Vancouveri interjú (Jess) (2009. július)
A legtöbb fiatal együttessel ellentétben a The Veronicas stadionokban indított és csak nemrég adnak elő klubokban.
Bár nem panaszkodnak, Jessica és Lisa Origliassónak mindent be kellett pótolniuk, amivel lemaradtak. Az ikertestvérek, amiket a rajongók The Veronicasként ismernek nagyobb találkozóhelyeken kezdtek el zenélni, Ausztráliában születtek, majd meghódították Észak-Amerikát olyan előadók társaságában, mint a Jonas Brothers és Natasha Bedingfield. Most, a második albumukkal, a Hook Me Up-pal kezdtek felemelkedni, meg kell tanulniuk, hogyan tudnak a közönséggel kapcsolatot teremteni kisebb termekben.
“Megjelentettük az első kislemezünket, a 4evert és hatalmasat ütött, így úgy döntöttünk, most is először Ausztráliában kezdjük meg az első turnénkat (az új albummal), mi voltunk a főszám a nagyobb helyeken.” – mondja Jessica. “Aztán Amerikába mentünk, ahol most elég sokat utazunk, lassan kiépítjük a rajongói bázisunkat a rajongók támogatásával. Szerencsések vagyunk, hogy turnézhatunk, mert ez egy olyan tanulási tapasztalat, ahol annyi embernek zenélhetünk, amennyinek csak tudunk.”
Jessica mesélt nekünk pár dologról, amiről tudni akartunk. Az amerikai kihívásról: “Ausztrália egy kisebb ország és az ipari vállalatok is mások Amerikához képest. Ausztráliában csak egy rádió van, ahol játszhatják a számod, és nagyon nehéz oda bekerülni. Amerikában mindent egyénileg irányítanak és nem is tudom, hány rádióállomás van összesen. Így mindenhova be kell menned és megpróbálni megkérni őket, hogy játsszák le a számaidat.”
Az ausztrál hírnévről: Tulajdonképpen mindig is azt akartuk, hogy az emberek tudják, kik vagyunk mi és ismerjék a zenénket. Ez nagyszerű, és nagyon hálásak vagyunk, amikor felismernek, de ez az egyik olyan dolog, ami sosem tudunk természetesnek venni. Még mindig meglepődök rajta, ha felismernek.”
A sztárság hátrányáról: “Nemrég elmentem fogorvoshoz, hogy betömjék a fogamat, és olyan injekciót kaptam, amitől elzsibbadt a fél arcom. Sétáltam hazafelé, és mint mindig, most is mindenki autogrammot vagy egy fotót akart. Alig tudtam beszélni, illetve mosolyogni, mert a fél arcom elzsibbadt. Végül feladtam és otthagytam mindenkit, aki rámkiabált.”
Nem a színpad az egyetlen hely az Origliasso testvérekhez, ahol megtalálhatják önmagukat és fejlődhetnek. Jessica beismerte, hogy amikor a Hook Me Up albumot készítették, nagyon sokat vitatkoztak, és volt olyan, hogy a kezeikkel vívtak csatát. Teljesen érhetően a lemezvállalatuk a 4ever számhoz hasonlóból akart többet és ki is agyalt nekik egy aranyos táncolós felvételt olyan csapattal, mint a svéd popkirály May Martin, aki készített már számokat az 'N Sync, Britney Spears, és a Backstreet Boys számára is. Mindazonáltal a The Veronicas nem csak felénekli a dalokat, de kiveszik a részüket a kreatív folyamatból is, hiszen ők írják a daluk többségét.
“Amikor egy jelentős kiadóhoz szerződsz, mindenki meg akarja mondani, ki vagy te és mit csinálj. Nagy lépést jelentett, így amikor ehhez a kiadóhoz jöttünk, többmindent is mi akartunk irányítani. Kiválasztottuk azokat az embereket, akikkel együtt akartunk dolgozni és egy teljesen új irányt akartunk venni. Nem akartunk semmi átlagosat. Olyan hangzást akartunk, ami a The Veronicasé és nem hasonlít a többi előadóhoz. Majdnem három éve annak, hogy ezt a lemezt megírtuk. Akkor még ez az elektro-pop dolog nem volt divatos Amerikában. Ausztráliában és Nagy-Britanniában nagyon is jelen volt, de Amerikában még nem igazán ismerték. Nagyon sok underground irányzatú európai és ausztrál elektro együttes inspirált minket, először felfedeztük mindezt, majd létrehoztuk számunkra ezt az új hangzást. Amerikában kicsivel később jelent meg az új albumunk, amikor Katy Perry és Lady Gaga már nagy sláger volt. Szóval ekkor már nem volt annyira új dolog, de amikor létrehoztuk, akkor még nagyon is az volt."
Az albumuknak köszönhetően irigylésre méltó helyre kerültek. Egyiküknek sincs problémája azzal, hogy minden nap máshova kell utazgatniuk. “A hangulat ezen a turnén egészen más, mivel több kisebb helyen is fellépünk. Ezeknél tudnod kell beszélni a közönséggel, hiszen a dolgok a te és a rajongók együttműködésén alapulnak.”
|