

Hátoldal

10 euró - Jellemző szín: piros - Mérete: 127x67 mm - Stílus jellemzője: román

Előoldal

Hátoldal

20 Euró - Jellemző szín: kék - Mérete: 133x72 mm - Stílus jellemzője: gótikus

Előoldal

Hátoldal

50 Euró - Jellemző szín: narancs - Mérete: 140x77 mm - Stílus jellemzője: reneszánsz

Előoldal

Hátoldal

100 Euró - Jellemző szín: zöld - Mérete: 147x82 mm - Stílus jellemzője: barokk és rokokó

Előoldal

Hátoldal

200 Euró - Jellemző szín: sárga - Mérete: 153x82 mm - Stílus jellemzője: vas és üveg architektúra

Előoldal

Hátoldal

500 Euró - Jellemző szín: bíbor - Mérete: 160x82 mm - Stílus jellemzője: modern XX. század

Előoldal

Hátoldal

Pénzérmék

2 Euró - Átmérő: 25,75 mm - Vastagság: 1,95 mm - Súly: 8,5 g - Alak: kerek
Szín: bikolor, kívül fehér, belül sárga - Összetétel: külső rész: CuNi25, belső rész: CuZn20Ni5
Szél: finoman recézett, feliratos

1 Euró - Átmérő: 23,25 mm - Vastagság: 2,125 mm - Súly: 7,5 g - Alak: kerek
Szín: bikolor, kívül sárga, belül fehér - Összetétel: külső rész:CuZn20Ni5, belső rész: CuNi25
Szél: szaggatottan recézett

50 cent - Átmérő: 24,25 mm - Vastagság: 1,88 mm - Súly: 7,8 g - Alak: kerek
Szín: sárga - Összetétel: "Nordic-gold", CuAl5Zn5Sn1
Szél: durván recézett

20 cent - Átmérő: 22,25 mm - Vastagság: 1,63 mm - Súly: 5,74 g - Alak: spanyol virág
Szín: sárga - Összetétel: "Nordic-gold", CuAl5Zn5Sn1
Szél: sima

10 cent - Átmérő: 19,75 mm - Vastagság: 1,51 mm - Súly: 4,10 g - Alak: kerek
Szín: sárga - Összetétel: "Nordic-gold", CuAl5Zn5Sn1
Szél: durván recézett

5 cent - Átmérő: 21,25 mm - Vastagság: 1,36 mm - Súly: 3,92 g - Alak: kerek
Szín: vörös - Összetétel: vörösréz bevonatú acél
Szél: sima

2 cent - Átmérő: 18,75 mm - Vastagság: 1,36 mm - Súly: 3,06 g - Alak: kerek
Szín: vörös - Összetétel: vörösréz bevonatú acél
Szél: sima, hornyolt

1 cent - Átmérő: 16,25 mm - Vastagság: 1,36 mm - Súly: 2,30 g - Alak: kerek
Szín: vörös - Összetétel: vörösréz bevonatú acél
Szél: sima

 

[navigation]
::
design verseny(lezárva)
:: menü
:: Portugália
:: a portugál válogatott
:: linkek
:: VB keret
:: focista videók
:: for you
:: videók
:: 2008 EB Újoncok
:: Bajnokság
:: 2008 EB keret

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

[fast links]
::
vendégkönyv
:: itt reklámozz
 
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::
[A hét legjobbja]
 
Cristiano Ronaldo
-3gól
 
Az első két gólját a Bolton ellen szerezte,az egyiket egy Nani szögletből,a másikat szabadrúgásból.A harmadikat a Liverpool ellen ami szintén egy Nani szögletből következett,de ezt már fejjel bólintotta be!Ezzel a három góllal a Premier League élére vezette csapatát.Kétség kívül ő volt a hét legjobbja.
 
/Manchester U.-Bolton 2:0/
/Manchester U.-Liverpool 3:0/
 
[A hét gólja]
 
Nani
-1 gól+1 gólpassz
 
A portugál középpályás kiváló formában van.Szögletei 70%-ából gól következik.A Liverpool ellen viszont ő maga talált be még a 16-oson kívülről.Védhetetlen lövés volt.
 
/Manchester U.-Liverpool 3:0/
 
[A hét meglepetése]
 
Chelsea-Arsenal 2:1
 
A meccs elején még az Arsenal vezetett,de egy Drogba-duplával sikerült megfordítani az állást.Az Arsenal meglepetésre kikapott,így a második helyről a harmadikra csúszott.
 
[A hét meccse]
 
Real M.-Valencia 2:3
 
Ilyen még nem volt!A Valencia csapata egy héten belül megverte a Barcelonát és a Real Madridot is!Persze ez nem sikerülhetett volna a két portugál,Miguel és Caneira nélkül!
 
[A hét csapata]
 
Manchester United
 
A történet,hogy hogyan jutott a Manchester a második helyről az elsőre,és az Arsenal hogyan juthatott az elsőről a harmadik helyre,a következő:A MU egy meccsel kevesebbet játszott az Arsenalnál így szerdán bepótolta azt!2:0-ra verte a Boltont.Első a MU,második az Arsenal,harmadik a Chelsea.Következett a vasárnap.Csúcsrangadók...MU-Liverpool,Chelsea-Arsenal!A MU 3:0-ra verte a Liverpoolt...ha az Arsenal nem akart lecsúszni a harmadik helyre vagy nem akarta hogy a MU pontokban elhúzzon,akkor nyernie kellett...de nem nyert.A MU az első,a Chelsea a második,az Arsenal a harmdaik!
 
:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

[A következő meccs]
2008.03.15.szombat 20:00

Betis-Athletic Bilbao

Deportivo-Real Madrid

Recreativo H.-Murcia

Paris SG-Valenciennes

[Az előző meccs]
2008.03.13.csütörtök 21:45
 

Sporting-Bolton 1:0

[A legkorábbi gól szerzője]
2008.03.11.kedd '30

Fernando Meira

/Cottbus-Stuttgart/

Ezek a meccsek nem csak válogatott meccsek hanem klub meccsek is amelyekben portugálok vannak! 

:::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

 


 
[my buttons]
 
 
 
bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Népvándorlás
Indulás: 2006-03-16
 

 


A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!