Cím: Debrecenben
Írta: Moony (moony@citromail.hu)

Korhatár: nincs
Megjegyzés: Szyszy kérte, hogy írjak neki két novellát, és ez lett az egyik... :)

Csendes, nyári nap volt aznap. Egy kicsiny kis ország kicsiny kis városában sétált két ember: egy nő, és egy férfi. Első ránézésre teljesen normális embereknek tűntek. A nőn rövid ujjú póló és vékony, pamutnadrág volt. A férfin szintén póló, csak, míg párján egy piros, rajta világoskék.

A munkahelyi szünetüket töltötték a nő szülővárosában, Debrecenben. Eltökélték, hogy egyszerű turistaként fognak eltölteni a városkában öt csodálatos napot. A nő, akit Stellának hívtak, még egy egyszerű fényképezőgépet is vitt magával, hogy megörökítse a csendes kis város minden szépségét…

A férfi nem először tartózkodott felesége szeretett városában, de a belvárosi sétálóövezetben, ahol éppen voltak, még nem járt. Érdeklődve szemlélte a téren magasodó hatalmas, citromsárga, kéttornyú templomot, melyet a helybeliek, frappánsan Nagytemplomnak neveztek.

Nem messze ettől a monumentális épülettől volt a földbe rakva egy díszes mozaikokból álló címer: Debrecen város címere. Stella karon ragadta férjét, és elrángatta a címerhez.

- Nagyon szép - mondta mosolyogva a férfi.

- Van benne valami, ami emlékeztet a négy roxforti házra - nézett fel a mozaik tanulmányozásából Stella.

Az arra járók a homlokukat ráncolták volna a nő szavaira. Talán akad köztük, aki számára nem lett volna idegen ez a szó: Roxfort… Ám a Kossuth tér azon része, ahol ők álltak, kihalt volt, senki sem figyelt fel rájuk.

- Valóban?

- Látod két oldalt azokat a díszes izéket? Nézd meg a színüket.

A nő férje hunyorogva fürkészte a sárga, kék, piros és ezüstszínű díszeket. Elmosolyodott.

- Tényleg… igazad van.

- Ugye - húzta ki magát elégedetten Stella. - Állj ide, lefotózlak!

Mielőtt a férfi tiltakozhatott volna, Stella előrefutott, és gyorsan letérdelt a forró kövezetre. Szeméhez emelte a fényképezőgépet, és néhány pillanat múlva halk kattanás hallatszódott.

- Kész… - vágott ismét elégedett arcot.

A címer után a gyönyörű szökőkutat szemlélték meg. Leültek az egyik közeli padra. Stella a férje vállára hajtotta fejét.

Remus pedig mosolygott. Gyönyörűnek találta a várost… az előtt csak hatalmas, túlzsúfolt angol városokban járt… ahol nem termettek ilyen szép épületek, és színes mozaikkövek… sem hűsítő, szintén pici, színes kövektől díszes szökőkút…

A legszebbnek mégsem Debrecent találta. A város szépsége szinte eltörpült amellett a boldogság mellett, melyet most érzett.

Ki gondolta volna, hogy egy ilyen kis országban, annak egy vidéki városban talál rá a boldogságra? És mégis: szerető felesége, aki most puha csókot nyomott ajkára, erről a kedves, csendes, magyar helyről: Debrecenből származott.

Vége.