Cím: Karácsonyi ajándék

Írta: Moony (moony@citromail.hu)

Korhatár: nincs

Készült: Xwoman karácsonyi pályázatára (2005. október 24-e a „penna letétele”…)

Megjegyzés: Tudom, hogy nem a legjobb művem, és hogy semmi értelme, de azért jó olvasást kívánok hozzá! És boldog karácsonyt mindenkinek!

„- Miért kellett kidobnod?! Miért?

- Mert nem tudtam biztosra, hogy képes vagy-e rá te magad…

- Nagyon jól tudod, hogy sohasem akartam tőle megválni! - éktelen fájdalom, és dühösen lüktető férfiszív felerősített hangja töltötte be a levegőt egy csendes másodpercre.

- Ennek így kellett történnie, fiam – szólt újra az idősebb férfihang.

- Annyira… gyűlöllek!

A másik nem szólt.

- Mert nem hittem, hogy megteszed… de már látom, hogy teneked nem számít, én mit akarok!

Akihez beszélt, még mindig csendesen állt előtte. A világ pedig egyre csak homályosodott az ifjú férfi szeme előtt, míg olyannyira összefolytak előtte a dolgok, hogy már nem látta az előtte álló apját. A földre két kövér könnycsepp hullott…”

- Fiam…

- Hagyj békén!

- Eugene, ébredj fel!

- Hagyjál! – kiáltott fel indulatosan a fiatalember. Amikor felnyitotta a szemét, akkor tudatosult benne: megint egy borzalmas álomban volt része az előző percekben.

- Ne beszélj hozzám ilyen hangon, fiam! – mordult rá az őt ébresztgető Perselus Piton. – Kelj fel végre, mindenki csak rád vár!

Eugene néhány másodpercig még értetlenkedve futtatta végig tekintetét Pitonon, majd amikor végre magához tért, eszébe jutott, hogy aznapra apja összehívta az egész családot vacsorázni. Amikor Piton magára hagyta, hogy készülődjön, eszébe jutott, hogy délután előtört benne a fáradtság, és ezért vonult el a hajdani szobájába. Bár nem hitte, hogy aludni is fog tudni, mégis sikerült elszenderedjen… hogy álmában kísértse apja hajdani borzalmas tette.

- A fenébe… miért kell még mindig rá emlékezzek? – kesergett Eugene, miközben magára próbálta cibálni régi öltönyét, melyet utoljára egy évvel ezelőtt vett fel, ugyanakkor – december 24-én.

Eugene, miután elkészült, megpróbálta összeszedni magát, és leindult a lépcsőn, a nappaliba, ahol már vártak rá a többiek.

- Jó estét – morogta köszönésképpen az egybegyűlteknek.

- Szia, Eugene bácsi! – pattant fel anyja öléből egy kócos, barna hajú kisfiú, és vidáman a fiatalember felé szaladt. Eugene erőltetett mosollyal nézett le rá.

- Megnézed, mit kaptam karácsonyra? – a kisgyerek meg sem várta, hogy Eugene válaszoljon, már meg is ragadta a férfi ingjének az ujját, és húzta a fotelben felhalmozott sok szép játék és ruha felé.

- David, nem hinném, hogy Eugene szeretné, ha szétszakítanád az ingjét – szólt rá kuncogva a másik fotel karfáján üldögélő Stelle.

- Ennek már úgyis mindegy, Mrs. Lupin… - vont vállat Eugene.

A fiatalember türelmesen nézegette végig, amiket a kisfiú mutatott neki. Mindenre biccentett, és néhol leállt hüledezni is, ám gondolatai egyre csak álombeli képeire kalandoztak.

Ahogy eszébe jutottak a képek, tekintete azonnal Pitont kereste. A férfi összefont karral álldogált nem messze tőle, hátát a falnak döntve fürkészte az egybegyűlt kis famíliát.

Nem voltak sokan, és nem is mindenkit ismert Eugene személyesen. Legtöbben valamiképpen Meloé rokonai voltak, vagy Piton régi ismerősei. Mások, mint az éppen őt nyüstölő David, vagy a fotelben üldögélő Remus és Stella, megint máshogyan kapcsolódtak bele a családi karácsonyi ünneplésbe.

- Fiam… gyere velem – ragadta karon Piton a fiát.

- Engedj el – mordult rá talán túlságosan is erélyesen Eugene. Piton elengedte, és kifejezéstelen arccal fürkészte őt.

- Mi történt veled? – kérdezte végül fojtott hangon.

- Semmi – vágta rá Eugene. – Csak… megint róla álmodtam. Már majdnem egy éve, hogy megsemmisítetted.

A szobát fojtott hallgatás vette körül.

- Azt hittem, már túltetted magad ezen az ügyön – Piton szeme sem rebbent, miközben beszélt.

- Hát nem egészen – húzta el a száját Eugene.

- Egyébként pontosan emiatt kellene, hogy velem gyere.

Eugene nem értette, hová is készül apja elcibálni őt, de nem nagyon volt ereje ellenkezni, így hagyta, hogy Piton végighurcolja őt.

Mikor Piton otthoni laborjához értek, Eugene kissé feszülten figyelte, ahogy apja sorra feloldja a szobát védő zárbűbájokat, majd mikor az utolsóval is végzett, betessékelte a fiát.

- Miért hoztál ide? – kérdezte Eugene, nem minden aggodalom nélkül.

A férfi nem válaszolt, csak a szekrényéhez lépett, és egy dobozt emelt le a felső polcáról.

- Tessék – nyomta a fia kezébe.

Amaz nyugtalanul pillantott Pitonra, de a férfi arca érzelemmentes maradt, és egyre csak figyelte, ahogyan Eugene lassan kioldozza a dobozon lévő madzagot.

Mikor a fiatalember felnyitotta azt, és meglátta a tartalmát, egy pillanatra elállt a szívverése.

- Ez nem lehet… - nyögte elhalóan.

A kezében lévő nagy doboz egy díszesen faragott szegélyű rajzmappát rejtett, de nem ez volt az egyetlen dolog, ami benne volt.

- Egy igazi művészi rajzkészlet… - emelte ki Eugene a számára kincset érő ceruzákat. – Éppen olyan, mint… amit tavaly télen kidobtál.

- Gondoltam, ennek örülni fogsz – mondta komolyan a férfi.

Eugene nem tudta, mit mondjon: ilyen karácsonyi ajándékra nem is számított Pitontól, s kétségtelenül meglepte.

- Köszönöm, apa! – Eugene sohasem volt az a típus, aki az apja láttán vagy tettein csak úgy elérzékenyül, de ekkor letette a dobozt a földre, és Piton karjaiba vetette magát. A férfi sem számított rá, hogy ennyire sokat jelenthet fiának az ajándéka, de nem utasította el Eugene ölelését.

- Boldog karácsonyt, apa! – mondta Eugene halkan.

- Neked is… fiam.

Vége.