Cím: Apa!
Írta: Moony (moony@citromail.hu)

Korhatár: nincs

Tartalom: David beszélni tanul... :)

Nagy pelyhekben hullott a hó, beterítette a széles ablakpárkányt. Míg Remus az ablak előtt állt, és figyelte a hóesést, addig én őt néztem. Hátamon feküdtem, felhúzott térddel, és hasamon csücsülő kisfiam kezét fogtam.

- Mit nézel, drágám? - kérdeztem derűsen.

- Semmi különöset - mosolyodott el Remus.

- Aja, aja - gügyögött David, kedves kis gyermekhangján.

- És az 'apa' hol marad? - nevetett Remus.

- David, mondd szépen: A-pa - bíztattam vidáman.

David gügyögött valami értelmetlen babaszót, de azt csak ő értette.

- Ne búsulj - mosolyogtam Remusra. - Majd megtanulja kimondani…

- Ajaaaaa! - visított nevetve David, és élénken rúgkapálni kezdett.

- Hé, nünüke! - nevettem én is. - Ne olyan hevesen.

Remus közelebb lépett, és leguggolt az ágy mellé.

- Milyen nagy már - mosolygott, és óvatosan megfogta fia kis kezét. - Majdnem egy éves!

- Milyen pici keze van - jegyeztem meg vidáman.

- Vagy csak az apjának van nagy - hallatszott egy hang az ajtó irányából.

Amennyire tudtam, a hang irányába fordultam.

- Perselus? - hökkent meg Remus.

Megfogtam Davidet a derekánál, és felemeltem. Ölembe vettem, és felültem.

Piton a küszöbön állt, és minket figyelt. Arca nem mutatott semmilyen érzelmeket, hangjában semmilyen negatív többletet nem éreztem.

- Mit csinálsz te itt? - kérdezte Remus derűsen.

- Állok.

- Észrevettük - jegyeztem meg mosolyogva.

- Ajaaa! - David kis kezével Pitonra mutogatott, és nagy, csodálkozó barna szemeivel nézte a bájitaltanárt.

Piton szája szélében halvány mosoly bujkált.

- Gyere beljebb - invitálta Remus.

- Köszönöm… - lépett beljebb Piton.

David vidáman gügyögött, ahogy az ágy felé lépkedő Pitont nézte.

- Hogy vagy? - kérdezte Remus.

Szélesen elmosolyodtam a kérdésre, és lekaptam a tekintetem Pitonról.

- Még élek…

- Ata! Ati, ataaa - pici fiunk olyan hevesen nyújtózkodott Piton felé, hogy önkéntelenül is közelebb nyújtottam őt hozzá.

Piton karja megmozdult, de nem merte elvenni a gyereket.

- Fogja csak meg - mosolyogtam.

Átadtam Pitonnak Davidet, aki vidáman nevetett tetszetése jeléül.

Piton furcsán tartotta szegényt, látszott, hogy nem sokszor fogott ilyen kis gyermeket a karjaiban.

Remusra pillantottam, aki szintén csak mosolygott a dolog felett.

- Ata, ataaa - David Piton feje felé nyújtotta két kis kezét. Mikor Piton gyanútlanul feljebb emelte, David megragadta egy-egy hajtincsét, és vidáman nevetve rángatni kezdte.

Próbáltam visszatartani kitörő nevetésem, és gyorsan a fiamért nyúltam, hogy elvegyem Pitontól. A bájitaltanár mérgesen morogva próbálta kiszabadítani haját a fiú kezei közül, de David erősen tartotta őket.

- Gyere, kicsim, hagyd Piton professzor haját - vigyorogtam.

- Ráférne egy kis nevelés… - morogta a tanár.

- Egy éves sincs, szegény, hova neveljük még? - mosolyogtam tanáromra.

- Nem lehet elég korán elkezdeni… Egyébként, hoztam nektek valamit.

Piton a talárja zsebébe nyúlt, és keresni kezdett benne.

- Tessék - húzott elő egy üveggömbszerű tárgyat. Elvettem, és mosolyogva megforgattam, mire kis hópelyhek szállingóztak a golyóban.

- Ez nagyon szép! - mondtam.

David persze azonnal el akarta venni az üveggömböt. Odanyújtottam neki.

- Aztán nehogy megedd - pusziltam meg kis feje búbját.

Felnéztem Pitonra, aki elmélázva figyelte a karomban tartott kis Davidet.

- Köszönjük - mosolyogtam rá.

- Boldog karácsonyt - mondta, és felkelt. - Mennem kell.

- Várj egy percet - szólt Remus, és az íróasztalához lépett. Egyik fiókjában keresni kezdett.

Érdeklődve figyeltem őt, akárcsak Piton.

Remus rövid keresés után előhúzott a fiókból egy kis tárgyat. Egy kis üvegcsét…

- Emlékszel rá? - kérdezte mosolyogva Pitontól, és felé nyújtotta a fiolát.

A tanár átvette, és csodálkozva forgatta ujjai között.

- Emlékszem… - mondta, és kérdőn nézett Remusra.

- Tedd el - mondta halkan, és derűsen férjem.

- Köszönöm - morogta halkan Piton, és talárja zsebébe csúsztatta a kis üveget. - Viszlát!

- Viszlát.

Piton az ajtó felé ment. Kinyitotta, majd kiment.

Remus visszajött hozzánk, és ismét leguggolt az ágy elé.

- Mit adtál neki? - kérdeztem kíváncsian.

- Egy üveget - felelte, és mosolyogva figyelte Davidet, aki érdeklődve rágicsálta a gyönyörű, fényes hógömböt.

- Miféle üveget?

- Semmi különös nincs benne, csak… rajta van a neve - vont vállat és sejtelmesen rámnézett.

- Ennyi? - kérdeztem kissé csüggedten.

- Neki ez sokkal többet ér egy egyszerű üvegnél - mondta Remus.

- Hüm, rümm… - gőgicsélt David. – Ati… Api… Appaaaa…

Remus szeme felcsillant az örömtől, és nevetve fordult kisfiához.

- Látod, látod… - mosolyogtam, ahogy Remus felkapta Davidet, és magához ölelte.

Vége.