Cím: Festés

Írta: Moony (moony@citromail.hu)

Korhatár: Nincs

Ihlette: Egyszerűen nem hagyott nyugodni az a gondolat, vajon mit reagál Sirius, amikor tudomást szerez Piton fiacskájáról... :)

Megjegyzés: lásd egy sorral feljebb...

Nyár volt, és fülledt levegő. Anglia fővárosában, a hatalmas betontömbök forgatagában még melegebbnek érződött az idő. Volt egy hatalmas kúria, mely szinte fekete pamutként szívta magába a forróságot. Egyetlen lakosa, Sirius Black nem is bírta sokáig az időjárást: felpattant a konyhaasztaltól, és kiitta a kezében szorongatott jéghideg üdítőt.

- Elegem van… le lehet itt rohadni! - morgolódott a férfi magának.

- Sipor nem bánná, uram, hogyha lerohadna - imitálta vinnyogó hangon néhai házimanóját Sirius.

- Fordulj fel… ja, már megtetted - vigyorodott el. - Hülye vagyok… magamban beszélek… biztos hőgutát kaptam.

Sirius egy kis ideig töprengett, majd rátalált a megoldásra.

- Megvan! Meglátogatom Remusékat, úgyis most újítják fel a házat!

Azzal amilyen hamar csak tudta, összekapta magát, és hoppanált barátjához.

A férfi egy hűvös kis erdő kellős közepébe érkezett. Tőle néhány méterre három ember dolgoskodott egy szép, mindazonáltal felújításra szoruló kétszintes faház falánál.

Kettejüket azonnal felismerte Sirius, a harmadik személy kilétére azonban gondolni sem mert. Csak annyit látott a hozzá háttal lévő, létrán álló, festő személyből, hogy hosszú, fényes fekete hajjal, és vékony testalkattal rendelkezik.

- Szia, Sirius - üdvözölte mosolyogva érkező barátját a feje búbjáig festékes Remus.

- Sziasztok - vigyorodott el mit sem sejtve Sirius.

- Nahát, jöttél nekünk segíteni? - kérdezte széles mosollyal arcán Stelle, aki éppen ekkor érkezet meg, maga előtt lebegtetve egy zsúfolásig telt kartondobozt. - Milyen kedves vagy…

- Londonban száztíz fok van a lakásban, gondoltam, kijövök ide, hogy ne forrjon fel az agyam - felelte Sirius. - Ő kicsoda? - nézett a továbbra is békésen festegető, fekete hajú alakra.

- Te még nem találkoztál Eugene-nal? - kérdezett vissza Remus, lopva egy pillantást vetve Stelle-re.

- Nah, akkor itt az ideje - vigyorgott kárörvendően a nő. - Szerintem meg fogjátok szeretni egymást…

- Innen úgy néz ki, mint Pipogyusz hátulról - vigyorgott Sirius.

- Nem állsz messze az igazságtól - somolygott Remus, majd közelebb lépett a festőlétrán álló alakhoz. - Eugene! - szólította kicsit emelt hangon a fiút, és gyengéden megfogta a karját.

- Tessék, Mr. Lupin… - szólt a vékony alak, és kivette a füléből a walkman dugóit.

- Szeretnélek valakinek bemutatni téged - szólt Remus. - Gyere le egy percre, kérlek!

Sirius arcára fagyott a vigyor, amikor szemtől szembe látta, ki is száll le a létráról. A fiú tökéletes hasonmása volt Perselus Pitonnak… mégis voltak olyan vonásai, melyek egyértelműen mutatták, hogy nem Pitonnal hozta össze a sors Siriust.

- Sirius, ismerkedj Meg Eugene-nal. Eugene, ő Sirius Black, a legjobb barátom - mutatta be a fiúnak elképedt barátját.

- Üdvözlöm, Mr. Black - nyújtotta csupa festékes kezét a fiú. - Eugene Piton vagyok.

- Piton… - vigyorodott el Sirius. - Hát ez nem lehet igaz… tényleg hőgutát kaptam…

Eugene mindazonáltal nyugodtan, sőt, közömbös és hűvös arccal mérte végig Siriust.

- Eugene Perselus fia - magyarázta mosolyogva Remus. - És segít nekünk a ház felújításában.

- Nagyon hasonlítasz Pitonra - nézett Eugene fekete szemeibe Sirius.

- Ezt már mások is mondták nekem…

- Nem kértek valami innivalót? - kérdezett közbe Stelle.

Mikor mindenki elmondta neki, mit szeretne inni, Stelle megfordult, és visszatért a házba. Csak a konyhába érve vette észre, hogy nincs egyedül…

- Segítsek? - érdeklődött Sirius.

- Nem kell, kösz… még ki tudok egyedül vinni négy poharat - mosolygott a nő, miközben készítette az üdítőket.

- Mióta tudok ti erről a kölyökről? - A férfi hangján érződött, hogy még mindig le van taglózva a nagy újságtól, hogy diákkori ellenségének van egy fiacskája.

- Nem olyan régóta… a Roxfortban találkoztunk vele, még nyár elején - vont vállat a nő.

- Kiköpött Piton…

- Külsőleg tényleg hasonlít rá - mosolygott Stelle. - De hidd el, nem olyan elviselhetetlen modorú, mint az apja.

Közben mindketten a konyhaablakhoz léptek, ahonnan jól látták a két dolgos embert. Eugene visszatért a festőlétrához, kezében már az ecsetet tartotta, és gondosan festette a ház falát. Remus eközben varázspálcájával bűvölgette a földön heverő festéket, hígítót és különböző anyagokat.

- Nem lenne egyszerűbb ennek a kölyöknek, ha megbűvölné azt az ecsetet, és… - kezdte Sirius.

- Nem… Tudod, Sirius, Eugene nem tud varázsolni - mondta halkan, és minden gúnytól mentesen Stella.

Sirius ismét elképedt az újabb információtól.

- Hogyhogy nem tud varázsolni? Pont egy Piton-kölyök ne tudna…

- Kviblinek még a legnagyobb varázslók gyerekei is születhetnek - magyarázta még halkabban Stella. - de ha egy mód van rá, ne ordítsd világgá, amit most mondtam - szólt rá a nevetését visszatartó Siriusra.

- Szegény Pipogyusz - vigyorgott végül kárörvendően Sirius. - Ilyen gyermekkel áldotta meg a sors… Nahát, nahát…

Stelle nem bírta elfojtani előbukkanó mosolyát, de hamar rendezte arcvonásait.

- Pont neked nem szabadna előítéleteid legyenek - mondta komolyan. - Ne bántsd azt a gyereket.

- Nem bántom én… - somolygott furcsán a férfi, amiből Stella semmi jóra nem következtetett.

- Ha már itt vagy, igazán segíthetnél innivalót cipelni - nyomta a kezébe Stelle a poharakkal megpakolt tálcát. - Tedd hasznossá magad.

- Mintha azt mondtad volna nemrég, hogy segítség nélkül is boldogulsz - jegyezte meg Sirius, de azért készségesen segített a nőnek a kertbe vinni a benti dolgokat.

- Pihenő! - rikkantotta el magát Stelle vidáman, és miután elővarázsolt egy asztalt, lepakolták rá az innivalókat. - Gyertek ide, igyatok egy kicsit! - szólt Remusnak és Eugene-nak.

Azok abbahagyták, amivel foglalkoztak, és Stelláékhoz mentek.

- Mit hallgatsz? - érdeklődött Sirius Eugene-től, amikor észrevette, hogy a fiú ismét lekapcsolja fülhallgatóját.

- Umberto Tozzit - felelte a fiatal Piton.

- Kicsodát? - értetlenkedett Sirius.

- Mugli zene… és olasz - Eugene megfogott egy poharat és töltött magának egy kevés kólát. - Köszönöm az üdítőt - nézett fel Stellára.

- Egészségedre - mosolygott a nő.

Mindenki töltött magának innivalót, és miután jólesően kiürítették poharaikat, Eugene máris ment vissza festeni.

- Szorgos fiú - mosolygott Remus, ahogy utána nézett.

- Az… tényleg nem tűnik olyan elviselhetetlennek, mint Piton.

- Na ugye - mosolygott szélesen Stelle. - És most mi is térjünk vissza dolgozni, ha még ma be akarjuk fejezni a házat!

A két férfi egyetértően bólintott. Remus visszatért a festékek kevergetéséhez, és különböző arányú hígításukhoz, Sirius viszont nem tudott magával mit kezdeni.

- Lássuk csak, mit is tudsz segíteni… - töprengett el a nő.

- Én majd szurkolok nektek, hogy minél hamarabb befejezzétek a munkát - vigyorodott el Sirius.

- Á, nem úszod meg ennyivel - rázta a fejét mosolyogva a nő. - Te fogsz segíteni Eugene-nak a festésben, hogy hamarabb kész legyetek… de te is a két szép kezeddel festesz, mint ő - vigyorgott.

- Úgy érzem magam, mint anno a Roxfortban, ha büntetőfeladatot szabtak ki rám…

- Akkor most mehetsz is nosztalgiázni - nevetett Stella, majd kerített egy festőecsetet, és Sirius kezébe nyomta.

Aztán visszatért a saját dolgát végezni, így Sirius kénytelen-kelletlen beállt az ifjú Piton mellé segíteni a ház festésében.