Cím: A rejtélyes ajándék

Írta: Moony (moony@citromail.hu)

Kategória: humor

Korhatár: nincs

Lektor: Michiyo

Készült: 2004. augusztus 23, Ave szülinapjára

Megjegyzés: Mivel nem jártam még sem Aveék házában, sem a falujukban, kötve hiszem, hogy hiteles leírást tudnék adni a helyről. De azért megpróbáltam. :)

Megjegyzés 2: A novella illeszkedik az Én Roxfortban és a David története univerzumába.

- Sirius, siess! - kiáltott hátra Remus.

- Esetleg, ha megvárnátok… - dünnyögte Sirius, de azért futásnak eredt, és hamarosan beért minket.

- Mit vettél? - nézett Remus a kezemben lévő, barna papírba csomagolt dologra.

- Majd meglátod – mosolyogtam. – Juj, nagyon fog neki örülni!

- De mégis? – faggatott Sirius. – Mondjuk milyen színű?

- Világos barna.

- Aha… Vajon mi lehet az? – töprengett tovább Sirius.

Fél perc múlva…

- Mikor érünk már oda? – nyafogott Sirius. – Lassan az egész falut bejárjuk, és Eva sehol!

- Ave – javítottam ki. – Nem ismerem ezt a helyet, még én sem jártam itt…

- Az utca legalább megvan! – mutatott Remus egy szürke házfalra.

Azon egy fehér tábla hirdette: Kossuth tér.

- Akkor már csak meg kell, találjuk a házukat – mondta Sirius.

- Hát igen… és merre keressük? – néztem körbe.

- Induljunk el valamerre! Sirius, te menj balra, Csilla, te jobbra.

- És te? Lefelé? – vigyorgott Sirius.

- Persze… Nem, én egyikkőtökkel megyek – mosolygott Remus.

- Velem! - kiáltott Sirius.

- Szép vagy! – háborogtam derűs hangon. – Egy hölgyet egyedül hagynál ebben a nagy faluban?

- Egy hölgyet nem hagynék, de téged simán – vigyorgott Sirius.

- Nagyon kedves vagy, tudtad? - vágtam vissza.

- Természetesen, én mindig is…

- Hagyjátok már abba! – szólt közbe Remus. – Keressük inkább a házat!

Sirius és Remus elindultak az út egyik irányába, én pedig velük ellentétesen. Hamar rájöttem, hogy az én irányom lesz a helyes, így megálltam, és vártam.

Remusék is rájöttek, hogy rossz irányba keresik Avet, ám ez nekik több időbe telt, mint nekem.

- Elég lett volna, ha két ház számát megnézzük, és kiderül, hogy merre van az irány! - mérgelődött Sirius.

- Látszik, hogy ki a legokosabb hármunk közül! - nevettem. - Én rájöttem, és leültem megvárni titeket!

- Ahelyett, hogy szóltál volna, hogy rossz irányba megyünk, Miss Nagyon okos vagyok… - morogta Sirius.

- Szerintem menjünk végre, mielőtt beesteledik - zárta le a kezdődő vitánkat Remus.

Elhaladtunk néhány ház előtt, míg végül megtaláltuk a keresett házikót. Csinos kis kapuja, és kerítése volt. A ház előtt lévő gyepet szépen rendezett állapotúnak találtuk.

- Ezen nem is lehet kopogtatni! - nézett Sirius a rácsos kapura.

- Gondolom, csengetni kell - mutattam a kapu mellett lévő nyomógombra.

- Hát… csengess be!

- Rendben.

Jobb kezemmel megtartottam a barna papíros csomagot, ballal, pedig becsengettem.

Az éles hangot a környék összes kutyája meghallhatta, mert egyszerre rengeteg kutya kezdett hangos ugatásba.

- Végre hallhatod a fajtársaidat, nemde, Sirius? - vigyorogtam.

- He-he… Tényleg! - kapott Sirius a homlokához, majd átváltozott nagy, fekete kutyává.

- Mi a terved, Tapmancs? - nézett le rá Remus.

A válasz néhány vakkantás volt Sirius részéről. Persze egyikünk sem értette, mit mondott.

- Változz vissza, és mondd el…

- Remus, jön valaki! - szakítottam félbe, mire elhallgatott.

Kinyílt a kapu, és egy kedves arcú, fekete hajú lány pillantott ránk. Ahogy megismert, szája boldog mosolyra húzódott.

- Moony!

- Ave! De rég nem láttalak!

- Pontosabban, még egyáltalán - mosolygott a lány, majd a mellettem álló Remusra nézett.

Egy pillanatig csillogó szemmel fürkészte, majd ismét rám nézett. Kérdő tekintetére egy bólintással válaszoltam. Néhány másodperc múlva olyan szeretettel ölelte át Remus, hogy majdnem feldöntötte őt a lábáról.

Sirius vakkantgatott néhányat, állatalakban nevetett barátja és Ave találkozásán.

- Ha tudnád, mennyire vártam már, hogy találkozzunk! – mosolygott Ave, miután elengedte Remust.

- Én is… hallottam rólad egy s mást… - pillantott rám Remus.

Mosolyogva néztem őket, mire végre eszembe jutott, miért is vagyunk itt.

- Ez a tied - nyújtottam a kezemben lévő csomagot Avenak.

- Mi van benne? - kíváncsiskodott a lány.

- Arra vagyunk mi is kíváncsiak – mosolygott Remus.

Ave lassan, óvatosan bontogatni kezdte a csomagot. Mikor sikerült leszednie a barna csomagolópapírt, megszemlélte ajándékát. Először csak halványan mosolyogva, majd egyre vidámabb arccal.

Sirius a földön üldögélt, ám ahogy meghallotta Ave vidám nevetését, felállt, és kíváncsian furakodott előre.

- Köszönöm! Ez… nagyszerű! – ujjongott Ave.

- Boldog szülinapot! – mosolyogtam rá. – Sirius, neked meg mi bajod? – néztem le ártatlan arccal az egyre türelmetlenebbül nyüszítő kutyára.

- Nahát, Sirius is itt van? – csodálkozott Ave.

- Igen, csak nem szándékozik átváltozni – felelte Remus.

- Feladom – dünnyögte Sirius, miután visszaváltozott emberré. – Ave, mutasd meg, mit kaptál, mert megöl a kíváncsiság!

A lány üdvözölte Siriust is, de az ajándékot nem mutatta meg.

- Gyere, Moy, van néhány új képem! Gyertek ti is! – mosolygott Remusékra.

- Köszönjük…

A ház belülről is szépen, otthonosan nézett ki. A bejárattól nem messze, egy asztalon állt Ave számítógépje, épp üzembe volt helyezve.

A lány leült az előtte lévő székre, és keresni kezdett rajta. Mikor megtalálta a keresett mappát, megnyitotta, és kivett belőle három képet. Kiszedte az asztalra, és az elsőre rákattintott.

Remus, Sirius és én mellette álltunk, és figyeltük ténykedését.

Mikor láthatóvá vált az első kép, Remus döbbenten felkiáltott. Sirius a hasát fogta a nevetéstől.

- Ez… jaj, de jó kép! – csillogott a szemem.

- Holdsáp egy… egy kicsit… khm… alul vagy öltözve – nevetett Sirius kitartóan.

- Észrevettem – pirult el Remus.

- Meg kell hagyni, szép rajz – mondtam komolyabban. – Valaki ennyire ismerjen téged… ilyen… részletekbe menően… - nevettem.

Szegény Remus zavarában meg sem tudott szólalni. Átöleltem, fejemet mellkasára hajtva.

Ave vigyorogva fogta meg újra az egeret, és a next gombra kattintott.

Sirius hirtelen abbahagyta a nevetést, és csodálkozva meredt a második rajzra.

- Hmm… - mosolyodott végül el. – Nem is rossz!

- Egész jól nézel ki, Tapmancs! – jegyezte meg Remus derűsen, miközben finoman megveregette barátja vállát.

- Hééé! – csillant fel Ave szeme. – Ti ketten… tényleg…

- Ave! – szóltam a lányra, miközben alig bírtam visszatartani kitörő nevetésem. - Rossz az, aki rosszra gondol, nem tudtad?

- Akkor is összeillenek – pusmogta a lány, hogy csak én hallhattam. – Nos, az utolsó kép, azt hiszem, mindenkinek tetszeni fog!

A harmadik „Naked” –képen, Remus és Sirius után, Piton következett.

- Pipogyusz?! EZ? Na neee… - vigyorgott Sirius.

- Miért ne? – védte Ave a bájitaltan tanárt. – Ő is van olyan… khm… szép, mint amilyen te vagy!

- De Remust senki nem körözi le! – mosolyogtam.

- De nem ám! – nevette el magát Ave.

A lány ezután kikapcsolta a gépét, és italt hozott nekünk.

Nem maradtuk sokáig, maximum egy órát tölthettünk el Aveéknál. A lány mesélt nekünk arról, hogy a slash regényének már a tizedik fejezeténél jár, és nemsokára fel is teszi a frissítését a honlapjára.

Már a bejárati kapunál álltunk, mikor Siriusnak eszébe jutott Ave szülinapi ajándéka.

- Áruljátok már el, mi volt abban a dobozban? Mit kaptál, Ave? – kíváncsiskodott.

- Egy doboz hopp-port – felelte a lány.

Sirius nem szólt semmit, csak felvonta az egyik szemöldökét.

- Igazából nem hopp-port kaptál – javítottam ki. – Hanem egy koncertjegyet! A hopp-port csak úgy mellékesen adtuk, hogy eljuss Angliába.

- Angliába? Hopp-por? Koncertjegy? – értetlenkedett Sirius.

Ave mosolyogva elővette farmerje zsebéből az ajándékba kapott jegyet. Sirius elvette tőle, és elolvasta.

- Hát… érezd jól magad! – adta vissza a lánynak a számára kincset érő papírt.

- Köszi! Köszönök mindent!

- Nincs mit…

- Majd gyertek el máskor is!

- Rendben – mondtam. – Most már legalább idetalálunk.

Elbúcsúztunk Avetól, és visszaindultunk a falu határában lévő zsupszkulcshoz, amivel idejöttünk.

Remus és én kézen fogva sétáltunk Sirius mögött, aki egész visszaúton töprengett a nagy kérdésen:

- Vajon ki az a Nick Cave…?

Vége.