Cím: Éjjeli chatelés

Írta: Moony (moony@citromail.hu)

Korhatár: nincs

Megjegyzés: Ez volt az első ficem, amiben Marie-ról részletesebben írtam.

Ajánlás: Avednay Philipsnek

Sötét volt. Éjszaka, de nem tudtam aludni. Egyszerűen… nem tudtam. A plafont néztem nagyokat pislogva, vagy mellettem édesen szuszogó férjem figyeltem.

Tudtam, miért nem bírok aludni. Hiányzik! Nagyon régen, több mint egy hónapja nem láttam őt, nem beszéltünk. Persze, e-mailben és fórumon tartottuk a kapcsolatot, de mégis… az teljesen más.

Egy gondolat járt a fejemben, és ahogy megerősödött bennem, döntöttem. Óvatosan, hogy Remust fel ne ébresszem, kimásztam a takaró puha, hívogató melegéből, és halkan átsétáltam a nappaliba. Bekapcsoltam a számítógépet, és hamarosan felmentem az Internetre.

Akire azonban a legnagyobb szükségem lett volna, akit abban a pillanatban mindenkinél jobban vártam… nem volt fenn. „Ugyan, Moony, mire is számítottál? Hogy késő éjjel a te kedvedért felmászik MSN-re…?” Keserűen elmosolyodtam a gondolatra, és készültem kikapcsolni a gépet.

Valami azonban megakadályozott tettemben. Pontosabban valaki…

A monitor jobb alsó sarkában egy icipici ablak jelent meg. Ha valamelyik felvett barátom szintén MSN-en tartózkodik, azt jelzi a kis négyzet. Ebben a következő név volt: Avednay Philips Lupin Black. Pontosan az a neve, amit utoljára használt, mikor fenn volt…

Szívem majd’ kiugrott helyéből, szemembe szabályosan könny szökött az örömtől! Eszeveszetten kattintottam rá a kis négyzetre, de persze a számítógépnek pont akkor kellett lefagynia…

„Francba!” szitkozódtam halkan.

Ave, egyszerűen hihetetlen, hogy fenn vagy!

- Szijja! – üzentem neki, rengeteg szívecskével és mosolygós smiley-val megtűzdelve.

- Szia Moony!!! – Ave válasza sem volt mentes a hangulatjelektől.

Boldog mosolyra húzódott a szám. Szegény lányt rengeteg kérdéssel és olvasnivalóval halmoztam el. Hiába, több mint egy hónapja nem volt MSN-en, most viselje a következményeit…

- Holnap leszel, igaz? – kérdeztem egy órányi chatelést követően.

Ave nem válaszolt rögtön, de türelemmel vártam, míg pötyög.

- Ehh… megpróbálok – „oh, de szép is lenne!”

Ekkor halk, de egyre erősödő nyöszörgés hangja ütötte meg a fülem.

- Mindjárt jövök, ne mozdulj! – adtam ki az egyértelmű parancsot.

Felálltam, és átsiettem a kis gyerekszobába, ahol Marie aludt – illetve nyöszörgött. Gyengéden kivettem őt kiságyából, és az ölembe vettem.

- Mi a baj, kis drágám? – suttogtam halkan, miközben lassan ringatgattam őt a kezemben.

Marie nem válaszolt; két hónapos korát tekintve ez kisebb csoda lett volna tőle. Az volt a sejtésem, hogy rosszat álmodott, azért ilyen nyugtalan.

- Gyere, kicsim… - lassan a monitor elé sétáltam, és megnéztem, mit válaszolt Ave.

- Ok! Hová mész? – kérdezte, egy nyelvnyújtogatós smiley kíséretében.

Elmosolyodtam. Ave… te még nem is tudsz róla!

- Marie-hoz.

- Ő kicsoda?

- A lányunk – írtam mosolyogva, és vártam Ave reakcióját.

A lány néhány másodpercig nem válaszolt semmit. Utána nevető smiley-k egész hadával jutalmazott meg minket.

A karomban Marie édesen gügyögni kezdett, és pici kezét a monitor felé nyújtogatta.

- Tetszel neki – írtam mosolyogva az MSN ablakba, nevető smileyk-kal.

- MOONY!!! Miért nem mondtad, hogy lányod is van??? – nevetett Ave (a hangulatjelekből ítélve).

- Mikor, drágám? Soha nem vagy fenn – írtam egy ártatlanul fütyörésző smiley kíséretében.

- Ehh, de van ám e-mail címem is… - Ave egy ideig nem írt mást.

- Mindjárt jövök, csak elaltatom – írtam.

- Jó, de siess! És jó éjt Marie-nak! – egy szív alakú smiley-t biggyesztett ezúttal a mondat végére.

Felálltam, és újra ringatni kezdtem Marie-t. Ahogy ültem a kiságya melletti fotelben, karomban tartva őt, Averól gondolkoztam. Annyira örültem, hogy feljött végre! Bárcsak Khim is fenn lenne… de neki aludni kellett mennie.

Ahogy így járt az agyam, egyszerre olyan érzésem támadt, hogy figyelnek. Óvatosan, hogy az immár halkan szuszogó Marie-t ne ébresszem fel, felnéztem.

- Jól vagytok? – kérdezte halkan Remus, az ajtókeretet támasztva.

Mosolyogtam, és alig észrevehetően bólintottam. Úgy tűnt, Marie már az igazak álmát alussza, de biztosra akartam menni. Vártam pár percet, hogy visszategyem a kiságyába. Majd halkan kiosontam a szobából, és behajtottam az ajtót.

- Felébresztettelek? – kérdeztem, és egy puszit nyomtam Remus arcára.

- Dehogy – mosolygott fáradtan. – Csak felébredtem, és láttam, hogy nem vagy ott. Gondoltam, megnézem, mit csinálsz.

- Altatok, chatelek… tényleg, Ave!

Visszasietem a számítógéphez. A lány írt „néhány” hívogató szót, mint például „HOL VAGY, MOONY?!”, vagy „Sikerült elaltatnod?”.

- Írjál neki valamit! – ajánlottam Remusnak. – Úgyis te vagy a férje…

Remus mosolyogva csóválta meg a fejét.

- A kedvemért… - pislogtam rá ártatlanul mosolyogva. – Gyere!

Remus leült mellém, és bizonytalanul elkezdte nyomogatni a klaviatúra betűit.

- Szervusz, Ave! – írta.

- Nyomd meg az Enter-t – segítettem ki.

Remus megnyomta. Ave nem sokat késett a válasszal.

- Hová mész, Moy? – kérdezte mosolyjellel.

- Én? Sehova – írtam. – Csak Remy köszönt.

- Remy? – nevetett Remus mellettem.

- Most itt nevet, hogy Remynek hívtam – pötyögtem be vigyorogva.

Ave nem kevésbé derült rajtunk, mint mi egymáson. Sajnos nem sokáig tudott fenn lenni.

- Mennem kell, drágáim – írta, és egy szomorkodó smiley-t írt az üzenet után.

Kissé csalódottan húztam el a számat, érzéseimet az MSN ablakba is próbáltam átiktatni.

- Maradj még! – kértem Avet.

- Muszáj – írta. A nyomaték kedvéért egy álmosan ásító smiley-t is berakott a szó után.

- Ok… de holnap tényleg gyere!

- Megpróbálok, cicám! Sziasztok! És kezeket a takaró fölé!

- Nem ígérek semmit – vigyorogva Enter-t ütöttem, majd egy ördögien mosolygó hangulatjelet is betettem, és azt is elküldtem. – Megáll az eszem – motyogtam hunyorogva.

- Jó éjt!

- Szijja! - szokásom volt mindenhova valamilyen smiley-t berakni, így most is automatikusan nyomtam meg a kettőspontot és a nagy „P” betűt.

Remus közben fáradtan pislogva figyelte, miket írogatunk. Az MSN ablakba nemsokára megjelent egy aláhúzott szöveg: Lehet, hogy Avednay Philips Lupin Black nem válaszol, mert nem kapcsolódik az Internethez. A kurzort az ablak jobb felső sarkához húztam, és kiikszeltem.

- Jó volt vele beszélgetni – jegyeztem meg halkan, miközben a számítógép kikapcsolásán fáradoztam. Nem bírtam elnyomni egy ásítást.

- Fáradt vagy? – kérdezte szelíden Remus.

- Miből gondolod? – kérdeztem derűsen.

- Megérzés.

Eközben sikerült leállítanom a gépet. Felkeltünk.

- Menjünk aludni – tanácsolta Remus.

Válasz helyett ásítottam egy nagyot. Marie kis szobájának ajtajához léptem, és benéztem. Drága, pici lányunk édesen, szuszogva aludt.

Mosolyogva bezártam az ajtót, és visszamentem a hálószobánkba.

Vége.