Az együttesről:
Habár a csapat neve “mulandóság”, az Evanescence zenéje hosszú életű. Albumuk, a Fallen, ami a Wind-up recordsnál jelent meg, Little Rockból, Arkansasból, érzelmes, légies munkájukat főleg az angyali hangú Amy Lee irányítja: “Mi eredetileg rock banda vagyunk – nyilatkozta a 20 éves Amy – de a különbség, hogy zenénk epikus, drámai és dark rock.”
Amy Lee és a gitáros/ dalszövegíró Ben Moody tinédzserkorukban találkoztak. “Egy ifjúsági táborban voltunk – emlékezik vissza Moody – pihenőidőben hallottam Amy-t, amint Meat Loaf-tól az I do anything for Love-ot játsza zongorán. Így odamentem hozzá megismerkedni, és ő elkezdett nekem énekelni. Teljesen lenyűgözött, rögtön rávettem, hogy csatlakozzon a bandámhoz. Azóta maradt meg a zenei barátsásunk teljes bizalomban.” Így folytatja: “Ugyanazokat a dolgokat szeretjük a zenét illetőleg, amikor dalszöveget írunk, befejezzük egymás gondolatait.”
Az Evanescence a 90-es évek végén formálódott, mint egy Little Rock-beli banda. Előre láthatóan a csapat nem illett a többi ilyen Középnyugat-államokbeli formációk közé
“Az idősebbek zenéje itt tipikusan death metal vagy soft rock – mondja Amy – nem ismerek még egy olyan helyi csapatot, aminek női énekese lenne.”
Ahogy más előadók, mint Björk, Danny Elfman és Tori Amnos, a csapat is EP-anyagokat kezdett megjelentetni.
Még az élő fellépések előtt elkezdte megalapozni hírnevét.
“Sok közülük csalóka volt – mondja Moody – a második dal, amit írtunk egy 7 perces, nevetséges, Goth himnusz volt Understanding címmel. Valamilyen okból a helyi rádió elhatározta, hogy sokszor fogja játszani. Népszerű lett a város környékén, anélkül, hogy tudták volna, kik vagyunk és hol tudnak megtalálni. Ez amiatt volt, mert nem engedhettük meg magunknak a fellépéseket, csak Amy és én voltunk, nem tudtunk zenészeket fizetni.”
A Fallen-t Los Angeles-ben készítették a producerrel, Dave Fortmannal. Az album tökéletesen megtalálta az utat a buja szépség és az egyszerű elernyedtség között. Tipikus a lemez első slágere: a Bring me to life, egy zongoraballada átcsap zózós zenévé. Kiegészülve a vendég-énekes Paul McCoy-jal, a 12 Stones-ból, a dal a Daredevil (A Fenegyerek) egyik filmzenéje lett.
Moody így fogalmaz: “A Bring me to life valaminek vagy valakinek a felfedezéséről szól, ami egy soha nem érzett érzést éleszt fel. Felfedezhető, hogy a világ nagyobb, mint “a biztonságos buborékunk”.” Ugyanilyen jellemző a lüktető himnusz, a Tourniquet, és a titokzatos Hounted, a lüktető és diszharmonikus melódia (fokozza a kórus, Amy jóvoltából). Az utóbbit Moody erősíti meg: “Ez a dal leginkább “mi” vagyunk. Ez a legjobb összegzése annak, amit ki akarunk fejezni.”
Lírikusan, az Evanescence felfedezi a szerelem sötét, önelemző témáját, az elszántságot és a kétségbeesést.
De a csapat apalüzenete potitív: “Az egész lemez és a banda azért van, hogy tudassa az emberekkel, nincsenek egyedül a negatív érzéseikkel vagy fájdalmukkal vagy bármivel, mert át tudnak lépni rajtuk – mondja Amy, aki a legtöbb dal írója – Ilyen az élet és ilyenek az emberek. Nincsenek egyedül és mi is keresztüljutunk a negatív dolgokon.”
Az Evanescence élőben 4-est alkot, -John LeCompt-tal (gitár) és Rocky Gray-jel (dobok).
Moody hangsúlyozza: “Négyen képesek vagyunk megszólaltatni a zene bonyolult harmóniáját és a hangszerelést. Nagyon őszinték vagyunk abban, amit csinálunk. Túl sok ‘előrecsomagolt’ fiatal csapat van manapság a zenében. Mi nem vagyunk azok. Mi nem próbálunk irányt adni, egyszerűen a szívünkből játszunk.”
Tagok:
Amy Lee - énekes (billentyűs) Ben Moody - vezetőgitáros Lee LeCompt - gitáros Rocky Gray - dobos ..:{!} ...!!! ...!!! (\.!!!./) .) !!! ( (.___.)
:)
http://evane.uw.hu/ Ez egy rahongói oldal és itt találhatók dalszövegek! :)
http://immortalforum.atw.hu/ Ez pedig: Evanescence Forum Honlap: www.evanescence.atw.hu
//gportal.hu/portal/goingunder/ Ez egy gportalos rajongói oldal,Going Under! :)
JÓ BÖNGÉSZÉST!!! :))
Diszkográfia:
Evanescence EP
Megjelenés dátuma: 1998 December
1. Where Will You Go 2. Solitude 3. Imaginary 4. Exodus 5. So Close 6. Understanding 7. The End
Sound Asleep/Whisper EP
Megjelenés dátuma: 1999 Augusztus
1. Give Unto Me (Sound Asleep) 2. Whisper (Demo) 3. Understanding (Sound Asleep) 4. Forgive Me 5. Understanding (Original) 6. Ascension Of The Spirit
Origin
Megjelenés dátuma: 2000 November 4.
1. Origin 2. Whisper 3. Imaginary 4. My Immortal 5. Where Will You Go 6. Field of Innocence 7. Even In Death 8. Anywhere 9. Lies 10. Away From Me 11. Eternal
Daredevil(Fenegyerek) Filmzene
Megjelenés dátuma: 2003 Február 4.
1. Fuel - Won't Back Down 2. The Calling - For You 3. Saliva - Bleed For Me 4. Seether - Hang On 5. Nickleback - Learn the Hard Way 6. Drowning Pool ft Rob Zombie - The Man Without Fear 7. Nappy Roots ft Marcos Curiel - Right Now 8. Moby - Evening Rain 9. Evanescence - Bring Me to Life 10. Chevelle - Until You're Reformed 11. Hoobastank - Right Before Your Eyes 12. Paloalto - Fade Out/In 13. Revis - Caught in the Rain 14. Boysetsfire - High Wire Escape Artist 15. Autopilot Off - Raise Your Rifles 16. Gaaeme Revell and Mike Einziger - Daredevil Theme 17. Evanescence - My Immortal 18. Finger Eleven - Sad Exchange 19. Endo - Simple Lies 20. 12 Stones - Let Go
Bring Me To Life Promo
Megjelenés dátuma: -
1. Bring Me To Life
Bring Me To Life Maxi
Megjelenés dátuma: -
1. Bring Me To Life 2. Father Away 3. Bring Me To Life (Bliss Mix) 4. Bring Me To Life (Video)
Fallen
Megjelenés dátuma: 2003 Március 4.
1. Going Under 2. Bring Me To Life 3. Everybody's Fool 4. My Immortal 5. Haunted 6. Tourniquet 7. Imaginary 8. Taking Over Me 9. Hello 10. My Last Breath 11. Whisper
Going Under Maxi
Megjelenés dátuma: -
1.Going Under 1.Going Under (Akusztikus) 1.Heart Shaped Box (Nirvana feldolgozás - Akusztikus) 1.Going Under (Video)
Going Under DVD
Megjelenés dátuma: -
1.Going Under Video
2.Going Under Instrumental
3. Így készült a Going Under video |